–

Alig pár nappal az új kormány felállása után mi is szemlézünk olyan hírt, ami a Tiszának minimum kényelmetlen. A kommentek között visszatérő reakció volt: hogy képzeljük, hogy támadjuk az új kormányt, netán oldalt váltottunk?! Pedig csak a dolgunkat végeztük, a hír a mi témáinkat is érintette.

Nincs új a nap alatt: a 2022-es választási kampányban is nagy felhördülés követte, amikor egy-egy szabad, kormányzati befolyástól független napilap az ellenzéki összefogásnak káros híreket vagy oknyomozó anyagokat jelentetett meg. Felháborodott olvasói levelek érkeztek a szerkesztőségekbe, amikben számon kérték az újságírókat, miért gátolják az Orbán-rendszer leváltását, kinek áll ez érdekében, elárulják az ügyet.

Ha valakinek valami akkor érdekében állt, akkor az az Orbán-kormány volt, hogy

a hírfogyasztó választók minél egyszerűbben, kétkapcsolós „barát vagy ellenség” módon gondolkodjanak a sajtóról is – és ami fontos: hogy pártszimpátiától és oldalaktól függetlenül így gondolkodjanak róla.

Hiszen valamit/valakit hiteltelennek beállítani kisebb energia és hatékonyabb, mint tételesen cáfolni a tartalmait, ad hominem (támadni a személyt), ugyebár. (Az új kormány tesztje éppen élesben zajlik, hogy az ígéreteinek megfelelően a sajtó tekintetében is képes-e az elődjénél konstruktívabban teljesíteni – valódi választ majd az idő hoz.)

A helyzet az, magyarázták akkor a kollégák cikkekben és podcastokban, hogy

az újságíró nem dönthet aszerint, hogy milyen politikai erőnek lesz hasznos vagy káros a tudomására jutott, majd a kötelező ellenőrző körök után nyilvánosságra hozott információ. 

A sajtó ugyanis nem propagandaeszköz – akkor sem, ha a története folyamán a politikai/ hatalmi szereplők újra és újra megpróbálják erővel azzá silányítani (D. Tóth Kriszta egy mondatát ajánlom a Tények beszántásáról). Az ennek való kitartó és sikeres ellenállás egyik nemzetközileg elismert, történelmi példájává éppen a magyar független sajtó vált az elmúlt 16 évben – erre nyugodtan lehetünk nagyon büszkék: a sajtómunkások is, és az olvasók/hallgatók/nézők is, akik figyelmükkel és egyre többen a pénzükkel is támogatták a szabad, piaci működés feltételeit.

A sajtó legfőbb feladata nagyon egyszerűen és tisztán: a mindenkori hatalom ellenőrzése és a tájékoztatás.

Az a feladata, hogy ellenőrizze, hogyan dolgoznak az állampolgároktól felhatalmazást kapott politikusok, a közpénzen működtetett állami intézmények és egyéb szektorok. Azaz annak járjon utána, hogy amire egy adott értesülés vonatkozik, az:

• igaz vagy sem,

• törvényes vagy sem,

• emberi és társadalmi jogokat, normákat, értékeket, morált sért vagy sem, stb.

A Fidesz tudatosan erősítette fel azt a több évtizedes folyamatot, amivel mélyen beleivódott a nyelvünkbe és a gondolkodásunkba, hogy „kormánypárti” vagy „ellenzéki” egy újságíró, miközben ezek a kifejezések torzítanak és akadályozzák a tisztánlátásunkat. Van az a frappáns bonmot, hogy a sajtó mindig ellenzékben van – de ez is pontatlan így. A sajtónak ugyanis világnézettől függetlenül (erre még visszatérek) folyamatosan kritikusnak és ellenőrzőnek kell lennie a teljes politikusi és hatalmi gárdával szemben, mert:

A sajtómunkás az állampolgárokat képviseli a hatalommal szemben

Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy négyévente vezetőket választunk.