–

Eszenyi Enikő „bocsánatkérése” után – hogy mi indokolja az idézőjeleket, arról Rezek Bori ebben a cikkben írt – ismét reflektorfénybe került a magyar színházakban uralkodó bántalmazó légkör. Szinetár Dóra szerint azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a probléma jóval túlmutat néhány ismert néven.

„Biztos vagyok benne, hogy annak nem az a módja, hogy személyes sértettség alapján emberek elkezdenek random neveket dobálni. Mert hogyha most istenigazából a teljes magyar színházi szakma összegyűjtené azoknak a neveit, akik valaha színházi közegben bántalmaztak másokat, hát szerintem egy könyvet lehetne vele megtölteni”

– fogalmazott Krizsó Szilvia podcastjének vendége, a beszélgetést a story.hu szemlézte. A magyar színházak erősen hierarchikus rendszerben működnek: az igazgató, a rendező, a vezető színész vagy a műszaki vezető is olyan pozícióba kerülhet, amelyben visszaélhet a hatalmával, az elmúlt évtizedekben pedig normalizálódott ez a hangnem. 

„Kialakult egy olyan kommunikáció, hogy elfogadhatónak számít az, hogy emberek úgy beszélnek egymással, ahogy egyébként nyilvánvalóan nem lehetne. Nagyon gyakran ezek az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy marhára nem normális, amit csinálnak. De az nem megoldás, hogy hajtűdobálva elkezd valaki vállalhatatlan stílusban üvölteni egy műszaki dolgozóval, arra való hivatkozással, hogy neki színpadra kell menni. Mert a színész ilyenkor ugyanazt csinálja, mint amikor a rendező leüvölti a színész fejét, arra való hivatkozással, hogy de az előadás érdeke...” – magyarázta. 

Pontosan tudja, milyen érzés

Szinetár Dóra arról is beszélt, hogy saját pályája során is számos megalázó helyzetet élt át. Bár rendszerint visszaszólt azoknak, akik kiabáltak vele, ez nem óvta meg a következményektől.

„Velem is megtörtént ez nagyon sokszor. Talán az a különbség köztem meg sok kollégám között, hogy én mindig visszaszóltam. Ez általában úgy történt, hogyha valaki üvöltött velem, én visszaüvöltöttem. Volt konkrét ilyen eset, utána az illető engem kizavart a színpadról. Kimentem, és ott kaptam sírógörcsöt.

Én számon szoktam kérni, hogy miért üvöltözik, fejezze be. Rég nem volt ilyen, hál’ istennek, de megtettem. Ettől még ez nem kevésbé bántó vagy nem kevésbé megnyomorító. Arról nem beszélve, hogy nem egy olyan helyzet volt, amit nagyon sokadmagammal végigasszisztáltam, hogy valakivel üvöltenek. Nem kellett, hogy velem üvöltsön, az akkor is borzasztó. Pontosan tudjuk, hogy vannak azok az emberek, akik ordítanak, és, ha te számonkéred, akkor jön a retorzió. Akkor jön, hogy nem kell itt dolgozni, majd eljátssza más” – mondta. 

Paradicsomi metál: Egy görög ortodox pap lett az év egyik legváratlanabb zenei szenzációja

WMN Szűrő – 2026. július 3. – NA

A színésznő szerint azonban ez nem kizárólag a színház sajátossága, ugyanilyen viselkedés előfordulhat egy könyvelőirodában vagy akár egy pékségben is. „A magyar színházi életben viszonylag elfogadható megoldássá vált az üvöltözés. Ami ugyanolyan, mint ahogy a magyar gyereknevelésben is elfogadható megoldássá vált az üvöltözés” – mutatott rá. De azt is egyértelművé tette, hogy szerinte a szakmának egyértelmű határokat kellene húznia. És bár valóban vannak olyan történetek, amelyek akár büntetőjogi kategóriába tartozhatnak, sok más esetnél nehezebb meghúzni a határt.

„Ki kell találni, hogy hogy kell szólni, hogy hányszor kell szólni, hogy hol van az a pont, ahol azt lehet mondani, hogy: »Figyelj, te ne gyere többet, mert erre nem vagy alkalmas.«” – mondta. Leszögezte, hogy a tehetség önmagában nem lehet felmentés a bántalmazó viselkedésre.

„Van olyan, hogy valaki nem tud emberek között normálisan létezni, akkor az tök mindegy, milyen tehetséges, az ne járjon színházba dolgozni szerintem”

Nagy Andi