Békebeli boldogság, biciklis bukás és életem süllője – Mindez a szomszédban

–

Közelebb van, mint gondolnád

Mindössze egy hétvégét töltöttünk Mörbischben (Fertőmeggyesen) és környékén a barátommal, ami elég kevés idő ahhoz, hogy nagyon mélyen megismerjük, de arra épp elegendő, hogy kiderüljön, dolgunk van még egymással, és nem is kevés. Eddig még csak néhány bécsi múzeumozós kiruccanáson jártam, és nem igazán ismertem a magyar határhoz nagyon közel fekvő Burgenlandot, ami, mint kiderült, az egyik leginkább napsütötte tartomány.

Tényleg a legszebb arcát mutatta nekünk ez a térség, és egész hétvégén olyan szépen sütött ránk a nap, hogy le sem tudtuk törölni a vigyort a képünkről. Azelőtt még sosem voltam a Fertő tó osztrák oldalán, kár, hogy ilyen sokáig vártam vele…

Nem baj, ha nem tudsz németül

Tapasztalataink alapján, a legtöbb vendéglátóhelyen magyarok dolgoznak, tehát a nyelvi akadályok sem tarthatják vissza azokat, akik nem tudnak németül. Én azért tudok valamelyest, de nem igazán volt rá szükségem. Míg Magyarországon nem mondható el, hogy minden vendéglátóhelyen maradéktalanul örülnének a vendégnek és kiszámíthatóan kedvesek volnának minden betérővel, az a helyzet, hogy Ausztriában ez nem így van. Az echte osztrák vendéglátóknál igazából nem is merül fel ez a kérdés, hogy mennyire kedvesek, mert mindig és nagyon. Itt viszont kizárólag készséges és közlékeny magyar pincérnőkkel, pincérekkel találkoztunk, akik többnyire Sopronból ingáznak naponta Burgenlandba.

Vajon miért van az, hogy sokkal kedvesebbek és normálisabbak vagyunk egymással, ha külföldön találkozunk mi, magyarok? Persze, tudom, mások a fizetések, de egyszerűen nem lehet mindig mindent csak a pénzre fogni.

Annyi biztos, hogy megérintett minket az Osztrák–Magyar Monarchia elveszett békebeli kedélyessége, és úgy éreztem, valami furcsa időutazáson veszek részt, ami mégiscsak a jelenben létezik, de a múlt emlékei is ott vannak ebben az érzésben.

Fraknói kitérő

Odafelé természetesen meg kellett állnunk a fraknói várnál. Ha az ember egy egykori történelemtanárral utazik, akkor készüljön föl arra, hogy minimum egy fél napot a közös történelmünk felidézésével tölt el.

Ezt, mondjuk, cseppet sem bántam, csak azt, hogy a magyarországi utakon párszor eltévedtünk, mert egyáltalán nem volt kitáblázva, merre is kellene haladnunk ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő határátkelőt…

Életem süllője

Még soha nem ettem süllőt. Ötven év telt el nélküle, kár.

A mörbischi Seeterrasse nevű helyen vacsoráztunk a kikötő mellett az első este. Természetesen magyarok voltak a pincérek és a vendégek egy része is. Kicsit bizalmatlanul ültünk le, de a pincérfiú bátran ajánlotta az egészben sült süllőt.

Hűűűűűű, elképesztően finom volt, ropogós és omlós egyszerre, és mellé egy iszonyúan ízletes dióolajos mártás krumplival és spenóttal, hozzá isteni bor. A mennyekben éreztük magunkat. Ha arra jártok, feltétlenül kóstoljátok meg!

Sonnenhof

A beszédes nevű Sonnenhof (nap/os) udvar) nevű panzióban kaptunk szállást, ami Mörbischben, az egykori Fertőmeggyesen található. Hogy milyen volt? Pont olyan, mint a neve.

Kedves vendéglátók, őrületesen kiadós és nagyon-nagyon finom reggelik, ingyenes térképek, egy mindenki számára nyitott hűtőrendszer tökéletes hőmérsékletű, válogatottan finom borokkal, vízzel, üdítőkkel. Kiválasztottuk a kedvenc innivalónkat, ráírtuk egy erre a célra rendszeresített papírra, hogy mit fogyasztottunk, és beraktuk a cetlit egy postaládába.

Amikor pedig az ember elhagyja a szállodát, megkapja a számlát, és kifizeti a nagyon kedvező áron számolt italokat. A panzióban egy biciklikölcsönző is van, ráadásul az ott lakóknak ez is olcsóbb. Elektromos kerékpárt is bérelhettünk volna, de mi szeretünk tekerni, úgyhogy nem éltünk ezzel a lehetőséggel. Aki viszont hosszabb útra készül, és nincs edzésben, annak ez kiváló lehetőség arra, hogy felfedezhesse a meseszép környéket, ami sokkal emberközelibb, ha kerékpárral hajt rajta végig, mintha csak autóval suhanna át.

Hajókázás a Fertő tavon

Az isteni reggeli előtt még elmentünk futni, a kikötő nincs túl messze, hét-nyolc kilométer volt összesen az út. Aztán a fejedelmi reggeli és némi szusszanás után eltekertünk Rusztra, ami közel van Fertőmeggyeshez. Ott nagyon jót fagyiztunk és söröztünk. Eredetileg úgy terveztük, hogy visszamegyünk a panzióba, és ott szállunk majd hajóra. Volt egy úgynevezett Gästeverzeichnisblattunk arról, hogy ott lakunk, ezért például kedvezményt kaptunk volna a hajójáratokra, de végül egy annyira guszta kis hajót láttunk Ruszton, hogy inkább ott tettünk egy kört a tavon. A kapitány mindig bemondta, merre járunk épp. A magyarországi részt is érintettük.

Egy ott élő magyar házaspár ült előttünk a kisiskolás lányukkal. Amikor mondta a kapitány, hogy most magyar területen járunk, a kislány nagyokat szippantott, és lelkesen sóhajtotta: „most magyar levegőt szívok, érzitek ti is?”. Kedves volt és megható. Persze, mi is éreztük…

A tó pedig egyszerűen mesés. Láttunk egy csomó madarat, sütött ránk a nap, igazán felhőtlen boldogságot éreztünk.

Rengetegen sportoltak a tavon, eveztek, vitorláztak, élvezték az életet.

Egy kis baleset – kiválóan dokumentálva

Nem vagyunk túl gyakorlott tekerők, de ha alkalmunk van rá, mindig élünk a lehetőséggel. Karinthiában és Lázbércen is rengeteget bicajoztunk, de nincs biciklisisakunk. Ezen sürgősen változtatnunk kell, mert én például szalmakalapban tekertem, hogy ne süsse a fejemet a nap, de ez elég nagy hibának bizonyult. Ugyanis épp abban a pillanatban fújta le a kalapomat a szél, amikor szerettünk volna egy szelfit készíteni a felhőtlen érzésről. Én pedig megpróbáltam elkapni… és közben iszonyú nagyot estem. Még szerencse, hogy nem a kerékpárúton tanyáztam el, hanem a fűre repültem, mert így megúsztam némi orrvérzéssel és egy hatalmas ütésnyommal a hasamon. Az pedig még nagyobb szerencse, hogy ilyen jól ki van párnázva a hasam. És mivel a barátomat épp szelfizésre nógattam, úgy alakult, hogy megörökítette a nagy pillanatot. 

Egy igazi photobomb lett belőle:

A hatás nem maradt el: két arra tekerő osztrák nő gyorsan visszakerekezett hozzánk, amikor épp az orromból ömlő vért törölgettem, és felajánlották a segítségüket, mondták, hogy van náluk kötszer, és szívesen hívnak orvost, meg is várják velünk, ha szükség volna rá. De szerencsére csak a látvány volt komoly, pár perces szünet után simán visszaültem a bicajra, aminek semmi baja nem lett, és minden zökkenő nélkül folytattuk az utat.

Egy biztos, legközelebb sisak nélkül nem ülök kerékpárra, és örülök, hogy ennyivel megúsztam ezt a kis kalandot.

Rengeteg biciklis túraútvonal található egyébként a környéken, és még több biciklis fogadó, ahol felkészülten várják a tikkadt utazókat válogatottan finom falatokkal, kerékpárszervizzel és kulturális élményekkel. 

Amikor Mörbischben jártunk, épp a „Fertő tó Radmarathon” zajlott. Százhuszonöt kilométert kellett tekerniük a versenyzőknek, bőven láttunk magyarokat is köztük. Csak ámultunk és bámultunk, mennyi embert megmozgatott az esemény, és az is nagyon tetszett, hogy milyen profi volt a rendezvényszervezés. A település bizonyos részeit elzárták az autósok elől, hogy még véletlenül se történhessen baleset miattuk, és az egész környék drukkolt a tekerés szerelmeseinek.

A borok, ó, a borok!

A mörbishi Andreas csárdában, amit természetesen magyarok üzemeltetnek, és a szállásunktól tényleg csak pár lépésre volt, a vacsoránkhoz elképesztően finom helyi termelésű bort kaptunk. Annyira ízlett, hogy felkerekedtünk, és megnéztük vacsora után, vajon nyitva van-e a hely, ahonnan a bor származik. Nyitva volt, úgyhogy alaposan betáraztunk a Schindler Winzerhofban, ahol maga a tulajdonos szolgált ki bennünket. A bort pedig fél áron vettük tőle…

Egy praktikus tanács

Arra mindenképp készüljetek föl, hogy ha iskolaszünetben utaztok, akkor rengeteg család készül majd a Familyparkba veletek együtt, különösen a nyitás előtti időszakban. Szóval vértezzétek fel magatokat és a gyerekeket jó adag türelemmel, mert az utakon nagyon sok autó lesz. Ha már sikerül bejutni a tényleg mesés parkba, ott nem lesz tömeg, hiszen hatalmas területen rendkívül változatos programok várják az egész családot, de az eleje nem lesz egyszerű.

Hazafelé még egy kis kultúra

Visszafelé természetesen megálltunk az Esterházy-kastélynál, ahol nagyon profi (magyar nyelvű) tárlatvezetőt kaptunk a jegyünk mellé. Modern és gazdag kiállítást láthattunk, de erről majd részletesen beszámol később az én egykori történelemtanár barátom, aki a falusi vendéglátás örömeit is nagyon élvezte, de itt érezte igazán elemében magát. Valósággal lubickolt az élő történelemben.

Szóval, ha csupán néhány napod van az utazásra és nincs kedved messzire menni, akkor tényleg csak egy ugrás Burgenland. Nagyon jó volt átélni, megtapasztalni, milyen jól is lehetne élni, ha a történelem viharai nem sodornak bennünket oly messzire az egykori Osztrák–Magyar Monarchiától. Azért a maradványait még ma is élvezhetjük. Ez a két nap csak arra volt elég, hogy sokkal több kíváncsisággal térjünk vissza oda a közeljövőben.

Both Gabi

Fotók: Lehotka Gábor

Gabi és Gábor az Österreich Werbung meghívására utazott Burgenlandba.