Küldetése: macskamentő – elárvult cicákon segít a debreceni nyelvtanárnő

–

„A családomnak több kutyája volt, mint macskája, de mivel falunk, a Debrecenhez közel eső Ebes második legforgalmasabb utcájában laktunk, a sok autó miatt a környék nem is volt biztonságos a cicák számára” – mesélte gyerekkoráról Fodor Angéla, aki molekuláris biológusként diplomázott, de idővel ráébredt, hogy nem azzal szeretne foglalkozni, ami „a Petri-csészében történik”. Az egyetemi évei alatt angoltanárként dolgozott egy nyelviskolában, és beleszeretett a nyelvoktatásba. A diploma kézhezvétele után is folytatta a tanítást, huszonnyolc évesen pedig úgy döntött, nagy kalandra adja a fejét: elfogadta a nyelviskola franchise-hálózatához tartozó egyik kínai intézmény által felkínált lehetőséget, és az ottani gyerekeknek adott angolnyelv-órákat.

Amikor kikerült Kínába és elszakadt a szülői háztól, eljátszott a gondolattal, hogy macskái legyenek, és nemsokára már két kölyökcica gazdájának mondhatta magát: „Találtak két alomtestvért, én pedig magamhoz vettem őket. Nagyon picik voltak még: tápszerezni és pisiltetni, kakiltatni kellett őket, mert az anyjuk nem volt mellettük. Gyakorlatilag úgy kellett gondoskodni róluk, mint egy csecsemőről.” 

„Beszippantott ez a világ”

Angélához – akit időközben Németországba is szólított a munkája – nemsokára egy harmadik cica is került. „Egy sanghaji oltóközpontban voltam az utazásaimhoz szükséges oltások ügyében, amikor észrevettem, hogy az egyik ajtó előtt le van takarva egy madárkalitka, a kendő alatt pedig egy kölyökcicus kuporog. A recepción azt mondták, a kórház egyik alkalmazottja találta, de nem viheti haza, így nem tudják, mi legyen vele.

Gondoltam, ahol két cica van, ott elfér egy harmadik is, így őt is magamhoz vettem.”

Angélát teljesen magával ragadta a kölyökmacskákkal való foglalatoskodás. „Nagyon megszerettem őket. Úgy éreztem, megtalált életem egyik fontos feladata” – mesélte.

Miután a három cicával visszatért Magyarországra, átmeneti befogadónak jelentkezett egy szervezethez. Az azóta is nyelvtanárként dolgozó Angéla számtalan kölyök és felnőtt macskán segített már, és fáradtságot nem ismerve igyekszik mindazt megadni a mentett cicáknak, amire szükségük van. „Nem túlzás: életformámmá vált a macskamentés. Ha kell, azonnal rohanok oda, ahol magukra maradt cicákat találtak, akiket aztán sokszor az állatorvoshoz is elviszek. Éjszaka pedig, amikor a tápszeres picik megéheznek, felébredek és megetetem őket. Anyjuk helyett anyjuk kell hogy legyek, teljesen rám vannak utalva.”

Macskakarantén, macskabölcsi

Angéla két „telephelyen”: a debreceni lakásában, valamint az édesanyja ebesi házában, vele karöltve végzi a gondozást, és a tőle telhető legnagyobb mértékben igyekszik eleget tenni a cicák korukból és állapotukból adódó szükségleteinek. „Van egy úgynevezett macskabölcsi a legkisebbeknek, van egy lábadozó szoba, ahol kennelben vannak a sérüléssel vagy egyéb problémával küzdő cicák, hiszen ketrecnyugalom kell nekik. De először mindenki a karanténszobába kerül, hiszen tudnom kell, hogy hordoz-e valamilyen betegséget, fontos, hogy ne fertőzze meg a többi cicát. Ha két hétig nincs semmi gond, akkor megkapják az első oltásukat, és csatlakoznak az ebesi falkához. Ha egy cica magának való, nem jön ki a többiekkel vagy stresszes, akkor igyekszem egy másik szobában elhelyezni.” 

Amellett, hogy sok időt és energiát emészt fel, kiugró költségekkel is jár a macskamentés Angéla számára: az állatorvosnál való vizsgálatokra és kezelésekre, a gyógyszerekre és a vitaminokra, a macskaalomra és a tápra is sokat kell költenie. A nem kevés pénz egy részének előteremtésében a néhány éve megnyitott ebesi macskapanziója bevételei is segítenek, ahová akkor viszi valaki a cicáját, ha nyaralás, munkahelyi kötelezettségek vagy egyéb okok miatt nem tudja a gondját viselni. A panzió macskavendégeinek gazdái időnként felajánlásokkal is támogatják Angéla „menhelyét”: „Nagy örömömre egyre több adomány érkezik: van, aki tápot hoz, más almot, a bérleti díjak mellett ezek is sokat segítenek.” 

Angéla célja az, hogy a mentett macskáknak minél előbb végleges otthonuk legyen – azért is, mert egyre többen keresik meg, hogy egy újabb kitaszított cicát találtak, nála pedig szinte mindig telt ház van. „Minden örökbefogadásnál két cica menekül meg. Az, akit elvisznek tőlem és az is, aki a helyére jön” – vallja.

A gazdák kiválasztásánál is annyira körültekintő, mint a gondozási tevékenységeknél. „Aki örökbe akar fogadni egy cicát, annak több rostán is át kell mennie. Egy élőlény jövőjéről van szó, tehát nagy a felelősség. Már a kapcsolatfelvétel – ami először legtöbbször egy szöveges üzenetben történik – is sok mindent elárul a gazdajelöltről, például a stílusa, ahogy a macskákról ír. Voltak, akiket már a folyamat elején el kellett utasítanom. Persze, a személyes találkozás a legfontosabb. Alaposan meg kell ismernem az érdeklődőket, nekik pedig teljes képet kell kapniuk a kiszemelt cicáról.”

Ha valamelyik macska gazdára talál, az Angéla számára egyszerre öröm és bánat. „Korábban volt olyan, hogy sírtam, amikor el kellett búcsúznom az egyik cicától, de még mostanában is előfordul, hogy könnyes lesz a szemem, amikor elviszik valamelyiket. De ekkor mindig arra gondolok, hogy a cica megtalálta a – remélhetőleg – végleges gazdáját, nálam pedig egy hely felszabadult, amire nagy szüksége van egy másik kitaszítottnak” – magyarázta. 

Mosolyok és könnyek

Angéla rengeteg szívmelengető élményhez jut az általa felkarolt cicák által, időnként viszont megrázó pillanatok is érik. „Amikor egy pici cicát a kezemben tartok, arra gondolok, én jelentem számára az egyetlen esélyt, hogy életben maradjon, és ekkor érzem igazán, mi az én küldetésem. Miután megcumiztatom, nagyokat mosolygok, mikor teli pocakkal játszadozik rajtam. Amikor pedig azt látom, hogy kinyílik a szeme, az egy szavakkal leírhatatlan csoda.

De sajnos nem mindegyik cicát sikerült megmentenem, voltak olyanok, akik olyan állapotban kerültek hozzám, hogy esélyük sem volt a túlélésre” – mesélte elcsukló hangon.

Angéla fáradtságot nem ismerő macskamentő tevékenysége sokak csodálatát kiváltja, de vannak, akik szerint érthetetlen, sőt egyenesen őrültség az, amit a rászoruló cicákért tesz. „Engem viszont az ilyen vélemények nem érdekelnek – állítja. – Sok számkivetett kiscica élete forog veszélyben, és ha nekem lehetőségem van rajtuk segíteni, miért ne tenném? Többen is mondták már hálálkodva, hogy ez meg ez a macska nekem köszönheti az életét, ezek a visszajelzések pedig arra sarkallnak, hogy ne vegyek vissza a fordulatszámból.” Azt, hogy ennyi macskát felkarolhat, a szeretteinek is köszönheti: „Hálával tartozom édesanyámnak és a páromnak, nélkülük ezt nem tudnám csinálni” – hangsúlyozza.

Nemcsak a cicákkal való foglalatoskodás, hanem az értük való kampányolás is örömmel tölti el Angélát. „Nagyon szeretem fotózni őket, és a gazdikereső posztok írása is izgalmas feladat. Szövegeimmel azt szeretném sugallni, hogy ha ezt a cicát választod, valódi nyertesnek érezheted magad. Izgalmas műfaj a gazdikeresés, amit Cica Tindernek szoktam nevezni” – magyarázta nevetve. 

Ami pedig a jövőt illeti, Angéla célja mi más lenne, mint hogy egyre több cica menekülhessen meg és találjon lelkiismeretes, szerető gazdára általa. Szeretné bővíteni a macskapanzióját – azért is, hogy egyre több bevételt hozzon, amit a macskamentésre fordítana. „Sajnos nem menthetem meg mindegyik kitaszított állatot, de szeretnék annyin segíteni, amennyin csak lehetséges. Úgy vélem, egy cica megmentése nem fogja ugyan megváltoztatni a világot, de az otthonra találó cica számára megváltozik világ” – vallja.

A képek Fodor Angéla tulajdonában vannak

Nádudvari Péter