–

Nem túl szép remények

Az egész valamikor a gyerekkoromban kezdődött, amikor néhai, nagy természetjáró és méhész, afféle modern Matula bácsi keresztapám egy baráti összejövetel közben olyan kullancsokról mesélt, amiket addig nem is lehet látni, amíg jól meg nem szívják magukat vérrel.

Valahol a falusi este pálinkaszagában pácolódott gyermeki lelkem – a töltött egybefasírt és e sztori között – lassan megformázta az attitűdöt, ami azóta is sziklaszilárdan tartotta magát: szép-szép a természet, óvjuk-védjük, de azért határozott távolságból tegyük mindezt.

Aztán eltelt húsz év anélkül, hogy a természettel való kontaktusom átlépett volna a ház körüli fűnyírás és sövényvágás pettingjén.

Viszont ki tudja, miért, pár évvel ezelőtt valahogy felmerült bennem, hogy nem is lehet olyan borzasztó egy őszi, ropogós séta olyan helyeken, ahol már nem látni betont és aszfaltot. Egzotikus, ellenállhatatlan szirénként suttogta a fülembe hívószavait a természet. Persze az alapvető „drótozásom” ekkor még nem engedte, hogy két hétre elbarikádozzam magam egy sportbolt túraosztályán, de aztán egy barátom jó példával járt elöl… Balázs, akiről az utolsók között tudtam elképzelni, hogy beveszi magát a vadonba, friss barátnőjével nekivágott a Kéktúrának.

Oké, de mi az a Kéktúra?

Aki hozzám hasonlóan még a televízió bűvöletében nőtt fel, szinte száz százalék, hogy találkozott az eredetileg 1981-ben műsorra tűzött Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozattal, amelyben javarészt szakállas emberek járták be az Országos Kéktúra útvonalát.

Ha más nem, az Indulj el egy úton, én is egy másikon… kezdetű főcímdal ismerős kell hogy legyen. Vannak dolgok, amiket egy 30+-os magyar ember zsigereibe szívott fel gyerekkorában: Pumukli vörös bozontja, a Knight Rider intrója, a Frakk, a macskák réme, és a Másfélmillió… főcímdala. 

Az Országos Kéktúra kiépített útvonala 1939 óta várja a kirándulókat

A manapság 1168 kilométeres táv Írott-kőtől Hollóházáig kanyarog végig Észak-Magyarországon, tulajdonképpen minden olyan állomást útba ejtve, ahol valami kulturális vagy természeti érdekesség található. Aki beüti a keresőbe, hogy Kéktúra, millió (sőt, lehet, hogy másfél millió, haha…) kedvcsináló videót és beszámolót talál, amelyekből nagyjából pontos képet kaphat, hogy mi is az az esszencia, ami évről évre ezres nagyságrendben hívja az útra a természetjárókat. De az igazság az, hogy ez is olyasmi, amit élőben lehet átélni igazán.

Az én túrám

A dolog valamikor az előző hónapban kezdődött. Kinéztem egy kényelmes, Hűvösvölgyből a Rozália téglagyár felé tartó szakaszt, és mivel nem volt kedvem egyedül csatangolni, csináltam egy csoportot azokból a barátaimból, akikből kinéztem, hogy szívesen kimozdulnak a szokásos közös kocsmázás melengető öléből.

Meglepő módon, reggel kilenc táján a hétfős banda meg is indult a Gyermekvasút megállójából a Hármashatár-hegy felé. Igen kényelmes tempóban haladtunk, menet közben megálltunk minden nevezetességnél, fényképeztünk, a vége felé az alsó felünket fájlaltuk, de olyan kettő és három óra tájt megérkeztünk a téglagyárhoz, ahonnan nagyjából tizenöt perc alatt elértünk a Bécsi út olyan részeihez, ahol a kissé leharcolt küllemünkkel már bőven kitűntünk a városi forgatagból.

(A Kéktúra klasszikus pecsétgyűjtős túra: az előre megvásárolt igazolófüzetbe gyűjthetjük a nyomvonal hosszában kihelyezett pecséteket, szám szerint százötvenkettőt. Ha mind megvan, akkor az életre szóló élmény mellé megkapjuk a sikeres teljesítést igazoló kitűzőnket is.)

A jó kezdés után pár nappal immár egyedül vágtam neki a szintén Hűvösvölgytől induló, csak éppen nyugatra tartó szakaszoknak – azóta valahogy úgy alakult, hogy nyugat felé egymagamban, kelet felé viszont csapatosan vonulunk át a természet templomain. Elsőként egy egynapos, Piliscsabáig tartó résznek veselkedtem neki, majd pár nap múlva onnan egészen Mogyorósbányáig tartó másfél napos túrával folytattam a pecsétgyűjtést. Teljesen más élmény volt! Az egyedül való barangolás nagyon másféle dimenzióját nyitja meg az élményeknek. Ez igaz az egy-, de a többnapos kiruccanásokra is. Annyi van nálad, amit viszel, a saját tempódban közlekedsz, azt nézel meg, amit szeretnél, ha nem akarsz, nem szólalsz meg órákon keresztül, csak mész.

Mész sziklaperemen, mész szinte négykézláb kaptatókon, miközben felteszed magadnak a kérdést, hogy „mi az istent” keresel itt, mész gyerekeknek szóló képeskönyvekből ismert barátságos tisztásokon, aztán vízmosásokon, dzsindzsában, faluszélen, iszol egy sört a kocsmában, amit nyitva találsz.

Amikor kezd lemenni a nap, izgulsz, hogy találsz-e jó sátorhelyet, mielőtt rád esteledik, reggel a harmatos füvet szárító nap pedig már egy meredek, sziklás csapáson lel rád, ahol egy néhai tanárember emléktábláját nézegeted a vadon közepének tökéletes, már-már spirituális csendjében. Követed a jelet, kicsit eltévedsz, szentségelsz, visszatalálsz. Amikor egy vadcsapásnak beillő ösvényre vezet az út, rájössz, hogy a húszéves, szekrény alatt talált középiskolai túrazsákod igencsak nem erre lett kitalálva. Pecsételsz, fotózol, teleszívod a tüdőd erdő-, mező-, falu- meg esőillattal, és minden szépség, minden izzasztó nehézség ellenére olyan szinten élvezed az egészet, amit a kanapén ülve el se tudtál képzelni. Olyan messzire jársz a komfortzónád határától, hogy az szinte egy pontként bukik le a horizonton a napnyugta ütemére.

A tökéletes szerető

Amikor először randizunk egy hobbival, még nem tudhatjuk, hogy tartós lesz-e kapcsolat. Szépen lassan tapasztaljuk ki választottunkat, ahogy ő is minket. Pár mondatban összefoglalom, mit tapasztaltam a Kékkel való, eddig kilencvenkét kilométert kitevő első randik alatt.

A Kéktúra nem hisztizik, ha valamit nem úgy csinálsz, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A vele való kapcsolatban van helye a társaságnak: a harmadik, a negyedik, a sokadik főnek is, de akár egymagadban is átadhatod magad neki. Mindig csak annyit csinálsz, amennyi jólesik.

Két óra kellemes séta a Budai-hegyekben is ugyanolyan kitűnő program, mintha napokra eltűnsz a civilizáció elől a határvidéken.

Ami kell, az csupán egy jó cipő, a távnak megfelelő hátizsák, és a kiszakadni vágyás. Ha ezek megvannak, már tényleg egyedül te döntöd el, hogy mihez kezdesz a lehetőséggel. Apránként végigkirándulhatod a Kéket, de ha már megfelelően összecsiszolódtatok, akkor akár a vele összekapcsolt Alföldi Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra által alkotott Országos Kékkör 2550 kilométere is cél lehet.

Bárki, aki nem retten meg némi testmozgástól és ki akar szakadni a napi rutinból, magányra vágyik, vagy csak azt érzi, hogy most azonnal ki kell szellőztetnie a fejét vagy a lelkét, megtalálja a számítását a Kéktúrán, csak pár lépésnyire a komfortzónától. Ott, ahol az élet elkezdődik.

Foki Péter

Somos Ákos is írt nekünk korábban egy remek megemlékezést a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatról, olvassátok el ITT!

 

Ajánlott linkek:

Az Országos Kéktúra hivatalos honlapja

A Magyar Természetjáró Szövetség honlapja

Turista Magazin

A képek a szerző tulajdonában vannak