Steiner Kristóf: Nem fogtuk be a szánkat!
Pride-programok ajánlója

A Budapest Pride nem csupán ünnep, hanem bátor kiállás is az LMBTQ+ közösség jogaiért a fojtogató politikai légkörben, amelyben a sokszínűség a hatalom ellensége. A felvonulást megelőzően és azt követően is rengeteg szuper program vár mindenkit: beszélgetések, workshopok, filmek, piknikek és bulik – Steiner Kristóf ajánlója következik.
–
A Budapesti Büszkeség Menete felé vezető út idén kicsit olyan, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék: múlt héten még egy rendőrségi tiltó határozat mellékletét díszítették a fotóim – bizonyítékképpen, hogy milyen káros is a Pride a gyermekek fejlődésére –, majd nem sokkal rá megérkezett a hír: idén a felvonulás önkormányzati rendezvény lesz, így aztán senkinek sincs joga betiltani azt.
Hol felháborodunk, hol gyászolunk, hol remélünk, hol ujjongunk – és még mindig van tíz nap a nagy napig… Mi minden vár ránk még addig?
„Köszönöm, köszönjük, hogy jöttetek, szerettetek, táncoltatok. Jövőre, június 28-án harmincadik alkalommal vonul utcára Magyarország. Mi is ott leszünk veled, veletek, egy minden eddiginél nagyobb, hangosabb, erősebb Budapest Pride-on!” – egy évvel ezelőtt így zártam le a WMN-nek írt élménybeszámolómat a Pride hétről. Akkor azt írtam: egy nemzet zászlaja soha nem az aktuális vezetést jelképezi, hanem az embereket – akiket gyakran épp azok tartanak elnyomásban, azok sodornak veszélybe, akiknek az volna a feladatuk, hogy megvédjék őket.
Még fogalmam sem lehetett róla: a következő 365 nap mindent megváltoztat majd. Megtűrt, sokadrangú állampolgárokból közellenségnek, majd egyenesen bűnösöknek lettünk kikiáltva.
De közben valami egészen más is történt. Valami, amit az alaptörvénymódosító masina sem „látott jönni”: nem hátráltunk meg. Nem fogtuk be a szánkat. Nem vonultunk vissza. Az elmúlt év nemcsak a félelemkeltés, hanem a bátor ébredés ideje is volt. Olyanok is mellénk álltak, akik eddig csendben figyeltek. Akik korábban csak legyintettek: „Nem az én dolgom.”
Ma már tudják: bármit próbálnak elvenni tőlünk – jogokat, láthatóságot, emberi méltóságot –, azt nemcsak az LMBTQ emberektől, hanem bármely kisebbségtől elragadhatják. Mindannyiunktól, akik dolgozunk, adót fizetünk, szeretünk, nevetünk, gyászolunk, építjük ezt az országot – a hazánkat.
Nem az a cél, hogy mindenki szeressen minket. Az a cél, hogy senki ne éljen félelemben. Ha idén először jössz el a Pride-ra – köszönjük, hogy bátorságot gyűjtöttél. Ha sokadszorra vonulsz majd velünk – köszönjük, hogy még mindig itt vagy.
Harminc év. Három évtizede annak, hogy először felvonultak Budapesten azok, akik nem hajlandók úgy tenni, mintha szeretni, önazonosnak lenni, leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak, transznak, queernek, aszexuálisnak, interszexnek születni szégyen lenne. Harminc éve annak, hogy a szabadság hangja először szólt hangosabban a suttogásnál. A Budapest Pride idén kerek évfordulót ünnepel – sokszínű, bátor, felemelő programokkal, amelyek egyszerre tükrözik a közösség örömét, fájdalmát, kreativitását és ellenállását.
De ünnepelni akkor jó igazán, ha van kivel. Ezért várunk téged – legyél bár LMBTQ ember, vagy tiszta szívű támogatónk –, hogy segíts nekünk megmutatni, kimondani: itt vagyunk, egyre többen vagyunk, és eltörölhetetlenek vagyunk. A Pride hetén nemcsak a bulikban, hanem a konyhában, a pódiumokon, a mozitermekben és a közösségi terekben is pezseg az élet. Íme a mi Pride-programnaptárunk, ami túlmutat a menetrenden – inkább térkép egy sokszínű, érzékeny és szabad jövő felé vezető úton.
Június 21. – Támogató Szülők Családi Nap a CEU-n
A Szülők az LMBTQ+ emberekért csoport tizedik éve nyújt minden anya, apa, gyermek, hozzátartozó, barát számára érdekes, ismeretterjesztő és támogató programot ezen a sokszínű családi napon – idén pedig én is az előadók között leszek. Délelőtt 10 órakor lépek a pódiumra Menni és maradni – avagy Magyarország, mit jelentünk egymásnak? című előadásommal, közvetlenül Perintfalvi Rita Szabadság – szerelem – haza című beszéde előtt. A rendezvény ingyenes.
Június 21. – Inspiráló apokalipszis a Múzeumok Éjszakáján, a Brody House-ban
„Ha már itt vagyunk…” – ingyenes élménykiállítás, pódiumbeszélgetés és filmvetítés „a világvége peremén”: 15 órakor kezdünk tárlatvezetéssel, melyen 11 vizuális művész apokaliptikus, mégis motiváló alkotását szemlézzük – előbb magyarul, majd angolul. 17 órától Cseke Eszterrel, az On the Spot dokumentumfilm-sorozat egyik alkotójával (és drámatagozatos Vörösmarty-s osztálytársammal) beszélgetünk a közönség előtt. 19 órakor pedig bemutatjuk a rövidfilmet, melyben 11 közéleti hősömmel csevegek arról: bármily disztópikus is a jelenünk, ha nem hagyjuk veszni, ha a kezünkbe vesszük, ez egy új kezdet hajnala is lehet.
Teljes program: ITT
Június 25. – Következetesen az elnyomás ellen az Eötvös10 Kulturális Központban
Párhuzamot állítani az állatok és az LMBTQ emberek elnyomása között elsőre talán skandallumnak vagy érzéketlennek tűnhet – ám a homofóbia és fajizmus elleni, az LMBTQ emberekért és a nem emberi állatok jogaiért folytatott küzdelem ugyanarról a tőről fakad: az elnyomást nem normalizálhatjuk többé! Az LMBTQ emberek között különösen sok vegán van, ami nem lehet véletlen. Ezeket a kapcsolódási pontokat fogjuk felfedezni a beszélgetésben, tapasztalatot cserélve a vegán- és a Pride mozgalom között. 17 órától izgalmas, inspiráló és ingyenes beszélgetésre hívunk, ahol őszintén, szenvedéllyel és nyitottsággal vizsgáljuk meg a diszkrimináció különböző formáit és azok összefonódását.
Eseménylink és regisztráció: ITT
Június 25. – Az Amnesty Hungary bemutatja: A szerelem joga – filmvetítés és pódiumbeszélgetés a BEM moziban
A szerelem nemcsak magánügy, hanem jog is. Egy megrázó és inspiráló dokumentumfilm, amely mindannyiunkról szól – Csehország harcáról a házassági egyenlőségért, és arról, hogy Kelet-Európában miért nem lehetünk még nyugodtak. A filmvetítés után Adéla Horáková (a film egyik szereplője), Mihály Eszter (az Amnesty International Magyarország LMBTQ+ szakértője) és Pál Márton (A család az család kampány elindítója) lesznek a vendégeim a beszélgetésen, melyen én moderátorként veszek részt. A mozi 18 órakor, a diskurzus 19:45-kor indul. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: ITT
Június 28–29. – Cult Glam Piknik a Crowne Plaza tetőteraszán – felvonulás előtt, buli után
Gyönyörű piknikszigetekkel, specialty kávékkal, mennyei vegán opciókkal roskadozó büféasztallal várunk – melyen pink humusz és tofu-„tojásos” shakshuka is szerepel majd, a mi inspirációnk nyomán. „Együnk szivárványt” címmel rövid előadással is készülünk, amely az élet és étkezés holisztikus megközelítéséről szól majd. A brunch után innen akár együtt is indulhatunk a Büszkeség Menetének találkozási pontjára, másnap pedig – az after party-t követően – itt pihentetjük a táncban kifáradt lábacskáinkat. Mindkét nap 10:00 és 13:00 között találkozhatunk.
Pikniksziget-foglalás, eseménylink: ITT
Június 28. – A Büszkeség Menete a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Pride szervezésében
Magyarország legnagyobb emberi jogi tüntetése idén a 30. évfordulóját ünnepli – a jubileumot pedig nemcsak ünneplés övezi: az aktuális társadalmi klíma, az államilag komponált tiltások, a közösségünk demonizálása emlékeztet arra, hogy az LMBTQ+ közösség jogaiért folytatott küzdelem aktuálisabb, mint valaha. A Pride idén nemcsak egy színes, vidám parádé, hanem bátor emberek demonstrációja is – amely elsősorban a szolidaritásról szól. És bár idén a nagy for-profit cégek kihátráltak a diverzitás és inklúzió nyílt támogatása mögül, kamionok sokasága nélkül is ugyanazzal az energiával vonulunk majd a láthatóságért, a szabadságért és a szeretetért.
Eseménylink: ITT
Június 28. – „Nekünk kell hajtani” – kiállításmegnyitó a Civil Faluban, a felvonulás végállomásán
Egy rebellis és művészi plakátpályázat legütősebb alkotásai kerülnek bemutatásra – amelyek a szabadság, egyenlőség és sokszínűség értékeit képviselik, és erőteljes vizuális válaszokat adnak a jogkorlátozásokra és a kirekesztő politikára. A kiállítás az egész nyarat végigturnézza majd – de az első megálló a Civil Falu. Többek között Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Ott Anna művészeti menedzser és irodalmi influencer, valamint Hegedűs Máté, a Budapest Pride sajtószóvivője és szervezője mellett magam is a zsűri tagja vagyok – így velünk is találkozhatsz majd a Szabad Terek Hálózat sátránál.
Eseménylink: ITT
Június 28. – Rainbow Party a Budapest Parkban
Pár óra szieszta és egy outfitcsere után irány a Park, ahol 22 órakor indul az év legszínesebb bulija! A hivatalos afterparty-n a DJ-pultok mögött az LMBTQ+ közösség kedvenc előadói pörgetik a lemezeket, a színpadon pedig meglepetés performanszok várnak. Mi éjjel 1:30-kor lépünk a nagyszínpadra egy egyórás DJ-szettel, amely időutazás is egyben: az LMBTQ közösség mérföldköveit érintjük ikonikus előadók korszakalkotó számai közül válogatva. A színpadon velünk lesznek a Hungarian Ballroom Scene táncosai és előadói is – együtt várunk életed partijára.
Eseménylink: ITT
Mindezek mellett a már dübörgő Budapest Pride Közösségi Fesztivál rengeteg más izgalmas beszélgetést, kreatív workshopot, szórakoztató és motiváló programot ígér. A Pride-csapat saját kiadású novelláskötetének – már a címe is zseniális: Anyaföld íze a számban – országszerte zajló bemutató eseményeit például biztosan nem hagynám ki. De böngészd át a programokat magad, és válaszd ki a neked valót a közel 100 esemény közül!
Mindig azt mondom: ez az időszak igazi örömünnep – most viszont a jogos harag egészséges és konstruktív levezetésének ideje is. Idén a szivárvány új színt kap: többé nem pusztán hangzatos jelkép, amellyel rózsaszínre moshatják magukat a márkák, hanem az ellenállás pajzsa is. Valami, ami megvéd minket az egyre inkább totalitáriusba hajló hatalom túlkapásaitól. Most mi vagyunk azok, akik azt mondják: meg fogjuk védeni a gyermekeinket. Azokat is, akiket a rendszer nem vesz emberszámba. Büszkék vagyunk rá, hogy nem engedjük el egymás kezét!
A kiemelt kép forrása: Czabán Máté