Az elrabolt Lovas Rozival a diktatúra szorításában találjuk magunkat
Kritika az Itt érzem magam otthonról
Bár forgatókönyv-fejlesztésre még igen, gyártásra már nem kapott pénzt Holtai Gábor első nagyjátékfilmje az NFI-től, ami az elnyomó hatalmak ijesztően szektaszerű, mindent kontrollálni akaró, groteszk működését mutatja meg – mindezt szinte végig egyetlen lakásban, egy „család” életén keresztül. Talán már mondani sem kell, hogy állami támogatás hiányában mennyi baráti szívességből, tenni akarásból és művészi elhivatottságból kell elkészülnie egy ilyen filmnek. A jó hír az, hogy a pénztelenség egyáltalán nem látszik az Itt érzem magam otthon című filmen. Egy minden részletében kiváló magyar pszichothriller született, amiben Lovas Rozit minden pillanatában csak csodálni tudjuk. Rezek Bori kritikája.
A magyar filmgyártás még mindig nem bővelkedik thrillerekben – pedig elnézve a külföldi streamingoldalak kínálatát, igény az volna rá. Az elmúlt években születtek jobban és kevésbé jól sikerült alkotások (például A játszma, Mesterjátszma, Az unoka), amelyek ezt a hiányosságot igyekeztek pótolni, az Itt érzem magam otthon viszont magasan kiemelkedik ezek közül. Bár az alapsztori a horrorfilmek világát idézi, a borzongás okai sokszor inkább a felbukkanó társadalmi reflexiók és allegóriák, amelyek nyomán nem győzünk vakarózni.
Különböző, ismerős megküzdések
A történet szerint Szabó Ritát (Lovas Rozi) – akinek korábbi életéről azon kívül, hogy egy cipőboltban dolgozik, semmit nem tudunk meg – egy este elrabolja két símaszkos fickó, majd egy üres szobában ébred megkötözve. Hiába várjuk az ilyenkor szokásos váltságdíj-szálat, az emberkereskedőket vagy a sorozatgyilkosokat, helyettük csak egy bizarr családi tablót kapunk, amelyben mindenkinek megvan a maga helye és szerepe. Ritának például az, hogy mostantól Árpád Szilviként, a családtól nemrégiben „elcsatangolt", de hőn szeretett, költői vénájú tagjaként élje az életét. A gyors integrálódásban, azaz „emlékezésben” a vérfagyasztó mosolyú, Jehova Tanúi-eleganciájú Marci (Molnár Áron) „segít” neki előre megírt emlékeinek tanulmányozásával. A negédes szavak és a súlyos fizikai bántalmazás egyaránt a rávezetés, meggyőzés részei.
A film első bő egy óráját mindannyian ebben a zárt térben töltjük, a méretes vasajtó, az átláthatatlan tejüveg ablakok és a családfő, Papa (Szervét Tibor) rigid játékszabályai között.
Ebben a nagypolgári miliőben mintha megállt volna az idő: a jelmezek, a lakberendezés, a bakelitről szóló orosz nóták és a családon belüli tekintélyelvű viszonyrendszer a múltat idézik, ahogy a szereplők minden gesztusa és cselekedete is az idősödő Papa igényeit szolgálja. Látszólag mindenki szépen teljesíti a ráírt szerepet, és törődik bele a saját sorsába: a szürke, monotonitást tűrő könyvelő, Miklós (Simon Kornél), a kissé ideggyenge, dühkitöréses Juli (Gryllus Dorka), a színlelésen belül is színlelő Rudi bácsi (Znamenák István), a félelemtől csendesen lapuló Anna (Józsa Bettina) és az elismerésre vágyó agresszor, Marci. Mindannyian próbálnak betagozódni a rendszerbe, amellyel nemcsak a fizikai erőszakot és testi-lelki kínzásokat próbálják meg elkerülni, hanem a valahová tartozás illúzióját is igyekeznek megteremteni maguknak. A legkevésbé Istvánka (Simon Soma) érti, hogy miért kellene így élni, de a házi feladatát bemagolva ő is képes visszamondani mindazt, amit a felnőttek hallani akarnak tőle.
A külvilág folyamatos, brutális fenyegetése helyett itt biztonságban, kiszámíthatóságban, relatív jólétben és olyan megnyugtatóan ismerős közhelyek melegségében élhetik az életüket, mint az „ebben a házban nincs pazarlás” vagy „apád úgy szeret téged, mint senki más”.
Arra pedig rendszeresen figyelmeztetik is a szereplőket, hogy a társadalom bizonyos marginalizált tagjaihoz képest a koszt–kvártély–közösség állandósága kifejezetten kiváltságos helyzet. Ezért cserébe nem lehet nagy ár, hogy teljesen le kell mondaniuk a szabadságukról és az identitásukról.
És hát Papa – akinek az egész környék az uradalma – itt mindenkit nagyon szeret, az ő kegyelméből a család jövője biztosítva van, így hát Papát is mindenkinek viszont kell szeretnie.
Az vagy, amit elfogadsz
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.
Megnézem a tagsági csomagokatvagy bejelentkezem
A képek forrása: Fórum Hungary
Glow
Glow