A sport nem megy a tanulás rovására, épp ellenkezőleg

–

A mozgás alap… és annak is kellene maradnia

„A gyerekeknek születésüktől kezdve lételemük a mozgás, igazából nélkülözhetetlen része a fejlődésnek. Hatással van egész életükre, növekedésükre, alkalmazkodóképességükre, kitartásukra, fejlődésükre. A kíváncsi gyermekek fáradtságot nem ismerve képesek szaladgálni, ugrálni, fogócskázni, fára mászni. 

Nagyon fontos, hogy amikor elérkezik az iskoláskor, a tanulással töltött idő ne menjen a mozgás rovására. 

Mert fejleszti az észlelést, az idegrendszert, hozzájárul a beszéd, a kognitív funkciók fejlődéséhez. Támogatja szociális beilleszkedésüket, az önbizalom megfelelő kialakulását, tehát az egész személyiségfejlődést.

Valamint nem utolsósorban az egészségi állapotuk javítása és fenntartása is a sport velejárója. Együttműködésre, alkalmazkodókészségre, másokra való odafigyelésre nevel, fejlődik a megküzdési stratégiájuk, kitartásuk, akaraterejük. A sportolással, ha elsajátítják ezeket a készségeket, egész életükben könnyebben veszik majd az akadályokat” – mondja Vajda Zsuzsánna gyógypedagógus és mozgásterapeuta.

Mindezt konkrét, tanulásra vonatkoztatott kutatások is megerősítik. Az egyik vizsgálat például két korábbi tanulmány alapján arra jutott, hogy a fizikai és mentális egészségen túl az iskolai teljesítményre is pozitív hatással van a rendszeres fizikai aktivitás, ennek okai a következők lehetnek:

• A mozgás során fokozódik az agyba irányuló vér- és oxigénáramlás.
• A megnövekedett noradrenalin- és endorfinszint csökkenti a stresszt és javítja a hangulatot, ami hatással van a teljesítményre.
• A megemelkedett növekedési faktorok elősegítik az új idegsejtek létrehozását és támogatják a szinaptikus plaszticitást (az idegrendszeri rugalmasságot, az információátvitel hatásfokát) az agyban.
• A fiziológiai hatások mellett a sporttevékenységekben való rendszeres részvétel javíthatja a gyerekek osztálytermi viselkedését, növelve a feladatokra koncentrálás esélyét (lefordítva, a rendesen átmozgatott gyerekek nem ficergéssel töltik a tanulási időt, hanem fizikailag nyugodtan tudnak a feladattal foglalkozni).

Kicsik: változatos mozgás; nagyobbak: az, amit tényleg élvezettel űznek rendszeresen

„Kisgyerekkortól kezdve számos mozgásfejlesztés áll a szülők rendelkezésére, amellyel fejleszthetik a gyerekek mozgáskészségét, mozgáskoordinációját, idegrendszeri érését. Kisebb korban a változatos mozgásformákban lelik örömüket a gyerekek, számukra már önmagában ez is jutalmazó. A későbbiekben, ha már megszerették a mozgást, örömet ad nekik bármelyik mozgásforma, érdemes kipróbálni heti két-három alkalommal az adott sportágat. Ebben a korban már az egyéni képességek döntenek abban, hogy ki milyen sportot választ. Ha már egyesületben edz, az mindennapi sportolással is járhat, de nem kell mindenáron élsportolókat nevelni a gyerekekből. A mozgás megléte, örömének fenntartása, az egészséges életmód a cél. 

Ha egy gyerek nem szeretne szervezetten sportolni valahol, akkor érdemes családilag beépíteni a mindennapi mozgást. Ha ez az elfoglaltságok miatt nem megoldható, akkor a hétvégi közös programokban is lehet gondolkodni, 

hogy a gyermek lássa a szülők pozitív hozzáállását is a mozgáshoz, ami talán javítja az attitűdjét” – mondja a szakértő.

Sportolni, de mikor?

Iskoláskorban sok gyereknél eljön az állandó versenyfutás az idővel: egyre több a különböző érdeklődési körökhöz kapcsolódó különóra és persze a tanulás is komolyabbá válik, sok a házi feladat és otthoni tanulnivaló. Ilyenkor hangzik el általában az a klasszikus szülői mondat, hogy: „a sport nem mehet a tanulás rovására”. 

Ez a kutatás árnyalja ezt a gondolkodást; azt állítja ugyanis, hogy 

a rendszeres (napi) testmozgás akkor is javítja a tanórai teljesítményt, ha a sportra szánt idő miatt valamennyit rövidül a tanulásra fordított órák száma

– vagyis (észszerű keretek között) hosszú távon érdemes lehet átgondolni, hogy lecsípünk a tanulási időből akkor is, ha ez az adott pillanatban nem tűnik jó döntésnek.

Milyen sportot válasszunk?

A szakértő szerint amellett, hogy a gyerekek igényeit figyelembe kell venni, és lehetőséget adni nekik arra, hogy kipróbáljanak többféle sportágat, először azt az alapkérdést kellene eldönteni, hogy a személyiségéhez egyéni vagy inkább csapatsport illik:

„Az egyéni sport előnye, hogy felelősséget csak saját magáért, elért eredményeiért vállal. Egyfajta magánnyal társulhat, mivel nincs szükség a társak szociális közösségére. Fejleszti a kitartást, és mivel másra nem számíthat, önmagát kell motiválnia. Természetesen itt is fontos az edző, a többi sportoló, a csapat, amely körülveszi a sportolót, de a pályán mégis egyedül van. 

A csapatsport előnye, hogy a küzdelem és győzelem közös, nem csak az egyén saját felelőssége és dicsősége. Megtanul csapatban, közösségben együttműködni, együtt vállalni a felelősséget, a döntéseket. A csapatsportban erős kapocs alakul ki a csapattársakkal és az edzővel is. Ez nagyban erősítheti a gyermek önbizalmát, saját magába vetett hitét is. A csapatsport megtanít együtt dolgozni, amit az életben bármilyen területen tud majd hasznosítani a gyerek.”

Egy 25 országból gyűjtött adatok alapján készült kutatás szerint jobbak az esélyei a munkaerőpiacon azoknak a felnőtteknek, akik mozgásgazdag, aktív életet élnek, mint a passzív társaiknak. 

Valószínűleg mire arra kerül a sor, hogy sportágat kell választani, a szülők már ismerik annyira a gyereküket, hogy fel tudják mérni, melyikre lenne nagyobb szüksége, milyen típusú mozgás illik hozzá a legjobban.

Versenyzés vagy örömsport?

Tény, hogy nincsenek könnyű helyzetben a szülők és a gyerekek. A családok gyakori élménye, hogy az egyesületi sportban hiányosak a lehetőségek az örömsportra, versenykényszer van – pedig a kutatások és a szakértő is egybehangzóan állítják, hogy nem kell mindenkinek versenyzőnek lennie, az előnyöket ugyanis a rendszeres aktivitás önmagában megadja. 

Ezzel együtt, szerencsére ma már egyre több az olyan lehetőség, ahol a gyerekek úgy űzhetnek egy-egy sportot, hogy nem kell izgulni azon, hogy bekerül-e a csapatba vagy a kispadon ül, és a családnak sem kell minden hétvégét azzal töltenie, hogy közös aktivitás helyett a pálya szélén várják, hogy a gyerekük részt vegyen egy versenyen.

Ezek persze csak akkor negatív részei az egyesületi sportolásnak, ha a gyerekben nincs vágy az élsportra, a versenyzésre. Mert sok gyerek igenis élvezi a megméretéseket. Vajda Zsuzsánna a saját gyerekei példáját hozza azt alátámasztandó, mennyire gyerekfüggő az, hogy milyen mennyiségű sportra van szükség: 

„A nagyobb gyermekem tizenhárom éves, és versenyszerűen sportol, vízilabdázik. A kisebbik az öröm kedvéért, egészségének megőrzéséért, testsúlyból adódó gerincferdülés megelőzéséért vízilabdázik és focizik közepes igénybevétel mellett. Nagyobb fiam nyolcévesen kezdett vízi sportot űzni, ő választotta, ő kérte, hogy kipróbálhassa. 

Az évek alatt személyiségének pozitív változása csodálatos ívet írt le. Az addig félénk kisgyermek magabiztos lett, önbizalma erősödött. Az addig visszahúzódó, nehezen barátkozó kisfiú magára talált, bátor, talpraesett lett, igazi csapatjátékossá vált. 

Igénye, ereje és szüksége van a mindennapi edzésre. A csapattársaival és az edzőjével tökéletes egységet alkotnak, melyben mindenkinek megvan a saját helye, a döntéseket közösen hozzák, állítják fel és végzik el a kiszabott feladatokat. Kisebb fiam enyhe túlsúllyal küzd, melyet gyógytornával és megfelelő mennyiségű sporttevékenységgel, egészséges életmóddal próbálunk ellensúlyozni. Alkatilag, genetikailag más, mint a testvére, ezért neki másféle szükségletei vannak mozgásforma szempontjából. Ezt figyelembe vesszük, tiszteletben tartjuk az igényét, és ennek megfelelően támogatjuk választásában. 

Ha viszont az örömsporton van a hangsúly egy csapatban, akkor a sporthelyzetekben a problémák hangsúlyozása helyett a játékot és a kihívások élvezetét helyezik előtérbe.

Az ebben a szemléletben történő képződés a tevékenység szeretete, az érdeklődés és az öröm által stabilabb belső motivációt tarthat fenn. Továbbá erősítheti az önbizalmat, kedvező hatással lehet a kreativitásra és a kudarcokból való felépülésre.

Ez a pedagógiai attitűd a sportolók érdeklődésére, erősségeire, a tevékenység szeretetére és örömére alapoz” – foglalja össze a szakember alapul véve A tehetség kézikönyve című kiadványt is. 

A lényeg, hogy nem a tanulás VAGY sportolás előtérbe helyezése közötti választás az ideális a gyerekek fejlődése szempontjából, hanem a tanulás ÉS sportolás együttes módjának megtalálása – a gyerek saját igényeihez és élethelyzetéhez alkalmazkodva kiválasztott sporttal.

Olvassátok el Széles-Horváth Anna cikkét arról, miként vehetik el a gyerekek kedvét a sporttól a tornaórai és edzésen megtapasztalt bántás- és kudarcélmények – és merre érdemes indulni ebben a helyzetben.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / The Good Brigade

Tóth Flóra