A WMN nagy ünnepi szakácskönyvtesztje – I. rész

–

Segal Viktor & Szemere Katalin: 100 keksz, amit szeretsz

Csepelyi Adrienn írja róla:

Hat éve várom ezt a könyvet. Ha romantikusabban akarok fogalmazni: ott voltam, amikor ennek a kötetnek a gondolata megszületett, és még annál is sokkal szebb lett, mint amilyennek akkor elképzeltük. Szemere Katával (aki kiváló kulturális újságíró) a Népszabadságnál dolgoztunk együtt, s a lap traumatikus bezárásának idején mindketten kapaszkodókat kerestünk magunknak a bizonytalanságban: Kata kekszet sütött szakmányban, én pedig megmarikondóztam a fél világot.

Az eredményt aztán Kata behordta a válságértekezleteinkre – ezt ő nem tudta akkor, de most már elárulhatom: volt, hogy napokon át semmi mást nem tudtam enni, csak néhány szemet az ő mesés kekszeiből. Már akkor azt hajtogattuk neki, hogy szakácskönyvet akarunk – most végre, koprodukcióban Segal Viktorral – itt van!

És gyönyörű: a kekszek – amelyek között van tradicionális és újító, sós és édes, pofonegyszerű és gyakorlottabbaknak való is – fotói színek alapján vannak csoportosítva például. Mindegyikhez kapunk az átlátható és lépésről lépésre leírt recept mellé egy pár mondatos kis hátteret, vagy a recept eredetéről, vagy egy pici személyes sztorit, némi tanácsot a használt alapanyagokkal kapcsolatban, stb.

Semmi fakszni, de minden azt szolgálja, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Azt is bevallom, nem bírtam a nosztalgiát legyűrni, és azt a receptet választottam, amely elindította az egész folyamatot. A vaníliás-vajas keksz volt az első, amit Kata megsütött nekünk, úgyhogy arra gondoltam, záruljon be ezzel ez a kör: íme, a nagy megrázkódtatásokból is születhetnek csodálatos, időtálló dolgok.

Amint felfaltam az eső tepsi kekszet, ezt írtam Katának:

„Megsütöttem a vajas kekszet belőle. Hát, kábé sírok a boldogságtól, olyan finom.”

 A kekszek jó része akár ajándékba is kiváló, de a céges parti vagy családi vacsora sztárja is garantáltan te lehetsz velük – akárcsak Kata annak idején.

Kiadja: HVG Könyvek

Jennifer Carroll: Varázspartik és lakomák a Harry Potter-filmekből

Dián Dóri írja róla:

Bár a tematikája akár indokolhatná is, a Varázspartik és lakomák a Harry Potter-filmekből nem a kezdő varázslók és boszorkányok receptkönyve. Mindenre elszánt felnőtteknek ajánlom elsősorban, akik szeretnék az év harrypotteres buliját összehozni maguknak, a barátaiknak vagy a gyerekeiknek. Ugyanis, ahogy a címéből sejthető, ez nem csak egy szakácskönyv. Öt különböző harrypotteres buli megvalósításának teljes menetrendjét leírják benne a meghívóktól kezdve a dekoráción és partijátékokon túl természetesen a tematikus ételekig és italokig. 

Mivel időnyerőt sajnos nem adnak a könyvhöz, így az év végi hajtás közepette nem szerveztem végig egy teljes partit, de a Négy bajnok fűszeres almaborát elkészítettem advent második vasárnapján, amitől igazán karácsonyi hangulatba kerültem. A receptek könnyen értelmezhetők, a képek gyönyörűek.

Azonban arra számítani kell, hogy ebben a parti- és ételreceptes könyvben mindezeken felül bőven akadnak kulisszatitkok is a Harry Potter-filmekből, ami még egy kis mágiát csempész az amúgy is varázslatos könyvbe.

Kiadja: 21. század kiadó   

Bartholomaeus Platina reneszánsz receptjei – Az első nyomtatott szakácskönyv

Fiala Borcsa írja róla:

Aki arra számít, hogy e könyv alapján fog majd reneszánsz lakomákat csapni a baráti társaságának, az sajnos keserűen csalódik. A kalandos életű Platina (aki többek között katonaként szolgált, illetve házitanítóskodott, bíborosi titkárként, könyvtárosként, levéltárosként dolgozott, illetve többször volt az Angyalvár rabja is) könyvében, ha akadnak is receptek, azok inkább afféle útmutatók, milyen alapanyagokkal mit lehet csinálni a kor lehetőségei – és ez nagyon fontos: ízlése szerint.

A kalács elkészítése például úgy történik, hogy a tésztába belegyúrunk ánizsmagot, szalonnát és pár poszátát vagy kisebb madarat is – egészben. Kibelezni nem érdemes, írja a szerző, mert akkor nem marad semmi fogunkra való az apró állatkákból. De fellelhető a kötetben a páva azon elkészítési módja is, mely végén a megsült állat épp úgy fog festeni, mintha élne. „Első lépés: döfd fejbe az állatot a saját tollával, majd a bőrét óvatosan lefejtve húzd fel a torkáig.”

A szerző 1465 nyarán állította össze a kötetet, ami azért is érdekes mai szemmel nézve, mert az általunk ismert fűszerek szinte teljesen hiányoznak belőle. A kiskertben megtermő zöldfűszereken kívül a legtöbb ételt sóval, olajjal és ecettel ízesítik. Főzni tehát nem ebből a könyvből fogunk a legtöbbet, ám ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes fellapoznunk, ugyanis végtelenül szórakoztató olvasmány!

(És közben tegyük csak össze a kezünket, amiért nem a reneszánsz korban élünk.) Megtudhatjuk belőle például, hogy az uborka jó kutyaharapásra, a körtét, ha gombával főzzük össze, eltávolítja belőle a mérgeket (én azért óvatosan bánnék e tanáccsal), a gránátalmát étkezés előtt kell fogyasztani, különben lázat okoz, a medveháj megakadályozza a hajhullást, a szárított füge jót tesz az epilepsziásoknak, a kapribogyó felébreszti a szerelmi vágyat, borba reszelve a citrom pedig megtisztítja annak fogyasztóját.

Nem volt könnyű feladat a kötetből olyan receptet kiválasztani, amit elkészíthetek otthon, de végül az „étek, melyet a köznyelv zanzerellának nevez” című fogásra esett a választásom, mely nem más, mint hét tojás, negyed kilogramm sajt, pontosan nem meghatározott mennyiségű reszelt kenyér összeforralása egy kevés sáfránnyal. Hát, izé... jó étvágyat kívánok, azt hiszem.

Kiadja: Helikon   

Havas Dóra: Főzd meg

Gyárfás Dorka írja róla: 

Általában úgy érzem, többszörös hátrányból indulok a főzésben, mert

• későn kezdtem (csak a gyerekek születése után),
• nem igazán érdekel (bocs),
• a gyerekeim öt fogásból álló repertoárját szinte lehetetlen kiszélesíteni,
• mindezek miatt eléggé frusztrált vagyok a tűzhelynél.

De Havas Dóra szakácskönyve olyan szép, és állítólag csak egyszerű recepteket tartalmaz, ezért belevágtam. És láss csodát, tényleg el tudtam készíteni elsőre, ami hatalmas sikerélményt adott

– a fogadtatás már kevésbé, de nem számít, majd meglátjátok, hogy miért. 

Szóval eleve olyan ételt kerestem benne, amit a fiaim is megesznek (akik kizárólag a hús-krumpli és a hús-tészta tengelyen mozognak), bár ha nem róluk lenne szó, sokkal több fogásból is választhattam volna, ami izgalmasnak – és kellően szimplának – hatott (azokat majd máskor kipróbálom). De miután együtt végiglapoztuk ezt a csodás albumot (már ez is érzéki élmény), a citromos csirkére esett a választásunk krémes rizsszemtésztával, mert abban minden alapanyag megfelelt a gyerekek ízlésének is. Ráadásul a Tél címszó alatt található (merthogy a könyv évszakok szerint ajánlja a recepteket), vagyis pont mostanra való.

Az elkészítésben majdnem pontosan követtem Dóra instrukcióit, csak annyiban nem, hogy rizsszemtésztát nem kaptam sehol, ezért apró kagylótésztát vettem helyette (ugyanolyan jó), és a citrommal csínján bántam, hogy a fiúknak ne legyen túl „egzotikus”. Ezen kívül tényleg olyan egyszerű volt követni az utasításokat, hogy még nekem is sikerült, és szerintem finom is lett! A gyerekek reakcióját szó szerint közlöm:    

„Nagyon finom volt. De azért ne legyen többet.”

„Nagyon jól sikerült, csak legközelebb ne legyen benne citrom. Meg tészta. Meg tejszín. Na, jó, legyen. Csak akkor nem eszem belőle.”

„Igazából a tejszín és a citrom volt, ami az egészet elrontotta.”

No komment. (Nehogy higgyetek nekik! Kamaszok.)

Kiadja: Dóra

Csepelyi Adrienn