„Nem tudom, mi az a gyerekkor, mert nekem olyan nem volt” – Iza története

–

Tiszta otthontalanság

Iza jelenleg egy gödöllői óvodában mosogat. Dajkaként szeretne dolgozni, a Van Esély Alapítvány segítségével el is végezte a képzést, illetve kapott ígéretet az egyik környékbeli óvodától, hogy a papírok megszerzése után elhelyezkedhet ebben a pozícióban szeptembertől. Ám most azt a választ kapta: mivel a gyerekek betegeskedései miatt sokat volt táppénzen, mégsem tudják őt vállalni, hiszen egy dajkának legalább fél hatig kell az óvodában maradni, és utána még ki is kellene takarítani, ezt a három gyerek mellett biztos nem fogja tudni csinálni. Iza nagyon csalódott, reménykedett benne, hogy dajkaként többet fog tudni dolgozni, és többet is kereshet.

A jelenlegi munkája mellett ugyanis azt érzi, biztosan nem fognak tudni egyről a kettőre jutni, és albérletbe költözni a nyáron.

Marad tehát az eddigi helyén négy órában dolgozni, amivel nettó 108.000 forintot keres, ennek a fele pedig elmegy a tartozásaira (erről majd később). Iza párja jobban keres, a kukásoknál dolgozik, hajnalban megy, este érkezik haza. Félretenni szinte alig tudnak, a főváros közelsége miatt pedig az albérletárak is majdnem budapesti szinten vannak. „Az, hogy van három gyerekünk, szintén megnehezíti, hogy otthont találjunk magunknak. De a származásunk is komoly hátrány, az, hogy romák vagyunk. Nekünk nem szívesen adnak ki lakást. Persze, tudom, hogy vannak olyan romák, akik megrongálták az albérletet, nem vigyáznak semmire, viszont emiatt attól is elfordulnak, aki tisztán tartaná, és normálisan fizetné a díjat” – mondja. 

Hogy Iza tisztán tartaná a jövőbeni otthonát is, afelől szemernyi kétségem sincs. A kétszobás lakásban, ahol jelenleg élnek, és ahol beszélgetünk, a három gyerek ellenére is patikai tisztaság van, az ágyra terített takarón egy ránc sincsen, a díszpárnák katonás rendben állnak, a polcon sorakozó ruhákon látom, kivétel nélkül minden ki van vasalva, a pólók, pulóverek és nadrágok is. Iza szeret takarítani, rengeteg pénzt költ takarítószerekre, elégtétellel tölti el, ha rendezett élettérben tudhatja magukat. Talán azért is fontos ez neki ennyire, mert a gyerekkora, a körülmények, ami között felnőtt, éles ellentétben állnak a mostanival.

„Nekem nem volt gyerekkorom”

Iza egy kis faluban nőtt fel a Balatonnál. „Ha meghallottuk az iskolában a rendőrautó szirénázását, már tudtuk, hogy az hozzánk megy. Elkéredzkedtünk, és otthon azt láttuk, hogy anyánk a nappali közepén fekszik véresen, a teste tele lila-kék-zöld foltokkal. Apánkat pedig a rendőrök az udvaron verték, de már meg volt bilincselve a keze.”

Izáék nyolcan voltak testvérek, a szülők alkoholbetegek – az apja ebbe is halt bele 2019-ben. A gyerekekről egyáltalán nem gondoskodtak, viszont mindig állt a bál, a szülők rengeteget veszekedtek, verekedtek. Az ütések alól pedig a gyerekek sem mentesültek. Előfordult, hogy Iza az otthoni dolgok miatt iskolába sem tudott menni, a testvéreit gyakorlatilag ő nevelte, és ő főzött, mosogatott, takarított már hétéves korától. Az általános iskolát csak pótvizsgával, a tanárai jóindulatának köszönhetően fejezhette be. Pedig jó esze van, tanulhatott volna tovább is. „Nehéz volt. Nem tudom, mi az a gyerekkor, mert nekem nem volt olyan.”

Egy pozitívuma volt csak ennek a sorsnak, mondja: felnőtt a feladatokhoz. „A szüleim nagyon csúnyán bántak velünk. Én ilyet soha nem tennék a gyerekeimmel, hiába mondják, hogy mindenki azt csinálja, amit a szüleitől tanult. Én az ellenkezőjét teszem. Nekünk nem vettek ruhákat, nem volt cipőnk, ezért az iskolában is sokat csúfoltak.” Iza nem tudja, a szülei miért lettek olyanok, amilyenek. Még mindig sok harag van benne a gyerekkora miatt.

„Nem emlékszem egyetlen olyan napra sem, amikor apám ne lett volna részeg. Nagyon féltünk tőle.”

Iza tizenhat évesen várandós lett. Amikor hét hónapos terhes volt, elmenekült a szülői háztól: ő maga kérte a felvételét az egyik környékbeli anyaotthonba, azóta, pár epizódtól eltekintve, különféle intézetekben él. Az anyaotthonban szülte meg a lányát is. „Nem tudtam felfogni, hogy nekem gyerekem van. Csak álltam ott, és néztem, hogy most mi lesz, mit fogok csinálni. Mit fogok kezdeni magammal.” Sem a saját szüleire, sem Bella édesapjára nem számíthatott, a férfi drogozott, ivott, börtönbe is került, úgyhogy Iza megszakított vele minden kapcsolatot.

Pár hónnappal azután, hogy Iza elmenekült otthonról, a testvéreit is kiemelték a családból, de Iza szerint túl későn. A testvéreivel, a két legkisebbet leszámítva, akiket Olaszországba adtak örökbe, évente két-háromszor beszél. „Nincs jó életük, elzüllöttek. Amit az intézetben láttak, megéltek, az nagy hatással volt rájuk” – meséli. De magát sem kíméli. „Igazából elcsesztem az életemet. Nem volt előttem jó példa, vagy olyan, aki mondta volna, hogy mi a helyes és mi a rossz.” 

500.000-es hitelből 4 milliós tartozás

A lánya születése után Iza visszairatkozott az iskolába. Fontos volt számára, hogy szakmája legyen, úgyhogy elkezdett női szabónak tanulni. Itt ismerkedett meg egy fiúval, akivel úgy tűnt, minden klappol. „Eljöttem az anyaotthonból, és beköltöztünk hozzá. Másfél évet laktam a családjánál. De rettenetesen kihasználtak, amiben csak tudtak. Én végeztem az összes házimunkát, én fizettem a számlákat és intéztem a bevásárlást is.” Pedig elmondása szerint nem szorultak volna rá, hogy így kizsákmányolják, a család igen jómódú volt. A fiú apjától kaptak egy lakást, aminek Iza nagyon megörült. Mivel akkor már egy varrodában dolgozott, felvett 500.000 forint hitelt a felújításra. 

A kapcsolat azonban véget ért, a szakítás után Iza számára a pénz és a lakás is elúszott.

A hitelt sem tudta fizetni, így az mostanra 4 millió forintra duzzadt. Ezt a jelenlegi fizetése mellett havi 53 ezer forinttal tudja törleszteni, így legalább 6 év lesz, mire lenullázhatja a tartozását.

Terrorban

Iza újra anyaotthonba költözött a kislányával, ahol elkezdett neki udvarolni az egyik lakótársának a testvére. „Bejárt az otthonba, elkezdtünk beszélgetni. Nagyon rendes és aranyos volt. Az elején. Bellával is nagyon szépen bánt… egészen addig, amíg ki nem költöztünk hozzá.” A férfinak saját háza volt, Iza pedig ismét elkezdett abban reménykedni, hogy saját otthont tudhat végre magáénak. A férfi kedves viselkedése azonban egycsapásra elmúlt, amint a biztonságos közegből kikerült a fiatal nő és a lánya. „Nagyon csúnyán bánt a lányommal, szabályosan terrorizálta. Nem engedte, hogy felálljon a székből, még ha pisilnie kellett, akkor sem. Órákig ott tartotta. Fizikailag és lelkileg is bántalmazott minket.” Emiatt az akkor hatéves lány hosszú időn keresztül bepisilt, illetve egy idő után már nem volt hajlandó megszólalni. Még az édesanyjával sem állt szóba, nagyon megromlott a viszonyuk ebben az időben. 

A lány csak akkor kezdett el újra beszélni, amikor Iza kapcsolatba került a jelenlegi párjával. „Eleinte nagyon ellenezte a viszonyunkat, de aztán fokozatosan felengedett. A párom nagyon sokat beszélget vele, tulajdonképpen ő hozta helyre.” A lány ezen kívül pszichológusi segítséget is kapott.

Izabella végül nagy nehezen megszökött a lányával együtt a régebbi párjától, anyaotthonba költözött, de még ott sem lehettek biztonságban.

A férfi több mint ezerszer felhívta telefonon, leginkább éjszaka, hogy azzal fenyegesse, megöli, illetve „kirugdossa belőle a gyereket”. Iza ugyanis terhes lett a férfitől.

A kisfiát már az anyaotthonban szülte meg. A férfi nem kímélte őket ezután sem, rendszeresen odajárt az otthonhoz, volt, hogy ott aludt a küszöbön, vagy bemászott éjszaka az intézetbe. Tudhatta, hol keresse Izát, azt ugyanis a lány édesanyja árulta el neki. A fiatal nő kilenc hónapon keresztül nem tudott egyedül az utcára lépni. „Mindenhová autóval vitt az intézményvezető vagy a családgondozó.”

Iza az egyhetes újszülöttjével és a lányával a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthonába költözött, hogy megszabaduljanak a folyamatos terror alól. „Ma már nem félek tőle. Annyi rossz dolog történt velem, azok megerősítettek” – feleli a kérdésemre, nem tart-e attól, hogy a férfi, akit a zaklatás miatt börtönbüntetésre ítéltek, a szabadulása után újra rájuk száll.  

Víz és fűtés nélkül

Amikor a fiát félévesen felvették a bölcsődébe, Iza takarítónőként kezdett el dolgozni. „Ausztriába is jártunk ki egy barátnőmmel. Nagyon szeretek takarítani, hiszen a végeredmény mindig szép.”

Jelenlegi párját, legkisebb gyermekének édesapját Mosonmagyaróváron ismerte meg. „Az ő fia az én nagylányom osztálytársa volt, találkozgattunk, beszélgettünk. De nagyon nehéz volt rávenni magam, hogy a történtek után még egyszer megbízzak valakiben.” Iza nem is akart kockáztatni, nem adta fel a biztonságos otthonát, így hozzájuk végül a férfi költözött be az anyaotthonba. Azóta együtt vannak. Volt egy idő, amikor albérletben éltek, ám amikor megszületett a harmadik gyereke, már nem tudott eljárni annyit takarítani, így fel kellett adniuk az albérletüket. 

Iza legkisebbik gyereke nehezen tanult meg járni, a fejlődésében kicsit le van maradva, ami részben a temérdek költözés miatt alakulhatott így, állítja Iza. Illetve azért, mert olyan körülmények között éltek egy darabig, ami miatt nagyon sok időt kellett a kislánynak babakocsiban lennie. Izának és a párjának az egyik intézményvezető felajánlotta albérletre a környékbeli erdő közepén lévő kunyhóját. „Mondta, hogy ott jó lesz nekünk. Aztán a helyszínen derült ki, hogy nem tudunk fűteni, de víz sem volt, mert elfagytak a csövek. Nem mertem a kislányomat lerakni a földre. Nagyon megviselte a gyerekeket, olyan hideg volt, hogy kabátban is reszkettünk.”

Két hónapot töltöttek itt, a karácsonyt is ilyen körülmények között kellett megünnepelniük. „Az intézményvezető pedig nem foglalkozott ezzel… szerintem szégyellte, hogy odaküldött minket. És nem volt más lehetőség, ahová tudtunk volna menni. De innen is el kellett költöznünk, mert különben elvették volna tőlünk a gyerekeket. Ami tiszta sor. Úgyhogy innen újra egy családok átmeneti otthonába mentünk.”

A nagylányát nagyon megviselte mindez.

„Nem tudja, mi az otthon, hiszen mindig valamilyen intézetben éltünk, egy-két rövid időszakot leszámítva.”

Sok időt töltenek együtt, a lány gyakran a munkahelyére is elkíséri Izát, segít neki takarítani, vagy megvárja, amíg végez, és közben németet tanul. Állatorvos szeretne lenni.  

Jelen, jövő

A gödöllői Családok Átmeneti Otthonában februárig biztosan maradhatnak, de ha kell, júniusig meghosszabbíthatják a tartózkodásukat, utána a szabályok szerint költözniük kell. Albérletbe szeretnének menni, de az Iza szerint esélytelen. A mindennapjaikat megnehezíti, hogy a kisfia nagy valószínűséggel hiperaktív, ezt az óvodában is megerősítették, mondja. „Mindegyik gyereken túltesz, egyszerűen nem tud elfáradni. Engem ez már nagyon kikészít. Nagyon nehéz eset. Az óvodában is mondták, hogy kezelhetetlen. Üti-vágja a nővérét is. Lehet, hogy örökölt az apjától valamit.”  

Izának a három gyerek mellett pihenésre nem nagyon van ideje. „Nem igazán tudom, mi az a kikapcsolódás…” – mondja. A családjuk valószínűleg bővülni fog a jövőben: jelenleg azon dolgoznak, hogy a párja tízéves nagyfia hozzájuk kerülhessen, őt ugyanis a más apukáktól származó három testvérével együtt kiemelték anyjuk mellől, és intézetbe kerültek. 

„Nagyon zűrös életem volt. Ha visszapörgethetném az idő kerekét, megtenném, és mindent másképp csinálnék.”

Egy biztos: más emberekkel ismerkedne. Azt azonban határozottan ki meri jelenteni: egyik gyereke születését sem bánta meg.

Fiala Borcsa