A mamahotelből kiszabadulva rengeteg friss egyetemista találja majd magát nyár végétől egy albérletben.

Eleinte persze tök buli, hiszen senki nem szól rád. Nem érzed a tarkódon anyádék rosszalló tekintetét, amikor egy keddi napon hajnali háromkor esel haza egy buliból, és senki nem csesztet, hogy rakd rendbe a szobád. Azonban a saját, illetve másokkal közösen bérelt lakásnak ára van. És most nem a lakbérről beszélek.           

Nos, kedves olvasó, arra kérlek, gondold át, mit vettél kamaszkorodban a saját pénzeden.

És akkor most fogadjunk, hogy az első tízezer dolog között, ami eszedbe jut, nincs benne a mosogatószivacs, a tisztítószer, a mosópor, a szárítókötél, a konyharuha és a felmosóvödör sem.

Az én bevásárlólistámon sem szerepeltek ilyenek, pedig anno, azzal az előnnyel indultam, hogy gimiben kollégista voltam – de ott egy seprű és rongy, némi szappan, no meg víz segítségével bármelyik szobát tökéletesen élhetővé lehetett sikálni. Negyedóra alatt. Nagyjából.

Egy komplett lakás teljesen más tészta. Ez a szomorú felismerések terepe.

Például hamar rájössz, hogy nincs az az ápoló-szépítő, kókuszillatú tusfürdő, ami levakarná a penészt, a vízkövet vagy a rezsóra fröccsent olajat.

Hiába csorgatsz akár fél litert is belőle a smirglire, a mennyiség nem csap át minőségbe

Így aztán nincs mit tenni, le kell slattyogni a közértbe a zavarba ejtően ismeretlen holmik polcához. Tisztítószereknek hívják őket és kellemetlenül sokfélék. És ez még semmi. Mivel a lé önmagában nem imádkozza le a dzsuvát, a különféle szivacsokkal, kefékkel és törlőkendőkkel is meg kell kezdeni a barátkozást.

Ezek a holmik a szülői házban tök természetes, hogy mind ott vannak.

Amíg jó anyám vezetett a porszívóhoz, vagy nyomta a kezembe a dörzsi szivacsot, sosem merült fel, hogyan is kerülnek ezek ide. Teljesen kézenfekvőnek vettem, hogy ott vannak, és nem hozott különösebben lázba a létezésük. Mondhatni, természetes élőhelyüknek tekintettem a lakást.

Arra, hogy ez mégsem így van, az albérletben jöttem rá, ahol a különféle lötyik már nagyon rövid idő után kezdtek bántóan hiányozni.

Mélységes gyötrelem, amikor a reggeli kávéd elfogyasztásának rituáléját a Mount Everesthez hasonlító mosatlan bögrehalmaz szabotálja (amúgy nem estem kétségbe, megittam a müzlis tálból). 

Ja… és még arról sem esett szó, hogy ha megvan minden célszerszám, és egy kellemes szombat délutánt eltöltöttél a lakás „kinyalásával”, alig egy hét múlva kezdheted elölről, mert minden ugyanúgy néz ki. Kiborító.

Nekem ez az edzőtábor már két éve tart

Ennyi idő után már valamennyire gyakorlottnak mondhatom magam, de azért minden tiszteletem azoké, akiknek időben eszükbe jut (tehát, még a tartály kifogyása előtt és az azután következő három napban) mosogatószert venni. Számomra ez még az idő és a tömeg bonyolult összefüggései közé sorolt kihívásnak számít.

Mivel relatíve sokszor (egynél többször) éreztem már magam a felelősségteljesség mintapéldányának, amikor egy nagy szatyor tisztítószerrel battyogtam hazafelé, ezért körbekérdeztem a barátaimat (akik szintén az albérlők életét élik), hogy „csak én vagyok bolond, vagy esetleg nekik is átfutnak ilyen gondolatok a fejükben”?

Az egyik barátnőm párja például úgy tudott örülni egy csomag fogpiszkálónak, mintha legalább is egy tálca sört kapott volna ajándékba.

Egy másik ismerősömnek pedig az volt a megváltás, amikor szülei nagy kegyesen ráhagyományozták a rozzant porszívójukat, így nem kellett többé órákig söprögetnie.

És az is már egy bizonyos érettségi szint, amikor – ahogy a párom tette, hogy kiszakítson minket a pizza, melegszendvics, virsli szentháromságából – az ősöktől nem fesztiválbérletet kérsz karácsonyra, hanem egy mini villanytűzhelyet, aminek sütője is van (ez persze csak addig öröm, amíg azt is el nem kell kezdeni takarítani… te jó ég!).

Azon is elgondolkodtam, hogy melyik az a pillanat az ember életében, amikor úgy érzi, hogy „na, kicsit benőtt a feje lágya”. Gyerek? Saját lakás? Autóvásárlás? Esetleg közös macska a pároddal? A fenéket!

Nálam ez akkor következett be, amikor hosszú kutakodás után sikerült 800 forintért vennem egy kék porcelán szappanadagolót, és úgy dicsekedtem vele boldog-boldogtalannak, mintha friss diplomám lenne háztartás-vezetésből.

Azt hiszem, észrevétlenül egy másik tudatállapotba csúsztam bele. És ez például azzal is jár, hogy a drogériában nemcsak az akciós körömlakkok hoznak lázba, hanem a szintén leértékelt vécétisztító tabletták is.

Tanulság? Ja, az nincs

Talán csak annyi, kedves Leendő Egyetemista, hogy készülj fel rá: a havi büdzséd és az időd igen komoly része arra fog elmenni, hogy legyen mit enned, és ne élj mocsokban.

Vigasztaljon, hogy ez is egyfajta tanulás. Felismerése annak, hogy a korábban tök természetesnek vett körülmények egyáltalán nem tök természetesek. Még jó, hogy közben rohadt sokat röhöghetsz – magadon.

Dián Dóri