Lisa A. Phillips író, a New York-i Állami Egyetem oktatója furcsa helyzetbe került – olvasom a The Atlantic izgalmas cikkében, amely a fiatalok társkeresési attitűdjeiről szól. Phillipsnek van egy irodalmi kurzusa – Szerelem és szívfájdalom a címe –, és egy ponton azon kapta magát, hogy kétségbeesetten igyekszik meggyőzni a diákjait arról, hogy a romantikus szerelem érték.

A hallgatók ugyanis nemcsak, hogy nem idealizálják a szerelmet, de meg is kérdőjelezik a létezését, sőt, vannak, akik úgy látják: a média által belénk plántált illúzióról van szó.

Phillips tanárnő, bár egyetért azzal, hogy érdemes felülvizsgálni gondolkodásunk sémáit – azt is, mit is gondolunk a szerelemről, a romantikus vígjátékok közhelyei pedig valóban távol állnak a valóságtól –, mégis kitart amellett, hogy a szerelem egyetemes és mélyen emberi érzés, amit kultúrától függetlenül nagyon hasonló módon élnek meg az emberek, akkor is, ha egy külvilágtól elzárt közösségben nőnek fel.

Csakhogy a tanítványai szkeptikusak. És ezt alátámasztja, hogy a kutatások szerint a tinédzserek közül egyre kevesebben élnek át romantikus kapcsolatokat.

A Survey Center on American Life 2023-as felmérése szerint a Z generációs felnőttek csupán 56 százaléka élt át efféle tapasztalást tizenéves korában, míg az X generáció esetében ez 76, a baby boomereknél pedig 78 százalék volt.

És egy másik izgalmas statisztika: a General Social Survey 2021-es adatai alapján a 18 és 34 év közötti válaszadók több mint a fele (54 százaléka) nem rendelkezik állandó partnerrel – ez az arány 2004-ben még 33 százalék volt.

Mindez persze nem feltétlenül ad okot szomorúságra. Egy ember lehet érett és boldog felnőtt anélkül, hogy valaha párkapcsolatban élt volna. Amy Rauer, a Tennessee Egyetem pszichológiaprofesszora szerint az önmagukban bizonytalan fiataloknak elég pozitív megerősítést adhat akár egyetlen személy is: egy jóbarát, egy nagyszülő, egy edző vagy bárki más, aki értékesnek látja őket. Ez a tapasztalás pedig megalapozhatja a későbbi kapcsolataikban megélt biztonságérzetet is. A tinédzserek a társas készségeket – például a beszélgetések indítását, a konfliktuskezelést vagy az empátiát – szintén elsajátíthatják plátói kapcsolatokban.

Még előnye is lehet annak, ha valaki nem alakít ki párkapcsolatot tiniként. Egy tanulmány megállapította, hogy azok a diákok, akik hét éven keresztül nagyon ritkán vagy egyáltalán nem randiztak, tanáraik szerint jobb vezetői és szociális készségekkel rendelkeztek, és kevesebb depressziós tünetről számoltak be, mint a társaik. A szerelem ugyanis sokszor teher is: fájdalmas, figyelemelvonó, sőt, akár bántalmazó. A serdülő lányok különösen magas arányban élnek át párkapcsolati erőszakot.

És amikor véget ér egy kapcsolat, a tinik – akiknek még kevés az élettapasztalatuk és nincsenek kialakult megküzdési stratégiáik – teljesen összeomolhatnak.

Ugyanakkor a romantikus élmények hiánya bizonyos típusú fejlődési lehetőségeket kizárhat. A szerelem ugyanis olyan élmény is lehet, amely segít megérteni, kik vagyunk és mire vágyunk – hatással van a világszemléletünkre, az önállóságunk kialakulására, amennyiben serdülőkről beszélünk. (Igaz, nemcsak a  kapcsolataink formálnak minket – az, hogy kik vagyunk, meg is határozza, milyen kapcsolataink lesznek.)

párkapcsolat szerelem elköteleződés Z generáció situationship
Képünk illusztráció – Forrás: Arina Krasnikova/Pexels

Kiveszik a romantika?

Nem biztos, mondja az Atlantic-cikk szerzője, Faith Hill, hogy a romantika valóban eltűnt – lehet, hogy csak a címkék és a keretek változtak. Thao Ha fejlődéspszichológus például arra mutatott rá, hogy sok tinédzser randizott már életében – de ha azt kérdeznénk tőlük, volt-e már romantikus kapcsolatuk, nemet mondanának. Ha viszont azt kérdeznénk, voltak-e már „situationshipben”, akkor valószínűleg mást felelnének. Egy 2023-as amerikai felmérés során a 18–34 év közöttiek 50 százaléka állította, hogy volt már „situationship"-je, azaz meghatározatlan, nem elkötelezett kapcsolati helyzete. Amit Lisa A. Phillips úgy írt le, mint „a közelség keresésének fájdalmas, de néha csodálatos, próbálkozásokon és hibákon keresztül zajló folyamata.”

Phillips több mint száz fiatalt és szülőt interjúvolt meg a könyvéhez (First Love: Guiding Teens Through Relationships and Heartbreak), és ezekből az interjúkból az rajzolódott ki, hogy

a kamaszkori szerelmi tapasztalatok ma gyakran egyfajta szürkezónában zajlanak. Van egy hosszú szakasz, amikor csak találkozgatnak, flörtölnek, csókolóznak, talán még szexuális élményeik is vannak, de nem mondják azt, hogy „együtt járnak”, nem beszélnek keretekről.

Ez a szabadság sokaknak felszabadító, másoknak viszont kifejezetten szorongáskeltő. Mert nem tudják, miben vannak pontosan, mire számíthatnak, mit várhatnak, mit adhatnak.

A sebezhetőségtől való félelem az egyik legfontosabb motívuma a fiatalok társkeresésének, mondja Hill. A Hinge randialkalmazás 2023-as felmérése szerint a Z generációs felhasználók 90 százaléka szeretne szerelmet találni – de 56 százalékuk tart attól, hogy elutasítják, 57 százalékuk pedig nem mer vallani az érzéseiről, nehogy „túl sok legyen” a másik számára. Ez könnyen vezethet oda, hogy nem nyit valaki, ezért nem is kapcsolódik – amikor pedig sérül, még inkább bezárkózik.

Az elkerülő viselkedés nem feltétlenül új keletű, de ahogy Daniel A. Cox, a Survey Center on American Life igazgatója fogalmaz az Atlantic cikkében: a férfiak és nők közötti távolság mintha csak nőne. A fiatal férfiak jobbra tolódnak politikailag, gyakran érzik magukat félreértettnek. A nők eközben egyre bizalmatlanabbak: megnőtt a szexuális erőszaktól való félelem, és sokan tartanak a randiappokban rejlő veszélyektől is. Ha a felnőtt nők is ennyire óvatosak, nem meglepő, hogy a fiatal lányok még inkább azok.

És közben mi, a tinédzserek szülei is szorongunk kissé. Hogyan fognak tudni egészséges párkapcsolatban élni a gyerekeink, ha nem tanulják meg fiatalon az „alapokat”? Viszonylag megnyugtató azért, hogy nemcsak a romantikus kapcsolatok, hanem az összes emberi interakció formálja, hogyan viselkedünk egy párkapcsolatban. Sőt! Egy 2019-es tanulmány, amely 165, 13–30 év közötti személyt követett nyomon, azt találta, hogy a serdülőkori erős barátságok előre jelezték a felnőttkori elégedettséget a párkapcsolatokban; a korai romantikus tapasztalatok viszont egyáltalán nem álltak összefüggésben a későbbi elégedettséggel.

(Phillips szerint a tinédzserek gyakran megtapasztalják, hogyan „kell” összeveszni és kibékülni a barátaikkal – de egy szerelmi kapcsolatban ritkán maradnak benne elég sokáig ahhoz, hogy megtanulják a konfliktuskezelést.)

Úgy tűnik tehát, romantikus kapcsolatok nélkül is lehet boldogulni – de csak akkor, ha közeli baráti kapcsolatok biztosítanak érzelmi támaszt és fejlődési terepet.

A fiatal fiúk viszont hátrányban vannak a lányokhoz képest, mert a társas készségeket – például hogyan kell jól beszélgetni – gyakran nőktől tanulják, és ha nincs nővér, anya vagy barátnő, aki ebben segít, az egyedüllét érzelmi hátrányt jelenthet, és így a párkapcsolati alkalmakra sem lesznek kellően felkészültek.

„S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!”

(Nagy László)

És mégis: mondjanak bármit a statisztikák és a tudósok, az emberben azért megszólal egy hang, hogy lemaradni a szerelemről talán mégiscsak veszteség. Ha visszagondolok a saját fiatal koromra, pontosan emlékszem, mennyit sírtam, hányszor nem aludtam, mi mindenről maradtam le szerelmi bánatomban – mégsem mondanék le semmi pénzért azokról a percekről, amelyek viszont tökéletlenségükben is tökéletesek voltak, és ha visszagondolok rájuk, ma is felgyorsul a szívverésem.  

Mert a szerelem nem ugyanaz, mint a baráti szeretet. Nem jobb, nem rosszabb, nem fontosabb, csak más.

Lisa A. Phillips diákjaival Platón Lakoma című művének egyik részletét tanulmányozta, amely szerint az emberek valaha egységes egészek voltak, de Zeusz kettévágta őket – azóta pedig mindenki a másik felét keresi. A tanítványai utálták a történetet. Nem akarják azt hinni, hogy csak egyetlen ember illik hozzájuk, vagy hogy másvalaki nélkül nem lehetnek teljesek. És igazuk van – részben.

Egy szerelmi kapcsolat sokszor valóban szimbiózis. Ez ijesztő lehet, de a másik oldalról meg lenyűgöző, gyönyörű, sőt, életre szóló tapasztalás is.

Talán mégis érdemes lehet kipróbálni. 

Kurucz Adrienn

https://www.theatlantic.com

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Ketut Subiyanto/Pexels