Éjszakai dajkát minden kisgyermekes édesanya mellé! – Megnéztük a Pszichoanyu című filmet

–

Éjszaka alvó csecsemő?

Mindig is hitetlenkedéssel vegyes elragadtatással hallgattam azokat a szülői beszámolókat, amelyek éjszakákat végigalvó csecsemőkről szóltak. Valahogy ezekről mindig csak úgy hall az ember, és sohasem vele történik. Tündérmese a „szép volna, ha igaz volna” ködbe vesző alkonyzónájából, valahonnan az Üveghegyen túlról. Ezek persze már a kialvatlanságtól kótyagos, újsütetű szülő kétségbeesett gondolatai, akinek a bűntudat összerántja a gyomrát: talán én csinálok rosszul valamit?

A szülői lét e vissza-visszatérő aspektusa az éjszakai ébredés majdhogynem természetes velejárója.

Előfordult, hogy a lányom csak úgy volt hajlandó visszaaludni, ha „egy kis dombra lecsücsültünk” vele

Előtted van a jelenet? Éjszaka közepe, ki tudja, hányadik ébredés, te pedig csecsemővel a karodban guggolsz, fölállsz, guggolsz, fölállsz, miközben egy elfojtott tüsszentést vagy köhögést próbálsz visszanyelni. Merthogy meg vagy fázva. Baba-mama fitnesz a javából, ami után a diót farpofával is törheted! Egyszer kínunkban az éjszaka közepén autóba vágtuk magunkat, hátha a klasszikus filmes toposz segít: a motor duruzsolása és a zötykölődés álomba ringatja a babát. Ha őt nem is, minket igen, és a McDrive-nál, ahol végül persze kikötöttünk, három csillogó szempár várta a rendelést az utastérben. Egy-két átvirrasztott éjszaka elég az alvás felértékelődéséhez!

Mit meg nem adnánk egy-egy átdurmolt éjszakáért! A józan eszünkön kívül…

Képzeld el, hogy este tízkor megérkezik valaki, és átveszi tőled a babát. Persze tudod, hogy jó kezekben van – bár lehet, hogy létezik az a kialvatlansági fok, amikor már ez sem szempont –, és te átadod magad az édes öntudatvesztésnek. Szoptatásra odaviszi neked az ágyba a kicsit, gyengéden felébreszt, majd miután végeztél, éppoly hangtalanul vissza is vonul a hálószobából, neked szinte mozdulni sem kell. S miközben óvón vigyázza a család kicsi kincsének álmát, mellette még össze is rámolja a rumlis lakást, már amennyire megteheti ezt anélkül, hogy felébresztene. Esetleg összedob néhány csokis muffint reggelire. Hát, nem eszményi?! Kár, hogy csak képzelgés...

A jelenést nem a „férjek gyöngyének”, hanem éjszakai dadának nevezik, és bár ezúttal nem valóságos, de egyáltalán nem az a légből kapott fajta. Nálunk még fehér folt a piacon, de külföldön, különösen a tengerentúlon kezd elterjedtté válni. Kérdés persze, hogy ki engedheti meg magának, bár hogyha már a józan ész és a lét a tét, valamit lépni kell. A kialvatlanság nem játék, komoly fizikai és pszichikai problémákhoz vezethet.

Erről készített filmet Hollywood ünnepelt író-rendező párosa, Diablo Cody és Jason Reitman, akikre, ha összedugják a fejüket, mindig érdemes odafigyelni. Első közös munkájuk, a felelőtlenségében is felelősségteljes tini kismamáról szóló Juno 2008-ban megérdemelten nyert Oscart. A Junót követő Pszichoszingli nálunk már csak DVD-n látott napvilágot: megkésett felnövés történet egy trendi életformába ágyazva, amelyben a kiégett Charlize Theron próbál elkeseredett módon felnőtté válni. A legújabb Cody-Reitman projekt sem vitte tovább itthon a házimozinál, pedig kitűnő darab:

a Pszichoanyu az anyaságról, a gyilkos napi rutinról és az édesanya kiüresedéséről regél. Meg arról, hogy egyáltalán nem ciki segítséget kérni, pláne segítséget nyújtani a végletekig elcsigázott anyukának, akinek jellemzően a magyar viszonylatok közt is „nyakában a csacsika család”.

Anya az idegösszeomlás szélén

A Pszichoanyuban Marlo agyonhajszolt kétgyermekes családanya, aki már méretes pocakjában hordja a legújabb csöppséget. A férje a kenyérkereső – a hagyományos családmodell részeként az asszony nyakába szakad a háztartás és a gyerekek. Ráadásul a második gyermek, Johah viselkedészavaros, szorongó kisfiú, aki nagyobb odafigyelést igényelne a tanárok és a szülők részéről is. Az újszülött érkezése nemcsak fizikailag roppantja össze Marlót, az asszonyt az éjszakai pihenés hiánya az őrület határára sodorja. Nem bír ellenállni tehetős bátyja ajánlatának, aki felbérel melléjük egy éjszakai dadát.

Marlo kezdetben nem tud mit kezdeni a magánéletükbe betolakodó idegennel. Ez egy bizalmi viszony, amelyben az újszülötted életét bízod rá valakire, engeded be – úgyszólván – magad és a gyermeked közé, amire a kórházból való hazaérkezés óta nemigen volt példa. Nem beszélve arról, hogy ajtót nyitsz számára az otthonodba, kitárod előtte a saját személyes tereid.

Ráadásul Tully, a huszonéves dajka egy kissé fura, nem kevésbé zizi, bár igazán karakán személyiség.

Marlónak meg kell tanulnia újra elengednie magát, bíznia a körülötte lévő emberekben, visszatalálnia régi önmagához.Tully nem a babának válik fontossá, hanem Marlónak: valójában azért van itt, hogy az asszonyra vigyázzon.

A mind bensőségesebbé váló beszélgetések során Marlo megnyílik a dajka előtt, és őszintén vall neki az érzéseiről, a kétségeiről, a félelmeiről, a megváltozott kapcsolatáról a férjével, meg úgy az egész anyai nézőpontváltásról szőröstül-bőröstül. A néző szinte együtt rezonál Marlo figurájával, hiszen végre a saját érzéseit, gondolatait látja-hallja vissza a képernyőről. Ez amolyan igazi „anyafilm”, amelyet az író-rendező párosnak különösen érzékenyen sikerül abszolválnia a megkapó álomjeleneteivel, a végigvezetetett sellő és a víz motívumokkal. A spoilerezés elkerülése végett azonban nem árulhatjuk el a cselekmény igazi nagy csavarját.

Pőre valóság hollywoodi sztárral

Charlize Theron maga a megtestesült anyaság, aki nem volt rest tizenhat kilót hízni a szerep kedvéért, és már a Pszichoszingliben sem bánta megmutatni a kevésbé dekoratív arcát.

Mert hát, ilyen a nő, ha reggel felkel az ágyból, és napok óta csak egy-két órát alszik, három gyerek után amúgy is elformátlanodik a teste, ilyen, ha túltelítődik a melle, és kurvára fáj, és simán leüvölti a fejét az iskolaigazgatónak vagy bárki másnak, aki egy rossz szót mer szólni a gyerekéről.

Üvölt és káromkodik, ha kihozzák belőle az anyatigrist, és igen, ő a végzet asszonya is este, fityulás pincérnőként az ágyban. Ő az anya, aki mindennap kefével végigsimítja a viselkedészavaros fia bőrét, hogy csökkentse az érzékenységét, ő az, aki mindennap hozza-viszi, aki kivárja a teli parkolóban az üres helyet, és ha kell, lehozza azokat a kibaszott csillagokat is az égről.

Anya csak egy van! Ráadásul éppúgy eredendően emberből, mint bárki más: érzésekkel és vágyakkal, amelyeknek teret kell engedni. Alanyi jogon járna minden kisgyermekes édesanya mellé egy saját, külön bejáratú Tully! Vagy ez csak egy álom…?

Bányász Attila

Képek: Universal Pictures