Azzal a tempóval, amit diktálok, a bőrömnek is ártok

–

Fényvédelem, anti-aging, kollagén, skincare, szépségipar, dermokozmetikumok, smink – megannyi szó és kifejezés, amik láttán vagy hallatán szinte automatikusan a bőrünk és a bőrápolás jut eszünkbe. Az elmúlt években, évtizedekben látványosan megszaporodtak a boltok polcain és a fürdőszobaszekrényekben is a különféle termékek: krémek, változatos illatú és állagú arctisztítók, szérumok, tonikok. Mind azt „hirdetik”, hogy a bőrünkkel – a legnagyobb szervünkkel – foglalkozni kell. Ápolni, óvni és kényeztetni.  

Hajlamosak is vagyunk ezt időnként túlzásba is vinni, pedig a bőrünk állapota és szerkezete nem kizárólag attól függ, mivel ápoljuk kívülről, hanem attól is, mit eszünk és iszunk, mennyit alszunk, milyen a genetikánk, hány évesek vagyunk, és hol élünk – közel a természethez, vagy épp egy nagyváros közepén a szmogban.

Ezek mellett nyomot hagy rajtunk, a bőrünkön az is, 

mennyit idegeskedünk, szorongunk, rágódunk az élet apró-cseprő vagy éppen súlyosabb dolgain. Ezt tükrözik a szem alatti sötét karikák, a tövig rágott körmök, a bőrön megjelenő, apró hegek, hólyagok, karcolások, valamint a szivárványszínekben játszó foltok és zúzódások is.

Szidhatjuk a konyhaszekrény sarkát, és káromkodhatunk egy cifrát, amikor a kislábujjunkkal belerúgunk a rekaménba. Vannak szerencsétlen pillanatok, balesetek, rosszul kivitelezett mozdulatok, azonban

sokan sokszor mégis azért viselünk sebtapaszt állandó kiegészítőként, mert kapkodunk. Mert sietünk. Mert multitaskingolunk, pedig kutatások – például ez és ez – is bizonyítják, hogy ez csupán illúzió: csak azt hisszük, hogy egyszerre több mindent is kézben és észben tudunk tartani.

A multitasking szó szerint padlóra küldött

Zsonglőrködni a teendőkkel elméletben lehet, a gyakorlatban viszont már kevésbé ajánlott – mondom ezt én, Kaiser Orsi, aki rendszeresen próbál rácáfolni erre. Hadd szemléltessem ezt egy fájdalmas példával is: alig három napja éltem az új lakásomban, amikor egyszer csak az előszoba padlóján találtam magam.

Kapkodva próbáltam arrébb húzni a megpakolt ruhaszárítót, mert késésben voltam egy megbeszélésről, közben pedig fél szemmel még a laptopomat figyeltem.

Emlékszem, percekig feküdtem ott. Nemcsak azért, mert hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, és a sajgó hátam, vállaim és a lehorzsolt könyököm miatt már a levegővétel is épp elég nagy feladatnak tűnt, hanem mert egyszerűen nem volt kedvem felállni.

Egyre csak azt ismételgettem félhangosan, hogy: ezt nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy

képtelen vagyok lelassulni, nem rohanni, nem egyik feladatból a másikba ugrani.

Előző nap már sikerült megvágnom a kezem főzés közben, és már így is van két-három lila-zöld foltom, mert a reggelente, még félálomban általában eltévesztem a távolságokat, és emiatt az ajtófélfa gyakrabban találkozik a könyökömmel, a karommal, mint kellene. Szerencsére mára már van otthon egy jól felszerelt házipatikám, aminek állandó része a Neogranormon kenőcs is, ami  segít abban, hogy a sebek gyorsabb, szebben gyógyuljanak. 

Azonban fel kell tegyek magamnak egy kérdést: 

még hány horzsolás, karcolás vagy lila folt kell ahhoz, hogy végre felfogjam: az az élet, amit élek, az a tempó, amit diktálok, nemcsak az idegrendszeremnek nem tesz jót, hanem a bőrömnek sem?

Miért van mindig rajtam egy újabb lila folt?

Nem tudom, emlékeztek-e arra a cikkünkre, amiben a WMN szerzője, Takács Dalma a baleseti hajlam fogalmát járta körbe. Az erről szóló írások, kutatások, szakirodalom lényegében azt a kérdést feszegetik, hogy léteznek-e olyan személyiségjegyek – velünk született vagy időközben ránk ragadt tulajdonságok –, amik miatt az átlagosnál nagyobb eséllyel lépünk félre a járdán, vágjuk el az ujjunkat zöldségpucolás közben, vagy pörköljük le a szemöldökünket és a szempillánkat a grill mellett – pedig még csak nem is nekünk kellett volna forgatni a vacsorára szánt zöldségeket és sajtokat.

A baleseti hajlam témájával foglalkozott egy 2021-es felmérés is, aminek alapján a készítők arra jutottak:

a figyelmetlenségre, impulzivitásra és szorongásra hajlamos emberek nagyobb eséllyel követnek el olyan hibákat, amikből könnyen baj, sérülés lehet.

A kutatók, Irene Diamant és Zohar Rusou az eredmények alapján hat olyan tényezőt gyűjtöttek össze, amik növelhetik a balesetek kockázatát: a figyelmetlenséget, a szervezetlenséget, az időmenedzsmenttel kapcsolatos nehézségeket, a szabályszegő attitűdöt, a normaromboló viselkedést és a magas kockázatvállalást.

A jó hír viszont az, hogy ezek közül egyik sem olyasmi, amin ne lehetne változtatni. És ez nemcsak azért éri meg, mert talán ritkábban lesz szükség sebtapaszra, vagy kevesebbet kell a sürgősségi és az otthonunk között ingázni, hanem azért is, mert a bőrünknek sem kell folyton viselnie a kapkodás, a szétszórtság és a túlterheltség nyomait.

Kaiser Orsolya