Szilveszter van, és idén a „csak csajok” buli mellett döntöttünk. Egy nagy asztalt ülünk körbe – mostanság valahogy jobban csúsznak a nagy beszélgetések, mint a hajnalig tartó tánc –, és olyan kimeríthetetlen témákat veszünk végig, mint hogy kinek hogy működik a kapcsolata, merre tart az élete, milyen dinamikák mozgatják a szerelmi életét. Noha első blikkre hasonszőrű emberek vagyunk, akik együtt nőttek fel, mindig is tudtuk, ilyen téren különbözünk: szerelmi életünket más és más minták, félelmek, hiedelmek szövik át.

Míg van, akinél alapvetés, hogy mindent (értsd: mindent) megoszt a párjával a múltjáról, olyanok is akadnak a társaságban, akik a cipőjük orrát bámulják a kérdés hallatán, és inkább az édes tudatlanság mellett döntenének.

A Lelo 2020-as kutatásából kiderül: ez egyáltalán nem ritka:

a megkérdezett 2000 ember 32 százaléka titkolta el a korábbi partnerei számát az aktuális párja elől, és míg a résztvevők egyik fele attól félt, hogy a párja elítéli majd a múltja miatt, a másik csapat úgy érezte, túl nagy az eltérés az ő szexuális tapasztalatai és a választottjáé között, ezért inkább közelíteni szerette volna egymáshoz a két számot.

Nos, a döntéssel lehet egyet és nem egyet érteni, de mindenképp érdemes megvizsgálni, mi áll a jelenség hátterében.

Egy példa

Én személy szerint az előbbi tábort erősítem – azt, amelynek tagjai nyíltan mesélnek a múltjukról, és ez fordítva is elvárják –, ugyanis úgy gondolom, hogy múltbeli tapasztalataink nagyban befolyásolják azt, ahogy a jelenben működünk. Az, hogy milyen párkapcsolati és szexuális élményeket szerzünk, hatással van az önmagunkról alkotott képünkre, az elvárásainkra, a félelmeinkre, a vágyainkra és preferenciáinkra, elválaszthatatlan része a párkapcsolaton belül működő énrésznek. Ha pedig egy csapatként tekintek a páromra és magamra, és szeretném megérteni azokat a mozgatórugókat, amik a kettőnk dinamikáját alakítják, szeretném fejleszteni a köztünk lévő kémiát és csökkenteni a lehetséges triggerhelyzeteket, érdemes ismernem azt a hátteret is, amiből ő jön.

És nem, ez elsősorban nem egy számot jelent, sokkal inkább egy attitűdöt. Azt, hogy az ő csomagjában milyen minták szerepelnek szerelemről, szeretetről, testiségről, hogy mennyire kötik őt társadalmi elvárások, és mennyire képes kifejezni saját vágyait. Hogy mi az, ami számára elfogadható, és mi nem, meddig terjed akár a kapcsolati, akár az intim komfortzónája. Hogy mi jelentett számára jó, akár ismétlésre váró élményt, és mi az, amit biztosan szeretne elkerülni a jövőben.

Olyan ez, mint egy rövid használati utasítás a párkapcsolat megkezdéséhez. De most tényleg, nem sokkal könnyebb úgy kezelni egy felmerülő nehézséget, hogy tudomásod van mindarról, ami odáig vezetett?

Ugyanitt megjegyzem: teljesen mindegy, mi a válasz az alapkérdésre, hogy 0, 15 vagy 120 a korábbi partnerek száma. Pontosabban: erkölcsi szempontból mindegy, kizárólag arra vonatkozóan bír információértékkel a dolog, hogy megtudjam, milyen helyzetekből gyűjtött tapasztalatot az illető, milyen kapcsolódásokban volt része.

És ez az attitűd az, amit fordítva is elvárok. Én örömmel válaszolok minden kérdésre – egészen addig, amíg azokat a mélyebb megismerés vágya, nem pedig az ítélkezés hajtja. Ha az utóbbi, akkor eleve nem egymást keressük. Talán túl radikális vagyok, de azt gondolom, ha a partnerem számára negatív fényben tüntet fel engem az, hogyan éltem korábban az életem, akkor nem összeegyeztethető a kettőnk értékrendje. Az én világomban ugyanis ugyanonnan indul ezen a téren (is) férfi és nő, ugyanúgy megilleti minden nem tagjait a szexuális önfelfedezés és kísérletezés lehetősége, és kizárólag az ítélendő el, ami nem konszenzuális vagy nem biztonságos. 

Nem mindenki gondolja így, és ez rendben is van

A szabad megosztásra irányuló véleményem nem aratott osztatlan sikert a beszélgetésben, és több barátnőm is elmondta: náluk az a kimondott vagy kimondatlan megállapodás, hogy nemes egyszerűséggel hallgatnak a múltjukról. Ők maximum a legkomolyabb kapcsolataikról ejtenek pár szót, a szexuális partnerek száma viszont magánügy, amit jobb nem bolygatni. Többen azt is hozzátették:

nemcsak megosztani nem szeretnék a saját számukat, de a párjukéra sem kíváncsiak, mert szinte biztosak benne, hogy zavarná őket a tudat, hogy az illető mást is megkívánt korábban.

Itt érdemes megemlíteni a retrospektív féltékenység jelenségét (a Rebecca-szindrómáról nálunk is olvashattatok már Fiala Borcsa jóvoltából), röviden arról van szó ilyenkor, hogy valaki a párja korábbi kapcsolataira féltékeny, racionális ok nélkül.

A jelenség cseppet sem ritka: a beszélgetés során többen is elmondták, hogy ha tudnának a korábbi partnerekről, biztosan hozzájuk hasonlítanák magukat, így voltaképp önvédelemből döntöttek az édes hallgatás mellett. És noha ezt teljesen megértem – sőt mi több, kifejezetten nagyra tartom, ha valaki annyira önreflexív, hogy meglássa ezt a veszélyforrást –, felmerül bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha így olyan információk is a szőnyeg alatt maradnak, amik egyébként relevánsak lennének a kapcsolatra nézve.

A Lelo kutatásából ugyanis az is kiderül, hogy azok a párok, amelynek tagjai nehezen, vagy alig beszélnek előző viszonyaikról, nagyobb valószínűséggel éreznek szorongást az alapvető szexualitással kapcsolatos témákban is. A kitöltők a top 5 párkapcsolaton belüli legkényelmetlenebb téma között a következőket jelölték meg: 1) a korábbi szexpartnerek száma; 2) korábbi szexuális tapasztalatok; 3) szexuális preferenciák; 4) vágyak és fétisek; 5) az arról való kommunikáció, hogy a másik fél mit csinálhatna jobban az ágyban. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem nem túl szerencsés eredmény, hogy 27 százalék úgy éli le az életét, hogy egyszer sem jelzi a társának, hogyan élvezné jobban a szexet. 

Sara Kranjčec Jukić, a Lelo menedzsere szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kutatásban részt vevők hatvan százaléka számára kényelmetlen a vágyakról való beszélgetés.

„Sajnos az, ahogy a társadalom a szexről és az örömszerzésről vélekedik, nagyban meghatározza azt, minek a megosztását tartjuk elfogadhatónak egy párkapcsolatban.

Azért övezi rengeteg negatív stigma a szexuális vágyakat, mert egyszerűen nincs ezekről nyilvános diskurzus. Ha többet beszélnénk általánosságban az emberi szexualitásról, egy csomó ember sokkal könnyebben elfogadná saját magát, és ezáltal sokkal könnyebben megnyílna a társa előtt is. Ha ez a téma feljön a párkapcsolatban, az kizárólag mélyítheti a felek közti intimitást” – mondja.

Azt mindenki döntse el maga, neki mi fér bele

A dilemma mértéke és annak fogadtatása persze eltérő méreteket ölthet – és ezt nagyban befolyásolja az, hogy a felek hol tartanak az ismerkedés folyamatában, hogy világi vagy vallásos nevelést kaptak, vagy hogy a személyes szexuális előéletük mennyire számít tipikusnak a környezetükben. 

Néhány évvel ezelőtt végigkísértem egy nagyon jó barátom ismerkedési folyamatát. Tamás (a történet szereplői álnéven szerepelnek) egy nagy csalódás után kereste az igazit, amikor végre megismert egy fiatal jogászlányt, Kittit. Nagyon jól alakultak a dolgok – a randik egymás után szerveződtek, a köztük lévő összhang mind intellektuális, mind érzelmi, mind szexuális szempontból egyértelmű volt, a barátom pedig úgy érezte: végre révbe ért. Aztán úgy 3 hónap után Kitti jelezte, hogy beszélni szeretne valamiről. Elérkezettnek érezte az időt, hogy bevallja: egyetemi évei alatt nem volt elég pénze a tanulmányai finanszírozására, ezért szexmunkával egészítette ki a fizetését. A történtekre nem büszke, ugyanakkor a mai napig empatizál akkori énjével – és bízott benne, hogy a Tamással alakuló kapcsolata tart már ott, hogy ezt az információt megoszthatóvá tegye. Nos, nem tartott. A srácot leforrázta a hír, és időt kért:

hatalmas belső konfliktust okozott számára, hogy noha liberális és progresszív gondolkodásúnak vallja magát, mégsem tudta elfogadni a tényt, hogy a barátnője szexszel kereste a kenyerét (és ez okból kifolyólag jóval több emberrel feküdt le, mint ő). A srác hiába próbálta magában a megfelelő polcra tenni az információt, végül a szakítás mellett döntött.

Hogy mi ebből a tanulság? Nos, az egyik oldalról lehetne az, hogy ha Kitti elhallgatja a múltját, valószínűleg a mai napig boldogan élnének. Aztán lehetne az, hogy Tamás valójában mégsem olyan nyitott és elfogadó, mint amilyennek gondolta magát korábban. De vajon jobb lett volna, ha ott marad köztük ez a kimondatlan titok, a barátom édes tudatlanságban él, Kitti pedig élete végéig retteg, hogy egyszer csak fény derül az igazságra? Vajon ha ezt az információt elhallgatja, képes lett volna más helyzetekben bizalmat szavazni és felvállalni sérülékenyebb oldalát? Vajon ha a barátom a folytatás mellett dönt, idővel megbarátkozott volna szerelme előéletével, vagy ez örökre beárnyékolta volna a kettejük kapcsolatát? Nos, ezekre a kérdésekre már nem tudjuk meg a választ, de az egyértelműen kiderült a helyzetből: egy ilyen vallomás mindegyik fél önreflexióját próbára teszi. 

Vannak olyan témák is, amikről igenis kötelező beszélni

Noha az imént említett téma megosztó volta érthető, a szexuálpszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy a beszélgetés során fontos néhány dolgot mérlegelni. Nem mindegy ugyanis, hogy aki a múltunkról érdeklődik, azért teszi, mert ránk kíváncsi és szeretné a kapcsolatot építeni, vagy azért, mert bizalmatlan, esetleg retrospektív féltékenységgel küzd. Carolyn Steber és Paula Jayne Isaac párkapcsolati szakértők szerint a tisztánlátás érdekében érdemes három dolgot végiggondolni, mielőtt válaszolnánk a párunk kérdéseire.

  • Vajon milyen reakciót várhatunk, ha elmondjuk az igazat?
  • Releváns-e a kérdés az aktuális kapcsolatunkra nézve?
  • Olyan dologról van-e szó, ami szégyenérzetet kelt bennünk?

A szakértők hangsúlyozzák: a transzparens és nyílt kommunikáció fontos, de egyáltalán nem szükségszerű, hogy minden pár a legapróbb részletekre kiterjedően feltárja a múltját.

Az, hogy miből mennyit bír el a kapcsolat, egyénileg eltérő, ugyanakkor van néhány olyan kérdés, amit akkor sem söpörhetünk szőnyeg alá, ha nem esik jól beszélni róluk.

Ezek a következők:

  • Egészségi kérdések, amik adott esetben hatással lehetnek a szexuális funkciókra és a termékenységre. Ennek része kell hogy legyen az is, milyen típusú szűrésekre járunk, végeztek-e rajtunk valamilyen beavatkozást, voltunk-e valamilyen betegség hordozói.
  • Korábbi házasság és gyerek – akkor is, ha az illető nem tartja a kapcsolatot velük.
  • A legutóbbi komoly kapcsolatból való kilépés oka.
  • Olyan korábbi, traumatikus élmények, amik hatással lehetnek a párkapcsolati, szexuális életre, legyen szó abúzusélményről, hűtlenségről, rossz tapasztalatról.
  • Anyagi helyzet – és itt elsősorban nem a pontos keresetről, valamint az éves megtakarításról van szó, hanem az olyan, a későbbiekben potenciális katasztrófát okozó kérdésekről, mint hogy van-e adósságod, ment-e csődbe vállalkozásod és hasonlók. 

Sara Kranjčec Jukić kihangsúlyozza: fontos, hogy ne gondoljuk azt, hogy a partnerünk gondolatolvasó, aki beszélgetés nélkül is pontosan tudja, mi okoz nekünk nehézséget, mit szeretünk, milyen tapasztalataink vannak. Mielőtt azonban bármilyen elvárást is megfogalmaznánk, mindig tartsunk önvizsgálatot. Ahhoz, hogy a tabukról való párbeszéd építse, és ne rombolja a párkapcsolatot, fontos, hogy ismerjük a saját triggereinket, szégyenpontjainkat, megküzdési mechanizmusainkat is.

Forrás: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / RobinOlimb

Takács Dalma