Öltöny tornacipővel, színházlátogatás farmernadrágban: a kiöltözés jelentése és jelentősége ma
Ismerjük el, az öltözködés nem az életünk legfontosabb kérdése, de azért nem is teljesen mellékes. Mindenki megtapasztalta már, mennyit javít a hangulatán egy jól megválasztott szett, és mennyit ront, ha félrenyúlt a szekrényben. Szép, hosszú utat tettünk meg azóta, hogy a kinézetünket szigorú társadalmi konvenciók határozzák meg, de most mintha átestünk volna a ló túloldalára: jóformán kikoptak az életünkből a formális keretek, és még ha kedvünk lenne is időnként kiöltözni, alig találni olyan eseményt, amely miatt érdemes. Tessék körbenézni egy színházban vagy hangversenyen! Jól van ez így? Gyárfás Dorka járt utána a kérdésnek.
–
„A színházban tiltsák be a farmert!”– visszhangzik az Insta-oldalunkon a komment, amikor arról kérdezzük az olvasókat, hogy hová lehet még kiöltözni. Igen, visszhangzik, mert többen csatlakoznak, hasonló érzelmi töltéssel. Én elég gyakori színházlátogató vagyok, talán ezért vagyok azon a véleményen, hogy oda csak azok járnak farmerban, akiknek az életében ez nem különleges, hanem hétköznapi esemény, olyan gyakran fordulnak meg ott. Például épp a színházi szakma, amely megtiszteli a kollégákat azzal, hogy követi a munkájukat, de nem tiszteli meg az öltözékével, mert számára ez olyan, mint átugrani a szomszédba. Aki színházba „kiöltözik”, annak ez egy kivételes, ünnepi alkalom – amire kétségkívül mindannyiunknak szükségünk van.
Valahol meg kell emelnünk a lelkünket, súlyt kell adnunk a pillanatnak, meg kell tartanunk – vagy meg kell teremtenünk – a hagyományainkat, és ennek fontos eszköze az öltözködés.
Gyors körkérdésünkből, hogy ki hol éli ezt meg, az derült ki, hogy a színház mellett komolyzenei hangversenyen, kiállításmegnyitón, opera-előadáson, ballagáson, esküvőn, keresztelőn, céges buliban, fontosabb családi eseményeken, szakdolgozatvédésen és állásinterjún bújtok szebb ruhába, de van, aki még orvosi vizitre is. Ilyenkor „öltöztetjük díszbe a lelkünket és a testünket is” – mondja az egyik hozzászóló, csakhogy egyik említett alkalomból sem akad túl sok egy évben.
„A kiöltözés egyfajta tiszteletadás vagy ünnepi rítus” – üzeni valaki, de úgy tűnik, a mai világunkból éppen a valódi szertartások koptak ki (ahogy egy korábbi cikkünkben Milanovich Domi megírta.) Pedig az ezekre való lelki rákészülés része, hogy gondosan felöltözünk rájuk – magyarázza a követőnk.
De ha nincsenek rítusok, mi marad? Kiöltözünk a hétköznapokban! Akkor, amikor tetszik. Amikor nekünk van rá szükségünk, mert máshogyan érezzük magunkat tőle.
Emlékezzetek vissza a karanténra, amikor egész nap macinaciban voltunk. Én az elején még azon is elgondolkodtam, hogy – dacára az online meetingeknek – mégis minek mossam meg a hajam. Kinek? Mi célból? Míg rá nem jöttem, hogy saját magamért muszáj. Nekem lesz más tőle a közérzetem. És pár hét alatt eljutottunk oda, hogy az online meeting is egy mustrává vált, hiszen ez lett a társas érintkezések színtere, a séta pedig… ha nem kapta is vissza azt a rangját, amit annak idején egy Duna-parti korzózás jelentett, de közel került hozzá.
Innen kellett visszaépítenünk magunkat, még az öltözködés terén is. És szóljon, aki nem vette észre, hogy ez az időszak nyomot hagyott a ruhatárán, nem lett több kapucnis pulcsi, pamutnadrág, lapos talpú cipő a gardróbjában, és a kényelem nem maradt elsődleges szempont az öltözködésében! Vannak ruháim, amiket a Covid megjelenése óta nem vettem fel – elvesztették a funkciójukat. Megváltozott az életformánk (ha nem tűnik is fel), kevesebb formális interakcióban veszünk részt, sokkal többet dolgozunk otthon.
Kelecsényi Milán szabászati és öltözködési tanácsadó – akinek a közösségi felületét azért követem, mert épp a klasszikus eleganciát képviseli, ami mára kuriózum – ehhez még egy szempontot hozzátesz: „A nemzetközi díjátadókon, kiemelt eseményeken is azt láthatjuk, hogy ma teljesen másképp értelmezik a „kiöltözés” fogalmát, mint régebben: a szmoking megjelent a szivárvány minden színében, és már fel lehet venni tornacipővel is. Ez legyűrűzik az átlagemberekhez: esküvőkön is egyre többen kérik tőlem, hogy olyan öltönyt készítsek, amit tornacipővel fognak viselni, akár maga a vőlegény. És lehet, hogy az a tornacipő többe is kerül, mint a klasszikus bőrcipő. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy a Covid alatt minden a kényelemről szólt, de az is, hogy a fiatal generáció számára már mindent a social mediából áradó trendek határoznak meg, ahol az extrém stílus hódít.
A mai huszonéveseknek a különleges alkalom azt jelenti, hogy ki lehet próbálni szélsőséges outfiteket, párosításokat.”
Milán szerint a divat demokratizálódott, és már nem a nagy divatlapok, hanem a közösségi média és az influenszerek világa alkotja a fő színterét. Így rengeteg különböző trend, szubkultúra, divathullám megfér egymás mellett, köztük a klasszikus elegancia is. „Nincs többé egy nagy divathullám, amit követni kell, hanem minden stílus lehet trendi” – mondja. Ennek ellenére amikor megemlítem, hogy a követőink egy része botrányosnak tartja a farmer viseletét színházban, ő még rá is erősít: szerinte nemcsak a színházból, hanem az ügyvédi irodákból és a bankokból is ki kellene tiltani. Úgy gondolja:
„Jó dolog, ha az ember odafigyel magára, megtesz magáért gesztusokat, mert pozitív hatással lesz a személyiségére és a környezetére is.”
És a formális keretek felhígulásával párhuzamosan azt veszi észre, hogy egyre inkább megjelennek a szűk körben tartott vagy csak bizonyos társadalmi rétegnek szánt kiemelt események is, ahol a meghívón jelzik a dress code-ot. Szerinte ez a két folyamat párhuzamosan van jelen az életünkben: az irodai dolgozók lazább viseletért harcolnak, a home office-ra szokott munkavállalók pedig alig várják, hogy hétvégén végre kiöltözhessenek.
Látszólag ez káoszt okoz, de éppen ezért mindenki magára szabhatja a kereteket. Nem a külső elvárásnak, hanem a belső igényünknek felelhetünk meg, ami – lássuk be – sokkal kedvezőbb, hiszen a személyes szabadságunk nyilvánulhat meg benne. Kedved van magas sarkúban vinni a gyereket a játszótérre? Nosza, provokáld az anyukákat (és állítsd jó nagy kihívás elé magad…)! A színházba viszont tréningfelsőt húznál? Senki nem fog kivezetni a nézőtérről.
Bár Milán szerint azért bizonyos keretek jobb, ha maradnak: meghatározó gyerekkori élménye, amikor egy külföldi nyaraláson nem engedték be őket egy étterembe, mert rövidnadrágot viseltek. „Ez megmarad az emberben, nem érzi jól magát tőle. És igen, úgy gondolom azóta, hogy az irodai munkahelyen sincs helye a rövidnadrágnak.”
Ha pedig még sincs tiltva, és lassan mindent szabad, akkor maradjon iránytű az, hogy bármely helyzetben hogyan szeretnénk prezentálni magunkat. Milyen képet szeretnénk kialakítani magunkról? Mi lenne az üzenetünk? És végül: mi tenne jót a hangulatunknak? Milán szavaival élve: „Az öltözködés nem sekélyes dolog, és nem azért kell odafigyelni rá, mert bárki elvárja tőlünk, hanem a magunkkal szembeni igényességből.”
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61
