• Egy PowerPoint-dián furcsa illusztráció: két lábon járó anyacsavar-figura (feje és karja nincs, csak lába, amin látszik a magas sarkú cipője, hogy még hangsúlyosabb legyen a női mivolta), mellette egy két lábon járó hosszúkás csavar (ez magáért beszél). Alatta bal oldalon két magas sarkús anyacsavar, jobb oldalon pedig két, lapos talpú lábbelit viselő hosszúkás csavar – mintha ránézésre is nyilvánvaló lenne, hogy ezek lehetetlen párosítások, sehogy sem illenek össze „az azonos nemű” csavarok. A slide címe egy kérdés: „Pokolba a természettel…(?)”

  • Egy másik dián szivárványszínű zászló előtt feltartott ököl, melyet az előadó zavaros összehasonlításban párhuzamba állít kommunista és antifasiszta szimbólumokkal, illetve a Black Lives Matter-mozgalom jelképével, miközben fél percen át dübörgő hangerővel szovjet mozgalmi dalokat játszik a hallgatóságnak. „Mi a közös nevező (ha valaki még kételkedne…)?” – teszi fel a kérdést a címben. 

  • Az összefoglaló dián az olvasható, hogy „a globalista »progresszió« átírta a fogalmakat”, „a liberalizmusból globalizmus, a baloldaliságból bolsevizmus, a posztmodernizmusból »eltörléskultúra« lett”, „mindezt hazug, álszofisztikált halandzsába burkoltan”. Az „építésből rombolás, a békéből háború, a tudásból mágia, a jóból rossz, a szépből csúnya, az életből halál lett → út a semmibe…” A dia és az előadás egy Baudelaire-idézettel zárul: „Az ördög legfőbb trükkje elhitetni a világgal, hogy ő nem is létezik”, az illusztráció ezúttal Anton Kaulbach festménye Mephistóról. A konklúzió adja magát, az identitáspolitika, a genderideológia a gonosz műve.  

pszichológus propaganda gender LMBTQ Pécsi Tudományegyetem továbbképzés Tényi Tamás Bánki M. Csaba Szilvay Gergely
Anton Kaulbach: Faust und Mephisto - Kép forrása: Wikipedia/ Hampel Auctions

A fenti három dia részlet egy elismert professzor, dr. Bánki M. Csaba pszichiáter, pszichofarmakológus, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora előadásából, amelynek a Genderkultusztól a „hájtudományig” címet adta. A „hájtudomány” kifejezést – ahogy az a tanfolyam egyik résztvevője, Pintér Diána Veronika klinikai szakpszichológus beszámolójából is kiderül – Bánki M. nem egyfajta high science (magas tudomány) értelemben használja, hanem arra a szerinte létező és aggasztó jelenségre utal vele, mely szerint virágzik a „fat studies”, és a kövérséget ma már egyenesen dicsőíteni kell, mert ha valaki bátorkodik hangot adni annak, hogy neki az elhízott test nem tetszik, azt elnyomják, megbélyegzik.

Gondolatmenetét egy jelentős túlsúllyal élő nő bikinis képével illusztrálja elrettentésként. (vö.: dr. Miseta Attila rektor és dr. Tényi Tamás klinikaigazgató válasza: „Bánki és Tényi professzorok sok évtizedes klinikai és kutatói tapasztalattal a hátuk mögött tárgyalták a felmerült kérdéseket”.)

Az előadás – amelyet egyes források „pszichotikus performansz”-ként, „a féltudományos ismeretterjesztő előadások és a stand-up comedy határvonalán” elhelyezkedőként, illetve „színtiszta politikai propaganda”-ként jellemeznek – nem akárhol hangzott el, hanem egy pszichiáterek és pszichológusok számára szervezett kötelező szinten tartó képzésen, mintegy 150 segítő szakember jelenlétében: Magyarországon, a Pécsi Tudományegyetemen, 2024 januárjában.

Hogy történhetett ez? 

Színvonalas továbbképzés, egy vállalhatatlan blokk

A legtöbb európai országhoz hasonlóan idehaza is kötelező orvosként, pszichiáterként, klinikai szakpszichológusként vagy más egészségügyi szakma képviselőjeként időről időre részt venni különféle továbbképzéseken, amelyeket CME-képzéseknek is neveznek. A Continuing Medical Education kifejezés azt a folyamatot jelöli, hogy a gyógyító szakember lépést tart a tudomány rohamos fejlődésével, rendszeresen frissíti tudását az új elméleteket, kutatási eredményeket és módszereket illetően, hogy naprakész, kompetens maradhasson. Ez a feltétele annak is, hogy megőrizhesse a működési engedélyét. Nálunk ehhez öt év alatt 250 pontot kell összegyűjtenie, amelyből 100 pont maga a praxis (és annak igazolása), 150 pont pedig több szabadon választható kurzus, valamint egy kötelező szinten tartó tanfolyam elvégzésével szerezhető meg. 

Utóbbiért 50 pont jár, amelyet klinikai szakpszichológusként Magyarországon jelenleg három helyen lehet begyűjteni: a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem oktatási programjain. Ezek a képzőhelyek nagyjából félévente-évente különböző témájú kötelező tanfolyamokat hirdetnek meg, ezek közül tetszőlegesen lehet választani, ám ha valaki kezd kifutni az időből (mert lejár az öt év), akkor kényszerhelyzetbe kerülhet, nehogy elveszítse a licencét. Ezen túl a földrajzi közelség is befolyásolhatja, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain dolgozó szakemberek melyik tanfolyamra fognak jelentkezni. 

A szóban forgó kötelező szinten tartóra a Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban PTE) Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika szervezésében került sor 2024. január 25–27. között Aktualitások és nézőpontok – interdiszciplinaritás a pszichiátriában címmel.

Azóta az esemény több résztvevőjével beszéltem: voltak, akik az anonimitásuk megőrzését kérték (de a beszámolóik felhasználásához hozzájárultak), és olyanok is, aki névvel vállalták, hogy szerepeljenek ebben a cikkben. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy

a pécsi egyetem a hazai pszichológia egyik fellegvára, ahol mindig magas szakmai színvonalra lehetett számítani. Volt, aki ezért nem is nézte át tüzetesebben a továbbképzés programját, hiszen korábban is végzett már itt tanfolyamot, amit nagyon hasznosnak talált.

Mindenesetre az, hogy a képzés első napjának délutánján helyet kapott egy Szexuális zavarok – Genderelmélet kritikája – Interdiszciplináris szempontok című blokk, ha elsőre némileg provokatívnak is tűnt, nem keltett különösebb gyanút. 

Genderkérdésekről lehetne, és kéne is beszélni – de nem így!

A tanfolyam résztvevői között volt dr. Hoyer Mária klinikai, klinikai addiktológiai és alkalmazott egészség szakpszichológus, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense (Alkalmazott Pszichológia Tanszék), aki 1998–2008 között a PTE-n vezette a klinikai szakpszichológus képzést mint felelős oktató. „Úgy mentem a kötelező szinten tartóra, hogy nekem Pécs a második otthonom, nagyon szeretem és becsülöm az ottani kollégákat, és tudom, milyen nagyszerű szakmai műhelyek vannak ott” – meséli, és az általam megkérdezett valamennyi szakemberhez hasonlóan ő is hangsúlyozza: a januári képzésen több remek előadás is elhangzott, igazából egy blokk, összesen három-négy előadás az, ami a kritika tárgyát képezi – ezek hangvételükben, színvonalukban igencsak eltértek a háromnapos tanfolyam többi részétől. 

Hoyer Mária azt is kiemeli, a genderszempontok megvitatásának lehetne helye egy ilyen szakmai rendezvényen. Szűkebben vett szakterülete, a függőségek és az azokból való felépülés sajátosságai kapcsán például leírtak különbségeket férfiak és nők között, amit fontos figyelembe vennie a szakembereknek. Ahogy azt is, hogy férfiként vagy nőként hogyan kommunikáljanak egy férfi, nő (vagy más nemi identitású) klienssel, akit nemi erőszak, bántalmazás ért. De – mint mondja: 

„millió más felhasználási területe lehet a genderszemléletnek, ami nem egyetlen elmélet, holott az előadók tévesen így hivatkoztak rá”.

Szerinte a genderszemléletről, annak orvosi-egészségtudományi területekre gyakorolt hatásáról természetesen vitatkozni is lehetne, de akkor pró és kontra, kerekasztal-szerűen, olyan pszichológus-pszichiáter szakemberek bevonásával, akik ebben a témában kutatnak. A szinten tartón viszont egyáltalán nem ez történt. 

Személyes sértettség és szakmaiatlanság

A pécsi szinten tartóra összesen 153 szakember regisztrált, akik túlnyomó többsége meg is jelent a helyszínen. „Az első nap ebédszünet után bent ültünk egy nagy teremben, és jött Tényi Tamás professzor (a képzést szervező klinika vezetője – a szerző), aki hosszasan vezette fel a következő blokkot. Ez furcsa volt, mert a korábbi résznél egyáltalán nem volt bevezető, és amúgy más tanfolyamokon sem szokás. Több mint tíz percet beszélt, és a mondandójában volt valami személyes felhang, érzékenység” – emlékszik vissza dr. Hoyer Mária. 

Dr. Tényi Tamás pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, az MTA doktora, a PTE Általános Orvostudományi Kar Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója. Nagyjából azt vázolta fel az előadások előzményeként, ami a Mandineren is olvasható korábbi cikkekben, interjúkban (például ITT és ITT). Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, e narratíva szerint a következő történt:

  • a gyermekvédelminek nevezett törvényre reagálva 2021. 01. 22-én a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság a Magyar Szexuális Medicina Társaság támogatásával szakmai állásfoglalást adott ki, amelyben többek között az írták, hogy „a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással (pl. neveléssel, »propagandával«) nem befolyásolható” (ergo nem kell az LMBTQ-emberektől és -témáktól félteni a gyerekeket, mert nem ezen fog múlni, hogy melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek lesznek-e, vagy sem).  

  • egyes szakemberek szerint a fenti szervezetek vezetőségeik egy részének megkerülésével, illetve a tagságuk megkérdezése nélkül publikálták ezeket a közleményeket. Ezért tíz pszichiáter úgy döntött, írásban áll ki a dokumentum ellen – köztük volt Tényi és Bánki M. is. 

  • Tényi volt a pszichiáterek magyarországi szakfolyóiratának, a rangos Psychiatria Hungarica-nak is a főszerkesztője. Azt javasolta, jelenjen meg egy olyan lapszám, amelybe három genderelméleteket támogató és három azokat kritizáló tanulmányt válogatnak be. Ezek a tanulmányok el is készültek, és mivel Tényi úgy ítélte meg, van még hely a lapszámban, szerette volna a Mandiner főmunkatársának, dr. Szilvay Gergelynek a szövegét is közölni a folyóiratban (azon az áron is, hogy ez megbontja a pró és kontra egyensúlyt, ami a tanulmányok számát illeti). 

  • Ugyanakkor az Magyar Pszichiátriai Társaságban (MPT) és a szerkesztőbizottság tagjai közül is többen kifogásolták Szilvay hátterét, írását pedig a „politikai pamflet” kategóriájába sorolták. Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa, nem pszichiáter – történelem-kommunikáció szakon végzett, a doktorátusát pedig politikaelméletből szerezte. Több könyvet is írt, köztük A gender-elmélet kritikája című kötetet, amely az Alapjogokért Központ kiadásában jelent meg, és amelynek bemutatóján Novák Katalin akkori családokért felelős miniszter mondott köszöntőt. Végül a többség akaratára hivatkozva elutasították a közlést, Tényi viszont ezt álszavazásnak tartotta, és lemondott a főszerkesztői posztról, illetve kilépett az MPT-ből is. 

Meglepődtünk: ez most hogy jön ide?

A hosszúra nyúlt, szakmai szempontból nem megindokolt felvezető után következtek Szilvay Gergely, Bánki M. Csaba és Tényi Tamás előadásai. Ezek közül a Mandiner-újságíró Szilvay előadása volt a jelenlévők szerint a „leghiggadtabb”, Pintér Diána Veronika is úgy véli, „Szilvay előadása formailag valóban idézte a tudományosság kritériumait, több alkalommal hivatkozott szó szerint a gender-elméletek alkotóira, idézett különféle tanulmányokból. Az értelmezései, következtetései azonban hiányosak, tévesek, sőt, rosszindulatúak voltak. Ideológiai álláspontját igyekezett önkényesen kiválogatott tanulmányok és online hírportálok cikkevel alátámasztani mindennemű forráskritikát nélkülözve.” 

„Én nehezen követtem egy idő után, mert úgy éreztem, nincs tudományos megalapozottsága, a hivatkozások sem voltak pontosak” – idézi fel Hoyer Mária, aki azt is különösnek találja, hogy – bár egy hónap is eltelt az esemény óta – még mindig nem kapták meg a prezentációk anyagait: ilyet más tanfolyamoknál nem tapasztalt. 

„Úgy emlékszem, az előadás arra helyezte a hangsúlyt, hogy bizonyos feminista ágensek torz világlátást hoztak létre, és mindenféle jogokat követelnek maguknak, és ez mennyire káros a gyerekekre nézve.

Felkaptam a fejem arra is, amikor Szilvay az Our Bodies, Ourselves könyvsorozatot említette, hogy ez is valami rettenetes feminista uszítás, ármány és rosszakarat. Holott ezt a kiadványt én még a ‘90-es évekből ismertem: a kötetekben úttörő módon segítettek megérteni a nőknek a testükben lejátszódó folyamatokat”

– mutat rá Hoyer, akiben felmerült, Szilvay talán nem is olvasta azt, amiről beszél, csak közvetett hivatkozásokon keresztül alakított ki képet róla. Fel is akarta tenni neki ezt a kérdés, de kiderült, hogy az előadóktól nem lehet kérdezni. „Tényi azt mondta, az előadók messziről jöttek, most nincs idő kérdezni, úgyhogy meghallgatjuk a következő előadót. Néztünk, hogy mi van?! De hát mi is messziről jöttünk.”    

A feketeleves még hátra volt

Dr. Bánki M. Csaba volt a következő előadó, és a prezentációja – talán nem túlzás ezt mondani –, minden képzeletet alulmúlt. A cikk elején említett PowerPoint-diákon túl

Bánki M. például „az új normális” címszóval bemutatott két képet: egy édesanyát karjában a gyerekével, és egy torkaszakadtából üvöltő, félmeztelenül tüntető nőt, majd feltette a kérdést: „akkor most ki az elnyomó és ki az elnyomott?”

Pintér Diána Veronika klinikai szakpszichológus beszámolója szerint „Bánki M. Csaba előadása pusztán az érzelmekre kívánt hatni. Az előadó gyakorlatilag viccet csinált az LMBTQ-közösség tagjaiból. Bizalmaskodó stílusával azt közvetítette, mintha magunk között végre nyugodtan, öncenzúra nélkül kimondhatnánk, hogy mind egyetértünk az elhangzottakkal. Az egész előadása során fokozatosan igyekezett felépíteni közönségében az LMBTQ-közösséggel szembeni ellenszenvet (...), hogy az LMBTQ-mozgalmat fenyegető entitásként, mindent átható, gomolygó sötét erőként érzékeljük.”

Ezt Hoyer Mária is megerősíti. „Egy ideje már forgolódtunk, hogy most mi van itt. Aztán amikor az előadó benyomta a kommunista internacionálé zenéjét teljes hangerővel, akkor már levegőt sem kaptunk. Hova csöppentünk? Mi ez? Én is úgy voltam vele, hogy mindjárt kimegyek innen” – eleveníti fel. A második előadás után Tényi mégis megengedte, hogy a résztvevők reagálhassanak az elhangzottakra. Addigra Szilvay már elhagyta a termet, Bánki M. zavartan ácsorgott a háttérben.

Az első hozzászóló kifejezte a dühét, elmondta, hogy ez egy felháborító propaganda volt, és milyen megalázó módon beszéltek itt LMBTQ-emberekről – mondatai hatására kirobbant a taps a teremben.

Egy másik szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy pszichológusként, pszichiáterként esküt tettek, hogy mindenféle megkülönböztetés nélkül segítik embertársaikat, erre most az előadók az LMBTQ-személyek ellen hergelnek, és a résztvevők ezt kikérik maguknak. „Tényi Tamás erre annyit mondott, hogy hát jó, ezek is vélemények, kész, megyünk tovább, és jött az ő előadása” – idézi fel Hoyer Mária. 

Demisztifikálni a nagy filozófust

Miért is ne? – Michel Foucault orvosi diagnózisai címmel tartotta meg 2021-ben készített, és a YouTube-on is megtekinthető előadását Tényi Tamás. Mivel ezt a prezentációt a neten én is láttam, elmondhatom, egy meglehetősen öncélú patobiográfia, amelynek szerzője három életrajzíró munkásságára hivatkozva lamentál azon, hogy Foucault-nak milyen öngyilkossági késztetései és kísérletei voltak; tudhatott-e arról 1983 végén, hogy AIDS-ben szenved és potenciálisan megfertőz másokat; tételesen (!) milyen BDSM-eszközöket vásárolt és használt; illetve – ahogy az a szélesebb nyilvánosságban csak 2021-ben vált ismertté, bár a francia értelmiség egy része előtt tudott dolog volt, ami a felelősség kérdéskörét, és a gyarmatosításhoz való viszonyt is felveti – ‘69-ben szexuálisan kizsákmányolt kiskorú fiúkat Tunéziában. 

De hogy jön ez egy egészségügyi szakemberek számára szervezett továbbképzéshez? Miért kellett a közönségnek végighallgatni a felkavaró szöveget? Mennyiben támogatja a kliensekkel végzett mindennapi munkájukat? 

„Az üzenet nagyjából annyi volt, hogy Foucault egy beteg, meleg, pedofil valaki, és hát nézzük meg: ez a »genderelmélet« állítólagos szellemi atyja” – összegzi az előadást Hoyer Mária, miközben kiemeli, Foucault sajnos valóban követett el bűncselekményeket.

Tudományos szempontból viszont az adja a jelentőségét, hogy a XX. század nagy hatású gondolkodója volt, a Collège de France tagja, aki korszakos könyveket írt (például A bolondság története; A tudás archeológiája vagy A szexualitás története), ám elméleteiről Tényi előadásában egyáltalán nem esett szó. Arról viszont igen, hogy 1975-ben, egy kaliforniai útja során a filozófus farokgyűrűt és mellbimbószorító-kapcsot vásárolt – teszem hozzá én. Ráadásul a prezentáció jelenlegi formájában tovább erősítheti a mentális betegségek, a melegség, a pedofília és a BDSM nemcsak téves, de kártékony összemosását is (arról, hogy hogyan vált a „pedofília” politikai termékké, dr. Gyurkó Szilvia írt). 

A beszámolók szerint még egy szakmai szempontból problémás előadás is elhangzott (ez a petícióba végül nem került be): dr. Ujma Przemyslaw Péter A kisebbségi stresszelmélet kritikája című prezentációja, amelyben Ujma állítólag arra a következtetésre jut, hogy mivel az LMBTQ-közösség tagjainak az átlagnál rosszabb mentális egészségét szerinte nem a diszkrimináció és az előítéletek által kiváltott krónikus stressz okozza, így a többségi társadalmat célzó érzékenyítő programok, illetve a jogegyenlőségre irányuló intézkedések sem segítenének ezeknek az embereknek, hogy jobban legyenek. Mélységesen elszomorított, hogy a tudomány eszközeivel próbálja az előadó igazolni, hogy a többségi társadalom tagjainak miért nincs felelőssége abban, hogy tegyen azon csoportok képviselőinek jóllétért, akiknek »genetikailag hordozott sérülékenységét« az egész előadása során igyekezett bebizonyítani” – írja Pintér Diána Veronika. 

Az előadások utóélete

A szinten tartó továbbképzés lezárását egy 45 kérdésből álló tesztvizsga jelentette, és bár 18 előadás hangzott el a három nap alatt, Bánki M. előadásához nyolc kérdés is kapcsolódott: jelentősen felül volt tehát reprezentálva a tesztben, emellett a feladatok megfogalmazása is erősen ideologikus és sugalmazó volt, ahogy arról Hoyer és Pintér is beszámol.

A képzést követően résztvevők egy kisebb csoportja – köztük Hoyer Mária is – először levélben kereste fel Tényi Tamást, hogy magyarázatot kapjon a történtekre. A professzor hárította a kritikát, és kifejezte, a maga részéről befejezettnek tekinti az ügyet. Ezt követően létrehoztak egy petíciót, amelyet először a képzés résztvevői írtak alá (a közös fellépést nehezítette, hogy adatvédelmi okok miatt az egyetem nem adta ki a tanfolyamra regisztráltak e-mail-címeit, így ismerősökön keresztül terjedtek az információk).

Később azonban a petíció eljutott más szakemberekhez is, akik kollégáik beszámolóiból értesültek az eseményekről, így mára a nyílt levélnek több mint 250 aláírója van. 

A levelet több mint két hete elküldték a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Pécsi Tudományegyetem, illetve a PTE ÁOK Szak- és Továbbképző Központ, valamint a Magyar Orvosi Kamara Pszichiátriai Csoportja vezetésének is. Hoyer Mária elmondása szerint még nem kaptak választ.

Az ügyre Facebook-posztban reagált a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ+ Pszichológiai Szekciója, amelynek Hoyer is a tagja, és amelynek képviselői azt írták, „a [petícióban olvasható] beszámoló alapján [az előadásokban elhangzó] állítások nem egyeztethetők össze a pszichológusok és pszichiáterek szakmai-etikai irányelveivel, de az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával sem”. Ajánlották továbbá az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) Útmutató a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és gender-nonkonform kliensekkel folytatott pszichológiai munkához című kiadványát, amelyet a társaság tagjai fordítottak magyarra, és amelynek szövegét az APA tízévente frissíti az új kutatási eredmények fényében – a Szekció jelenleg a 2022-es változat magyar adaptációján dolgozik, amelyet szintén ingyenesen elérhetővé tesz a szakemberek, érdeklődők számára.  

Miért tartozik mindez a nyilvánosságra? Nem a szakma magánügye?

A CME-képzéseknek arról kellene szólnia, hogy a segítő szakemberek, pszichológusok és pszichiáterek a legújabb tudományos ismeretekkel és empirikusan igazolt módszerekkel bővítsék a tudásukat, hogy a tőlük telhető legmagasabb szakmai színvonalon végezhessék a munkájukat: azaz támogathassák a klienseiket, az LMBTQ-klienseiket is, mindannyiunkat a testi-lelki-társas jóllétünk fokozásában. Az, hogy ehelyett „elfogult, cinikus, logikailag zavaros propagandabeszédeket” kellett végighallgatniuk, melyek előadói „pszichiáterként, orvosként, kutatóként gúnyos, személyeskedő stílusban, tendenciózusan értékelték le azokat a személyeket és társadalmi csoportokat, akik kiállnak az LMBTQ-mozgalom mellett, illetve akiket ezen mozgalom előfutárainak tekintenek” (idézet a petíció szövegéből) – rendkívül elkeserítő. 

„Azért is veszélyes, mert ezeken a továbbképzéseken eltérő felkészültségű, az adott témában más-más jártassággal bíró szakemberek vesznek részt. Így előfordulhat, hogy valakiben tényleg az a kép alakul ki, hogy az olyan kategóriák, mint a melegség vagy a pedofília összemoshatók, vagy a magyar egészségügyre a »genderkultusz« jelent reális veszélyt.

Miközben olyan tömegeket érintő népegészségügyi problémák sújtják a társadalmat, mint a depresszió, a szorongásos zavarok, az öngyilkosság vagy a függőségek” – hangsúlyozza dr. Hoyer Mária klinikai, klinikai addiktológiai és alkalmazott egészség szakpszichológus, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense. 

Aggasztó folyamat tehát, hogy azok a kisebbségek ellen hergelő, áltudományos üzenetek, amelyek célja más kontextusokban többnyire a politikai hatalom fenntartása, mára egyre inkább megjelennek a korábban szigorúbb kritériumokkal működő tudományos terekben is (ahol persze a vitának, a „forró témák” megtárgyalásának mindig is volt helye, de módszertanilag elfogadott empirikus kutatások mentén). Ahogy a petíció szerzői is megfogalmazták, fontos lenne párbeszédet kezdeményezni a pszichológiai-pszichiátriai tanfolyamok minőségbiztosításáról, hogy elkerülhető legyen a jövőben a „súlyosan szakmaiatlan és etikátlan” programok előfordulása. 

Fenti célból kérdéseimmel én is felkerestem dr. Miseta Attilát, a Pécsi Tudományegyetem rektortát; dr. Tényi Tamást, az egyik előadót és a képzést szervező pécsi Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatóját; dr. Vincze Áron egyetemi tanárt, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Szak- és Továbbképző Bizottságának elnökét; valamint annak a két szakmai kollégiumi tagozatnak a vezetőjét, amely az OFTEX (Orvosok Folyamatos Továbbképzése) rendszere szerint a tanfolyamot véleményezte: dr. Kovács Pétert (Klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológus tagozat) és dr. Németh Attilát (Pszichiátria és pszichoterápia tagozat).   

Közben viszont megtudtam, hogy a szakmai tagozatok a szakminiszter, illetve a szakállamtitkár tanácsadó testületei, a szakmai irányelvek fejlesztése mellett, a hivatali úton érkező megkeresésre és megbízásra reagálnak, tehát tőlük nem várhatok nyilatkozatot.  

Válasz érkezett Miseta rektortól és Tényi klinikaigazgatótól

A PTE, illetve a Klinika vezetőjétől azt kérdeztem meg, nevezett három előadás akár módszereit, akár tartalmát tekintve mennyiben tükrözi a Pécsi Tudományegyetem tudományos és etikai alapelveit; terveznek-e belső vizsgálatot indítani; mit tesznek a jövőben a minőségbiztosításért; az előadások sértettek-e szerintük szakmai-etikai alapelveket; teljesítették-e a tudományosság kritériumait; tartalmuk mennyiben volt releváns gyakorló szakemberek számára. A következő választ kaptam, amit módosítás nélkül közlünk:

„Az alábbi rövid választ kívánjuk nyújtani az egyetem rektorával közösen.

 A két és fél napos CME képzés a pszichiátriai és a klinikai pszichológiai gyakorlat széles spektrumát érintette. Az első nap délutánján szerepelt a genderelmélet kritikájával foglalkozó szekció, amely a jelen pszichiátriájában egy igen jelentős területet képez, az újabb nozológiai rendszerekben számos változás észlelhető, mind a diagnosztika, mind a terápia területein jelentős változások jelennek meg, élénk viták, nézetkülönbségek érzékelhetőek. A szekció előadásai szükségszerűen érintettek interdiszciplináris vonatkozásokat, ahogy arra a tanfolyam címe is utal.

A szekció előadói valamennyien tudományos minősítéssel rendelkező kutatók vagy klinikusok, két MTA doktora és két PhD fokozatú kolléga tartott előadást. Szilvay Gergely magyar és angol nyelven publikált monográfiát előadása témájából, Bánki és Tényi professzorok sok évtizedes klinikai és kutatói tapasztalattal a hátuk mögött tárgyalták a felmerült kérdéseket.

A képzés szervezői és előadói határozottan visszautasítják, hogy az előadók »közel kerültek ahhoz, hogy a hallgatóságban nyíltan gyűlöletet is keltsenek az embereknek ezen csoportjaival szemben.« Természetesen semmi ehhez hasonló célja nem volt, és nem is lehetett az előadóknak!

Fontos hangsúlyozni, hogy az egyetem vezetése nem szól bele az egyes tudományos képzések, konferenciák előadóinak és témáinak összeállításába. Nagy baj lenne, és jelentősen sérülne a tudomány szabadsága, amennyiben ezt megtenné.”

Összegezve tehát: ez egy vitás téma, elismert szakemberek tartották az előadásokat, akiknek nem állt szándékában gyűlöletet kelteni (vö. szovjet mozgalmi induló mint hangeffektus, Mephisto-festmény, stb.), és egyébként is, tudományos szabadság van.  

Válasz dr. Vincze Árontól, a Szak- és Továbbképző Bizottságának elnökétől

Dr. Vincze Áron egyetemi tanárnak írásban a következő két kérdést tettem fel: 1) A Szak- és Továbbképző Bizottsággal van-e lehetőségük vizsgálatot kezdeményezni az ügyben? Ha igen, elindították-e már ezt a folyamatot, és mikorra várható eredmény? 2) Mit tesz a Szak- és Továbbképző Bizottság annak érdekében, hogy a jövőben biztosítsa a kötelező szakmai szinten tartó tanfolyamok – a korábbiakban egyébként jellemző, és minden érintett által elismert – magas szakmai színvonalát a Pécsi Tudományegyetemen?

A következő választ kaptam, amit módosítás nélkül közlünk:

„Most értesültem az Ön leveléből a hivatkozott tanfolyammal kapcsolatos panaszokról, más megkeresés hozzám még nem érkezett. Kérdéseire a válaszaim: 1) A Szak- és Továbbképző Bizottságnak természetesen van lehetősége vizsgálatot kezdeményezni, amennyiben kifogás érkezik akkreditált tanfolyamokkal kapcsolatban. Jelen esetben ez még nem történt meg, hiszen ahogy említettem, csak az Ön leveléből értesültem a történtekről. 

2) A Szak- és Továbbképző Bizottság az egyetemünkhöz benyújtott tanfolyamok akkreditálása kapcsán a tanfolyam szervezők és a felkért előadók szakmai elismertsége, tudományos minősítése és a tervezett programban feltüntetett témakörök / előadás címek és időtartamok alapján dönt a tanfolyamok minősítéséről. A megfelelő szakmai színvonalra az előadók személye és a tanfolyamot szervező klinika nyújtja a garanciát.” 

Mindez azért furcsa, mert – ha jól értem – a Szak és Továbbképző Bizottság együttműködik a Szak és Továbbképző Központtal, melynek vezetője, dr. Ertl Tibor dékáni tanácsadó a petíció címzettjei között szerepel, és a petíció szövege szerint levélben is felkeresték őt a résztvevők hetekkel ezelőtt.

Mindenesetre megkérdeztem Vincze elnököt, hogy a mára több mint 250 aláíróval rendelkező petíció mellett a résztvevők milyen hivatalos formában jelezhetik panaszaikat, hogy a bizottság érdemben mérlegelje a vizsgálat elindítását. 

Nincs itt semmi látnivaló!

Fenti levelemre meg is érkezett a válasz dr. Vincze Árontól, a PTE ÁOK Szak- és Továbbképző Bizottságának elnökétől. Idézem: „Az ügyben az Ön levele után természetesen tájékozódtam, és úgy tudom, hogy időközben a tanfolyamot szervező klinika igazgatója, Tényi Tamás professzor úr és egyetemünk Rektora, Miseta Attila professzor úr megkeresésükre már válaszolt. A válaszban leírtakkal teljes mértékben egyetértek. 

Tájékoztatom, hogy a PTE ÁOK/2024.I./00026 számú »Aktualitások és nézőpontok – interdiszciplinaritás a pszichiátriában« tanfolyam résztvevői értékelését áttekintettem, a tanfolyam összesített osztályzata 4,6 pont volt (5 az elérhető maximális pontszám), ezen belül az előadók felkészültségét, eladásmódját és az előadások technikai lebonyolítását külön-külön is 4,5 feletti összesített pontszámmal értékelte a hallgatóság. Így a tanfolyammal kapcsolatban vizsgálatot nem tartok indokoltnak, hasonlóan a rektori és a dékáni vezetés álláspontjához.

Az a petíciót kezdeményezők döntési joga, hogy mit kezdenek vele, ebben nem tudok tanácsot adni.”

Az elnök által említett statisztika a programban szereplő 18 előadás átlagát jelenti. A fenti panaszok pedig nemhogy felelősségvállalásra, esetleg bocsánatkérésre nem késztették a történet főbb szereplőit, még ahhoz sem bizonyultak elegendőnek, hogy egyáltalán belső vizsgálat induljon az ügyben. Szilvay Gergely, Tényi Tamás, sőt, még Bánki M. Csaba előadása is rendben találtatott.  

Kiemelt képük illusztráció – Forrás: Getty Images/ Westend61

Milanovich Domi