Ez egy elég hangzatos történet – ami felidézi a „férfiasság” és a „nőiesség” sztereotip képeit is, amelyekről gyerekkorunk óta azt tanultuk, hogy a DNS-ünkbe vannak kódolva. A dominanciát és a versengést eredendően „férfiasnak”, míg a passzivitást és az alárendeltséget „nőiesnek” tartjuk. A férfiaknak cselekedniük kell, a nőket pedig meg kell hódítani.

Így aztán logikusnak tűnik, hogy ez a dinamika az emberi test interakcióiban is megismétlődik, egészen a sejtek szintjén.

A megtermékenyítés tündérmeséje

Az olimpiai spermaverseny története csak egy mese – vagy ahogyan Emily Martin antropológus 1991-es úttörő munkájában, a The Egg and the Sperm: How Science Has Constructed a Romance Based on Stereotypical Male-Female Roles (A petesejt és a spermium: Hogyan konstruált a tudomány egy sztereotip férfi-női szerepeken alapuló románcot) című cikkében nevezte, egy „tudományos tündérmese”.

Martin volt az első, aki arra is rámutatott, hogy ez az elterjedt felvetés elsősorban a nemi szerepekről alkotott, a kultúránkban mélyen gyökerező elképzelésből eredeztethető, biológiai alapja azonban nincs.

Bár ekkoriban a tudósok már tisztában voltak azzal, hogy a spermiumok nem versenyeznek a petesejt megtermékenyítéséért, ezt a „tündérmesét” mégsem írta felül a közvélekedés, ahogyan az történt korábban az emberi reprodukció egy másik mítoszával, amely szerint a spermiumok egy miniatűr emberi lényt – egy homunculust – tartalmaznak, ami pusztán a növekedése által válik emberré.

A modern kutatások azonban megkérdőjelezik azt az elképzelést is, hogy a spermiumok puszta erővel fúrják be magukat a petesejtbe. Egy nemrég megjelent, a petesejt és az azt körülvevő spermiumok közötti dinamikáról szóló tanulmány szerint a végső szót ugyanis a petesejt mondja ki. A tanulmány egyik szerzője, John Fitzpatrick, a Stockholmi Egyetem docense kifejtette:

„Az emberi petesejtek kémiai anyagokat, úgynevezett kemoattraktánsokat bocsátanak ki, amelyek a spermiumokat a meg nem termékenyült petesejtekhez vonzzák.”

A kutatás során kiderült, hogy a petesejtek ezeket a kémiai jeleket használják arra, hogy kiválasszák, melyik spermiumot vonzzák magukhoz – ami tehát történik, az nem valami fegyverkezési spermiumverseny a megtermékenyítési díjért, a petesejt szerepe pedig korántsem olyan passzív, mint azt gyakran feltételezik.

A nemi szerepektől nagyon nehezen szabadulunk

Annak ellenére, hogy Martin már több mint három évtizede rámutatott, hogy a biológia leírására használt nyelvezetünk pontatlan, és annak ellenére, hogy számos tanulmány megcáfolta az említett mítoszt, a legtöbbször még mindig ezt a narrációt halljuk – otthon, a sajtóban és az iskolákban is.

2013-ban két kutató, Lisa Campo-Engelstein és Nadia Johnson elemezte a természettudományos tankönyveket a középiskolákban használtaktól az orvosi egyetemeken forgatottakig, hogy kiderítsék, a megtermékenyítést továbbra is nemi szempontból elfogult nyelvezettel írják-e le, és úgy ábrázolják-e, mint a már ismert „tündérmesét”. Kitaláljátok, mire jutottak?

2022-ben Grace Shan nyelvészkutató hasonló kísérletet végzett a nagy kiadók középiskolai biológia-tankönyveinek négy újabb kiadásával, amelyek mindegyike ma is használatos az amerikai oktatásban.

Shan nemcsak azt tárta fel, hogy a tankönyvek általában azt sugallják, hogy az aktív spermium az, amelyik megkeresi, majd behatol a passzív petesejtbe, hanem azt is, hogy a folyamatot csak a spermium szemszögéből írják le, ami a női reproduktív rendszerrel kapcsolatos releváns információk hiányához vezet.

Rene Almeling szociológusprofesszor tanulmánya szerint a megkérdezett férfiak majdnem mindegyike, a nők mintegy kétharmada a „mese” valamely változatát használja – gyakran úszáshoz vagy harchoz kapcsolódó képekkel –, amikor a folyamat leírására kérik őket. Jó hír azonban, hogy Almeling eredményeiből az is kiderült, hogy egy nemek közötti egyenlőséget jobban szem előtt tartó metafora is elkezdett terjedni, amely a spermiumot és a petesejtet egy egész két feleként írja le.

A megtermékenyítés mítosza aligha az egyetlen nemi mítosz, ami még kitartóan kering

Van egy olyan tévhit is, miszerint a férfiak majdhogynem örökké termékenyek, ami szöges ellentétben áll a nők termékenységének hirtelen megszűnésével, noha bizonyítékok támasztják alá, hogy ez nem igaz. Ahogy az sem, hogy az őskorban kizárólag a férfiak vadásztak – a legújabb antropológiai kutatások szerint ugyanis sokkal inkább volt egyenlőség a nemek között, és bizony, létezett a vadászó ősasszony is, ITT írtam róla korábban.

És persze van még sok más tévhit a múltunkkal, az evolúcióval, a hormonokkal, a pubertással, a szexualitással, az öregedéssel, a viselkedéssel, és az agyunk méretével és működésével kapcsolatban.

Ezek a nemi alapú mítoszok nemcsak tévesek, de nyomást gyakorolhatnak a fiatalokra, hogy megfeleljenek a merev nemi normáknak.

Hogy a fiúkat domináns, magabiztos és aktív, a lányokat pedig alárendelt, engedelmes és passzív viselkedésre késztessék, amihez a tankönyvek szerint még a testükben zajló biológiai folyamatok is igazodnak.

Ez pedig megerősíti azt az elképzelést, hogy ezek a normák valóban veleszületettek.

Ráadásul ez a narratíva a tudományos fejlődésre is hatással lehet, befolyásolhatja, hogy milyen kutatásokat végeznek, és hogyan értelmezik és jelentik az eredményeket. Ahogy Almeling rámutat, a reproduktív biológia körüli mítoszok a férfiak reproduktív egészségével kapcsolatos tudásbeli hiányosságokhoz vezetnek, és akadályozzák a férfiak és nők számára egyaránt létfontosságú termékenységi kezeléseket.

Mindez pedig felveti a kérdést: vajon hány hasonló „tündérmese” vesz még minket körül? 

Valószínűleg nem meglepőbb, hogy egykor úgy gondoltuk, a spermium egy teljesen kifejlett emberi lényt tartalmaz, mint az, hogy ma az emberi szaporodásra úgy gondolunk, mint egy macsó ivarsejt hőstörténetére, amelynek eszeveszett versenyben kell részt vennie, és próbatételt próbatétel után kell teljesítenie az élet továbbörökítése érdekében. És bár naivitás lenne azt feltételezni, hogy valaha is képesek leszünk megszabadulni az összes előítélettől, mégis, ha már tudjuk, hogy léteznek tévhitek, amik elég erősek ahhoz, hogy befolyásolják az életünket, érdemes azért legalább megpróbálni.

Forrás: ITT, ITTITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Ralf Hiemisch

Mózes Zsófi