Az internetes kommunikáció bevitte a kegyelemdöfést az illemszabályoknak

–

Ha az illem eredetéről gondolkodunk, elsősorban talán a magasabb társadalmi rétegekre, az arisztokratákra asszociálunk, pedig valójában már az őskor kapcsán beszélhetünk az illem előzményeiről.

„Az embernek mindig kellettek keretek, hogy eligazodjon a világban és főleg a közösségben: a legősibb normarendszer az illem, erre épült rá később a formális helyezetekben előhívott etikett, majd a protokoll” – kezdi dr. Bittó Renáta, protokoll- és viselkedéskultúra-szakértő, oktató, tréner. Ahogy a szakember mondja, a klasszikus ősközösségekben nyilván a túlélésre fókuszáltak elsősorban, ám ennek ellenére a társas kapcsolat alapjait – mint az üdvözlés vagy az elköszönés – nagy valószínűséggel már ekkor megteremtették. Erről árulkodnak például a barlangrajzok egyes jelenetei.

„Az ember társas lény, ez ösztönösen hozta magával, hogy előbb-utóbb az egyének között létrejött egyfajta hierarchia: az alá-fölé rendeltség pedig egyre több szabállyal járt.

A települések kialakulásával – amikor egymás számára már tényleg teljesen idegen emberek kezdtek közösségben élni – vált szükségessé a zökkenőmentes együttélés kereteinek kialakítása, valamint a falvak, városok kordában tartása. Így születtek a jogszabályok, amelyek tulajdonképpen az illem egy sajátosabb megfogalmazását jelentik” – magyarázza Bittó Renáta.

A civilizáció fejlődésével az ember aztán egyre nagyobb elvárásokat állított az illem kapcsán saját maga elé: így a kultúrára és a kulturáltságra való igény terjedésével minél határozottabb keretet teremtett a kapcsolatai létrehozására, illetve megtartására.

Diszkréten közölt, de vállalt érzelmek

Bizonyára sokan hallottunk történeteket a nagymamáink, dédmamáink szájából, a különböző szokásokról és formaságokról, amelyeket be kellett tartani udvarlásnál, ismerkedésnél vagy egy esemény keretein belül. Láttunk kosztümös filmeket és olvastunk hasonló regényeket, amelyek kapcsán könnyű édes és olykor irigy nosztalgiát érezni, miközben azért tisztában vagyunk vele, hogy a kedves bókok, vagy a kifinomult udvarlás mellett nem sírnánk vissza minden korlátot azokból az időkből.

Az illem és etikett fontos része volt régen az ismerkedésnek: a fiatal lányokat gardedámok kísérték a társasági eseményekre, és árgus szemekkel figyelték, nehogy átlépjenek bármiféle határt. Míg ez a fajta kontroll nyilvánvalóan nem hiányzik az etikettből nekünk, modern embereknek, azért sok szempontból hasznos lenne néhány régi praktikához visszanyúlni: például milyen jó megoldás volna az egyre többet emlegetett ghostinggal szemben, ha ma is megkerülhetetlenül egymás szemébe kellene nézni, amikor valaki jelzi, mik a szándékai (vagy épp mik nem).

„A bálokon a táncrend írott normaként volt jelen: a lányoknak, ha felkérték őket, igent kellett mondaniuk. Mégis meg lehetett kerülni apró trükkökkel a normákat, és egyfajta félinformális módon tudtára adni az udvarlóknak, ki tetszik, és kinek nem érdemes táncba hívnia a nőt, mert nincs meg a megfelelő vonzalom. A legyező megfelelő mozgatása például félreérthetetlen jelentéssel bírt” – hangsúlyozza az etikettszakértő.

A módszer egyértelmű választ adott: miközben szemtől szemben állva kommunikált, azt mégis megfelelő diszkrécióval tette.

Persze, ki tudja? Ha megkérdeznénk az ott illően kikosarazott férfiakat, lehet, hogy jobban örültek volna egy titkos Messenger-üzenetnek mások figyelő tekintete nélkül. Mindenesetre azt hiszem, a legyezőemoji különféle változatai jókora távlatokat nyithatnának az online társkeresés során zajló kommunikációban (bár tény, hogy a szemkontaktus velük is elmaradna).

Az időszámítás és a kultúra is meghatározó

Az illem kezdetektől mindenkié volt, míg az etikett előnyeit inkább a több pénzzel és szabadidővel bíró, magas társadalmi rétegek élvezték – hiszen számukra adódott lehetőség nagyszabású eseményeken részt venni, valamint tanulni a szabályokat. Mégis sokféle norma szivárgott le és honosodott meg a köznép köreiben. „A kézzel evést például így váltotta fel az evőeszközzel való étkezés, de a megjelenés, öltözködés kapcsán is meghatározók voltak a felsőbb körök szokásai” – mondja Bittó Renáta. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy régen az étkezés egy csendben, beszélgetés nélkül zajló esemény volt, míg mára – talán mondhatom, hogy pozitív változásként – éppen a társaság, a kommunikáció áll a középpontjában. Nem véletlen, hogy az üzleti szférában is közkedveltté vált az úgynevezett fehér asztalos tárgyalás, amikor kötetlenebb módon, étkezés közben egyeztetik az álláspontjaikat a felek.

Néhány illemszokás kapcsán kifejezetten boldogok lehetünk, hogy változtak a szokások: a szalvétát megelőző időkben például az arra járó kutyák szőrébe, vagy az ingujjba kellett törölni a kezeket, ez ma már maximum az óvodás gyerekeket töltené el elégedettséggel.

Persze az illem és etikett kapcsán a kor mellett rendkívül fontos a kultúra is, amelyben aktuálisan létezünk.

„Ismerjük a mondást: ha Rómában vagy, viselkedj úgy, mint a rómaiak. Az illem a mai napig ezt tartja szem előtt, azaz, ha más kultúrába érkezünk, nekünk kell alkalmazkodnunk a szokásokhoz. Akad, ahol a kézzel evés vagy a böfögés például nem az illem megszegése, hanem az étkezés természetes módja, illetve a finom étel elismerésének jele. Ezért jó, ha előre tájékozódunk arról, mi része az etikettnek” – fűzi hozzá Bittó Renáta.

A lazulás nem jelent teljes lazaságot

Az illem mindig is rugalmas jelenség volt, hiszen folyamatosan követte a különböző évszázadok kulturális, technológiai változásait. „Természetesen ez ma sincs másként, amikor a formális szabályok helyett a társas érintkezés, vagy akár a megjelenéskultúra területén az informális viselkedés elfogadottsága uralkodik. Utóbbi pedig akarva-akaratlanul a hagyományos illemszabályok enyhülését eredményezi” – magyarázza a szakértő.

Hozzáteszi: a formális és informális kölcsönhatása is más lett, hiszen mára az informalitás gyűrűzik be a hivatalos és üzleti életbe.

„Ezzel nincs is probléma, a lényeg inkább az lenne, hogy a lazulást ne keverjük össze a lazasággal, illetve a közvetlenséget a közönségessel. Természetes folyamat, hogy a technikai újítások megváltoztatják a kommunikációs normákat, azonban nekünk kell kézben tartanunk, hogy észszerű keretek között adjunk ennek helyet” – véli Bittó Renáta.

Az illem része lenne tiszteletben tartani a másik véleményét, illetve ítélkezésmentesen reagálni. Örök igazság azonban, hogy minél távolabb vagyunk egymástól, annál könnyebb megkerülni az illemet. „A virtuális tér nagyban felerősíti utóbbi jelenséget, hiszen

az anonimitás remek lehetőséget ad az alapvető emberi normák megkerülésére.

Vigyázni kell ezzel. Az individualizációs trend úgy is megvalósulhatna, hogy közben figyelembe vesszük: mindig és mindenkor egy közösség részeként működünk, ezért tekintettel kell lennünk a többi benne élőre is” – hangsúlyozza a szakember.

Ahogy ő mondja, a huszonegyedik században azért nehéz integrálni az illemet, mert az univerzalizál, egységessé tesz, miközben aktuálisan az egyénen és annak egyéni viselkedési stílusán van a hangsúly.

Az arany középutat nehéz megtalálni, és miközben a rugalmasabb létezésnek számos előnye van, azt semmiképpen sem szabad hagyni, hogy a virtuális térben megvalósítható személytelenség vagy anonimitás eltöröljön olyan alapvető idők óta velünk élő normákat, mint a köszönés vagy a megszólítás.

Netikett és ami mögötte van

Az online platformok egyébként több érdekes jelenséget magukkal hoztak az írásbeli kommunikáció és illem kapcsán.

Például míg régen egyértelmű volt, hogy a megszólítás végére felkiáltójel kell, ma már a netikett (hálózati kommunikációs illem) inkább erőszakosnak, arrogánsnak ítéli ezt az írásjelet (ami a hivatalos leveleket illeti), holott a magyar nyelvtanban normaként tekintünk a tézisre.

A netikett emellett a hagyományokat is követi: nagy hangsúlyt helyez például a köszönési formulák használatára még az azonnali üzenetküldés platformjain is (mint például a Messenger). Kiemeli a szóközök és ékezetek alkalmazásának fontosságát, de arra is magyarázatot ad, miért nem tanácsos csupa nagybetűvel írni a mondandókat – hiszen az online írott kommunikációban ez bizony kiabálásnak számít.

Ahogy a világ nyílik, természetesen úgy mossa el az illem különbözőségeit is a globalizáció, illetve a kulturális sokféleség: ezért lehet például, hogy míg a szüleink még magázták a szüleiket, mi már nem, miközben a mi gyerekeink már a saját szüleik baráti körét is egyértelműen tegezik. Ez pedig nem romlás vagy javulás – egyszerűen csak a körülmények változása. 

Az illem lehet fűszer a kapcsolatokban

Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy amennyire képesek az illemszabályok a feleket közelebb hozni egymáshoz, ugyanúgy el is tudják őket távolítani – ha nem megfelelő módon alkalmazzák őket. „Az illemszabályok ismerete nem csupán egyéni szinten bír jelentőséggel az emberek értékrendjét, szokásait és hagyományait tükrözi. Éppen ezért gondolom, hogy nemcsak a tisztelet megadása miatt fontos ismerni a normákat, de a kommunikáció hatékonyságán is sokat lendít, ha tisztában vagyunk velük” – foglalja össze a szakértő. 

A társadalmi változások sok bizonytalan helyzetet szülnek. A mi kultúránkban például alapvetően az illem része a férfi előzékenysége, azonban egyes társadalmi jelenségek hatására már nem egyértelmű, melyik nő veszi ezt jó néven, és ki az, aki nem szeretne élni azzal az illem diktálta előjogával, hogy kinyitják neki az ajtót vagy előre engedik. Ezekben a szituációkban ezért érdemes jelezni, hogyan állunk ehhez a kérdéshez. (Ugye milyen jó lenne erre is egy legyező?)

„Az illemszabályok alapvetően azért jöttek létre, hogy megelőzzenek bizonyos konfliktusokat.

Érdemes ismerni és alkalmazni a társas kapcsolatok mai is élő normáit, illetve ami átemelhető, azt továbbvinni az offline-ból az online térbe. Az illem nem független tőlünk: hozzájárul a figyelmességre, empátiára való képességünkhöz, pozitívan hat a személyiségre, és sokszor fűszert ad a kapcsolatoknak, amelyek így nem csak a tartalomszintű kommunikációról szólnak” – hívja fel a figyelmet Bittó Renáta.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Image Source

Széles-Horváth Anna