–

Kellesz is, meg nem is

A viccesen situationshipnek nevezett kapcsolatok valamely formájával valószínűleg mindenki találkozott már élete során. Az angol szleng ezzel a terminussal írja le azokat a viszonyokat, amik ugyan nem érik el egy párkapcsolati szintjét – hisz nincs bennük elköteleződés, döntés és felelősségvállalás – , ám mégis kialakul a felek között egyfajta szexuális és/vagy érzelmi kapcsolat, ami újra és újra egymás mellé sodorja őket. A jelenség akkor válik igazán problémássá, ha hosszan elhúzódik: a folyamatos várakozás és döntésképtelenség felőrli az érintetteket, akik között gyakran alá-fölé rendelt dinamika alakul ki.

„Az emberi psziché különböző énrészekből áll, és a bizonytalan, ambivalens kapcsolati helyzetek – mint a »situationship« vagy a »se veled, se nélküled« dinamika – gyakran aktiválják a sématerápiában ismert sérülékeny gyermek módot.

Ez a rész a korai kötődési hiányokból fakadó, mély vágyat hordozza a közelségre, biztonságra és feltétel nélküli elfogadásra. Ilyenkor a személy reménykedve kapaszkodik a másikba, újra meg újra próbálja betölteni a régen kielégítetlen szükségleteit, még akkor is, ha a kapcsolat nem nyújt stabilitást. Mivel ilyenkor a racionális, felnőtt mód háttérbe szorul, az érzelmi hullámzások felerősödnek: az idealizálás és a vágyakozás váltakozhat frusztrációval, dühvel vagy elutasítással, így tartva fenn a se veled, se nélküled állapotot” – kezdi Bíró Bence Péter pszichológus, hozzátéve:

„Amikor valaki egy situationshipben, azaz érzelmileg kötődő, de strukturálatlan, elkötelezettség nélküli kapcsolatban van, gyakran megjelenik benne a vágy a kapcsolat tisztázására vagy elmozdítására egy stabilabb irányba.

Ugyanakkor a belső bizonytalanságok, kötődési sérülések vagy a sérülékeny gyermeki mód aktiválódása miatt nehézséget élhet meg a döntéshozatalban és a határok kijelölésében, így megreked a kapcsolati bizonytalanságban, miközben képtelen kilépni a számára már diszkomfortossá váló helyzetből.”  

Ennek hátterében persze számtalan ok állhat: a magánytól vagy elutasítottságtól való félelem például könnyen eredményezhet elkerülő viselkedést. A szakember úgy látja, hogy az érzelmi libikóka fenntartása elterelheti a figyelmet a mélyebb fájdalmakról, például a veszteség, elutasítottság vagy kötődési hiányok valóságáról, így az érintettek gyakran nem férnek hozzá a belátáshoz, ami a kapcsolat valódi természetének felismerésével járna. És ez egy bizonyos szintig természetes emberi működés, azonban ha valaki megragad egy ilyen kapcsolatban, érdemes megvizsgálnia azt, mennyire képes kapcsolódni a saját belső igényeihez.

A feleslegesen lekötött vegyértékek játszmája

A situationshipet nem tervezzük, csak történik – mondhatnánk – hiszen többségünk nem úgy sétál bele ezekbe a helyzetekbe, hogy tudatosan a bizonytalanság és a játszmázás mellett teszi le a voksát. A legtöbb ilyen viszony – ahogy Bence is fogalmaz – magában rejti a potenciális jó végkifejlet ígéretét, ám hosszú távon sokszor úgy működik, mint az ügető ló elé lógatott csali: egy karnyújtásnyira van, de valójában sosem érhetjük el.

Hogy miből lesz situationship? Gyakori, hogy például egy randizós folyamat akad meg egy ponton, mert valamelyik fél nem áll készen a szintlépésre. Az is megesik, hogy egy már meglévő párkapcsolat bomlik fel, ám a felek nem képesek elengedni egymást, és a „senki földjén” ragadnak. Ezekhez hasonló a szeretői viszony is: ebben a harmadik fél kényszerül a folyamatos várakozó pozíciójába. És noha a felsorolt esetekben mind-mind rengeteg egyedi és szituatív tényező is van, hosszú távon aligha okoznak érzelmi kielégülést az érintetteknek.

„Teljesen természetes, hogy egy kapcsolatban van olyan szakasz, amikor a felek még bizonytalanok, és nem tudják kijelenteni, hogy a másikkal akarják-e eltölteni életük hátralévő részét. A fő kérdés az, hogy ez meddig áll fenn, és közben sérül-e valamelyikük valós vágya”

– mondja el Bence, hozzátéve: az ismerkedés első időszakában még ésszerű a bizonytalanság, egy több éve tartó viszony esetén viszont már aligha nevezhetjük természetesnek és egészségesnek a döntésképtelenséget. Pláne, mert a situationship – még ha nem is nevezzük exkluzívnak – leköti azokat a vegyértékeinket, amik nyitottá tehetnének bennünket egy másik, esetleges ígéretes kapcsolat irányába.

Amikor a párkapcsolat válik situationshippé

„Akkor van vége, amikor vége van. És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit” – írja András László találóan a versében, és valószínűleg sokan együttéreznek ezzel, akik átestek már hosszan elhúzódó szakításon. Merthogy situationship nem csak az elhúzódó ismerkedési folyamatban, de egy már meglévő, akár hosszú évek óta tartó kapcsolat végén is kialakulhat – néha krízis hatására. 

Bence szerint ez akkor jön létre, ha megreked a gyászfolyamat, nem tudjuk elengedni a másik felet, és úgy akarjuk kiélvezni a kapcsolat pozitív aspektusait, hogy a negatívumokat pedig magunk mögött hagyjuk – ez azonban nem lehetséges. „Ha a szakítás után fennmarad egy szexkapcsolat, akkor valójában nem beszélhetünk igazi szakításról, hiszen a viszony – sokszor a felszín alatt – érzelmileg benne tart a helyzetben. És bár a felek meg tudják ideologizálni a szakítást, és ez megadja a befejezettség illúzióját, az egyik fél szükségletei jellemzően sérülni fognak” – mondja el, hozzátéve: ezekben az esetekben általában az vet véget a situationshipnek, hogy újra előjönnek a párkapcsolat során megélt hiányok és konfliktusok, és előbb-utóbb az egyik fél a valós lezárás mellett dönt.

Ahol sokáig nincsenek egyértelmű válaszok, ott egyenrangúság sincs

Noha egy egészséges párkapcsolat alapvetően az egyenrangúságra épül, jól láthatjuk, hogy a szerepek és az érzelmi mélység mégis ingadozó. Ideális esetben ez egy természetes libikóka – amit befolyásolhatnak az aktuális prioritások, elfoglaltságok stb. –, ám a situationshipek esetén ezek a dinamikák gyakran kiegyenlítetlenek maradnak. Hiszen míg az egyik fél jellemzően – néha akaratlanul – bizonytalanságban tartja a másikat, a másik megragad az állandó reménykedés állapotában.

„Ilyenkor a vágyakozó fél mellett van egy másik személy, aki nem tud egyértelmű választ adni, és ezáltal alapjaiban határozza meg a kapcsolat dinamikáját.

Az érzelmileg billegő fél szájából nem hangzik el az, hogy »veled szeretnék lenni«, de az sem, hogy »ki akarok lépni«, ezáltal pedig egy húzd meg-ereszd meg viszony alakul ki” – mondja el Bence, hozzátéve: jellemző ezekben az esetekben, hogy a közeledésre távolodás, a távolodásra pedig közeledés a válasz. Ennek a hátterében viszont sokkal inkább a visszacsatolási vágy, a bizonytalan kötődési minta, valamint az egyedülléttől való félelem áll, mintsem a valódi szerelem.

Miért maradunk se veled-se nélküled játszmákban? A situationship lélektana
A képen Bíró Bence Péter, Fotó: Tóth Balázs

Megvizsgálni, mire vágyunk leginkább

De vajon van-e példa arra, hogy mindez, amit leírtunk, mégis kielégítő a felek számára hosszútávon? Léteznek-e olyan párok, akik számára a situationship a leginkább megfelelő konstrukció? Bence, bár tartózkodik attól, hogy végletes kijelentéseket tegyen – hisz minden ember és kapcsolat más – némiképp szkeptikus ezt illetően.

„Nagyon sok embernek van olyan kötődési nehézsége, amit még nem ismert fel magában. Talán az illető elhiteti magával és a környezetével, hogy jól érzi magát a helyzetben, ám könnyen megeshet, hogy a szíve mélyén mégsem erre vágyik.”

Hozzáteszi: az ilyen jellegű viszonyban élő felek sokszor hajlamosak azt hinni, hogy ez a kapcsolat kielégíti a szükségleteiket, ám ez sokszor csak illúzió. Ahogy Bence fogalmaz, hosszútávon situationshipben lenni olyan, mint amikor édességgel próbáljuk csillapítani az éhséget – ideig-óráig működik, de nem táplál igazán. Ennek pedig általában vagy az vet véget, ha az egyik fél képviselni kezdi a saját igényeit, szükségleteit, vagy az, ha a kevésbé megérintődött fél „ráun” partnerére, és érdeklődni kezd más iránt.

„A legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, az az, hogy mire vágyunk valójában, és képesek vagyunk-e azt képviselni. És erről fontos, hogy kommunikáljunk a másik féllel is.

Nem arra kell rögtön választ keresni, hogy együtt éljük-e le az életünket, de arról fontos beszélni időnként, hogy távolodást vagy közeledést vágyunk-e inkább.”

Hozzáteszi: a legnagyobb pofont általában az idő múlása okozza. Ha például vágyunk már a tartós párkapcsolatra, adott esetben a gyerekvállalásra, akkor mindenképpen más vetülete lesz egy évek óta húzódó situationshipnek. „Az idővel való szembesülés fájdalmas, de hasznos lehet arra vonatkozóan, hogy kilépjünk egy parttalan kapcsolatból. Ez segíthet abban, hogy ránézzünk a vágyainkra, terveinkre, és megkezdjük az elengedéshez szükséges gyászfolyamatot.”

 

Takács Dalma

Kiemelt kép forrása: Unsplash/ Ian Talmacs