–

Konyhareform?

Volt egy reform 2015-ben, és persze a szocializmus óta is eltelt sok év. De mégsem változott meg drasztikusan a menzahelyzet a nyolcvanas évekhez képest. Persze lehet mázlista az ember gyereke, ha épp valami szerencsés véletlen folytán minőségi helyről rendeli az iskola az ételt. Vagy nem hígítják fel a konyhás nénik az adagokat, vagy az intézmény vezetősége nem buherál a mennyiségekkel. Talán a saját konyhával rendelkező iskolákban a legemberibb a helyzet, hallottam olyan felekezeti intézményekről is, ahol éttermi minőségben, és nagy mennyiségben kínálják a diákoknak az ebédeket. De sajnos a nagy magyar átlag azért még bőven messze van ettől. A szülők nem látják pontosan, hogy mit eszik a gyerek, csak a csemetéjük beszámolóira tudnak hagyatkozni. A szülői értekezleteken pedig váltig állítja mindenki, hogy nem is olyan rossz a menzán kínált étel. Mégis sok szülő küld be otthon főzött ételt, vagy viszi haza a gyerekét ebédelni.

Válogatósak a gyerekek?

Érzékeny vagyok a témára, mert mindkét gyerekem versenyúszó, és a napi, legalább két és félóra edzés bizony sok energiát vesz el, amit pótolni kell. Rengeteg uzsonnát pakolok a lányaimnak, és az iskolában is több étkezésre vannak befizetve, de sokszor ezt sem érzem elegendőnek. Főként akkor, ha az ebédből gyakorlatilag semmit nem tudnak megenni. És nem azért, mert extrán válogatósak. De nem kell ahhoz sportoló gyerekesnek lenni, hogy ezen mérgelődjön a szülő. Hiszen általános iskolába járó, fiatal gyerekekről beszélünk, akiknek növekedésben lévő szervezete nem fejlődik kellőképpen, ha nem kapja meg a megfelelő minőségű és mennyiségű ételt.

Persze lehet szidni a mai gyerekeket, hogy válogatósak, és el vannak kényeztetve, de ami tény, az tény. Az iskolai koszt bizony gyakran ehetetlen. Ráadásul nem kevés pénzért. Az íztelenség ellen lehet küzdeni, és titkos gerillaakciókat szervezni: hallottam olyan tanítóról, aki dugisót, -cukrot, -lekvárt, -kakaót és -mézet tartott az osztályban, hogy valamennyire ehetővé varázsolja tanítványainak az ebédet. De ettől még az étel nem lesz annyival finomabb vagy több.

Sárszínű lé hányásszínű zöldségekkel

A fogások sem változtak nagyon a mi gyerekkorunkhoz képest, csak némileg modernebb alapanyagokból vannak összerakva. A „kitudjamilyen” zöldségleves például valamiért még mindig akkora sztár a közüzemi szakácsoknál (na, nem a gyerekeknél), hogy hetente akár kétszer is kaphatnak belőle a diákok. Jellegtelen, üres, sárszínű lé, benne pürévé főzött, hányásszínű zöldségekkel, leginkább fehérrépával, hiszen az a nebulók „kedvence”. Vagy ott van a főzelékes megoldás. Csirizszerű rántástengerben fuldokló zöldség, amit meglöttyintenek egy kis pörköltszafttal. Ja, hogy a menüben pörkölt volt kiírva, csak épp a gyerek nem lát benne egy kockányi húst sem? Ki tudja, hol tűnt el? Talán már az ebéd kiszállítójánál, vagy útközben az iskolában.

Hova tűnik a hús?

De jöjjön egy személyesebb példa is. Rendszeresen járok író-olvasó találkozókra, többnyire könyvtárakba, de sokszor látogatok el iskolákba is. Egyszer egy igen távoli iskolába kellett mennem, és az ottaniak kedvesen meginvitáltak ebédre is. Természetesen elfogadtam. Az ebédlőben aztán összeszorult a szívem. Láttam, mennyi ételt kapnak a gyerekek, és láttam, mennyit szednek nekem, illetve a tanároknak. Az én tányéromon háromszor annyi étel volt, a púpozott főzelékre rengeteg húst kaptam, alig bírtam megenni. A gyerekekén pedig csak híg szaft csordogált. Legszívesebben szétosztogattam volna az ebédemet. De az ottani felnőtteket ez a nyilvánvaló diszkrimináció láthatóan nem zavarta.

Nincs idő enni

A mennyiségi norma amúgy iskolánként változik, ebből is kifoghatunk jót. Nekem a két lányom két külön iskolába jár, ahol más-más a rendszer. Ugyanarról a helyről rendelik az intézmények az ételt, az adag mégis különbözik. Az egyik helyen egy tányérral kap mindenki, nem lehet repetázni, a porciók mérete is hagy kívánnivalót maga után. A másik helyen addig szed a gyerek, amíg jól nem lakik. Ismerek olyan osztályt, ahol még a tízórai elfogyasztására is csak egy szünet áll a rendelkezésére a kis alsósnak, akinek sokszor a fél kettőkor kezdődő ebédig kell kibírnia a reggel kilenckor befalt szendviccsel. Abszurdum.

Mi a megoldás? A szülői találékonyság

Otthonról küldött főtt étel tárolására és melegítésére sokszor nincs lehetőség az iskolákban, de ha igen, éljünk vele! Netán könyörögjük ki, hogy lehessen. Egy szülő mesélte, hogy egyszerűen vett egy mikrót az iskolába, és bevitte, amikor arra hivatkoztak, hogy nem tudják megoldani a házi étel melegítését. Alternatíva lehet még az ipari mennyiségű uzsonna pakolása. A nővérem, akinek gimis, kétméteres, csupa izom, állandóan éhes fia kajakozik, napi hat szendvicset csomagol a nagy kamaszának. Lassan én is itt fogok tartani. Vagy pedig felsőtől nem fizetem be a lányaimat az iskolai ebédre, tanítás után hazajönnek, és jóllaknak a hazaiból. Számtalan anyuka dönt így, és bevallom, számomra is csábító ez a gondolat. Csak az alsót kell túlélnünk valahogy.

 Finy Petra