Nem az áldozatnak, hanem az elkövetőnek kell szégyenkeznie – így lett feminista ikon Gisèle Pélicot

–

Gisèle a tárgyalásokon főleg a keresztnevét használta – vezetéknevét azóta meg is változtatta, érthető módon nem akarta egykori férje és bántalmazója nevét viselni –, ezért a cikkben is így hivatkozunk rá.

Idillnek hitt horror

A francia Mazan nevű faluban élő Gisèle-nek 2020. november 2-án be kellett mennie a helyi rendőrségre, ugyanis a férjét nem sokkal korábban egy élelmiszerboltban rajtakapták, ahogy nők szoknyája alá próbált fotózni. A férfi digitális eszközeit lefoglalták, ám amit találtak, az nemcsak a rendőröket, hanem Franciaországot és az egész világot megdöbbentette. A most 71 éves Dominique Pélicot számítógépén

rábukkantak egy „bántalmazás” nevű mappára, amiben több tízezer fotó és videó volt, ezek nagy részén a felesége, Gisèle, szerepelt öntudatlan állapotban, gyakran más férfiak társaságában.

A felvételek alapján egyértelművé vált: a nőt a férje tíz éven keresztül rendszeresen begyógyszerezte, megerőszakolta, és minimum 72 férfinak felajánlotta felesége magatehetetlen testét, hogy kiéljék rajta beteges vágyaikat. A számítógépen talált bizonyítékokból továbbá az is kiderült, hogy Dominique a lányát, Caroline-t, és két menyét is elkábította, és meztelen fotókat készített róluk.

Minderről Gisèle-nek fogalma sem volt: a gyógyszerek miatt nem emlékezett a bántalmazásokra; egészen addig a napig azt hitte, boldog házasságban él férjével, akit odaadó, figyelmes társként jellemzett.

Bár a konkrét abúzusokra nem emlékezett, a sorozatos bántalmazás nem maradt nyom nélkül. Gisèle sokat fogyott, hullott a haja, sokszor volt fáradt, és előfordult, hogy egész napokra nem emlékezett. Férjével orvostól orvosig jártak, de sehol nem tudták diagnosztizálni, a gyerekei pedig attól tartottak, hogy az Alzheimer-kór kezdeti tüneteit produkálja.

Az igazságra végül azon a hétfői napon derült fény. A hetvenkét idegenből ötvenet tudtak azonosítani a hatóságok, és letartóztatták Dominique Pélicot-t is. A tárgyalássorozat 2024 szeptemberében kezdődött és december 18-án hirdettek ítéletet:

Dominique Pélicot a maximálisan kiszabható 20 év letöltendő börtönbüntetést kapta.

A többi, 26 és 74 év közötti vádlott közül a legtöbben nyolc-tizenkét év körüli letöltendőt kaptak, ami jóval kevesebb, mint amennyit az ügyészek kértek rájuk. Emellett a bíróság az elítélteket több éven át tartó orvosi kezelésre kötelezte.

Az ügy további részleteiről ebben a cikkben írtunk korábban.

Arccal, névvel, méltósággal a nőkért

„A világom szétesett. Számomra minden összeomlott. Minden, amit ötven év alatt felépítettem.

A bűn oltárán áldoztak fel. Úgy tekintettek rám, mint egy rongybabára, mint egy szemeteszsákra.

Nincs többé identitásom… nem tudom, hogy felépülök-e valaha.” 

Így nyilatkozott Gisèle arról, hogyan hatott rá és az életére az, hogy a férjéről kiderült a borzasztó igazság. Abban nem reménykedik, hogy valaha fel fogja tudni dolgozni a történteket, és ahogy az ügyvédei fogalmaztak, a bírósági ítéletek sem adhatják vissza mindazt, amit elvettek tőle.

Az áldozatokat, főleg ilyen kényes ügyekben, mint a bántalmazás és a nemi erőszak, a francia törvények alapján is megilleti a zárt tárgyalás és a névtelenség joga. Azonban azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé, Gisèle a kezébe vette az irányítást. És nemcsak a történetét vállalta, hanem azt is elérte, hogy a tárgyaláson levetítsék azokat a felvételeket, amik a megerőszakolásáról készültek – azt akarta, mindenki lássa, mit tettek vele, és hogy egyértelművé váljon, hogy minden elkövető pontosan tudta, mit tesz.

„Szeretném, ha a megerőszakolt nők tudnák, hogy nem nekünk kell szégyellnünk magunkat, nekik kell szégyenkezniük”

– mondta tanúvallomásában, pere pedig a nőkkel szemben elkövetett szexuális erőszak elleni küzdelem jelképévé vált nemcsak Franciaországban, de a világ nagy részén is. Kiállásával nem csupán azt mutatta meg bántalmazott nők milliónak, hogy nincsenek egyedül, hanem azt is, hogy érdemes kiállniuk magukért, és hogy a bántalmazók nem vehetik el a nők méltóságát. Ezen felül pedig a nyílt tárgyalás lehetővé tette, hogy létrejöjjön egy széles körű társadalmi párbeszéd a nők elleni erőszakról, illetve rávilágított arra is, hogy nemi erőszakot nemcsak a „sötét sikátorokban lesben álló szörnyetegek” követhetnek el, hanem átlagemberek, olyan férfiak, akikről a legszűkebb környezetük sem gondolná.

Tüntetések, szolidaritás, törvénymódosítás

Gisèle kiállása nem csupán a többi bántalmazottnak adhatott erőt, hanem jelentős megmozdulásokhoz vezetett Franciaországban. Országszerte több, esetenként több tízezres tüntetést is tartottak nőjogi mozgalmak, amelyek a nők ellen elkövetett erőszakra hívták fel a figyelmet, megköszönték Gisèle kiállását, és törvénymódosítást követeltek: azt akarják, hogy jogszabály mondja ki,

hogy minden fél részéről beleegyezés szükséges az aktushoz, anélkül nemi erőszakról van szó.

A civilek mellett politikusok és közéleti személyek is megszólaltak Gisèle ügyében. A francia elnök köszönetet mondott a nőnek, mondván a „méltósága és bátorsága erőt ad Franciaországnak és a világnak”.

Szeptemberben pedig ismert francia férfiak csoportja, köztük énekesek, zenészek, színészek és újságírók nyilvános levelet írtak a Libération című lapba. Szerintük a Pélicot-ügy bebizonyította, hogy az erőszakot nem „szörnyetegek” követik el, hanem átlagos emberek. Felszólították férfitársaikat, hogy vessék el azt a gondolkodásmódot, hogy a férfias alaptermészet megengedi ezt a viselkedést. „Kivétel nélkül minden férfi hasznot húz egy olyan rendszerből, amely a nőket uralja” – írták.

Felejtsük el a sztereotip elkövetőt!

Tadgh Tobin, a Nottingham Trent Egyetem törvényszékipszichológus-PhD-hallgatója a The Conversation című lapban azt írja, Gisèle esete valódi változást hozhat – ő ugyanis nem egy sztereotip erőszaktúlélő.

Véleménye szerint a nemi erőszakra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint ami egy csinos, esetleg kihívó öltözékben az éjszakai utcán járó fiatal lánnyal történik meg, az elkövető pedig egy idegen, aki a sötétben megbújva vár, hogy lecsapjon.

Csakhogy az efféle esetek nagyon kis része felel meg a vázolt sztereotípiának. A valóság az, hogy lehet nemi erőszak áldozata idős ember, és férfi is, a tettes pedig nagyon gyakran az áldozat ismerőse, rokona, a támadás pedig zárt ajtók mögött történik. „A női áldozatok esetében a leggyakrabban feljelentett elkövető az intim partner (46 százalék), a férfi áldozatok esetében pedig az ismerős (38 százalék)” – írja cikkében Tobin. 

Az, hogy ekkora nyilvánosságot kapott a története, segíthet másoknak, akik hasonló cipőben járnak. Ugyanis, ahogy Tobin írja: „Ha az áldozat úgy érzi, nem felel meg a nemi erőszak vagy a szexuális zaklatás tipikus kritériumainak, akkor nagyobb a valószínűsége annak, nem tulajdonít nagy jelentőséget a történteknek, esetleg észre sem veszi, hogy mi történt vele. Ez különösen igaz a házastársi vagy kapcsolati bántalmazás eseteiben, valamint a férfi áldozatok körében, ahol a túlélők esetenként nem realizálják, hogy a beleegyezésük fontos és szükséges a szexuális aktushoz.

Ennek következtében a nem sztereotip túlélők kevésbé valószínű, hogy támogatást kérnek, és nagyobb eséllyel lesz negatív következménye a testi, a lelki és a szexuális egészségükre.”

Nem akart ikon lenni

Az ítélethirdetés után Gisèle azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a gyerekeire és az unokáira gondolt a bíróságon, az ő érdekükben akarta ezt a küzdelmet végigcsinálni, majd hozzátette, hogy mély hálával tartozik mindazoknak, akik támogatták őt. Azt mondta, nem bánta meg, hogy kérte az ügye nyilvános tárgyalását, és mindezt azért tette, „hogy a társadalom láthassa, mi történik”.

Az utolsó tárgyalás után az ügyvédei is megszólaltak. Az ügyfele lelkiállapotára vonatkozó kérdésre Stéphane Babonneau azt válaszolta, hogy Gisèle „nagyon örült, hogy hazamehetett, nagyon megkönnyebbült”.

„Azt viszont nem szeretné, hogy a többi áldozat azt gondolja, hogy »ennek a nőnek rendkívüli ereje van, én nem tudnám ezt végigcsinálni« – mondta az ügyvéd, majd hozzátette: – Nem akarja, hogy ikonként tekintsenek rá. Nem akarja, hogy rendkívüli embernek tartsák.”

Mindamellett nem biztos, hogy teljesen visszavonul. „Jelenleg kimerült, pihenni akar, és néhány hétig egy kis anonimitásra vágyik. Utána majd elgondolkodik azon, hogy mit akar csinálni, de biztos vagyok benne, hogy nem lekvárfőzéssel fogja tölteni a napjait” – mondta Gisèle-ről egy másik ügyvédje. Tudja, hogy sokan azt várják tőle, hogy folytassa az aktivizmust – pedig nem saját akaratából választotta ezt az utat.

Hogy együtt tudjon élni az őt ért szörnyűségekkel, Gisèle jelenleg is pszichiáterhez jár, de nem szed gyógyszereket, mert nem akarja, hogy bármilyen vegyület kerüljön a szervezetébe.

Dián Dóri