Mit tehetsz a viharfélő kutyáddal? – Dr. Gácsi Márta etológus tanácsai

–

Majdnem  kiugrott az ablakon

Sokszor írtam már Lujziról, a többszörösen kidobott ebről, aki végül kilenc és fél évvel ezelőtt nálunk talált menedékre. Keveset tudtunk az előző életéről, de azt például igen, hogy hetekig kóborolt egy erdőben, miután a „gazdái” nem tartottak többé igényt rá. Lehet, hogy ott érte őt egy hatalmas vihar, de az is lehet, hogy kölyökként más kutyáktól látott súlyos pánikreakciókat a vihar közeledtére. Ez már soha nem fog kiderülni.

Pár napja lakott még csak nálunk, amikor óriási vihar kerekedett, ő pedig fel-alá szaladgált, mindenhova bebújt, szűkölt, láthatóan teljes pánikban volt. Ahogy mi is. Fogalmunk sem volt róla, mit tehetnénk azért, hogy megnyugodjon. Befutott az én szobámba is, ahol nyitva volt az ablak, ő pedig

felugrott a fűtőtestre, majd az ablakpárkányra. Kis híján kivetette magát: az utolsó pillanatban, szinte már a levegőben kaptam el. Az ötödik emeleten lakunk…

Attól kezdve, amint feltámadt a vihar előtti szél, minden ajtót és ablakot szigorúan zárva tartottunk.

De a tűzijátékokat, a szilveszteri petárdatengert és a viharokat sem kerülhettük el sajnos az elmúlt majd' egy évtizedben, szóval sok nehéz helyzeten vagyunk túl.

Egyszer még az is előfordult, amikor olyan helyre utaztunk, ahova nem vihettük magunkkal, hogy a kutyapanzió gazdája az első éjszaka után telefonált, és azt mondta, nem maradhat ott Lujzi, mert összetörte az ablakban lévő növényeket, és a többi kutyát sem hagyta pihenni a hatalmas vihar miatt. Nagy szerencsénkre a megtalálói, akiknél ideiglenesen volt, mielőtt hozzánk került volna, érte mentek, és vigyáztak rá, amíg mi vidéken voltunk.

Persze egyre rutinosabban kezeltük ezeket a nehéz helyzeteket, és ma már tudjuk, melyik szobában érzi magát viszonylagos biztonságban, amikor tombol a vihar, vagy amikor percenként robbannak a petárdák. Legutóbb egész jól elvolt a „nyugis” szoba  ruhásszekrényének apró fiókjában, nem is tudom, hogy préselte be magát oda.

Mit mond az etológus?

Sokféle információ kering a neten arról, hogy mit lehet, kell vagy nem kell csinálni a viharfélő kutyákkal, mi azonban az ellenőrizhetetlen félinformációk helyett inkább megkérdeztük a szakembert arról, mivel segíthetünk leginkább ilyenkor hűséges négylábú társainknak.

Dr. Gácsi Márta amellett, hogy kutató etológus, a kiképzésben is otthonosan mozog. 1986-ban ő volt az egyik alapítója az azóta Top Mancs néven ismert kutyaiskolának, ahol az oktatók az alapvető etológiai kérdésekkel is sokkal inkább tisztában vannak, mint más oktatóhelyeken.

„Tulajdonképpen természetes, ha egy kutya fél. Az ember is menedéket keres magának, ha egy pusztán éri a vihar” – kezdte az etológus.

Dr. Gácsi Márta elmondta, hogy adaptív, hasznos és alapvető viselkedés egy vadállattól, hogy a rémisztő hangok elől elbújik, ami a kutyák többségére is jellemző.

„Ilyenkor valami nagyon pici búvóhelyre vágynak, bebújnak a vécé mögé, vagy autóban is szívesen meghúzódnak, minél kisebb a hely, annál nyugodtabbnak érzik magukat ott” – folytatta Gácsi Márta.

Ez egy ritka kivétel, ahol a kutya-gazda kapcsolat nem sok szerepet kap

Ha valamitől megijed egy kutya, akkor persze legtöbbször a gazdájához megy védelemért, de a vihar nem ilyen.

„Ez nem egy szociális jelenség, amitől meg lehet védeni bárkit is, ezért legszívesebben a föld alá, az üregébe bújik a vadállat is, nem pedig az anyjához megy. A kutya is ösztönösen tudja, hogy a vihartól a gazda sem képes megvédeni. A vihar elől el kell bújnia”. 

Akár egy kiképzőnek is lehet ilyen kutyája, tehát egyáltalán nem azon múlik, hogy mennyire ért az ebhez a gazda.  Amikor megkérdeztem, mi lehet a kiváltó ok, így válaszolt a szakember:

„Erős genetikai alapja van annak, hogy mennyire zajérzékeny egy kutya. Ugyanakkor lehet szerzett viselkedés is. A genetikai alapot ismerhetjük, hiszen ha zajérzékeny egy vonal, és a szülők félnek az erősebb hangoktól, akkor van esély rá, hogy az utód is  félni fog” – avatott be Gácsi Márta.

A legnehezebb kérdés persze mindig az, hogy mit tehet a gazda azért, hogy enyhítse a kutya rémületét. Az etológus a megelőzésben hisz:

„Mi a Kutyával az Emberért Alapítvánnyal is dolgozunk, tehát az összes segítőkutyával és a saját kutyáinknál is kölyökkorban kezdjük a munkát. A viharfélés részben genetikai, részben tanult dolog.

Ez az egyik ritka példája a szociális tanulásnak, ami rosszul hat a kutyára. A tanulásra mindig pozitívan gondolunk, amit vagy az embertől tanul el, vagy a másik, idősebb kutyától.

Amikor elkezd dörögni, és van egy másik viharfélő kutyánk, a kicsinek az a »dolga«, hogy a nagyoktól eltanulja a fontos dolgokat. Ilyenkor önkéntelenül átveszi ezt a belső állapotot, ahogy a házőrzésnél átveszi azt, hogy »nem tudom, miért kell haragudni, de együtt haragszunk mostantól«. A viharban pedig együtt félnek.”

Az etológus azt mondja, ha a kutya látja, hogy a vihar kitörésekor a gazdája pánikszerűen összeszedi a kinti dolgokat, és bemenekül a kertből a házba, akkor ő is halálra rémül, és el akar bújni. Még akkor is, ha korábban nem félt a vihartól.

Mit tesz egy tudatos gazda?

Gácsi Márta szerint egy tudatos gazda amint meghallja az első nagyobb szelet vagy a távoli dörgést, akkor teszi a legjobbat a kölyökkutyájával, ha azonnal kirobog a kertbe, és elkezd labdázni vele.

„Ha kicsit megáznak, az sem baj. Mert ha kétszer megcsinálja ezt, harmadszorra már nem lesz semmi gond.”

Ilyenkor azt tanulja meg a kiskutya, hogy a vihar a játék ideje. Tehát feltétlenül valami jó élménnyel érdemes összekapcsolni a nagy égzengést.

Nehéz a genetika ellen menni

Az a kutya, amelyikben nagyon mélyen, genetikailag ott van ez az ősi ösztön, hogy a vihartól félni kell, azzal bizony akkor is nehezebb dolga van a gazdának, ha már kölyökként arra szocializálta, hogy a vihar nem félelmetes, hanem kellemes játék, vagy jó falatok társulnak hozzá.

„Nálunk még olyan kutyával nem akadt gond, amelyiket kölyökként így kezdtük el tanítani, és nem volt mellette olyan felnőtt eb, akitől eltanulhatta a félelmet. Ha mégis előfordul ilyesmi, akkor érdemes mind a kettőt még idejében bementeni a kertből, hogy ne legyen nagyobb baj, és az öregnek hagyni, hogy elbújjon, a fiatallal pedig játszani bent a lakásban” – tanácsolta az etológus.

Ha már kialakult a félelem, akkor nyilván ez a módszer sem működik, hiszen nem fog labdázni, miközben retteg.

„Az is előfordul elég gyakran, hogy ezek olyan gének csak olyan hét-nyolc éves korukban kapcsolnak be. Bizonyos érzékenységek egy ideig nem jelennek meg, ezért sokan azt hiszik, hogy valami történt a kutyával.

Pedig nem, hiszen a gének miatt változik a reakciója. És attól kezdve félni fog.”

Sose mutassunk rossz példát, és semmiképp ne büntessük a kutyát!

Ha nem is lehet teljesen helyrehozni egy viharfélő kutya viszonyát a rémisztő hangokkal, azért azonban sokat tehetünk, hogy ne romoljon tovább a helyzet.

„Hajlamosak rá a kutyák, hogy minél idősebbek, annál rosszabbul viseljék ezeket a helyzeteket. Néha az is komoly eredmény, hogy ha nem romlik az állapota attól, amit teszünk” – mondja a szakember.

És hogy mit tehetünk?

„A lehető legcsöndesebb, legbékésebb helyen érdemes lenni a kutyával, és nem hagyni, hogy eluralkodjon rajta a pánik. Egyszerű feladatokat lehet tőle kérni, és jutalomfalatokat adni neki. Persze amelyik kutya retteg, az enni sem fog. Picit mégis meg kell tartanunk a kontrollt: ne az legyen, hogy a kutya az agya száz százalékával retteg” – tanácsolja az etológus.

Ha nincs teljes pánikban, akkor próbálkozzunk egyszerű dolgokkal lefoglalni a kutyát, hogy egy kicsit eltereljük a figyelmét. De amelyik retteg, az retteg. A pánik nem múlik el a büntetéstől, sőt…

A biztonság a legfontosabb

Ha kertben lakik a kutya, és a viharosabb időszakokban nem vagyunk otthon vele, akkor érdemes ásni számára egy szűk gödröt, ahol biztonságban érezheti magát. Ha még valami kis tetőt is eszkábálunk a gödör fölé, az még jobb.

Ha pedig lakásban él, és épp petárdáznak az utcán, semmiképp nem egedhetjük el a pórázról, ha leszaladunk vele egy rövid pisilésre.

Ha elmúlik a vihar, úgyis előjön minden kutya. Persze a fent leírt módszerrel sokkal könnyebb megelőzni a bajt, de fogadjuk el, hogy a kutyánk ilyenkor menedéket keres, és biztosítsuk neki a viszonylagos nyugalmat.

Szilveszter előtt például érdemes olyan nyugtatót használni, amit az állatorvos javasolt. Azzal is segíthetünk neki, ha fölhangosítjuk a tévét vagy a rádiót. 

„Az az igazság, hogy nem tudjuk, mit érzékel pontosan a kutya, milyen légköri jelenséget érez, amit mi nem. Én szeretek küzdeni a teljeses agyatlan pánik ellen, mert adott esetben, ha elkapja az utcán a vihar a kutyát, akár neki is szaladhat egy teherautónak.

Nagyon kevés olyan ember van, aki semmitől sem fél a világon. Legyünk empatikusak a kutyákkal” – mondta búcsúzóul dr. Gácsi Márta, és azt hiszem, ez a legjobb tanács, amit minden gazdának érdemes megfogadnia.

Both Gabi