1. Mi jelenti számodra a tökéletes boldogságot?

A konstans boldogságban nem igazán hiszek, a boldog pillanatokban és a kiegyensúlyozott, harmonikus hétköznapokban annál inkább. De ha az előbbi a kérdés, akkor egy nyugis, filmezős este a szerelmemmel, egy euforikus állapotban áttáncolt koncert, a kutyám, amikor annyira örül, hogy szinte vigyorog, meg amikor értesítést kapok a Ryanairtől, hogy itt az idő becsekkolni. 

2. Mi a legnagyobb félelmed?

Rettegek a kiszolgáltatottságtól és a kontrollvesztéstől, a szeretteim elvesztésétől, és attól, hogy sosem tudom felülírni azokat a rossz viselkedési mintázatokat, amik sokszor tévútra vittek. De szerencsére ezen sokat dolgozom. 

3. Mi az a tulajdonságod, amit nem szeretsz magadban?

A szétszórtságom és a feledékenységem. Meg az, hogy ha valami felzaklat, akkor napokig képtelen vagyok elengedni. 

4. Mi az a tulajdonság, amit nem szeretsz másokban?

A figyelmetlenséget, az előítéletes gondolkodást, és azt, ha valaki nem veszi figyelembe más ember határait. 

5. Melyik élő embert csodálod leginkább?

A mentősöket, a tűzoltókat és a tanárokat, illetve, ha egy konkrét embert kéne kiemelnem, az két héttel ezelőttig Fahidi Éva lett volna. És nemcsak azért, mert képes volt felállni az őt ért borzalmak után, hanem mert olyan életszeretet, játékosság és szabadság sugárzott belőle még 96 évesen is, amire sokszor csak gyerekek képesek. (Volt szerencsém tavaly interjúzni vele, illetve régebben dolgoztam a Tünet Együttessel, amelynek tagjai a Sóvirágot készítették.)

6. Mi a legnagyobb extravagancia az életedben?

Alapvetően elég visszafogott életet élek költekezés szempontjából, 95 százalékban turiból öltözködöm, és mivel absztinens vagyok, a bulikultúrám sem túl vad, viszont van két dolog, amire sosem sajnálom a pénzt: a kaja és az utazás. Imádok nagyon jókat enni, és gyakorlatilag minden félretett pénzem utazásra költöm – utóbbi a mentális jóllétem (egyik) záloga is egyben. Ja, meg a terápia. Ez az, amin sosem szeretnék spórolni.

7. Milyen a lelkiállapotod most?

Hullámzó, de talán kicsit megkönnyebbült. Pár hete írtam egy elég nehéz vallomást a szorongásoldó gyógyszerekkel való küzdelmemről, és arról, hogy hogyan nézek szembe az elakadásaimmal, amiket sokszor kudarcnak élek meg. Mostanra 

csillapodott bennem a dolog, nagyobb elfogadással és empátiával viszonyulok magamhoz. 

Emellett sok olyan hétköznapi apróság vesz körbe, ami őszinte örömmel tölt el. 

8. Melyik az a tulajdonság, amelyet leginkább túlértékelünk?

A pozitív gondolkodás (amennyiben a toxikus pozitivitást és a valóság eltorzítását jelenti), és az „én nem kötök kompromisszumokat” attitűd. Az utóbbi szerintem annyit jelent, hogy az illető képtelen az alkalmazkodásra. 

Kompromisszumot úgy is lehet kötni, hogy közben önazonos maradsz és tartod a határaidat. 

9. Mikor fordul elő, hogy hazudsz?

Korábban nagyon sokat hazudtam a szorongásaimat és a pánikbetegségemet illetően, mert nem mertem felvállalni, ha ezek akadályoztak meg abban, hogy elmenjek egy találkozóra vagy meetingre. Most már igyekszem úgy alakítani az életem, hogy olyan emberek vegyenek körbe, akik előtt semmit sem kell szégyellenem.  

 

10. Mi az, amit a legkevésbé szeretsz a külsődben?

A karikákat a szemem alatt, és hogy rengeteg hajam kihullott az elmúlt években. Emellett sokáig zavart a fogaim közti diasztéma, de mára a részemmé vált, és sokak szerint szexepil is. Az alakommal szintén kritikus vagyok, aránytalannak látom a testem.

11. Melyik élő embert tartod a legkevesebbre?

Az állatkínzókat. 

12. Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy férfiban?

Alapvetően nem bontom ezt nemekre, ugyanaz fontos számomra férfiban és nőben egyaránt: a figyelmesség, az empátia, az önreflexióra való hajlam, a nyitottság, a felelősségvállalás, az egyenesség. De ha muszáj valamit kiemelni férfiaknál, akkor azt, ha fel meri vállalni a félelmeit, mer segítséget kérni, és rászól a haverjaira a szexista poénokért. Ja, és 

a barátom rendszeresen szembeszáll a nőket vegzáló Homo habilisekkel a tömegközlekedési eszközökön – na, ilyenkor például kegyetlenül büszke vagyok rá. 

13. Mely tulajdonságot tartod a legfontosabbnak egy nőben?

Erre ugyanazt tudom válaszolni, amit az előbb is, azzal a kiegészítéssel, hogy nagyon felnézek azokra a nőkre, akik le tudják rázni magukról a fals társadalmi elvárásokat. Emellett nagyon fontosnak tartom az önfelvállalást és a nők közti szövetség versengésmentes fenntartását.

14. Melyik az a szó vagy kifejezés, amelyet túl gyakran használsz?

A cikkeimben az „azonban”.

15. Mi vagy ki életed legnagyobb szerelme?

A fickóm és Anthony Kiedis. 

16. Mikor és hol voltál életedben a legboldogabb?

Rengetegszer érzem magam nagyon boldognak és szerencsésnek, hétköznapi és kevésé hétköznapi helyzetekben egyaránt. Amikor a barátnőimmel megcsináltuk életem (és életünk) legbrutálisabb túráját a norvég fjordhoz Stavanger mellett, és onnan lenéztem a tengerre, na, az durva volt. Egyrészt, mert büszke voltam a teljesítményre, másrészt, mert a legszeretettebb embereim vettek körbe, harmadrészt, mert az a látvány a legszebb, amit valaha láttam. De ugyanilyen intenzitású örömmel töltött el az is, amikor megtartottam az első művészetterápiás foglalkozásomat.

17. Ha választhatnál, melyik emberi képességet, tehetséget birtokolnád legszívesebben?

Sokat javítana az életminőségemen, ha minimálisan is szeretnék főzni. De nem szeretek. Énekelni annál inkább, azt viszont nem tudok. Az előbbihez kitartást és elszántságot, az utóbbihoz tehetséget kérnék. 

18. Ha egyetlen dolgot megváltoztathatnál önmagadon, mi lenne az?

Az, hogy mindent feleslegesen túlagyalok, és 

képes vagyok hajlani 2-kor a plafont bámulva 15 évvel ezelőtti dolgokon tépelődni.

19. Mi eddigi életed legnagyobb teljesítménye?

Ez nem egy kész teljesítmény, hanem egy sok megállós, hosszú út: a szorongásaimmal és a pánikbetegségemmel való küzdelmem, és az, ahol most tartok benne. Illetve talán az, hogy ezt a hátrányt valamelyest előnnyé tudtam változtatni azzal, hogy az újságírás mellett művészetterapeutaként dolgozom. 

20. Ha létezik halál utáni élet, te miként vagy kiként térnél vissza legszívesebben?

Nagyon szeretnék hinni ebben, de sajnos nem megy. 

Pedig biztos, hogy könnyebben megbirkóznék az elmúlástól való félelemmel. 

21. Hol élnél legszívesebben a világon?

Fél évet Norvégiában, fél évet Görögországban, fél évet Japánban, fél évet Chilében, fél évet Amerikában, aztán így szépen sorban tovább, amíg képes vagyok önállóan bepakolni az utazótáskám.

Proust-kérdőív önismeret művészetterápia Takács Dalma
A kép a szerző tulajdonában van

22. Mi számodra a legértékesebb tulajdonod?

A könyveim. 

23. Mit tartasz a legmélyebb gyötrelemnek?

A tehetetlenséget és az önsorsrontást.

24. Mi a legkedvesebb elfoglaltságod?

A varrás, a tánc, a zene, és a szeretteimmel töltött idő. Meg az utazás.

25. Mit tartasz a legszembetűnőbb tulajdonságodnak? 

Azt hiszem, elég közvetlen vagyok. És amit már említettem, hogy diasztéma van a két metszőfogam között. 

26. Mi az, amit a legnagyobbra értékelsz egy barátodban?

Az őszinteséget, az érdeklődést, a valódi figyelmet, ha képes belátni, hogy hibázott. És azt, ha lehet vele konstruktívan vitázni, és nyitottsággal és ítélkezésmentesen tekint olyan dolgokra is, amikben nem feltétlenül értünk egyet.

27. Kik a kedvenc íróid?

Ez gyakran változik, de most épp Krusovszky Dénes, Bartis Attila, Irvine Welsch, Murakami Haruki, és Irvin D. Yalom. Tudom, elég szerteágazó.

28. Ki a kedvenc irodalmi vagy filmbéli hősöd?

Dés Mihály Pesti barokkjában nagyon csíptem Koszta Jánost, ahogy Hermann Hesse pusztai farkasát is. Uma Thurman a Kill Billben túl menő, hogy igaz legyen, de Catherine-Zeta Jones is a Chicagóban. És persze Berger. Kevés férfi ríkatott meg az életben úgy, mint ő. (Úristen, egyre öregebbnek érzem magam.) 

29. Melyik történelmi alak áll hozzád a legközelebb?

Oké, most rákerestem a kollégáim Proust-kérdőíveire és megnyugodva konstatáltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki erre nem tudott válaszolni. Skip. 

30. Kik a te valódi, hétköznapi hőseid?

Az apukám, aki egyben az egyik legjobb barátom is, és első generációs értelmiségiként (ezt a szót most nem a klasszikus, egyetemet végzett értelemben értem) durván meghaladta a felmenőit. Emellett tudatos, önreflektív ember, aki mindig képes arra, hogy újat tanuljon, és megkérdőjelezze azt is, amit 58 éven át evidensnek tartott. A másik a középiskolai irodalomtanárom, aki átadta az olvasás szeretetét, és akkor is biztatott az írásra, amikor sokan le akartak beszélni erről a karrierútról. Két hete találkoztam vele, és kiderült, hogy még mindig emlékszik rá, miről írtam fogalmazást a 11 évvel ezelőtti irodalomérettségiben. Mindenkinek ilyen magyartanárt kívánok. 

31. Melyek a kedvenc neveid?

Az Eszter. Régebben annyira szerettem a Képzelt riportot, hogy úgy képzeltem, ez lesz majd a gyerekem neve. Ha fiú, ha lány, természetesen. 

32. Mi az, amitől a legjobban irtózol?

Fóbiásan undorodom a hagymától. És igen, tudom, hogy „de hát az minden étel alapja”, de csak akkor zavar, ha látom, és ha érzem, hogy roppan a fogam alatt. Attól a hideg is kiráz. És a paradicsommal sem vagyok túl jóban. 

  

33. Mi az, amit a legjobban sajnálsz a múltadban?

Hogy abbahagytam a táncot, és hogy több olyan helyzetre is igent mondtam a megfelelési vágy miatt, amit utólag megbántam. 

34. Hogyan szeretnél meghalni?

Ahogy mindenki: 120 évesen, szenvedés- és betegségmentesen, egy meglehetősen tartalmas élettel a hátam mögött. Ja, és lehetőleg úgy, hogy egy óceánon, a lenyugvó nap mellett ringatózom egy csónakban életem szerelmével, miközben a háttérben a Doorstól a The End szól. 

Jó lenne egyszerre meghalni, hogy senki se maradjon egyedül. Igényel némi szervezést, de talán nem kivitelezhetetlen.

35. Mi a mottód?

Egy sor Tandoritól: „Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, / legfőbb ideje, hogy.” Valamint „Ubi dubium, ibi libertas”, ami annyit tesz magyarul, hogy a szabadság az, ha kételkedhetünk. 

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van

Takács Dalma