Természetesen egy igazi nőnek csak azért van feneke, hogy legyen mit megpaskolni, szorongatni, és soha egyéb más dologra nem használja. Vaginája csak a férfiak befogadására készült, pisilni szokott ugyan, de ki tudja, honnan – meglepő egyébként, milyen sok pasi nem tudja – folyása nincs, intim szükségletei sincsenek, egyszerűen kipárologtatja magából a salakanyagokat. A vécére csak azért jár, hogy a férfi után takarítson vagy illatosítson, esetleg mosson, és ha úgy is tűnik, hogy néha alfeléből távozik valami, az csakis rózsaszín, ultraillatos, pici plüss csillámpóni lehet, semmi más.

Jó, persze, a reklámokból tudjuk, hogy néha menstruál, de az is diszkrét kék színben pompázik, és ezt is csak vidáman felfogja valamelyik csúcsszuper, láthatatlan eszközzel, amit soha nem kell sehová kidobni. Ugye.

Egy igazi nő nem fosik a legutóbbi thai kajától, vagy ha mégis, akkor arra az időre kiköltözik az udvarba, esetleg a szomszédos lakásba. Egy vérbeli asszony nem hagy vérpöttyöket, mit pöttyöket, vércsíkokat maga után, nem hagyja a mosdó szélén a betétet véletlenül sem, nem áll rémülettől megkövülten, miközben nem bírja kiszedni magából a tampont sokadszori próbálkozásra sem, nem pisil, se be, se ki, se mellé, nem nézegeti tűnődve a folyását a vécépapíron, nincs szorulása, nem nyög, nem szenved görcsöktől, nincs aranyere, nem határozza el, hogy holnap elkezd küzdeni az inkontinenciája ellen, nem szellent hangosan, nem böfög, és ultrabiztos, hogy soha semmilyen körülmények között nem produkál kellemetlen szagokat és zajokat. Nem, és kész. De honnan a bánatból jön ez az elvárás?

Miért görcsölünk azon, hogy tökéletes módon, udvariasan elrejtsük, hogy testünk normálisan működik? A férfiaktól meg miért nem várjuk el ugyanezt? Talán, mert eleve marhaság?

Netti barátnőm igazán romantikus szerelemben ment férjhez viszonylag rövid ismerkedési idő után. A nászútig egyáltalán nem volt gondja azzal, hogy a hétvégi ottalvásokon megoldja a különböző intim ügyeit, és a pasija is így volt ezzel. Aztán össze lettek zárva egy szállodai szobába egy hétre, és csak egy vécéjük volt. A pasiról kiderült, hogy valamiféle ufó, aki semmi kellemetlent nem művel a fürdőszobában, Netti viszont annyira ráparázott az egészre, hogy egy egész hétig nem ment el kakilni. Csoda, hogy nem kapott bélcsavarodást, és az utolsó két napban azt sem tudta, hogy érje el, hogy hazamenjenek végre. Utána is hónapokba telt, mire túltette magát azon, hogy a férje, akivel majd szülni fog, akivel az életét tervezi leélni, megláthatja, ahogy pisil, vagy borzszagra megy be utána az illemhelyre.

Vagy, amit az én volt férjem csinált, hazaért, beleszimatolt a levegőbe, és jó hangosan felkiáltott: valaki itt kakilt! Ilyenkor a harmadik kurva szomszéd is rajtam röhögött.

Na, jó, Netti utólag bevallotta, hogy neki csak az segített, hogy külön vécéje van. Zárható, kellemes kis budoár, amit úgy telezsúfolt az összes női kellékkel és magazinnal, hogy a pasija be sem mer oda lépni. Van bent egy komplett hangrendszer, az ajtó vastag, így a pisilés kínos hangja – hogy a többiről ne is beszéljünk – nem szűrődhet ki, akár Adyt is szavalhat odabent, senki sem hallja. Az automata illatosító miatt virágtengerben úsznak az oxigénmolekulák, a polc tele van tisztítószerekkel, háromféle vécékefével, illatosított és nedves vécépapírokkal, törlőkendőkkel, cserebugyikkal, és a dugipénzét is ott tartja egy ládában a betétek alatt.

Netti így érzi úgy, hogy nő tud maradni, és nem változik át valamiféle biológiai igényekkel rendelkező emberi lénnyé, és nem kell szégyenkeznie (!) amiatt, hogy vécére jár.

Ahelyett, hogy jót röhögnének azon, ki durrant nagyobbat a paplan alá. De persze ehhez kell egy olyan laza pasi is, aki tisztában van az anatómiával, és aki nem érzi úgy, hogy a nőiességről szőtt elképzelései törékeny szappanbuborékként pattannak szét attól, hogy a csaja tojt egyet.

 

Fenyvesi Zsófi