Viszlát, leves, helló, svédasztalos menza? – Ezt kapják és kaphatnák ebédre a gyerekek a suliban, ovikban

–

Ki, kinek és mennyit fizet?

Először is tisztázzuk: kinek a feladata a gyerekek étkeztetése?

Páger Zsolt, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke elmondta, hogy kétféle megoldás létezik: minden intézménynek joga van saját erőforrásból, önerőből beszerzett alapanyagokból, saját konyhán elkészíteni az ételeket, illetve kiszervezheti az étkeztetést, azaz a helyi önkormányzatra bízza a feladatot, amelyik így szabadon választhat arról, melyik cateringcég szolgáltatásait veszik igénybe.

„A menzapénz nagyjából 10–15 ezer forint havonta, de semmiképpen nem lehet több, mint az étel nyersanyagának költsége. A szülők legrosszabb esetben is az összköltség 40 százalékát fizetik” – magyarázta Páger Zsolt. 

A szomszéd fűje mindig zöldebb… és a menzája is finomabb?

Az árak kapcsán jó néhány szülővel, pedagógussal és diákkal beszéltem, így kiderült, hogy a legtöbb általános iskolában és gimnáziumban nagyjából 1250 forintra jön ki egy napi ebéd, szemben például Berlinnel, ahol a közétkeztetés évek óta ingyenes. Ez persze nem jelenti azt, hogy jó is, ezért felkerestem Annát, aki a német fővárosban tanul.

„Alapvetően elégedett vagyok az ételekkel, de vannak olyan napok, amikor inkább a büfét választom. Ebédre mindig többféle étel van. Az allergiásak is legalább két menüből tudnak választani, és azokra is gondolnak, akik a kóser vagy halal étkezési szabályok szerint esznek” – mondta. 

Az talán már nem újdonság, hogy a finn oktatás mindenkinek ingyenes, sőt a közétkeztetésért sem kell fizetni. Az unokatestvérem éppen Helsinkiben „au pairkedik”, ezért alaposan ki tudtam faggatni, hogy milyen a finnek menzája.

„Cateringcégek szállítják az ebédet, és jóval egészségesebb, mint otthon. Alapból mindenkinek jár kenyér, sajt, vaj, és a főétel mellé mindennap van friss saláta” – számolt be róla. 

A barátom Londonban él, ezért én is sokat vagyok a szigetországban – például most, írás közben is egy angol parkban élvezem a napsütést –, és mivel a környéken egymást érik az iskolák, elhatároztam, hogy körbekérdezek, mi a helyzet itt. Különösen arra voltam kíváncsi, hogy milyen hatással volt Jamie Oliver menzareformja a brit gyerekek étkeztetésére. A sztárszakács állítólag nem tudta tétlenül nézni, hogy a gyerekei nap mint nap rossz minőségű ételeket esznek az iskolában, ezért 2005-ben elhatározta, hogy megújítja a közétkeztetést, amit az akkori angol kormány is támogatott. 

Jamie változtatásait vegyesen fogadták, és bár azt sikerült bebizonyítania, hogy olcsó alapanyagokból is lehet egészségeset főzni, a menüfrissítés nem aratott egyértelmű sikert.

Az angol gyerekek hiányolták a bő olajban sült fish and chipset, és a többi tradicionális fogást, ezért sokan kiiratkoztak a menzáról.

A briteknél az általános iskola első két évében ingyenes az étkezés, ezután pedig nagyjából napi kettő-négy fontba kerül (azaz egy-két ezer forintba). A brit pedagógusoktól megtudtam, hogy általában háromféle menüből lehet választani, és akárcsak a németeknél, itt is gondolnak a különböző vallású gyerekek étkezési szokásaira.

„Remélem, nem háromnapos pörköltet kapnak”

Az angol és a német mintától még messze járunk, ám Páger Zsolt szerint az mindenképpen pozitív, hogy ha nem is mindenkinek, de bizonyos esetekben nálunk is lehetőség van az 50 és 100 százalékos díjkedvezményre.

„A hátrányos helyzetű és háromgyermekes családoknak, a tartós beteg és az ételallergiás gyerekek teljesen ingyen, vagy jelentős kedvezménnyel étkezhetnek. Az allergiások menüje jóval drágább, mert az ételt külön konyhán kell elkészíteni és csomagolni, illetve dietetikusokra is szükség van” – mutatott rá. 

Amikor a húgommal óvodába jártunk, a teán kívül tulajdonképpen minden tiltott gyümölcs volt, mert a 2000-es évek elején a legtöbb intézmény még nem volt felkészülve az olyan extrán macerás gyerekekre, mint mi. A Budapesten és vidéken élő anyukák szerint ez mára már nincs így, és azt is kifejezetten jó volt hallani, hogy az ételek egyre változatosabbak. Ugyanakkor néhányan arra panaszkodtak, hogy sokszor három-négy egymás utáni napon is előfordul, hogy a menü nem éppen gyerekbarát.

„A kisfiam sokszor egész héten éhesen jön haza az oviból, főleg, amikor több napig hasonló ízvilágú ebédet kap. Ha hétfőn pörkölt van, akkor kedden gulyásleves, szerdán pedig főzelék megint csak pörkölttel, de ha a gyerek nem szereti a sertéshúst, akkor gyakorlatilag három napig nem eszik. Csak remélni tudom, hogy ilyenkor nem ugyanazt a nagy mennyiségben elkészített pörköltet használják fel három napon keresztül” – mesélte Évi.

Egy másik anyuka arra panaszkodott, hogy a kicsik sokszor nehezen emészthető ételeket kapnak:

„Szerintem a káposztát és a babot még a felnőttek is nehéz emésztik, pláne egy hároméves gyerek. Ennek ellenére heti rendszerességgel kapnak puffasztó ételeket, és hiába van lehetőségem A és B menüből választani, ha mindkettő tele van hüvelyessel.” 

A cateringesek mentségére legyen mondva, hogy meg kell felelniük a közétkeztetésre vonatkozó EMMI-rendelet előírásainak, ami megszabja, hogy mit, mennyit és milyen időközönként kell adniuk. Az más kérdés, hogy ezek milyen mértékben teljesülnek vagy nem, ugyanis több pedagógus is arra panaszkodott, az ételek ehetetlenül sósak, és sokszor tocsognak az olajban. 

Lehet, hogy elérkezett a svédasztalos menza forradalma?

Belátom, eddig talán nem sikerült túl jó képet festeni a menzáról, pedig úgy tűnik, az elmúlt két évben elindult valamiféle pozitív változás. A HunGast, az egyik legnagyobb közétkeztetéssel foglalkozó cég már több mint 40 iskolában bevezette a svédasztalos étkeztetést, és ennek köszönhetően a felére csökkent a maradék. Azt is be kell ismernem, hogy a svédasztal hallatán nem éppen a pazarlásmentes étkezés jut eszembe. Sokkal inkább az, hogy amikor családdal elutaztunk wellnessezni, ahol lehetett akármilyen meredek a csúszda és bármilyen lélegzetelállító a kilátás, a nap fénypontja egyértelműen az volt, amikor szépen kicsinosítottuk magunkat, és lementünk a svédasztalos étterembe, ahol végeláthatatlan mennyiségű leves, főétel, csillag alakúra vágott különleges gyümölcsök, meg persze egy rakás édesség várta, hogy magunkba tömjük. 

A vacsora persze instant hasfájással végződött, és mondanom sem kell, hogy rendszeresen annyi étel maradt a tányéron, amivel egy másik család is bőven jóllakhatott volna. Szóval igencsak kritikusan kerestem fel Enyedi Csabát, a HunGast kommunikációs igazgatóját, aki elmagyarázta, hogy a szabadszedéses menza, ahogy a nevében is benne van, azt jelenti, hogy a gyerekek maguk dönthetnek, hogy miből és mennyit szednek.

„A szakembereink bejárták Európát, így találkoztak Svédországban a skandináv mintával. A svédekhez hasonlóan, nálunk is kétféle főételből választhatnak a gyerekek, előételként pedig mindig van kenyér, felvágott, sajt, friss saláta és szezonális gyümölcs” – mondta. 

Tényleg generációs kérdés a leves?

Enyedi Csaba szerint eljött a változás ideje, ugyanis manapság teljesen más igényei vannak a gyerekeknek, mint a menza bevezetésekor, az 1950-es években. Ennek ellenére a menüt többnyire a kezdeti időszakban kialakult szokások szerint állítják össze.

„Ez általában levest és többnyire húsos főételt jelent, pedig a gyerekek többsége egyáltalán nem igényli a levest. Ha mégis megeszi, nem marad ideje a másodikra.” 

Ennek egyrészt ételbiztonsági okai vannak, a levest ugyanis legalább 63 fokosan kell tálalni. Igen ám, csakhogy a pedagógusok arra panaszkodnak, hogy legjobb esetben is mindössze 35 perc jut az ebédre, terítéssel, szedéssel, evéssel, pakolással együtt, így gyakorlatilag idejük sincs a gyerekeknek megvárni, hogy kihűljön a leves, pláne ha ott van a második. 

„Azt is megfigyeltük, hogy míg az 1980 előtti születésűek ragaszkodnak a leveshez, az 1980–2000 között születettek már kevésbé, a 2000 után született gyerekeknek pedig egyáltalán nem fontos. A közétkeztetésben felszolgált levesek 80 százaléka a kukában végzi”

– árulta el Enyedi Csaba.

És ezzel meg is érkeztünk a következő problémához, vagyis hogy mi lesz a maradékkal? A felesleges ételt korábban állati takarmányként újrahasznosították, ám ez mára tilos, tehát az maradékot meg kell semmisíteni. 

Cafatos hús, mirelit zöldség és nyúlós habarás

Virág is – egy gimnáziumi osztálytársam, aki ma tanárként dolgozik egy külkerületi általános iskolában (ahol az étkeztetés az önkormányzat feladata) – arról számolt be, hogy bár mindennap van leves, alig akad olyan gyerek, aki megeszi. Elgondolkodtam ezen a levesdolgon, mert bár azok közé tartozom, akik 1980 és 2000 között születtek, rajongok a levesekért. Igaz, nem a menzásért, mert abban emlékeim szerint előfordult, hogy a zöldséget nagyítóval kellett keresni, a hús rágós volt, és frissen vágott petrezselyem helyett pedig jókora olajcseppek úszkáltak a tetején.

A rossz minőségű menza egyik alapproblémája az, hogy az ételek többsége mirelit alapanyagokból készül.

A Nébih 2015 tavaszán országszerte vizsgálatot indított, és időről-időre, szúrópróbaszerűen kiválasztott egy-egy intézményt, ahol az előre meghatározott szempontok szerint a három-hat főből álló bírálóbizottság minősítette az közétkeztetésben tálalt ételeket. A vizsgálat során a higiénia, az ételek minősége, íze és az alapanyagok (levespor, ételízesítő fűszerkeverék, friss- vagy mirelit zöldség) mellett, az étkezés körülményeit is figyelembe vették (tálalás, kihűlt étel, kicsorbult/kopott tányér, evőeszközök, zsúfolt étkező, rövid étkezési idő). A fényképpel illusztrált vizsgálat eredményeit ma is bárki megnézheti a Nébih oldalán, ahol a vizsgálat napján készült ételek alapanyaglistája is fel van tüntetve. 

Nem gondoltam, hogy a Nébih vizsgálatait bújni is addiktív tevékenység lehet, valamelyik nap mégis azt vettem észre, hogy órák óta a minősítéseket böngészem. Nem mintha annyira ámulatba ejtettek volna, egyszerűen nem értettem, mi alapján kapott nem megfelelt vagy kiválóan megfelelt értékelést két, küllemében és (mirelit) összetevőit tekintve is igencsak hasonló étel. 

De olyan is van, hogy bioalapanyagokból készül az ebéd

És most ezután a (nagyon) nagy kitérő után, ismét visszatérnék a leves kérdéshez. Nem lehet, hogy azért nem fogy a leves, mert a mireltzöldségekből, lisztes habarással készült leveknek egész egyszerűen nincs jó íze? Ezt a kérdést egyelőre itt hagyom, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy a Nyárádban például miért eszik a gyerekek mégiscsak jóízűen a levest. A válasz, azt hiszem, egyszerű, ugyanis a Veszprém megyei település ökomenzáján a helyi biogazdálkodásban termelt alapanyagokból főznek. 

A település Nyárád Székhelyű Közös Fenntartású Napköziotthonos Óvodájában dolgozó pedagógusoktól megtudtam, hogy nemcsak a zöldség-gyümölcs, hanem a hús és a tojás is nagyrészt helyi gazdálkodásból érkezik. Az ökomenza kezdeményezést 2018-ban a Greenpeace indította el azzal a céllal, hogy a közétkeztetésében egyre több étel készüljön friss, bioalapanyagokból.

Kísérletezőbbek a gyerekek, vagy csak jobban ízlik az, ami nincs erőltetve?

Szerintem mindannyian jól emlékszünk azokra az ételekre, amik a menzán voltak a legfinomabbak, és amiből bármennyit repetáztunk volna.

„Óriási favorit a milánói, a rakott krumpli, a krumplis tészta, a túrógombóc, a szilvás derelye (ezek mirelitek) és persze a rántott hús krumplipürével”

– mesélte Virág. De nem mehetünk el amellett, hogy néha hajszálat, bogarat, körömdarabot vagy egyéb oda nem illő dolgot találnak a gyerekek a tányéron, így azt hiszem, nem csoda, hogy sokszor érintetlenül küldik vissza az ebédet, ahogy az sem, hogy nem szívesen esznek olyat, amit ráadásul nem is szeretnek. 

Enyedi Csaba viszont arról számolt be, hogy a svédasztalos étkeztetésnek köszönhetően, a gyerekek már nemcsak a fent említett kedvenceket eszik meg, hanem olyanokat is, mint a hal, a belsőségek vagy a gomba, ami korábban rendszeresen a kukában végezte.

„Azt vettük észre, hogy szívesebben kóstolnak meg új ízeket, ha megadjuk nekik a választás lehetőségét” – hangsúlyozta.   

A jó ebéd nem (csak) a pénzen múlik

Ex-waldorfos és ex-állami iskolás diákként mondhatom, hogy semmiféle különbség nem volt az alapítványi és az állami iskola menzáján, szóval ha bárki is azt gondolná, a magániskolákba járók finomabb és jobb minőségű ételt kapnak, akkor ki kell ábrándítanom. 

A barátom anyukája alapítványi iskolában tanít, de elmondása szerint annyira rossz az ebéd, hogy inkább kiiratkozott a menzáról. Ezzel ellentétben, a szintén magánfinanszírozású Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban állítólag kivételesen finom a menza, és ez ugyanúgy igaz lehet az állami intézmények esetében is. 

Összességében tehát úgy tűnik, a menza minősége elsősorban nem azon múlik, hogy budapesti vagy vidéki, állami vagy alapítványi intézményről van szó, hanem a helyi önkormányzat törekvései és a szülők összefogása is alakítja, mit esznek a gyerekek.

Kiemelt képünk forrása: HunGast 

Simon Eszter