–

Pedig az élet laza és koszos. És nem kér érte bocsánatot. Az igazi, kreatív, játékos, öröm- és élményteli élet morzsákat, foltokat hagy, zajos, üvölt, harsogva nevet, ezerféle színnel zizeg, vibrál, összeken, elferdít, karcol, kócol. Az életnek szaga van, ahogy a fű után a rétnek, ahogy az ázott kutyának, a zokniba bújtatott, agyonizzadt, homoktól elválaszthatatlan gyereklábnak, az említett gyerek emelgetésében megizzadt hónaljnak. Az életnek íze van, mint egy jó csóknak, baktériumkultúrája –  júúúj, már kezdi – , annyiféle íze, zamata, mint a mindent összecsöpögtető görögdinnyének, egy nagy tál zöldséges rizsnek, amit legszívesebben két marékkal szórnék szét a nappalidban. Nem lehet leredukálni az életet négy fő ízzé, nem lehet négyzethálóra osztani, nem lehet semlegesíteni, legyen akármilyen jó is a légfrissítőd. Az élet robban, és repeszdarabokat hagy maga után.

Az élet olyan, amilyennek Woody Allen a jó szexet tartja: gusztustalan.

Hiába bio az a sárgarépa, amit gondosan megmostak, becsomagoltak, és a neonfénnyel megvilágított, hipertiszta pultra helyeztek a boltban. Az a répa – jó esetben – a mocskos, zsíros, sáros, kukacokkal, pajorokkal tűzdelt, gazos földből tört elő, mint ahogy a kisbabák is vérmocskosan látják meg a napvilágot. A tisztára mosott ágyneműk közt atkák várják minden este, hogy lefeküdj, és a bőröddel táplálkozzanak. Irthatod őket, ahogy akarod, évszázadok óta a részeid. A tojás, amit szintén gondosan megmostak, és pecsétekkel láttak el, ami oly higiénikusan fest feltörve egy üvegtálban, egy tollas, csőrös tyúk szaros seggéből bújt elő, és szalmaszálak ragadtak a héjára. A legtökéletesebb, legsterilebb ételt is minimum mocskosan izzadó munkások termelték vérrel, verítékkel, pénzért, hogy aztán abból egyenek, igyanak, vigadjanak, mindent összekoszoljanak, szeressenek, sírjanak. A fák a sárban állnak, a makulátlan ház alatt állatok élnek a földben, a szőrös állat szeretete oldja a stresszt, az esőcseppek képződéséhez kell a légkörben a por, még a legtisztább városi járda repedésében is kinő a virág. A koszban!

Végre rájöttünk, hogy mennyire károsak az antibakteriális szappanok, mert a tudósok megmondták, hogy a szánkon kívül a bőrünknek, a beleinknek – már megint gusztustalan, ez nem bírja abbahagyni – az egész életünknek külön baktériumkultúrája van, amit nem szabad megbontani. Fényessé sikálhatod a lakásodat, de a kéz, ami precízen takarít, baktériumokkal „szennyezett”, és annak is kell lennie. A kosz, a rendetlenség életünk szerves része. És pont ezt fojtja meg minden olyan takarításmániás nő, aki két lehullott morzsa miatt nagyjelenetet rendez akár a vendégek, akár csak a család jelenlétében, aki leüvölti a gyereke fejét, mert összekoszolta a ruhát, amit úgyis kinő, meg a bőrét, amire meg ott a szappan, aki

nem csupán  higiénikus otthont akar, hanem A REND mögé sorolja fontosságban az embereket is.

Mert nem érti, hogy nem rosszindulatból hullajtjuk a szőrünket, a hajunkat, a bőrünk részecskéit, a kaját, döntjük fel a pohár vizet, löttyintjük ki a kávét, megyünk be porosan, ráadásul pont akkor, amikor mindent kitakarított. Nem direkt csináljuk, csak nem tudunk mauzóleumban, vigyázzban élni.

A gyerekek még ismerik a káosz izgalmát. Élvezik, ha besarazzák magukat, ha hentereghetnek a macskával, ha a fűszálak között a rejtelmes életet kutathatják, nem lehet őket kirángatni az iszapos Balatonból, sőt, egy pocsolyából sem, mennek földbe, sárba, hóba, az égvilágon mindenbe, hogy megtapasztalják, magukba szívják, eggyé legyenek az élet annyiféle formájával. Az élet sokszínű. Áttrappol sáros lábbal a nappalin. És nem lehet lemosni, kisikálni, agyonfehéríteni, mert a lényegét vennénk el belőle. Szerintem.

Utóirat minden aggódó kommentelőnek: nem, nem élek kibucban, és igen, tudom, hogy kell higiénikusan tisztán tartani a lakást, és mik a veszélyes kórokozók, köszönöm. Jó tanácsokat cetliken kérek elhelyezni a fent említett fehérített menny bejáratánál, ahová a koszos pokolból naponta feljár egy ördög a postáért.

 Polgár Lili

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/MaLija