Így mostam le magamról egy régi konyhai kudarcom, és lett újra giganagy arcom (Recepttel!)

-

A kudarc

Ez a fagyi-projekt régóta szereplt a gasztro-bakancslistámon, méghozzá egy réges-régi nyári kudarcnak köszönhetően.

Van az úgy, hogy ha az ember már hosszú évek óta főz, akkor egyszer csak elfogja a konyhai hübrisz, és azt képzeli, neki aztán már minden úgy megy, mint a karikacsapás, oda neki az oroszlánt is, méghozzá szuvidolva.

Így egyik nyáron, amikor épp egy barátom nyaralójában tengődtem, és elém került egy fagylaltrecept, nyilvánvaló volt, hogy megcsinálom. Mit megcsinálom, kirázom a kisujjamból! Maga a leírás nem volt olyan bonyolult, csak két dolog hibádzott a tökéletességhez: egy fagylaltkészítőgép, és egy megbízható lábos. Az előbbi, bár nem egy nagy ördöngösség, azért nem akad minden háztartásban. Az utóbbi szintén nem lenne olyan úri huncutság, ám ez esetben a hiánya magában hordozta a magyar néplélek egyik fontos jellemzőjét. Nem tudom, nálatok mi a szokás, de én bizony már temérdek olyan nyaralóban megfordultam, ahol a berendezés nagy része azokból a holmikból állt össze, amelyek otthonra már nem kellettek, mert ósdi, ütött-kopott, elhasznált, ám kidobni mégsem volt szíve a tulajdonosoknak. Inkább levitték a „kisházba”. Így zsúfolódik tele sok-sok nyaraló a temérdek emlékektől terhelt, kicsit sem praktikus holmival. Újat nem veszünk, hiszen még ott a régi, azt meg nem dobjuk ki, mert mit szólna a dédmama odafentről.

Nos, a jobb napokat is látott lábos, amiben nekiálltam a fagylalt masszáját megfőzni, valami hasonló filozófia mentén úszta meg a szanálást még a szabadságharc során... meg az azóta eltelt kevéske időben. Az egyik feléről rég lekopott a teflon, a másik felén viszont legalább száztizennyolc ünnepi fogás égett rá – leválaszthatatlan egységet alkotva. Ezek az apró részletek azonban cseppet sem szegték kedvem... Mondom, dolgozott bennem a hübrisz és a makacsság. Ha én egyszer fagylaltot készítek, akkor ott bizony fagylalt lesz, ha a szar szart eszik is. Vagy fagylaltot...

Az első bökkenő ott adódott, hogy a nem kifejezetten ideálisan bélelt lábosba praktikusan még bele sem öntöttem felforralni a tejet, amikor máris odakozmált, enyhe karcos bukét kölcsönözve a művemnek. A második akadályt pedig a fagylaltkészítőgép hiánya jelentette. A legtöbb szakkönyv ugyanis ilyenkor azt javasolja, hogy hányj fittyet erre az aprócska bökkenőre, elég ha kiszeded a mélyhűtőbe dugott krémes tégelyt pár óránként, és alaposan átkevered, összetörögetve a jégkristályokat. Amitől azt ígérik, pikk-pakk olyan gelatót varázsolhatsz a konyhádban, hogy az még Róma főterén is megállná a helyét. Na, persze. Én is kavargattam buzgón a kozmás löttyömet egészen éjfélig, amikor nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem, és elnyomott a buzgóság.

Másnap reggelre az az átkozott azonban olyan gyémántkeménységű tömbbé fagyott össze, hogy képtelenség volt porciózni, ráadásul beletört a vödörbe három jégcsákány is! Házigazdám némi olvasztást követő óvatos kóstolás után persze jogosan nem értette, miért vagyok olyan nagyra a főzőtudományommal. Hiszen erre a plöttyedt állagú, kozmás ízvilágú undormányra nem kéne olyan büszkének lennem.

A siker

A házi fagylalttal való terhelt kapcsolatomat épp ideje volt hát leporolgatnom. Ezúttal biztosra mentem: volt fagyigépem! És! Volt klassz lábasom! Is!

Először is: kétfajta krémet főztem. A sós-karamelláshoz vastag falú serpenyőben megolvasztottam 15 dkg barnacukrot. Nem kell a karamellizálástól beszarni, nem olyan bonyolult, mintha a kémiai folyamatából kéne leérettségizned... Viszont nem is szabad magára hagyni, mert onnantól, hogy megolvadt a dolog, és egy kicsit meg is barnult, gyorsan kell cselekedni, nehogy megégjen.

Ha látod, hogy szépen, egyenletesen megbarnult a cukor, önts rá egy fél liter habtejszínt, meg még egy deci tejet. Fel fog hirtelen bugyborékolni az egész cumó, az alján pedig ledermed a karamell, de ismétlem: nem kell bemajrézni! Idővel minden szépen összeolvad. Közben három tojássárgáját kikevertem egy kis cukorral, erre óvatosan (nehogy kicsapódjon, és rántotta legyen belőle), folyamatosan keverve rászűrtem a karamellás tejszínből egy merőkanálnyit, majd az egészet egy kiskanál só társaságában belekevertem a többihez. Pár percig alacsony lángon főztem, hogy kicsit besűrűsödjön, összeolvadjon, közben elhajtottam a csajokat, akik rámjártak kóstolgatni buzgón kóstolgattam, hogy biztosan elég sós, elég karamellás-e. Miután kihűlt, kivettem a mélyhűtőből a fagyigép 24 órán keresztül behűtött tartályát, és csak azután öntöttem bele a szószt, miután beindítottam a keverőlapátokat. Ellenkező esetben pont annyira fog ráfagyni a tál falára a fagyi, hogy elakadjon benne a lapát... és akkor kezdhetsz mindent elölről.

A levendulás fehércsokis fagylalthoz egy tubus sűrített tejet összeforraltam egy fél liter tejszínnel, majd két teatojás segítségével belelógattam négy evőkanál szárított levendulát húsz percre. Közben a fentiekhez hasonlóan ismét elkészítettem egy cukros-tojássárgájás keveréket, rászűrtem, visszakevertem, majd pár percig még főztem, de még beleolvasztottam egy tábla kockára tört fehércsokit is.

A temérdek kimaradt tojásfehérjéből pedig lisztmentes kókuszos muffint készítettem csokis és pillecukorkrémes töltelékkel... de ezt majd máskor mesélem el.

Kánikula van, meg nyár és vakáció... Hallgassatok rám, és csináljatok otthon fagylaltot, mert tök buli.

Mindenkinek jó nyalást kíván,

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak