Pedig milyen simán indulhatna egy délutáni beszélgetős-borozós csevej: „És, neked is kitágult a hüvelyed a szülés után?” – Nem, nekem végbélig berepedtek a szöveteim, hiába volt gátmetszésem. Én nem szültem, csak úgy simán inkontinenciám van, és ha tüsszentek, bepisilek.” Ehelyett aranyosan mosolygunk, hordozzuk némán a titkainkat, és nem hozunk szóba ilyen intim ügyeket. Vibrátorok, mint téma? A Szex és New York óta simán! Szex? Ki ne tudná, hogy a barátnője pasija mit – vagy mit nem – csinál?

Nőgyógyászati vizsgálat, menstruáció, szőrtelenítés: mindenhol előkerül az altájunk gond nélkül, csak ebben az egy témában nem. Persze csak addig, amíg nem változtatunk rajta.

Kerüljön le az inkontinenciáról a stigma!

Emma Carey például bepisil. Rendszeresen. Nem szülés vagy az idővel erejüket vesztő izmok miatt, hanem egy szörnyű gerincsérülés óta. Újra kellett tanulnia járni, és a hólyagját is képes uralni, de nem teljesen: ha egy deciliternél több vizelet gyűlik össze, akkor bizony az magától kiürül. Emma iszonyatos szégyenérzettel élt emiatt, a házból sem lépett ki, vagy épp a legváratlanabb pillanatokban rohant el találkozókról, csak amiatt aggódott, meglátta-e valaki, és egy mukkot sem szólt senkinek. Ám nemrég gondolt egyet, és elkezdett bepisilős fotókat megosztani magáról. Nem azért, hogy szörnyülködjenek rajta, hanem azért, hogy segítsen bátran vállalni önmagunkat, hogy

végre elkezdjünk beszélni az inkontinenciáról, lekerüljön róla a stigma, és akkor talán bátrabban teszünk majd azért, hogy megelőzzük vagy kezeljük.

I've seen this photo floating around the internet lately so thought I'd take a moment to chat about my pee covered pants. This is what I look like every. single. day. Multiple times a day. I think because I can walk, people tend to think I have completely recovered from my spinal cord injury but the truth is I still have many lasting effects, one of them being that I am completely incontinent with both my bladder and bowels. At first I was so embarrassed by this and tried to keep it a secret. I didn't leave the house because I was so worried that people would find out. I wouldn't tell anyone why I had to be near a toilet at all times. I wouldn't let anyone see my catheters or pads. I would run away and hide every time I had an accident. It was exhausting trying to keep it a secret, so instead I just didn't let anyone close to me. It wasn't long until I realised that if I was going to get upset and angry every time I peed myself, it would mean that I would be upset and angry every single day of my life. For the rest of my life. And that's when it hit me.. I survived a bloody skydiving accident. I don't know how or why but I know that it certainly wasn't to live a depressing life. I owed myself way more than that. Now it's five years later and I don't think I have a single friend that hasn't seen me pee. I tell people about my incontinence generally within 10 minutes of meeting them. And now I'm posting a picture of my pee covered pants to over 100,000 people without a second thought. The point of this isn't for sympathy or for praise, it's to show you that it is completely and entirely possible to not give a single sh*t about the things that people expect you to care about. Just because we have grown up to believe that certain things are taboo or shouldn't be spoken about, doesn't mean that they are. Just because people think you should feel embarrassed about something, doesn't mean you need to. Just because people might judge you on a certain thing, doesn't mean you need to care. How you feel about certain situations is entirely up to you. If you own your life and all your 'flaws', they will never be able to own you. It's the most freeing thing in the world.

Az én történetem

Kezdjünk el nyíltan beszélni az orvosunkkal, a férjünkkel, a barátnőinkkel, a terapeutával, és vakarjuk le magunkról a szégyenbélyeget. Nekem évekbe telt, mire elhittem, hogy nem az én hibám, ami történt velem, és nőként nem kell elásnom magam a szemétdomb alá. Volt egy igen nehéz hüvelyi szülésem, ahol a kitolási szakasz röpke két órán át tartott. Kifordult mindenem, ami ki tudott, volt gátmetszésem, jó nagy, amit újabb két órán át varrtak össze és hosszanti irányban végigrepedt a hüvelyem. Innen is üzenem az orvosnak és minden nőnek, hogy igenis lehet injekcióval érzésteleníteni a területet varrás előtt, csak oda kell figyelni, és, mondjuk, nem árt egy kis hozzáértés sem. Lett vagy öt aranyerem, és hetekig nem tudtam ülni.

A szülés után olyan voltam szeméremdombtól lefelé, mint egy pelenkát viselő, nyers hússá szétvert, megdagadt kötözött sonka, és amikor pisiltem, őszintén szólva, fogalmam sem volt, hol is jön ki a vizelet.

Az első együttléttel szépen kivártuk a férjemmel a hat hetet, nem is lett volna más választásunk. És igen, baromira nem ugyanaz fogadta, ami előtte. Olyannyira kitágult a hüvelyem – és nem, azóta sem változott, pedig tíz év telt el – hogy nemcsak én nem éreztem szinte semmit a szeretkezések alatt, de a férjem sem. És ezt szóvá is tette, sokszor. Órákon át zokogtam, hogy nemcsak nekem nem lesz soha többet hüvelyi orgazmusom – pedig mennyire szerettem –, de egyetlen férfi sem fekszik le velem soha többé. Diszkvalifikáltam magam a nagy játékból, csak egy löttyedt tömlő lettem, egy öregasszony.

Új életem a leszólt hüvelyemmel

Egy gyors férjcsere után – na, jó, nem volt olyan gyors, de volt olyan fájdalmas, mint a szülés – ott maradtam egyedülállóként, egy használhatatlannak ítélt, leszólt hüvellyel és egy szép inkontinenciával – és az aranyerekről még nem is beszéltünk. Szép lassan visszatért az önbizalmam, de fogalmam sem volt, hogy közöljem majd az esetleges randipartneremmel – és mégis mikor – hogy

„Tökre tetszel, szívesen le is feküdnék veled, tőlem mehetünk, de rettegek hogy mit szólsz hozzám, és amúgy ha nem elég nagy a szerszámod, akkor ez egyikőnknek se lesz valami nagy élmény. Kérhetném centiben a választ?”

Erre is lehet edzeni ám!

Az inkontinenciámmal sikerült megbirkóznom, miután áttanulmányoztam a kérdést, és elkezdtem intimtornázni, meg – milyen szép szó ez az intim! – súlyzót használni. Persze azt hittem, két hét után végre elfelejthetem a biztonsági tisztasági betéteket, de nyilván nem így működünk. Hónapok kellettek hozzá, hogy ne jöjjön ki néhány csepp nevetéstől, tüsszentéstől, és ha nem gyakoroltam szorgalmasan, akkor fújhattam az egészet, és kezdhettem elölről –

néhány éve is játszottam olyan kosármeccset a lányommal, amit végigpisikéltem cseppenként.

Hála istennek a torna szétszabdalt hüvelyemre is hatással volt. Nem lett szűkebb, normális hüvelybemenetem se lesz többet – rezidens varrt össze, innen is csókoltatom minden felmenőjét – és sokkal könnyebben kicsúszik a szellentés is, mint kéne, de az izmok elkezdtek így is működni. És jelentem boldogan: szexelek! Majdnem ugyanolyan szép nagy hüvelyi orgazmusokkal, mint boldogult lánykoromban. De ehhez kellett egy türelmes és kitartó partner – a válás óta összesen három fickóval feküdtem le, és egyik sem hagyott ott szörnyülködve – aki nem hibáztat azért, ha nem vagyok olyan, mint egy szűzlány, és akinek becses ivarszerve méretben illik az enyémhez.

De ami a legfontosabb: nem szégyellem és nem gyűlölöm többé magam, hanem humorral, kitartó edzésekkel próbálom kihozni a legtöbbet abból, ami megmaradt.

Én elkezdtem. Mi a te történeted?

 

F. Polgár Lili