Egy történet, amely élni segít – a Véletlenül írtam egy könyvet című családi mozi forgatásán jártunk

–

Két éve beszélgettem már a WMN-en Lakos Nórával arról, hogy vajon miért nem forgatnak gyerekeknek szóló filmeket Magyarországon. Annál is inkább fájó ez a hiány, mert az én gyerekkoromat meghatározták azok a filmek, amelyek a hetvenes–nyolcvanas években készültek. A saját gyerekeimnek viszont sajnos nem tudtam olyat mutatni, ami az ő életük releváns kérdéseit dolgozza föl, és mai környezetben játszódik.

Lakos Nóra szívügye a gyerekfilm, a Cinemira Fesztivált is épp ezért hozta létre, rengeteg munkája fekszik abban, hogy a gyerekekhez is elérjen ez a műfaj. Most pedig, a HAB című remek első játékfilmje után – amiről Szentesi Éva ÍRT annak idején –, régi vágya is teljesülni látszik. A Véletlenül írtam egy könyvet című családi mozi szépen rétegzett története épp úgy szól majd a kiskamaszoknak, mint a szüleiknek.

„Nagyon fontos a gyerekfilm, értéket kell teremteni, és értékes filmet kell mutatni a közönségnek”

A sztori alapjául szolgáló kötetet a holland Annet Huizing írta, és igen sikeresnek mondható, mert tizenkét nyelvre fordították le, köztük szerencsére magyarra is. Lakos Nóra írta a forgatókönyvet, ami első magyar projektként került be a Cinekid Script LAB forgatókönyv-fejlesztő workshopjára. Nórát az Oscar-jelölt Mieke de Jong segítette, és még egy dialógíró kurzuson is részt vehetett. Nem csupán emiatt kivételes a forgatókönyv, hanem azért is, mert Nóra a producerekkel együtt egy közönségtalálkozó keretében még az érintett gyerekközönséget is bevonta a fejlesztésbe, és néhány ott kapott ötletet be is emeltek a történetbe. Ebből is látszik, az igényes alkotók mennyire komolyan veszik a gyerekeket.

A történet dióhéjban

A 13 éves félárva Nina (Demeter Villő) animációsfilm-rendező édesapjával (Mátray László) és kétbalkezes tízéves öccsével (Hárs Bonca) él, amióta az édesanyja (Lovas Rozi) hirtelen meghalt, amikor ő még csak hároméves volt. Ninának nincsenek emlékei arról az időszakról, amikor még együtt volt az egész család. Ráadásul a női mintául szolgáló, időnként felbukkanó merev és szabálykövető nagynéni (Tenki Réka) sem pótolhatja az anya szerepét. Apja életében egyszer csak megjelenik egy nő (Rujder Vivien), és ez alaposan felkavarja a kis család életét.

Nina nem csupán a kamaszkorral bajlódik tehát, hanem a gyászát is most kezdi megélni. Épp ekkoriban ébred rá, hogy író szeretne lenni.

A szomszédban élő különc írónő, Lídia (Zsurzs Kati) segít neki abban, hogy miként lehet az írással feldolgozni az édesanyja elvesztését és azt, hogy az apja életében egy másik nő is fontos szerepet játszik. Nina összetört szívére igazi gyógyír az első szerelem (Kövécs Barnabás) és az írás…

Ez a könyv nem az a könyv

Miután Annet Huizing könyve nagyrészt magáról az írásról szól, ezt igen nehéz lett volna a film formanyelvén láttatni, ezért ezek a részek animációként jelennek majd meg a moziban, és az alapsztori is sok új elemmel egészült ki annak érdekében, hogy teljesebb legyen a film. Lakos Nóra körülbelül a történet egyik felét tartotta meg, a másikat pedig hozzáírta. A sajátságos magyar humor is így került bele a sztoriba. A díszletek látványa már önmagában is lenyűgöző, a sajtótájékoztatón megnézhettük a Pasaréten található Napraforgó utcai, csodálatos Bauhaus környezetben felépített forgatási helyszíneket, és a legtöbb szereplővel is találkozhattunk. Szurdi Juci volt a látványtervező, Lányi Fruzsinának köszönhetjük a stílusos jelmezeket.

A sajtótájékoztató elején Lakos Nóra mesélt arról, mennyi csodásnak mondható esemény övezi a filmet az első pillanattól kezdve. Eleve az, hogy a forgatókönyv fejlesztése bekerülhetett első magyarként egy ilyen rangos workshopra, aztán pedig a forgatásokon az időjárás mindig épp azt produkálta, amire szüksége volt a stábnak.

Ha esős jelenet következett, esett, ha pedig napsütésre volt szükség, azonnal előbújt a nap a felhők mögül.

A nyolcvan-száz tagú stáb rendkívül odaadóan dolgozik, nincsenek nagy feszültségek, mindenki tudja, mi a feladata, és azt el is végzi. Ez az első magyarországi zöldfilmprodukció, szelektíven gyűjtik a szemetet, heti egy veganapot tartanak, mindenki kulacsból iszik, figyelnek az energiafelhasználásra is.

„Nemcsak gyerekfilmet készítünk, hanem az élhetőség fenntartásához is hozzájárulunk.”

Ezt már Sümeghy Claudia mondta el a sajtó képviselőinek, aki villámgyorsan elolvasta a forgatókönyvet, amikor Nóra megkereste ezzel az ötlettel, és ugyanilyen villámgyorsan el is döntötte, hogy gyakorlott producerként végigviszi társával az egész filmet. Látható és szinte tapintható volt az összhang az egész stábban. A munka a feszített tempó mellett remek hangulatban telik.

A legnagyobb csoda azonban maga a főszereplő, a 13 éves Demeter Villő, aki mind az ötven forgatási napon jelen volt, és mindig teljes koncentrációval, kreativitással és átéléssel személyesítette meg Ninát. Másfél évig tartott a casting, és háromszáz jelentkező közül választották ki Villőt, aki nem csupán a próbafelvételeken bizonyította, hogy ő volt a legeslegjobb választás, hanem a forgatásokon is megmutatta rátermettségét és elhivatottságát.

Pár mondatot beszélgettem vele, mély benyomást tett rám is

„Rögtön elolvastam a könyvet, amikor elkezdődött a castingolás, megérintett ez a lány. Úgy éreztem, én életre tudnám kelteni. Sokat jelent nekem ez a karakter, sok tinédzsernek adhat példát arra, hogyan dolgozzanak fel egy traumát” – mondta Villő, aki meglepően éretten és profi módon nyilatkozott.

Villő most lesz nyolcadikos a Trefortban, drámaszakkörbe is járt korábban Varga Boglárkához a Kölcseyben, és a Rímerdő című vers- és prózamondó versenyen kapta meg az MTVA különdíját, ahol Varró Dani Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéből adta elő a Szösz néne egyik részletét. Ennek kapcsán került be a castingba.

„Egyáltalán nem esik nehezemre, hogy mindennap itt kell lennem, nagyon élvezem a forgatást, a stábbal is jól kijövök, tényleg figyelnek rám, mindig betartják, hogy mikor kell végeznem. Annyira örültem, hogy Zsurzs Katival kezdtem a forgatást, olyan volt, mint egy igazi Lídia.”

Villő is mindennap ír naplót, mint a filmbeli főszereplő, de nem hiszi, hogy író lesz belőle, egyszerűen csak szereti átgondolni a napját, és aztán visszaolvasni azt, hogy mi minden történt vele és benne. Rendszeresen olvas, utoljára Colleen Hoover Elrontott életek című könyve tett rá mély hatást.

„Nina mindig is bennem volt, és bennem is lesz már; ő óriási lelki fejlődésen megy keresztül a filmben, és kicsit úgy érzem, hogy ebben én is vele tartok – mondja. – Próbálom magamat nagyon beleélni az adott jelenetbe, és néha benne is maradok… nagyon ninásan látok mindent. De amikor hazamegyek, otthon megint Villő vagyok!” 

A könyvbeli írónőt Zsurzs Kati formálja meg a filmben

Kollégái lobbizták be nemrégiben a Halhatatlanok Társulatához a színésznőt, akit nagyon meghatott ez a gesztus, hiszen hiába kapott már rengeteg szakmai díjat, államilag még sosem ismerték el a munkáját. Édesanyja, Zsurzs Éva filmjében láthattuk először, ő volt az Abigélben Kis Mari. (Ó, hányszor láttam és mennyire imádtam ezt is gyerekként!)

Zsurzs Kati tényleg olyan, amilyennek elképzeltem a kötet alapján Lidwient (a filmben Lídiának hívják).

Ő is rengeteg könyv között él, sokszor megfordult már a fejében az írás, de a színházi munkái és az unokái miatt még soha nem volt elegendő ideje arra, hogy elmélyedhessen benne. Véletlen (?) talán, hogy saját unokája, az egyébként balettozó Panka is vele volt a sajtótájékoztatón, aki Nina hatéveskori figuráját játssza a film néhány jelenetében. Panka is rendkívüli módon élvezte a forgatást, és türelmesen kivárta, amíg a nagymamáját kérdezgettem. 

„A szeretet körbeöleli az egész produkciót

– kezdi lelkesen és kedvesen, majd így folytatja: – Annyira tüneményes a forgatókönyv, amit Nóri írt, ebben csak szeretni való dolgok vannak, bízom benne, hogy nagy sikere lesz.”

Zsurzs Kati azt is elmeséli, hogy a Villővel való közös munka igazi kitüntetett idő volt mindkettejük számára. Esze ágában sem volt Villő koncentrációját megtörni tanácsokkal vagy poénokkal, nagyon fegyelmezetten dolgoztak, és az első kilenc napban szinte csak az ő páros jeleneteiket forgatták le, ezért igen meghitt hangulatban folyt a munka az elképesztő díszletek között: „Amint beléptünk, azonnal megteremtődött a varázslat.” Ő egyenesen azt érezte, hogy itt aztán tényleg tudna élni és íróként alkotni.

„Gyerekekkel nem lehet hektikusan dolgozni, Villőre nagyon kell vigyázni akkor is, ha elképesztően jól bírja az egészet, látszik rajta, hogy nagyon boldog, és folyamatosan ragyog. Nóri remekül instruálta, és néha én is mondtam neki pár apróságot, technikai megoldásokat, de nagyon-nagyon figyeltem végig arra, hogy ne tereljem el a figyelmét.

Kölcsönösen azt éreztük, hogy segítjük egymást. Számomra ez óriási felelősség volt, a legjobbat kellett nyújtanom, mert Villő is erre törekedett.”

A legnagyobb nehézséget az okozta Zsurzs Katinak a szerep megformálásában, hogy az első néhány jelenetben szikárabban, visszafogottabban kellett játszania, mert Lídia kicsit beletemetkezett a saját magányába, és amíg Nina ki nem mozdította ebből, addig neki ridegebbre kellett vennie a figurát, mint ami természetes lett volna számára.

„Nemcsak én segítek neki, hanem ő is nekem, mert újra kinyit a világra. Jó, hát van még élet, nem kell bezárkózni…”

A könyvajánlómat így fejeztem be pár évvel ezelőtti írásomban: „Annyi bizonyos, hogy a jó történetek segítenek élni. Akkor is, ha a haláról és a veszteségről szólnak.” 

Most sem mondhatok mást. A jó történetek sorsa az, hogy filmre kerüljenek, és még sokkal, de sokkal több embernek megmutathassák, hogy az élet úgy, ahogy van, óriási kincs. Éljünk hát vele!

Én alig bírom kivárni, hogy 2025 tavaszán vagy nyarán végre a mozikba kerüljön ez a történet, és nagyon bízom benne, hogy rengeteg embernek visz majd reményt és derűt az életébe. Mondom, áldás van rajta.

Kiemelt képek forrása: JUNO 11 Pictures

Both Gabi