Miklósa Erikát a csakazértisek vitték előre az útján

–

Miklósa Erika egy alföldi gazdálkodó család gyerekeként indult, és sokáig nem is gondolta, hogy világhírnévre tehet szert – bár azt mindig is érezte, hogy többre hivatott. Miután a sportkarriert egy baleset miatt el kellett engednie, egy barátnője biztatására esküvőkön kezdett énekelni. Aztán egyszer csak belehasított az életébe a „hollywoodi történet”: ott állt egyedül a színpadon, mert a társai mind lebetegedtek, és énekelt rendületlenül. A násznépből pedig, micsoda véletlen, egyszer csak előbújt egy énektanárnő, aki odasúgta neki: 

„tudod, mi van a torkodban, kislány? Te lehetnél a világ egyik legjobb Éjkirálynője”. Egy fiatal lánynak, aki nem látta a jövőjét azonkívül, hogy énekelget majd a kiskunhalasi eseményeken, hatalmas dolog volt azt hallani, hogy a világ egyik legjobbja lehetne

– idézi fel Miklósa Erika, aki visszatekintve úgy látja, a sport egy eszköz volt az életében ahhoz, hogy tökéletesen megélje azt, ami éppen történik az éneklésben. „Az éneklés volt a reménysugár arra, hogy az olimpiai aranyamat elérjem” – emlékszik vissza a váltásra. 

Sportolóból művésznő

Ezek a sorsszerűségek későbbi pályafutása során is elkísérték. Mindig is ösztönösen cselekedett, nem akarta, hogy a jól bejáratott módszerek alapján váljon művésszé, és ennek tulajdonítja, hogy nem várt gyorsasággal épített fel hazai és nemzetközi karriert magának. 1990 óta utazik, és amikor vidéki lányként a Broadway-n találta magát, a félelemtől a büszkeségig, sok érzés végigsöpört benne.

„Minden benne volt. Az is, hogy én Kiskunhalasról nem egy olyan családból származom, amely körül mindennap komolyzenészek jöttek-mentek. Én egy egyszerű hétköznapi családból egyszer csak ott voltam a világ tetején” – meséli.

Amikor beválasztották a világ legjobbjai közé, és neves művészek közt említették, azt érezte, megérkezett, teljesítette a feladatot, amit az Isten neki szánt. És meg tudta élni a sikerét, ki tudta mondani, hogy ő lett a világ egyik legjobb operaénekese.

Tapasztalatai szerint a szerepekre születni kell. És elsősorban jó idegrendszer szükséges ahhoz, hogy valaki Éjkirálynő lehessen, mert egy több mint 3 órás operában 8 perc áll rendelkezésére, hogy megmutassa, tudja a szerepét. „Ott nincs hibalehetőség. Állandó nyomás, hogy a világ nagy színpadjain mindig jól teljesíts”. Ez neki – talán éppen a sportolói előélete miatt – nem okozott gondot, hiszen az 500. színpadi éneklés után búcsúzott el végleg ettől a szereptől, és adta át a teret a fiataloknak. Ebben az is közrejátszott, hogy az Éjkirálynő éneke komoly erőnlétet igényel a testtől.

Az adásban a hitéről és hitvallásáról is őszintén beszél. „A föld, az biztos. Meg a jóisten” – mondja, mert minden sikerét a gondviselésnek tulajdonítja, és egy kicsit annak is, hogy mindig mert bízni magában. 

„Ha lezuhansz, és úgy érzed, nehéz lesz felállni, egyetlenegy dolog jusson eszedbe: hogy alanyi jogon mit értél el az életben. És ez tiszta, ezt saját magadnak köszönheted, és nem annak, hogy mások hogyan ítéltek meg. Csak gondolj vissza arra a pillanatra, amikor felfedeztek, és onnantól kezdve mi történt, mit tettél. Ha mások másként akarnak látni, az nem te vagy” – ez a gondolat sokat segített neki, hogy ha fájdalom érte, mindig fel tudjon állni.

Az elmúlt időszak például érzelmileg nagyon megterhelte, annyira, hogy az is megfordult a fejében, marad csak a mezőgazdászi tevékenység mellett. Tulajdonképpen családja szőlőültetvénye is a fájdalomból született.

A szívben született gyerek

„Örökbe fogadtunk és örökké szeretni fogunk” – ez volt az első mondat, ami elhangzott, amikor egy családként indultak haza örökbe fogadott gyerekükkel. Miklósa Erika és férje ezt szinte hetente elmondja a kislányuknak. Amire most már az a válasza a gyereknek, hogy „igazából én fogadtalak benneteket örökbe, nekem kellettetek ti”.

Az örökbefogadás nyíltan vállalt, transzparensen kommunikált tény volt a családjukban, a kislányukkal mindig is beszéltek erről. Az őszinteség nagyon fontos, mert, mint mondja, a gyereknek vannak kérdései: először csak azt kérdezi, hogy „miért nem a te pocakodban?”, aztán egyebeket is. És erre az ő válaszuk az, hogy férj és feleség a szívében hordozta a gyereket. Ezért is van két születésnapja. És a sorsszerűség ebben a családi szálban is visszaköszön, hiszen éppen kilenc hónapba telt, mire egyesülhetett a családjuk. 

Dacára a világhírnévnek, a szülők közül valaki mindig a gyerek mellett volt, a férjével együtt úgy nevelték fel a kislányt, hogy sosem kellett nélkülöznie őket, pedig rengeteg utazás, fellépés és világjárás van mögöttük.

„Nehéz megfejlődni nőként, anyaként, hogy dolgod van, és néha el kell menned a gyerek mellől. Főként azért is nehéz, mert ott a társadalmi nyomás” – mutat rá Miklósa Erika,

majd arról is őszintén nyilatkozik, hogy bár támogató közeg volt körülötte, előfordult, hogy úgy érezte, semmiben sem jó. Vívódott az anyaság és a hivatás között, miközben olyan gondolatai támadtak, hogy „nem elég jó anya”, „nem elég jó feleség”, „nem elég jó énekes”.

Bereczki Szilvia