Élet svéd módra: a tökéletes boldogság helyett keressük inkább az *elég jót*!
Az, hogy az emberek kielégíthetetlen vágyakkal és határtalan étvággyal rendelkeznek, nem újkeletű felismerés. Már az ősi védikus szövegek is említik a problematikát, és a világ legtöbb vallásában ma is központi tanítás a mértékletesség. Erre utal a svéd lagom filozófiája is, ami kimondja: a túlzások helyett jobban járunk, ha az elég jóra koncentrálunk. Takács Dalma írása.
–
A jó ellentéte nem a rossz. A jó ellentéte a jobb – mondogatta régebben egy kedves barátom, aki számtalanszor szemtanúja volt annak, hogyan térek vissza ötszáznegyvenedszerre is ugyanahhoz a cikkhez, hogyan bontom ki és varrom újra a ruhám ujját, amiért egy szál rossz helyre keveredett, vagy hogy próbálom a benyálazott fültisztítópálcikával tökéletesre igazítani a szemceruzám, ami a nap végére úgyis elkenődik. Nagy bölcsesség volt a szavaiban.
Bizony, nehéz megtalálni a határt abban, hogy egy feladatot a lehető legjobb tudásunk szerint, kellő precizitással végezzünk el, ugyanakkor felismerjük, ha már nincs tovább, ha már nem tudunk érdemben hozzátenni a javításához.
Korábban már mi is írtunk a perfekcionista halogatásról – arról a jelenségről, amikor valaki azért nem fejezi be egy projektjét, mert sosem érzi elég jónak, de valószínűleg mind ismerünk olyan embert is, aki határidők és külső kontroll nélkül sosem lenne képes befejezettnek tekinteni egy művet. A problémát, és annak megoldásait hosszan lehetne taglalni, a svédek azonban ennél jóval egyszerűbben lerendezik ezt. Ők csak annyit mondanak, lagom – az életfilozófiájukat kifejező szó ugyanis öt karakterével magában hordozza a teljes megoldást.
Hogy igazuk van-e? Maradjunk annyiban, én nem kérdőjelezném meg egy olyan nemzet álláspontját, akiket annak ellenére tartanak a bolygó egyik legboldogabb népének, hogy állandóan hideg van náluk és minden baromi drága.
Egy otthon, ahol mindenki tudja, hol a villa helye
Nagyjából öt évvel ezelőtt utaztam először Skandináviába, és bár mindössze 4 napot töltöttem Stockholmban, az ottani hangulat azóta is élénken él bennem. És elsősorban nem is a vörösre mázolt faházak, a rengeteg erdő, vagy a svéd húsgolyó íze maradt velem. Ha azokra a napokra gondolok, elsőre az ott megismert család lakása, egy Airbnb-nk ugrik be.
Az otthonban – amit sosem zártak kulcsra, hisz megbíznak a környék lakóiban – mindenből pontosan annyi volt, amennyi kell, minden úgy volt tárolva, ahogy az logikus, és mindent csak addig használtak, amíg annak értelme van.
Folyamatos, mégis organikus balanszírozás volt ez a környezetvédelmi szempontok, az örömöt okozó tényezők és a praktikum között, amiben az otthon lakói szavak nélkül is egyetértettek. A lagom, azaz a „pont jó”, vagy más szavakkal „éppen elég” a vérükben csörgedezett.
Nem a boldogság a cél
Hogy is lehetne a legjobban jellemezni ezt a filozófiát? Talán a legmegfelelőbb szavak ehhez a mértékletesség, a kiegyensúlyozottság, az egyenlőség, a hivalkodásmentesség és a hála gyakorlása – ami egyaránt meghatározza azt, milyen autót vásárolunk, hányszor és mekkora adagokat eszünk egy nap, hogyan tekintünk a természeti erőforrásokra, és hogyan balanszírozunk munka és magánélet között. Na meg persze azt is, hogyan tekintünk a saját életünkre, és hogyan gyakorlunk önreflexiót.
A boldogság túlértékelt és félrevezető létállapot
– mutat rá egy 2011-es kutatás, amiből kiderült: minél tudatosabban hajkurásszuk a boldogságot, annál nagyobb eséllyel leszünk a nap végén csalódottak. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnik, de a helyzet a következő: azok, akik rendkívül fontos értéknek tartják a boldogságot, nagyobb eséllyel tapasztalják magukon az elmagányosodás és a depresszió jeleit, arról nem is beszélve, hogy az apró örömöket hajlamosak leértékelni.
Továbbmegyek: a szélsőségesen pozitív érzelmi állapotok – mint amilyen az eufória – amellett, hogy fenntarthatatlanok, csökkentik az empátiára való képességünket is, és nehezítik az egymáshoz való mély, valós kapcsolódást. A konklúzió persze nem az, hogy adjuk fel a boldogságot és éljünk aszkéta módjára – sokkal inkább az, hogy gondoljuk újra a vágyainkat és céljainkat, és definiáljuk újra az elvárásainkat.
Bár nehéz tükörfordítást találni a lagomhoz, a szó jelentéséhez a legközelebb talán a kiegyensúlyozottság áll. Egy olyan érzelmi állapot, ami természetes és erőlködésmentes, és hosszú távon is fenntartható.
Egy olyan élet, amiben oké, sőt elkerülhetetlen a hibázás, amiben megengedettek a nehezebb napok és érzések is – ugyanakkor képesek vagyunk meglátni az olyan apró, sokszor természetesnek vett örömöket is, mint hogy egészségesen működik a szervezetünk, részt vehettünk egy érdekes beszélgetésben, vagy jól aludtunk. Talán ezek a példák máris rámutatnak a boldogság és a lagom közötti kontrasztra – noha a felsoroltak bizonyára nem váltanak ki euforikus örömöt, a hosszú távú egészséghez és elégedettséghez nagyon is hozzájárulnak, és – ironikus módon – erősítik a boldogságot.
De hogyan éljek lagom módon?
Általános recept nincs, a lagom viszont az élet minden területét behálózza.
Annyi ételt szedj a tányérodra, amivel jól laksz, de nem terheled túl a gyomrod. Olyan autót vásárolj, ami ár-érték arányban megéri és praktikus, hosszú távon kiszolgálja az igényeidet, de nem kelt felesleges feltűnést. Hallgasd végig a beszélgetőtársad, gondold végig a szavait, és ne válaszolj hirtelen felindulásból. Adj kevesebb, de jelentőségteljes ajándékot. Annyi tárgyat birtokolj, amit kényelmesen tudsz használni és karbantartani. Inkább tarts fenn kevesebb, de minőségi kapcsolatot. Találj egyensúlyt munka és magánélet között, ne túlórázz, de ne is lazsálj. Nem kell lemondanod a kényelemről és a szép ruhákról, de vásárlás közben a praktikum is legyen szempont. Ha megkívánod a dobozos kakaót, nyugodtan vedd meg magadnak, de összességében törekedj a hulladékcsökkentésre. Ne akarj egyszerre mindenben fejlődni – tűzz ki reális célokat, és fogadd el a kevésbé produktív napokat is.
És talán a legfontosabb: ne azt a kérdést tedd fel magadnak, hogy lehetne-e jobb – keresd inkább arra a választ, elég jó-e már.
