-

1. A karácsonyi reklámok miatt

Az az igazság, hogy a gyerekek születése előtt én egy megbízhatóan keményvonalas, szőrösszívű dögként éltem, és ezzel az állapotommal teljesen ki voltam békülve. Nem létezett az a könnyes, tányérméretű gyermeki szempár, árva kiscicák nyivákolása, vagy szívfacsaróan romantikus filmjelenet, ami meglágyított volna. Aztán valami hiba került a gépezetbe, meg tonnányi hormon a szervezetembe, és emiatt manapság rendszeresen azon kapom magam, hogy úton-útfélen szügyig vagyok hatódva. Komolyan mondom, ez borzasztó. Karácsony közeledtével pedig, amikor túlkínálat van érzékeny pillanatokból, az emberi jóság magasztos jeleneteiből, és legfőképp a szívek húrjain profin pengető reklámbetétekből, nálam szégyenszemre teljesen átszakad a gát. Állandóan olyan könnyes a szemem, hogy kénytelen vagyok idült kötőhártya-gyulladást behazudni, az ajkaim reszketnek, a hangom meg szüntelen elcsuklik a visszafojtott túlcsorduló érzelmektől. Hát kell ez nekem?

2. A karácsonyi háttérzene miatt

Szent meggyőződésem, hogy a világon valaha élt összes diktátor, besúgó, terrorista, sorozatgyilkos és zsarnok, bolti eladóként születik újjá, természetesen decemberi kezdéssel. Nekem még tíz perc is sok abból a tematikus muzsikákból száncsengővel, kislánykórussal, gurgulázó kacajjal és túlcsorduló vidámsággal gazdagon megspékelve, ami végtelenítve harsog a bevásárlóközpontok hangszóróiból. Ezt napi tizenkét órában hallgatni maga lehet a kénköves pokol. Azt a lelketlen üzletvezetőt pedig, aki képes a Legszebb karácsonyi melódiák CD-t december 24-e után is betenni a lejátszóba, legszívesebben belökném egy beszaloncukrozott óvodás csoport kellős közepébe.

3. A tömeghisztéria miatt

Decemberben a fogyasztói társadalom felpüffedt testén buja orgiát ül a hisztérikus vásárlási láz... és az ünnep emelkedett fénye. Csoda, ha mindenki megőrül?! Kétségbeesetten próbáljuk beszuszakolni az év végi hajrá mellé a szeretteiknek való ajándékvásárlást, a céges és baráti bulikat, a lakás kitakarítását és feldíszítését, plusz a bevásárlást. A város olyan lesz, mint egy felbolydult méhkas, dugó dugó hátán, tolakodás, taszigálás, tülkölés és anyázás színesíti az össznépi ünneplést. Az ingerküszöb a béka segge alá zuhan, a keresztényi szeretet pedig fogcsikorgatásba vált át. Mire végre-valahára elkúszunk a szentestéig, legszívesebben bezárkóznék egy kietlen hegyorom legeldugottabb faodvába, és onnan utálnék mindenkit, de nagyon.

4. Az ajándékok miatt

Mivel mindenkinek szeretek valóban személyre szóló, különleges ajándékot kitalálni, viszont a családom olyan sok tagot számlál, mint egy viagrát tesztelő nyúlszaporító üzem, kábé vért izzadok, mire végzek a le- és felmenő, oldalági, külföldre szakadt, hazatáncolt, frissen beújított... és balkézről való rokonság minden egyes tagjának meglepetésével. És amint ezzel megvagyok, ugyanezek a rokonok felhívnak telefonon, hogy mondjam már meg, mit vegyenek a gyerekeknek, a férjemnek, az anyósomnak, a szomszéd néni füle botjának és az unokaöcsém képzelt barátjának. Úgyhogy minden évben megfogadom: legközelebb az egész bagázs kap fejenként egy zacskó savanyú cukrot, aztán alá szolgája!

5. A nyolcszorosára duzzadt májam miatt

Azt is megfogadom minden évben, hogy ezúttal nem iszom annyit. És mondjuk ezt sikerül is betartanom, mert ahogy öregszem, mindig sokkal többet sikerül bevedelnem. (Legalább van egy dolog, amiben stabilan fejlődőképes vagyok!) Így viszont, mire elérkezik az újév első munkanapja, a szemem fehérje okker színben pompázik, a csapvizet kilöki magából a szervezetem, mint idegen anyagot, és nehezen állom meg, hogy ne öntsem fel négy ujjnyi sütőrummal a reggeli kávét.

6. A végeláthatatlan roadshow miatt

Senkit nem szabad megbántani, főleg nem ilyenkor, így értelemszerűen adja magát, hogy a családban minden fontos karácsonyi ünnepségen részt veszünk. Annyit turnézunk a három nap alatt, mint egy B-kategóriás rockzenekar a karrierje csúcsán. A nyolcvanharmadik Kiskarácsony, nagykarácsonynál már erős kísértést érzek, hogy vénásan toljam a tojáslikőrt.

7. A karácsonyfa miatt

Mondd meg nekem őszintén, mégis, kinek az idióta ötlete volt, hogy kivágjunk egy élő fát – ráadásul mind közül a legszúrósabbat! – hogy aztán bevonszoljuk a lakásba, csiricsáré díszekkel aggassuk teli, majd amikor a nyomorult növényzet lassú kínhalálban minden tűlevelét elpotyogtatta, kihajítsuk a szemétre? Minden évben próbálom megúszni a macerát, lapra szerelhető, wunderbaummal illatosított műfenyőről álmodozom, de a tradicionális értékeket követő családom ezt rendre megvétózza. Az én skandináv minimalista lakberendezésért rajongó, enyhén kényszerbeteg, rendszerető énem sikítófrászt kap a nappali közepén terpeszkedő örökzöldtől, amit ráadásul kész gyötrelem feldíszíteni.

8. A nagy zabálás miatt

Mivel mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem, karácsonykor nem is kérdés, mivel töltöm az éber óráimat. Gátlástalan, mértéktelen és zabolátlan zabálással. Eszem, mert finom, eszem, mert különben megsértődik a nagymama, eszem, mert ilyet anyám évente csak egyszer süt, eszem, mert nekem nősz nagyra, édes Boriskám, (és tényleg) és eszem, mert már nem is tudom, milyen nem enni. Kolbásszal töltött karaj, pulyka, ponty, füstölt lazac és nyúlpaprikás... szerintem nincs is olyan állat, ami nem kerül a tányéromra a három nap alatt. Az ünnepi trakta végeztével legszívesebben áttérnék a biztonságos fényevésre, de mivel odakint állandósult a félhomály, inkább egy kis zserbóval vigasztalódom.

 Fiala Borcsa

Ne csüggedjetek! Hamarosan olvashatjátok karácsonyimádó kollégánk, Szentesi Éva cikkét a másik oldalról.

Képek: Grincs (2000) UIP-Duna Film