Gyömrői Edit a megértés szigete volt a téboly tengerén – megnéztük a Reménytelenül című filmet

–

1935-öt írunk, fiatal nő ül a nappalijában, ahol klienseit fogadja. Mellette kanapé – ha a páciens számára az a komfortosabb, fekve is beszélgethet, akár szemkontaktus nélkül, eltávolodva a terapeutától. A nő intellektusa, szakmai alázata, emberszeretete már az első képkockákból felsejlik, saját kompetenciáját mégis megkérdőjelezi: épp azon dilemmázik, hogy át merje-e vállalni pályakezdőként Rapaport Sámuel kliensét, az ígéretes sztárköltőt, József Attilát. Attila nem könnyű eset, már Rapaport bicskája is beletört: olybá tűnik, a férfi neurózisa gyógyíthatatlan. A pszichoanalitikus társaság azonban abban bízik, Edit női érzékenysége, finom ráhangolódása mégis mankót adhat neki – ha nem is a teljes gyógyulásban, de talán legalább az önveszélyes viselkedés megelőzésében.

Edit nehezen dönt, és ebben az is közrejátszik, hogy míg a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület vezetője, nagybátyja, Hollós István bíztatja, addig Attila felesége kifejezetten arra kéri őt, hogy hagyja kezeletlenül a költőt, mert a terápia hatására csak romlik az állapota. Attila amellett, hogy több öngyilkosságot is megkísérelt már – az elsőt kilencévesen –, időnként szórakozásból megnyitja a gázcsapot is otthon – saját magukra.

József Attila történetét mind ismerjük – éppen ezért túl sok spoilert nem tudok elrejteni ebben az írásban. Már az első képkockánál tudjuk jól: itt bizony nem lesz happy end, hiába esne jól mindannyiunknak végigkövetni a gyógyulás útját. A Reménytelenül, noha időnként felvillant egy-egy reménysugarat, végső soron mégis hű marad a címéhez – legalábbis, ami Attilát illeti. Ám ha kicsit perspektívát váltunk, és a költő esetétől eltávolodva inkább a pszichoanalízis térnyerésére, valamint Gyömrői Edit karakterére helyezzük a hangsúlyt, nagyon is van mit ünnepelni.

A lázadó, a gondolkodó, az érzékeny: Gyömrői Edit

A filmtől eltávolodva, hadd meséljek pár szót Gyömrőiről, aki egészen különleges női példaképnek számított már 90 évvel ezelőtt is. A nő – eredetileg Gelb Edit néven – 1896-ban született Budapesten egy asszimilálódott zsidó család gyermekeként. A lány már fiatal korától kezdve tudományos érdeklődésű volt – feltehetőleg ezt pezsdítette csak még jobban fel benne elmeorvos nagybátyja, a magyar pszichoanalízis egy kiemelkedő karaktere, Hollós.

Noha Edit eredetileg belsőépítészetet tanult, a művészet és a lélek jobban érdekelték ennél. A Vasárnapi Kör társaság tagjaként a kor nagy gondolkodóival és művészeivel találkozott minden héten Balázs Béla lakásán, hogy esztétikai, filozófiai és politikai témákról vitatkozzon – itt ismerkedett meg többek között Kassák Lajossal, Raith Tivadarral, Lukács Györggyel és Mannheim Károllyal is. A baloldali érzelmű, kritikus gondolkodású fiatal tehát otthonosan mozgott a korabeli elit krémjében, és mind a költészet, mind a pszichoanalízis területén aktívan művelte magát, amíg Bécsbe nem kellett menekülnie a kommün bukása után.

A nő ezt követően több európai nagyvárosban is megfordult, és könnyen kijelenthetjük, hogy igazi polihisztorrá avanzsált: volt esernyőüzemi munkás, tolmács, fotós, jelmeztervező, szakszervezeti kiadó és szerkesztő is, és végül Berlinben a Német Pszichoanalitikus Egyesület segítségével kezdte meg saját analitikus tevékenységét.

1934-től Budapesten is folytatta terápiás munkáját, emellett előadásokat tartott nőknek nevelési kérdésekről, anyaságról, szexualitásról és gyermekpszichológiáról. Ebben az időszakban kezelte József Attilát is, aki aztán reménytelenül szerelmes lett belé – ezt írta le a Gyermekké tettél és a Nagyon fáj című verseiben is – de erről majd később.

Gyömrői nem sokáig maradt az országban. A zsidótörvények hatására Srí Lankára költözött, ahol tagja lett az Indiai Pszichoanalitikus Egyesületnek, újra szemináriumokat kezdett tartani, és a helyi nőjogi mozgalmakba is bekapcsolódott. Olyannyira, hogy a United Women’s Front alapítói között volt, hangosan kiállt a munkásnők jogaiért, és még egy szövőiskolát is létrehozott. Innen Londonba vezetett az útja – itt az Anna Freud Intézetben dolgozott analitikusként –, és még 80 éves korában is praktizált. Összesen négyszer házasodott meg, és 91 évesen hunyt el, Angliában. 

És akkor jön egy menthetetlen eset

Gyömrői Edit és József Attila közösen töltött egy éve tehát csak egy röpke pillanatfelvétel, egy izgalmas momentum a pszichoanalitikus meglehetősen kalandos életéből – Editről bőven lehetne még hosszan mesélni. A költővel való dinamika és annak írásos emlékei mégis talán őszintébb és személyesebb betekintést adnak a karakterébe, mint bármilyen biográfiai leírás. Ha hihetünk Rózsa Gábor filmjének – márpedig hihetünk, ugyanis a rendező kizárólag korabeli feljegyzések és dokumentumok alapján, a fikciót teljességgel nélkülözve készítette el a Reménytelenült –, nemcsak szakmájában, de emberileg és érzékenységében is kitűnő ember volt ő. 

József Attila esete pedig meg is kívánta ezt. Attila szinte teljes gyerekkorában nélkülözte szülei jelenlétét, amikor pedig mégis visszakerült anyjához – a Mamához –, ott nem várta más, mint pofonok és szeretetmegvonás. Az érzelmi depriváció, a tévképzetek és a szellemi magány pedig válságok hosszú sorába sodorták őt: több öngyilkossági kísérlete is volt, az egyiket csak azért élte túl, mert mikor a sínekre feküdt, kiderült, hogy előtte 100 méterrel már egy másik embert csapott el a vonat. Pedig álma, vágya volt bőven: nagyon érdekelte a társadalmi szerepvállalás, és láthatólag a közösségekben is megállta a helyét – a félelem viszont, hogy az „emberek csak a költőt szeretik, de nem az embert” örökké kísértette.

A költészet az egyetlen menekülőútvonala volt a teljes téboly elől, ám ahogy Gyömrői Edit egy ponton rámutatott:

„ha az én védelmének nincs biztosabb támasza, mint a szó, akkor a szavak üressé válnak.”

„Reám néztél s én mindent elejtettem, Meghallgattál és elakadt szavam"

Nem véletlen, hogy Rózsa Gábor végül Gyömrői és József különleges kapcsolatát választotta a filmje központi elemének – az, ami kettejük között végbement, bőven túlmutat a költő karakterén, és sokkal inkább örökérvényű pszichológiai témákat feszeget. Miután a férfi hosszú évek elhanyagoltsága, szeretetlensége után megtalálta a terapeutát, úgy kezdett el kötődni hozzá, mint elutasított gyerek az őt észrevevő anyához, mint kivert szerelmes a rátaláló társhoz.

Életében talán először látva, értve, meghallva érezte magát, sőt, még szellemi partnert is talált a nőben (ami esetében nem volt könnyű) – és mindezt nem meglepő módon, azonnal többletjelentéssel ruházta fel.

Gyömrői átlátta a helyzetet: a pszichoterápiában fontos és gyakran felmerülő fogalom az áttétel és a projekció, amikor is a kliens a terapeutájára csatornázza korábban meg nem élt érzéseit, az ezekkel való munka pedig ideális esetben fejlődést, akár gyógyulást is hozhat. Már amennyiben ez transzparenssé tehető. Azonban Attila ennél keményebb dió volt: mindamellett, hogy a kezdetektől fogva határsértőn viselkedett, képtelen volt elfogadni, hogy terapeutája a keretekhez szeretné magát tartani. A film talán legmegrázóbb jelenete, mikor elviszi neki a Nagyon fáj és a Gyermekké tettél című versét, és kést tart a nyakához: nem képes tovább tartalmazni szélsőséges érzelmeit, ragaszkodása és az elutasítástól való félelme leszorított rugóként pattan ki.

Gyömrői pedig hezitál, ahogy az első perctől fogva is tette. Hezitál, hisz aggódik saját kompetenciahatárai betartása miatt. Hezitál, hisz egy ponton kétségbe vonja a pszichoanalitikus protokollt, és fontolóra veszi, hogy sajátosabb módon közelítsen a költőhöz. Hezitál, mert József Attila embertpróbáló kliens, aki folyamatosan konfrontációval próbálja kihozni a sodrából. Hezitál, mert felmerül benne, hogy talán a hasfájás (ami József Attila eredeti tünete volt) még mindig elviselhetőbb, mint a terápia hatására elszabaduló elmebaj. És azért is hezitál,

mert tagadhatatlanul megszereti a férfit: részben szakmai kihívást, de ennél még nagyobb részben segítségre szoruló embert lát a szélsőséges viselkedés mögött, akin orvosi, emberi, talán áttételes értelemben anyai kötelessége lesz segíteni.

A terápia vajon mi?

Noha a történet közel 100 éve játszódik, a mai napig érvényes kérdéseket boncolgat a terápiás kapcsolatról. Hisz, ahogy azt Attila is megfogalmazza, ami a szakember és páciens között történik, az bizonyos szinten örökké természetellenes marad. Amellett, hogy a dinamika egyenlőtlen – hisz míg az egyik fél mindent tud a másikról, addig fordítva a terapeuta nem oszt meg személyes részleteket magáról –, a pénz kérdése is belekavar a helyzetbe. A költő által felvetett kérdés, miszerint lehet-e őszinte és szeretetteljes egy kapcsolat, ha azért fizetnek, könnyen átérezhető bárki számára, aki valaha szakmai segítséget vett igénybe. Ugyanakkor Gyömrői karaktere, ha választ nem is ad, de árnyalja ezeket a témákat.

Bemutatja, hogyan lesz a segítő szakember legfontosabb munkaeszköze saját maga, saját megélései. Bemutatja, hogyan tarthatók úgy a keretek, hogy közben a kliens kapcsolódási vágyai (vagy azok egy része) is kielégülhessenek.

Bemutatja, hogy a terapeuta-kliens kapcsolat bőven több heti 1x 50 perc beszélgetésnél. És bemutatja azt is, hogyan kérdőjelezhető meg egy-egy módszer a nagyobb jó érdekében, mennyi mozgástér juthat arra, hogy a terápiás munka egyénre szabott lehessen.

A film felkavaró – még úgy is, hogy József Attila konkrét öngyilkosságáig nem jutunk el –, de az egyik legfontosabb ajándék, amit a költő 120. születésnapjára kaphattunk. És nemcsak azért, mert izgalmas volt egy mélyebb rétegben megismerni a férfit, akinek a nevét az elsők között tanuljuk meg az irodalomórákon, de azért is, mert közelebb hozott egy nőt, akiről sokkal többet kéne tudnunk. Én a magam részéről biztos, hogy már be is szerzem Gyömrői Edit könyvét – most már az ő szavaival is szeretném ismerni ezeket a történeteket.

Gyömrői Editet Michl Juli, József Attilát Sütő András alakítják a filmben, ami a költő 120. születésnapjára, állami támogatás nélkül készült el.

Takács Dalma