Stahl Judit csak annyit súgott oda nekem, mielőtt kiment a színpadra, hogy ő cseppet sem sztár, a sztár a Balázs, őt meg sokan látták maximum. De akárhogy hadakozik is a sztárság meghatározás ellen, sokáig volt képernyős, kicsit más korszakban ugyan, de a kereskedelmi televíziók sztárjainak sorában mégiscsak az elsők között volt.

Saját bevallása szerint enyhén kiábrándító, hogy minden műsor megszűnt, amibe felkérték. Lehet, hogy erre ráunva építette fel a saját brandjét, gondolva, hogy saját magát csak nem szünteti meg… Főzőműsorai tizenöt éven keresztül voltak képernyőn, és a magazinja is ugyanennyi ideig jelent meg. Most kissé visszahúzódott, ő már nem akarja érteni, de leginkább nem akarja intenzíven élni az Instagram-világot, nincs kedve mindennap valami érdekeset posztolni magáról. De azért ne higgyük, hogy teljesen lehúzta a rolót, fogjuk mi még őt látni, hallani. Hiszen sztár…

Míg Judit ódzkodik tőle, addig Sebestyén Balázs kicsit sem zárkózik el a közösségi médiától: szerinte igenis fontos elérni azokat a rétegeket, amelyeket ma már csak így lehet. Ugyanakkor például nagyon nem szereti, ha használják őt egy-egy csücsöri Insta-posztra, és a gyerekei megmutatásától, illetve a titokban fotózásuktól kifejezetten berzenkedik. Védi a családját a nyilvánosságtól, nagyon határozott a gyerekei (nem) szerepeltetése tekintetében, tudatos social média használatra neveli őket.

Noha Judit szerint a rajongásnak, a sztárkultusznak már az ókorban is fellelhetők a nyomai, de Guld Ádám médiaszakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi média által mára azért egészen megváltozott a sztár szó jelentése, hiszen nem mindig kell hozzáadott érték ahhoz, hogy valaki híressé váljon. Néha elég csupán a táskája aznapi tartalmát megmutatnia, vagy kifestenie az arcát.

Az est végén valaki a közönségből feltette nekik a kérdést, hogy Balázs és Stahl mit tennének, ha most kellene influenszerkedniük és felépíteniük magukat. Szerintetek mi volt a válaszuk? Jó, nem kell találgatni, nézzétek meg a videót!

Ha pedig kedvet kaptatok, a következő, júniusi estünkre ITT TUDTOK jegyet venni.