–

„Régebben gyakran jártam koncertekre a barátaimmal. Imádtam a színházat, a mozit, de tíz évvel később sem tudom, valaha is visszatérek-e még ilyen helyekre” – mondta a Reutersnek Sebastien Lascoux, aki párizsi Bataclanban volt aznap este, amikor iszlamista fegyveresek berontottak, és tüzet nyitottak a bulizókra. A támadásban 90 ember vesztette életét, köztük Lascoux egyik barátja is.

2015. november 13-a olyan sötét dátum, mint a 9/11: a francia fővárost egy összehangolt támadássorozat rázta meg, ártatlan emberek vesztették életüket, a túlélők pedig a mai napig hordozzák a trauma emlékét.

Ez volt az év második súlyos támadása Franciaországban, hisz nem szabad megfeledkeznünk a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt januári lövöldözésről sem.

Sebastien Lascoux így fogalmazott a történtekkel kapcsolatban: a mai napig kísérti minden, ami akkor és ott, az amerikai rockbanda, az Eagles of Death Metal koncertjén. Minden váratlan zajra összerezzen, minden hang visszahozza a brutális mészárlás emlékét. „Aznap este egy részem meghalt, és ott maradt a Bataclanban” – tette hozzá Lascoux.

Két órán át tartották őket fogva, és válogatás nélkül gyilkoltak

A Britannica összefoglalója szerint az összehangolt akció részeként a fegyveresek és bombával felszerelt öngyilkos merénylők Párizs több pontján csaptak le. Az egyik helyszín a Stade de France volt, ahol épp közel 80 ezer szurkoló nézte a német és francia válogatott mérkőzését. A stadionhoz érkező három merénylő közül egyikük sem jutott be a meccsre, ketten azonban felrobbantották magukat az utcán, amely miatt egy civil az életét vesztette.

Mindeközben fegyveresek a város 10. és 11. kerületében lövöldöztek. Több népszerű szórakozóhely, bár és étterem vendégei váltak áldozattá – emberek, akik csak egy kellemes estére, finom vacsorára vágytak.

A legsúlyosabb vérengzés a Bataclanban történt.

Az 1500 férőhelyes terem tele volt emberekkel, akik nem is sejtették, hogy ez lesz életük legszörnyűbb estéje. Amikor a három fegyveres támadó berontott, többen az oldalsó ajtókon menekültek, mások a tetőn kerestek menedéket. Néhány túlélő elrejtőzött, mások halottnak tették magukat, hátha akkor a terroristák nem figyelnek rájuk.

A tanúk szerint a terroristák a mészárlás közben azt kiáltották: „Allāhu akbar”, vagyis „Isten a leghatalmasabb”. Az embereket több mint két órán át tartották fogva a Bataclanban, és válogatás nélkül gyilkoltak.

Sebastien Lascouxnak sikerült elmenekülnie a szórakozóhelyről, és menedéket találnia mindössze 200 méterre a szórakozóhely bejáratától. Layla Gharnouti és nővére, az ápolóként dolgozó Myriam ugyanis kinyitották a lakásuk ajtaját, amikor meghallották az emberek kétségbeesett sikoltozását az utcán. A menekülőket beengedték az otthonukba, és – mivel nem volt kéznél szakszerű fertőtlenítőszer – a sebeiket whiskyvel fertőtlenítették.

Bár Myriam még mindig Párizsban él, Layla nem bírta tovább a történtek emlékét, és elköltözött. „Még mindig a hallom a szirénákat azok után, ami történt. Úgy érzem, mindig készen kell állnom a veszélyre” – mondta az 55 éves nő, akinek a mai napig nehézséget okoz kimozdulni otthonról.

„Zárt térben mindig megkeresem a vészkijáratokat, étteremben nem szeretek háttal az ablaknak ülni, inkább az ablak felé fordulok, hogy lássam, mi történik odakint.”

Az akkori elnök „háborús cselekménynek” nevezte a történteket

A hatóságok átvizsgálták a várost, és kiderült, hogy a támadásokban részt vevő kilenc terroristából heten meghaltak. Másnap, november 14-én az Iszlám Állam vállalta magára a párizsi vérengzést, amelyre úgy hivatkoztak, mint „a vihar első csapása”. François Hollande akkori francia elnök „háborús cselekménynek” nevezte a történteket, és háromnapos nemzeti gyászt hirdetett.

Később több gyanúsítottat bíróság elé állítottak, akik szintén részt vettek a merényletek megszervezésében, például fegyverekkel. A támadások után Franciaországban és a világ számos pontján is szigorították a terrorizmus elleni intézkedéseket. A tragédiák azonban nem értek véget: gondoljunk csak a 2016-os nizzai teherautós támadásra, vagy arra a brutális gyilkosságra, amikor 2020-ban lefejeztek egy tanárt. „A franciák beletörődtek, hogy a veszély mindig jelen van”– nyilatkozta a Reutersnek Alexandre Papaemmanuel, a Sciences Po Paris biztonsági szakértője.

A Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont történésze, Denis Peschanski, aki a támadások utóhatását tanulmányozta, pedig így fogalmazott:

„A 2015. november 13-i események emléke azért maradt olyan erős, mert mindannyian közelről érintettek voltunk. Bárki áldozat lehetett volna.”

Csak gyógyszerek segítségével tudtam átvészelni a legnehezebb időszakot 

A 10. évforduló alkalmából a párizsi önkormányzat csütörtökön emlékkertet avat a városháza közelében, az elvesztett szerettek, barátok és rokonok emlékére, valamint a túlélők tiszteletére. A kertben szimbolikusan megjelennek a támadás helyszínei, és feltüntetik az áldozatok neveit is – írja az Euronews.

„A legnehezebb nap talán november 14. Ilyenkor próbálunk visszatérni a normális kerékvágásba, miközben a fájdalom még mindig ott van”

– mondta a Life for Paris elnöke, Arthur Dénouveaux, aki a támadások után hosszú időn át küzdött a poszttraumás stressz szindrómával.

„Emlékszem, hogy holttestek között kúsztam. Sokan talán csak halottnak tettették magukat, de néhány esetben már a bőrük színéből látszott, hogy valóban meghaltak. Hónapokkal később is váratlanul tértek vissza az emlékek – gyakrabban, mint szerettem volna: a metróban, tűzijátékok alatt, vagy amikor füstszagot éreztem. Csak gyógyszerek segítségével tudtam átvészelni a legnehezebb időszakot” – fogalmazott a lapnak a háromgyerekes apa.

A brutális merényleteket egy dokumentumfilmsorozat is feldolgozta, November 13: Attack on Paris címmel, amely elérhető a Netflixen. Én évekkel ezelőtt láttam először, és azóta sem tudom elfelejteni a képeket és azokat a történeteket, amelyeket az érintettek mesélnek.

Kaiser Orsolya