Tévhit, hogy az introvertáltaknak kevésbé van szükségük társas kapcsolatokra

–

Mára a pszichológia lett az a tudományterület, amelynek szókészletén, tudásanyagán, elméletein keresztül sokan önmagunkról, másokról és a világról gondolkodunk. Ha megkérdezed egy ismerősödet, extravertált vagy introvertált-e, jó eséllyel meglesz rá a maga, korábban kidolgozott válasza. Sőt, arról is lesz véleménye, hogy a párja, családtagjai, barátai nagyjából hol helyezkednek el ezen a kontinuumon. 

Ugyanakkor túlegyszerűsítő és félreértéseken alapuló sztereotípiák is kialakultak ezen vonás kapcsán. Az extravertáltakról gyakran – és tévesen! – úgy hiszik, felszínesek, nem igazán kreatívak vagy művésziek, rettegnek az egyedül töltött időtől, nem figyelnek eléggé másokra, és túl dominánsak. Az introvertáltakról meg azt, hogy félénkek, utálják a bulikat és a szórakozást, autisztikusak, ügyetlenek társas helyzetekben és képtelenek csapatban dolgozni. Ezekben az állításokban rengeteg a torzítás. 

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az extraverzió kutatások szerint az életkorral általában csökken, és ennek hatására lehet, hogy emberek átsorolják magukat az introverzió pólusra, holott még bőven az extraverzióhoz állnak közelebb.

Egyébként is, amikor önkategorizációt mérnek a vizsgálatok, a résztvevők hajlamosak nagyobb arányban introvertáltként azonosítani magukat – ez talán nem is csoda egy olyan világban, amely mára annyira felgyorsult, hogy extra- és introvertáltságtól függetlenül jóformán bárkit túlingerel.

A valóság az, hogy az emberek jelentős része valahol középtájon helyezkedik el ebben a dimenzióban. 

Az introverzió nem félénkség

Teljesen érthető, hogy extra- és introvertáltság témában sok a keveredés, mivel a pszichológiában is többféle definíció létezik a fogalompárra. Az is gyakori, hogy az introvertáltságot sokan egyfajta félénkségnek tekintik, holott a félénkség a társas szorongás enyhe formájaként az elővételezett negatív értékelésektől való félelmet jelenti, míg az introverzió inkább az élményfeldolgozás módjáról, az arousalra (izgalomra) való érzékenységről szól, és arról, mekkora igényünk van az egyedüllétre ahhoz, hogy energetizáljuk magunkat. 

A svájci pszichiáter, Carl Gustav Jung (1875–1961) használta először az introvertált kifejezést egy 1909-ben tartott előadásában, és arra utalt vele, hogy a libidónk, és általában véve a figyelmünk, az érdeklődésünk inkább befelé vagy kifelé irányul-e. Különbség lehet köztünk tehát abban a beállítottságban, hogy a belső történéseink, gondolataink, érzéseink, hangulataink (introvertáltak), vagy inkább a külvilág ingerei kötnek-e le jobban minket (extravertáltak). 

Az introspekcióra, önelemzésre való hajlamon túl az introvertáltakat az is jellemzi, hogy könnyebben telítődnek ingerekkel. Ez az úgynevezett felszálló retikuláris aktivációs rendszer (röviden ARAS) működésbeli eltéréseivel magyarázható. Hans Eysenck (1916–1997) német–angol pszichológus munkásságából tudjuk, hogy az introvertált emberek arousal (izgalmi) szintje alapjáraton magasabb, így érzékenyebbek a zajra, a nyüzsgésre, a külső stimulációra.

Az extravertáltak viszont általában jobban élvezik az ingerdús környezetet, hiszen az éberségi szintjük külső forrásból történő növelése révén érik el az egyensúlyi állapotukat. Ez persze nem jelenti azt, hogy ők ne fáradnának el egy-egy nehéz beszélgetéstől vagy társasági eseménytől.

Ugyanakkor elmondható, hogy míg az extravertáltak valószínűbben nyerik vissza az energiájukat, amikor más emberekkel vannak együtt, az introvertáltaknak inkább abból töltekeznek, amikor csendesebb tevékenységeket végezhetnek, és visszahúzódhatnak. Az agyuk érzékenyebb a büntetésre, a gátlásra, az extravertáltak idegrendszere pedig inkább a jutalmazásra fogékony. 

A magány senkinek sem tesz jót

Amikor kitört a Covid-járvány, és sok országban kijárási korlátozásokat vezettek be, voltak, akik azt gondolták, eljött az introvertáltak ideje: a kényszerű helyzet, hogy nem lehet emberek közé menni, nekik fog kedvezni, hiszen eleve szeretik a magányt. Ugyanakkor több kutatás is kimutatta, hogy az introvertáltak a pandémia korai szakaszában egyáltalán nem élveztek előnyt a pszichológiai distressz tekintetében az extravertáltakhoz képest. Noha azzal a legtöbb tudós egyetért, hogy a szociabilitás, a társas élet kedvelése az extraverzió központi eleme, és az introvertáltaknak átlagosan kevesebb baráti-ismerősi kapcsolatuk van, ezek a kapcsolatok nem kevésbé fontosak az érintettek számára.

A valahová tartozás egyetemes emberi szükséglet, és úgy tűnik, az introvertáltak sem immunisak az elszigeteltség káros hatásaival szemben.

Egy 2020-as vizsgálat azt találta, hogy az introvertált emberek még magasabb boldogságlöketet is kapnak egy-egy mély beszélgetés után, mint extravertált társaik. Más tanulmányok arra hívták fel a figyelmet, hogy az introverzió, nem pedig az extraverzió függ össze a magány okozta szenvedés magasabb szintjével. 

Hasonló megállapításra jutottak egy kanadai kutatásban, amelyet nemrég publikáltak a Health Psychology Open című szaklapban. Kiffer G. Card, a Simon Fraser Egyetem egészségtudományi adjunktusa és munkatársai a Covid harmadik hulláma alatt, 2021. április 21. és június 1. között vettek fel adatokat. Tizenhat évesnél idősebb felnőttekkel töltettek ki kérdőíveket, végül 949 résztvevőt vontak be az elemzésekbe. Azt a nem meglepő eredményt kapták, hogy a szubjektív boldogság pozitívan függ össze a társas támogatással, tehát minél inkább azt tapasztalja valaki, hogy a barátai, a családtagjai, a számára fontos személyek támogatják őt, annál boldogabbnak érzi magát.

Mindamellett a barátoktól és a családtól kapott társas támogatás boldogságra gyakorolt kedvező hatása erőteljesebb volt az introvertált embereknél, mint az extravertáltaknál. Ezzel párhuzamosan, a szociális magány, az elszigeteltség negatívabban hatott az introvertáltakra, mint az extravertáltakra. Mindez arra utal, hogy az introvertáltak, akikről sokan azt gondolják, jól elvannak egyedül, valójában még érzékenyebbek lehetnek a kapcsolatvesztésre, illetve a támogatás hiányára, mint mások.

Senki ne gondolja, hogy nincs szüksége társakra

Bár a kanadai tanulmánynak megvannak a maga korlátai (például a módszer nem tette lehetővé az ok-okozati kapcsolatok feltárását), a tanulmány szerzői mégis arra hívják fel a figyelmet, hogy az introvertált emberek társas szükségleteit övező félreértések rendkívül károsak lehetnek. Előfordulhat, hogy mi magunk vagyunk introvertáltak, és azt gondoljuk, a baráti-családi kapcsolatok kialakítása, fenntartása több költséggel jár számunkra, mint előnnyel, így inkább lemondunk róluk. Vagy másokról hisszük tévesen azt, hogy befelé fordulásuk miatt nem érdekeltek a velünk való kapcsolat kialakításában. Bárhogy legyen, a társas kapcsolatok alapvetően jótékony hatással bírnak a testi-lelki egészségre, így érdemes időt, energiát áldozni rájuk.

„Bár az egyének tényleg különböznek abban, hogy mennyi társas kapcsolatra vágynak, nem szabad túlbecsülnünk ennek az egyéni eltérésnek a jelentőségét.

Az egészséges társas élet kialakítását ugyanis mindannyiunknak prioritásként kéne kezelnünk, akkor is, ha ez kinél-kinél máshogy néz ki

– nyilatkozta a PsyPost magazinnak Kiffer G. Card. – A magány körülbelül akkora közegészségügyi válsághelyzetet jelent, mint a dohányzás, az ülő életmód vagy az egészségtelen táplálkozás. De míg az emberek nagyjából tudják, mennyi testmozgásra, illetve zöldségre-gyümölcsre lenne szükségük, legtöbbjüket nem tanították meg arra, hogy az egészségüket és a boldogságukat meghatározó egyik legfontosabb tényező a társas kapcsolatok megléte, minősége” – hangsúlyozta a szakember.

Az introvertáltakkal kapcsolatos egyik leggyakoribb tévhit, hogy maguknak valók és kevésbé szeretik az embereket. De lényeges látni, hogy nem erről van szó: inkább csak a társas preferenciák különbségeiről. Az introvertáltak a nyüzsgés helyett jobban kedvelik a kiscsoportos helyzeteket, a mély beszélgetéseket, a nyugisabb programokat, és tipikusan ők azok, akik egy buliban végig a konyhában lógnak a barátaikkal ahelyett, hogy új ismeretségeket kötnének. És bár több egyedüllétre van szükségük ahhoz, hogy töltődni tudjanak, a magány számukra is megbetegítő hatású (erről ITT írtam bővebben).

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / undrey

Milanovich Domi