Kurucz Adrienn: Véletlenül Tallinnba mentem. (És milyen jól tettem!)

–

Amikor felhívott Sümeghy Claudia, a Véletlenül írtam egy könyvet című új magyar családi film producere, hogy lenne-e kedvem elkísérni Lakos Nóra rendezőt és az alkotók egy részét a tallinni nemzetközi filmfesztiválra, gondolkodás nélkül igent mondam.

Az igen elsősorban a csapatnak és a fesztiválnak szólt, a városról, bevallom, keveset tudtam. Azt is leginkább a kiváló írótól, Sofi Oksanentől (Sztálin tehenei, Tisztogatás), aki anyai ágról észt származású. Megmaradt bennem, hogy mennyit szenvedtek az észtek is a szovjet megszállás alatt. Aztán emlékeztem, hogy van egy komp, ami Tallinnt Helsinkivel összeköti (csak nyolcvan kilométer a távolság a két város között), és azt is hallottam vele kapcsolatban, hogy a finnek átjárnak vásárolni (és inni) az észt rokonokhoz.

Tűz, víz, hó meg hal

És igen, ha már család: ahogyan a finnek, úgy az észtek is nyelvrokonaink, tanultuk az iskolában. Nos, ez a nyelvrokonság ma már a hangzás alapján kevéssé nyilvánvaló, de ha odafigyel kicsit az ember – és tudja, mire figyeljen –, akkor rádöbben, hogy az első szótagra helyezett hangsúly és a szavak végéhez ragasztott toldalékok mégis csak közösek, ahogyan közös eredetű néhány ősi szavunk is, például a kéz, a víz, a tűz, a hó vagy a hal.     

Ezekkel az információkkal rendelkeztem tehát, aztán ahogy utána néztem kicsit Tallinnak, egyre kíváncsibb lettem rá. Még az sem szegte kedvem, hogy bár a repülési idő három óra sincs, az átszállás-várakozás miatt gyakorlatilag ennek a háromszorosával kellett számolni, így esteledett, mire Varsón keresztül megérkeztünk Észtországba, pedig reptéren reggeliztünk. (Vannak gyorsabb lehetőségek is, de nekünk igazodni kellett a Véletlenül írtam egy könyvet vetítési időpontjához.)

Hm, „esteledett”… A szó egy kicsit mást jelent ott északon novemberben, mint nálunk, azt tapasztaltam. Csak hat órán át van ugyanis világos – pontosabban hat órán át esteledik, ez az ember érzése. Nagyjából reggel fél kilencig sötét van, és délután háromkor lemegy a nap. A köztes időben viszont állandóan változnak a fények.

Reggel (délelőtt) az ólomszürkéből rózsaszínné vált az égbolt. Egészen valószínűtlenül gyönyörű pasztell rózsaszínné. Aztán hirtelen a szürke kezd dominálni, és elered az eső. Vagy nem borul be, de esni kezd mégis. Majd öt perc múlva a viharos szél elfújja a felhőket, és ragyog a nap, harapni lehet a levegőt, a kikötő felett pedig ott a szivárvány.

Aztán megint elered az eső.

A szél időnként eláll, de inkább fúj, ahogy kedve szottyan: van, hogy alig érzed, máskor majd' felkap, és zörögnek a fák megkopaszodott ágai, rezegnek az ablaküvegek.

A szeszély eredménye a tiszta levegő. Egy olyan pontja Tallinn a világnak, ahol egyből feltűnik, milyen szmogban él az ember amúgy.      

Mi, magyarok hosszú pufikabátokban (Lakos Nóra szavával: hálózsákban) érkeztünk, sapkát, sálat, kesztyűt csomagoltunk az északi kirándulásra. Ehhez képest két fokkal melegebb volt múlt hétvégén Tallinnban, mint Pesten, igaz, ez ott szokatlanul enyhe novemberi időnek számít.

A tallinniak ki is ruccantak iziben a strandra, a Balti-tenger legalább hat fokos volt. Hagyomány, hogy télen is fürdenek a tengerben, és össznépi szaunázással kötik össze az élményt. A parton sorakoznak a bérelhető szaunák. Nem csak családok járnak ide meg baráti társaságok, üzletemberek is szívesen meetingelnek közös izzadás közben, amit követ a jeges fürdő.  

Az első nap dermedten néztem a szokást, az utolsón kipróbáltam. Csak egy pillanatra merültem bele a tengerbe, de még órákig bizsergett a bőröm. Az az igazság, hogy nagyon jó volt. Utána. Közben nem annyira.  

Hering, fekete kenyér és marcipán

Visszatérve a hosszú, fekete éjszakákra, jelentem, az észtek felvették a kesztyűt. Első esti sétánkon karácsonyi hangulatba csöppentem a belvárosban. November közepén, még azelőtt tehát, hogy az ünnepi vásár kinyitott volna a Raekoja platson – épp csak ácsolták a bódékat a főtéren. A karácsonyfa állt, de ruhát még nem kapott. Forralt bort (észtül glögi), cukrozott mandulát és a gyengémet, a Kalev marcipánt szerencsére mindenhol lehetett kapni, a Kalevnak még szaküzlete is van, ahol egy asszony kézzel festi a marcipánt, a turisták meg szájtátva bámulják, milyen ügyes.

Szenteste-hangulatom egyébként leginkább a gyönyörű, zegzugos, középkori utcáknak köszönhetően lett, amelyekben lámpások, mécsesek és fáklyák világítják meg a szebbnél szebb házakat és a helyi kézművesek termékeit árusító boltocskákat, amelyek késő éjszaka is nyitva vannak.

A helyiek sem zárkóznak be este hat után, megtelnek az éttermek, bárok, szórakozóhelyek, „klubik”. Hangulatosak, hívogatóak, és nagyon finom ételeket lehet enni megfizethető áron – értem már, miért jönnek ide szívesen a skandinávok (is). Konyhájuk a helyi alapanyagokra épít: sok halat, krumplit, rozskenyeret (úristen, a fokhagymás, pirított feketekenyér milyen finom!!!) és tejterméket esznek. Népszerű étel a verivorst, az észt véres hurka, amelyet gyakran tálalnak savanyú káposztával.

Ízeiken érződik az orosz hatás is. Nem véletlenül: a főváros lakóinak 36 százaléka orosz nemzetiségű.

A szovjet időkben települtek be az oroszok, a rendszerváltás után pedig érkeztek finnek és fehéroroszok, a háború miatt pedig az elmúlt időszakban sok ukrán menekült ide. Tallinnban észtnek csak a lakosság fele vallotta magát a legutóbbi népszámláláson. A közös nyelv az észten kívül ma már elsősorban az angol: első osztálytól tanulják a gyerekek. És ami még kötelező nekik, az a programozás hatéves kortól. Észtország ugyanis a technológiai startupok országa immár. Hatékony inkubátorprogramokkal támogatja az állam a vállalkozásokat. Tényleg káprázatos az elmúlt három évtized fejlődése – ami az életszínvonal látványos növekedésével járt együtt. (Az átlagbér Észtországban körülbelül 1700 euró, de Tallinnban magasabb, 2000 euró körül van.) 

Az állampolgárok (1 millió 300 ezren vannak) ma már gyakorlatilag mindent online intéznek (szavazás, hivatalos ügyek – a közigazgatás papírmentes), és a nemzetközi befektetők számára is csábító, hogy 2014-óta létezik az e-rezidencia program, amely lehetővé teszi külföldiek számára, hogy digitális személyazonosítót szerezzenek, és online üzleti tevékenységet folytassanak, mintha csak helyben lennének. Több mint 200 ezer e-rezidens regisztrált már 170 különböző országból. Tudtad, hogy észt sikertörténet többek közt a Skype, a Bolt és a Wise is?

A középkor és a high-tech izgalmas párosa

Tallinnt földrajzi helyzete stratégiai jelentőségűvé tette a kereskedelem és a hadviselés szempontjából, ezért történelme meglehetősen fordulatos. A környék már a kőkorszak óta lakott, de magát a várost a dánok alapították egy erőd formájában a XII. század végén.

A XIII. században Tallinn a Hanza-szövetség (középkori kereskedelmi és védelmi szövetség) egyik virágzó központja lett, ekkortájt épültek ikonikus épületei, mint például a Városháza és a Szent Olaf-templom. A XVI. században svéd fennhatóság alá került, a XVIII. században pedig az Orosz Birodalom része lett. 1918-ban, az I. világháború után Észtország kikiáltotta függetlenségét, de a második világháború után ismét megszállták az oroszok. Jelentős iparosítás kezdődött, de Tallinn meg tudta védeni középkori óvárosát, amely a nemzetközi turizmus egyik kedvelt célpontja lett. Juliától, a tallinni idegenvezetőnktől tudom, hogy az első nyugatiaknak épült szálloda, a szocreál Viru, amellyel szemben laktam épp, 95 százalék beton, és öt százalék poloska. (Azaz mindenkit lehallgattak, aki ott megszállt.)

1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után Észtország ismét független állam lett, Tallinn pedig a fővárosa. 1997-ben az UNESCO a történelmi óvárost a világörökség részévé nyilvánította. A turizmus és technológia egyszerre növelik a város vonzerejét. 

A Black Nights Filmfesztivál

Mit csináljon az ember, ha hideg van és sötét? Hát nézzen filmeket, ajánlják az észtek, és létre is hoztak 28 évvel ezelőtt egy filmfesztivált, amelynek szimbóluma a farkas, a neve pedig az, hogy PÖFF, vagyis Pimedate Ööde Filmifestival – magyarul Fekete Éjszakák Filmfesztivál – amelyet mindig novemberében tartanak. A PÖFF mára a világ egyik legjelentősebb filmes rendezvényévé nőtte ki magát, és része az A-kategóriás filmfesztiváloknak, akárcsak a cannes-i, a berlini vagy a velencei filmfesztivál.

Ide, a PÖFF-re érkezett meg idén a Véletlenül írtam egy könyvet című film, amelynek forgatásán ott járt egyébként Both Gabi kollégám. A filmet a két ünnep között, illetve január végétől lehet majd a magyar mozikban látni, akkor majd írunk róla mi is, most csak annyi mondanék, hogy nagy büszkeség volt látni az alkotók örömét, sikerét.

Egy megkapó látványvilágú, nagyon kedves és szerethető film született, remek színészekkel (Mátray László, Zsurzs Kati, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi, Mucsi Zoltán) és egy kislánnyal, akit Demeter Villőnek hívnak, és akinek akkor is mesél az arca, ha meg sem szólal. (Ez az első filmje, de bizonyára nem az utolsó!)

Amit mindenképpen látni kell (szerintem) Tallinnban

1. Vanalinn (Óváros)

Tallinn óvárosa az egyik legteljesebben megőrzött középkori városrész Európában, időutazónak érzi magát az ember benne. Itt rengeteg a látnivaló. Imádtam a kanyargós sikátorokat, amelyekben apró kézművesboltok és éttermek bújnak meg. Minden út a Raekoja plats-hoz vezet (Városháza tér), amelynek központja a XIV. századi gótikus városháza, amely ma múzeumként is működik. A téli hónapokban itt rendezik meg a híres karácsonyi vásárt. Aztán itt található a híres Városháza gyógyszertár (Raeapteek), amely Európa egyik legrégebbi (hatszáz éves), ma is működő patikája, amelyben marcipánt és klarettet is árulnak, utóbbi egy fűszerezett és cukrozott bor. Azt mondják, mind a kettő jó szívfájdalomra.

2. Toompea-domb

Az óváros magasabban fekvő részén található Toompea vára, amely az észt parlament épülete. Ikonikus részlete a „Hosszú Hermann” torony, amely az észt függetlenség jelképe, tetején az észt zászló lobog. 

3. A Csók tér és Steven Seagull

A Toompea-dombon van az a tér is, amelyet a Csók térnek (Musu plats) hív mindenki, hivatalosan pedig Kohtuotsa kilátó a neve. A becenév logikusan következik a lenyűgöző panorámából, sokan jönnek ide randevúzni. Akiket nem a szerelem hoz ide, azok a híres sirállyal fényképezkednek. Steven Seagull Tallinn kedvence, még Instagram-oldala is van. (A neve egy szójáték, az akciófilmek sztárjának, Steven Seagalnak a nevére utal a „seagull”, azaz sirály). A madár szívesen pózol egész nap a látogatóknak, így a közösségi médiában számtalan kép és videó kering róla. Időnként megdézsmálja a turisták uzsonnáját, de népszerűsége töretlen.

4. Az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház

Ez az impozáns ortodox templom az orosz cári korszak emléke, 1900-ban épült. Különleges, fekete hagymakupolái és belső freskói különösen figyelemre méltóak, és bár az észtek vegyes érzelmekkel viszonyulnak a templomhoz a történelmi okok miatt, a látvány azért mindenkit elbűvöl.

5. Az Oleviste templom (észtül: Oleviste kirik)

Ez egy középkori, gótikus templom az Óvárosban, amely minden tallinni képeslap éke, és amely Szent Olaf norvég király nevét viseli. A fotókról valójában lehagyhatatlan, mert olyan magas a karcsú tornya, hogy mindenhonnan látszik.  A középkorban, amikor megépült (XIV. század), 159 méteres volt (ma 124), és a világ legmagasabb építményei közé tartozott. Sokszor újjá kellett építeni villámcsapások és tűzvészek miatt, de ma is áll, és büszkén tekint le városára. Megértem. 

Kurucz Adrienn