Iskolaérett-e a gyerek? Na és a család? – Nem csak azon múlik, készen áll-e az ovis

–

Az iskolaválasztás fontos, de ne becsüljük túl a jelentőségét

Azt biztosan látom, hogy a szülők többnyire pánikban vannak, mert a megfelelő iskola megtalálása kardinális kérdés számukra, így egymást kérdezgetve, az internetet bújva próbálják nagycsoportos óvodás gyereküknek a legjobb iskolát megtalálni. Van, aki tanítót keres, van, aki oda íratja a gyerekét, ahova ő is járt, és van olyan is, aki már elsőben a majdani egyetemet célozza meg, így erősebb iskolát választ. Ezer meg egy szempont létezhet, ami alapján megszületik a döntés.

Ezért olyan nehéz ez az időszak, akkor meg különösen, ha a gyerekek még valamilyen akadállyal is küzdenek. Például figyelemhiánnyal, autizmussal, hiperaktivitással vagy részképesség-nehézséggel. 

Az iskola kardinális kérdés… Persze, fontos, nem akarom elbagatellizálni, de „a világ legfontosabb dolga” mítoszát szeretném lehúzni róla. (Az óvoda fontosságáról viszont sokat tudnék beszélni, de itt most nem ez a téma.)

Ha az iskoláról úgy gondolkodunk, hogy elég, ha kettő–négy évre választjuk, akkor kicsit levesszük magunkról azt a terhet, hogy „Te jó ég, most rakom be nyolc–tizenkét évre a gyerekemet egy iskolába, ha ezt most elrontom, akkor a következő évtized pokol lesz…” – lássuk be, ez tényleg nagy teher. De ha tudjuk, hogy manapság nem olyan nehéz iskolát váltani, mint régen, ma már ez egy sokkal rugalmasabb folyamat, akkor megnyugtathatjuk magunkat, hogy akár váltani is lehet.

Az egész család életébe változást hoz

Az is tény, hogy az óvodából az iskolába való átmenet időszaka izgalmas, mert semmi nem lesz már olyan, mint régen. Sokkal nagyobb az iskolai kötöttség, ami bizonyos családoknak jó, és van, akit a frász tör ki, hogy időben oda kell érni, hogy nincs „hosszú hétvégén elutazunk a nagyihoz”, viszont nyáron meg kell oldani azt a több hét iskolai szünetet.

Sokat beszélünk arról, hogy a gyerekek iskolaérettek-e, unásig tudjuk, elolvastuk ezer helyen, hogy mik a feltételei az iskolakezdésnek, de keveset beszélünk arról, hogy az egész család élete megváltozik szeptembertől.

Életszerűbb ezért azt vizsgálni, hogy a család iskolaérett-e, vajon készen áll-e arra, hogy minden reggel fél nyolc körül be kell érni, délután pedig házit kell írni (erről még lesz szó később).

Érett-e a család rendszerszinten, napirendszinten, például tudatosul-e bennük, hogy a reggeli viszonylag épelméjű elinduláshoz kulcsfontosságú az esti lefekvés időpontja, amihez viszont kell egy jól strukturált esti rutin? Soroljam még? 

Fontos átgondolni, hogy felkészültek-e az iskolát kezdő gyerekek szülei, mert bizony első osztályban még a szülőn múlik, hogy ott van-e minden iskolai felszerelés, a tornacucc merre vándorol, hol a tolltartó, és hegyes-e benne a ceruza. Át kell szervezni a délutánokat, hogy legyen idő még játszani, mert az elsős legfőbb tevékenysége a játék. Azért érdemes ezt is bevésni, mert a gyerekek viszont nagyon jól tudják ezt, és minden pillanatot, alkalmat meg fognak ragadni, ha játszani lehet. Amikor vacsorázni kellene menni, amikor fürödni kellene, amikor szól neki a szülő valamiért, ő ilyenkor elmélyülten fog játszani, a szülő pedig ideges lesz, hiszen neki már „nagy és okos iskolás gyereke van”. Valóban, de a hangsúly most még a gyereken van.

Fontos téma még a nehezen kezelhető gyerekek iskolakezdése. Kevés iskola van ténylegesen felkészülve egy-egy figyelemhiányos, hiperaktív, részképesség-nehézségekkel küzdő elsősre, amikor ezerfelé kell figyelni a pedagógusoknak is. Náluk különösen fontos, hogy mikor kezdenek iskolát, hogy valóban csak akkor menjenek elsőbe, amikor felkészültek, ezért számukra például szinte sosem javasoljuk hatévesen az iskolakezdést.

Végül is mikor kezdjünk iskolát: beadjuk-e a kérvényt, vagy sem?

Nagyon sok gyerek kezdi az elsőt inkább hétévesen vagy kicsit később. Ha egy gyerek hatévesen elmegy iskolába, és szinte minden osztálytársa egy–másfél évvel idősebb lesz nála, nagyobb, erősebb, strapabíróbb, érettebb, az bizony nehéz lesz neki. Hiába okos és érett egy hatéves gyerek, akkor is nagy lesz a különbség, mert ilyen kicsi korban egy év még rengeteget számít.

Ha nagyon erős iskolába, kéttannyelvűbe, 12 osztályos gimiben íratunk egy elsős gyereket, akkor is érdemes átgondolni, hogy mennyi terhet bír el.

Nyilván meg fogja ugrani, de ha nemcsak az a cél, hogy túléljen, hanem az is, hogy szeresse az iskolát, a tanulást, akkor ezt is érdemes átgondolni.

Ha mégis elkezditek az iskolát egy hatévessel, mert minden szempontból érett, ez természetesen szuper, és így lesz jó, DE ha úgy érzed, hogy bizonytalan vagy, akkor inkább egyeztess az óvodapedagógussal, gyógypedagógussal, és ne maradj magadra ezzel a döntéssel!

Előfordul, hogy már óvodában tudjuk: kell majd segítség az iskolához, de olyan is van, amikor csak elsőben vagy még később derül ki, hogy fejlesztésre lesz szükség. Az időben felfedezett hiányosságok, lemaradások annál hatékonyabbak, minél korábban elkezdődik a fejlesztés.

Nagyon fontos, hogy a fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus működjön együtt az osztályfőnökkel és a szülővel – nem győzöm hangsúlyozni, hogy

a gyerekeket nem hagyhatjuk magukra, és nem várhatjuk el, hogy hirtelen 45 percig legyen aktív a figyelemzavaros gyerek, vagy egy helyben üljön a hiperaktív!

A szülő nem pedagógus

Kivéve a pedagógus szülőket, de náluk sem túl szerencsés, ha a pedagógusként várják haza a saját gyereküket.

A gyerekeknek sok minden megnehezíti az iskolai éveket, például az, hogy a szülők a saját szorongásaikat, a saját megfelelési kényszerüket, elvárásaikat óriásira növelve elfelejtik, hogy a gyerekeknek iskolásként IS a szülőre mint támogató, vigasztaló, motiváló erőre van szüksége, nem mint egy otthoni tanárra. „Kész a házid? Hányast kaptál? Holnap lesz dolgozat? Miért csak négyes? Ülj le tanulni! Csináld meg a szorgalmit! Tanultál már holnapra? Stb…” Állítom, hogy hat és tizennyolc éves kor között ezek a leggyakrabban elhangzó mondatok szülők és gyerekek között. 

Ha egy gyerek rossz jegyet hoz, vagy bár jól tanul, de látjuk, hogy ez csak nagy erőfeszítések árán megy neki, akkor nem ezekre a mondatokra van szükség. A szülő az, aki megvigasztalja a rossz eredményt hozó gyereket, aztán persze segíti őt, hogy legközelebb jobban sikerüljön, de nem félkatonai módszerekkel. Nehéz egyensúlyt találni a segítés és a felelősség felépítése között, annyira nehéz, hogy ez egy külön fejezet volna. A lényeg, hogy a gyereket támogatva, szeretve lehet csak segíteni, nem szidással, kiabálva, haraggal.

Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy egy iskoláskorú gyereknek valóban a tanulás a dolga! Nem azt akarom üzenni, hogy hagyd, ne is foglalkozz vele, engedd csak játszani.

Hiszen fontos, hogy tanuljon, készüljön a gyerek, az agya ilyenkor csillogó és mindenre képes, miért is ne használná? Az viszont fontos, hogy a szülő legyen támogató, vigasztaló, határozott, motiváló és ne váljék szigorú pedagógussá.

Az oktatás akkor a legjobb, ha arra fókuszál, amiben a gyerekek jók, és nem arra, ami nem megy nekik. Igaz, nem lesz mindenkiből Nobel-díjas tudós, ahogy irodalmár sem, és énekelni, rajzolni se tud mindenki, de ha egy gyerek remekül fut és bukfencezik, egy másik pedig csodálatosan mond verset, míg a harmadik nagyon jól számol, akkor az osztály egy szép színes egészet alkot majd, és a benne lévő gyerekek megtanulják kicsiben azt, amit majd felnőttként nagyban is meg fognak tapasztalni: hogy sokfélék vagyunk, és ez így jó.

A kérelemmel kapcsolatos praktikus információkról és további tudnivalókról Tóth Flóra kollégánk tavalyi cikkében olvashatsz ITT.  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Giles Jenkyn

WMN szerkesztőség