–

Amikor a vágy felkeltője maga az étkezés is egyben

A meztelen szelfik küldözgetése napjainkra elképesztő méreteket öltött, olyanok is rákaptak, akik a vírushelyzetet megelőzően nem éltek a virtuális tér nyújtotta efféle lehetőségekkel. A világjárvány közepén emberek milliói találták magukat egyedül, rájuk kényszerített vagy önként vállalt távolságtartással, összezárva a wifijükkel és a saját vágyaikkal. Így a távolság leküzdése és a szexuális tűz életben tartása is szükségszerűen virtuálissá vált.

Természetesen az ezzel járó kiszolgáltatottság, a meztelen képek továbbosztásának, a visszaéléseknek a lehetősége megannyi aggályos kérdést felvet, a kiskorúak kiszolgáltatottságától kezdve a „bosszúpornón” keresztül a zsarolásokig, megalázásig.

Ennek ellenére a jelenségre nem lehet egyszerűen csak „jó” vagy „rossz” dologként tekinteni, hiszen a konszenzuális, bizalmi alapon működő szexting sokszor még fejleszti is az intimitást.

Bár a művészetről és szexi szelfik készítéséről szóló vélemények rendre összecsapnak, az új helyzet, az elszigeteltség, a valós testi kapcsolatok hiánya friss aspektusokat engedett be az életünkbe. Hogy mivel egészült ki, mitől lett másabb a szelfik készítésének módja? Az összes képet egy kalap alá venni már önmagában veszélyes ugyan, mégis fontos tudatosítani, hogy az elzártság, a magunkra maradás egyik jelentős önkifejezési formájává nőtte ki magát. Az elszigetelődés okozta időtöbblet pedig már önmagában kitermelt kísérletezőbb, igényesebb, esetleg művészileg megmunkáltabb irányokat is.

Amíg a világjárvány előtti időszakban sokszor csupán a valós szexuális élet kiegészítői voltak az esetleg két tárgyalás között, vagy az ebédszünetben, a mellékhelyiségben gyorsan lőtt, vágykeltő, egymásnak küldözgetett képek, addig az elmúlt egy évben egyszerre váltak vágyfokozóvá és „étkezéssé” is egyben.

Márpedig annak érdemes megadni a módját…

– vallják még a saját környezetemben is sokan. Egyre több olyan történetet hallok, hogy a már gyakorlott szextingelők is igyekeznek valamiféle új vonalat behozni a fotók készítésébe. Vannak, akiket a tükrös szelfik készítésénél kezdett el zavarni a használt fogkrémek, különféle szétdobált cuccok, a háttérben felbukkanó vécépapír-gurigák, törülközők és a koszos tükör látványa, vannak, akik a fényekkel is próbálnak játszani, vagy direkt erre az alkalomra sminkelik ki magukat hetente egyszer. De olyanról is is hallottam, aki még a különféle színű lepedőit is felaggatja a bútorokra egyfajta stúdióháttér-hangulatot teremtve a megálmodott kompozícióhoz.

Ezután pedig kezdetét veszi a képek alapos szerkesztése, amivel nem csupán a másik fél vágyát kelthetjük fel. Ha nem mindig tudatosan, de ott lapul egy másik cél is: egy rémes időszakban magunkat is kívánatosnak látni és azt az oldalunkat mutatni, ami illeszkedik a nekünk tetsző fotós trendbe és testképbe. 

A feltárulkozás mellett a saját személyiségünkből is vágyunk valamit átadni a másiknak, így válik a virtuális térben izgató interakcióvá a kép alkotó és befogadó között.

Csak a szemnek

Az érintések nélküli testábrázolás pedig azóta létezik, amióta az emberiség képi és tárgyi emlékeit ismerjük. Elég csak a willendorfi vénuszra vagy az ókori görög és római szobrokra gondolni. Vagy ha egy igazán feltárulkozó, csábító, kihívó női múzsát szeretnénk felidézni, akkor Goya A meztelen Maya című képét is fontos megemlíteni, mert ebben az esetben ugyan férfi ábrázol nőt, de a szexuális töltet egyértelműen átütő erejű (nem csoda, hogy a spanyol inkvizíció is megorrolt a művészre emiatt). A férfi és női test szépsége, vonzereje mindig jelen volt a művészetben, ahogy az érintés nélküli csábítás és hatáskeltés is. A meztelenség ilyetén való ábrázolása pedig egyértelműen párhuzamba állítható azzal a fajta kitárulkozással és ezzel együtt a szexualitással, amit a valós, testi érintkezés helyettesítésére használtak az elmúlt években.

Francisco Goya: A meztelen Maya (1776) – Forrás: Getty Images/Buyenlarge

Önreflexió, önvizsgálat

Érdekes módon a leghíresebb önarcképek is pontosan egyfajta magányból vagy hiányból keletkeztek, elég csak Rembrandtra vagy Van Goghra gondolni, akik modell híján sokszor önmagukat használták kifejezési eszköznek.

Igazán nagyot azonban a XX. század elején robbant a meztelen önarcképek népszerűsége, amikor is a művészek főként mentális állapotuk kifejezésére használták a saját meztelen testüket, jó példa erre Egon Schiele vagy Edvard Munch. Az első női, meztelen szelfiként szokás említeni Paula Modersohn-Becker 1906-ban készült nyakláncos önarcképét: végre egy nő jeleníti meg egy festményen meztelen önmagát olyan módon, ahogy ő láttatni szeretné. Ekkoriban indult el a művészeti életben az a folyamat, amelynek során a nők a férfi művészek sztereotip látásmódja által kreált képpel együtt az öltözetüket és a szemérmességüket is elkezdték ledobni magukról. Önmagukat látják és láttatják teljesen kitárulkozva, a meztelenségüket akár belső gondolataik, gyötrelmeik kifejezésének szolgálatába állítva. Erre az egyik legjobb példa Florine Stettheimer 1915-ben festett, óriási méretű meztelen önarcképe, amely egyszerre klasszikus és előremutató: önmagát ugyan klasszikus, félig fekvő pózban ábrázolja, miközben az arcát és mozdulatait kivételesen erős gondolatisággal, egyfajta okos, mindentudó mosollyal festi meg.

Florine Stettheimer: A modell (meztelen önarckép ) – Forrás: Wikipedia

A testem az eszközöm

Hogy az egyik legismertebb női alkotót említsem, Frida Kahlo az ágyában fekve a tükrét, a traumáit, a meztelen testét és a kiszolgáltatott helyzetét használta önmaga, az érzései, a gondolatai, a vágyai kifejezésére, sokszor teljesen leplezetlen valójában.

A nők egyre szűretlenebbül kezdték „meztelen szelfijüket”, azon keresztül igaz valójukat a világ elé tárni: érdemes rákeresni a yBa (young British artists) művésznemzedék egyik legmeghatározóbb alakjára, Tracey Eminre, akinek maszturbáló képe elsőre nagy megrökönyödést keltett, majd az egekbe szökött az ára…

De érdemes utánanézni az 1940-ben született Hannah Wilke vizuális és performance-művésznek is, aki egyfajta naplóként fotózta, videózta végig a testét attól a pillanattól kezdve, hogy limfómát diagnosztizáltak nála. Az Intra Venus sorozatában a gyönyörű nő az elsők között mutatta meg, hogyan változik át csodálatos teste, hogyan hagy rajta végzetes nyomokat halálos betegsége. (Wilke egyébként nem csupán emiatt vált meghatározó művésszé, hanem a többi között a különféle hüvelyeket mintázó szobrai miatt is, amelyekkel a nők társadalomban betöltött szerepe ellen és a felszabadításuk mellett is kiállt.)

Mindent és mindenkit végigvenni lehetetlenség, főleg, hogy az említett női önábrázolások nagy korszakával párhuzamosan végképp beindult a fotózás, a reklámok, a popkultúra vagy a pornográfia óriási gépezete, és ezzel együtt újra mindennél erősebbé vált az idealizált testek ábrázolása és pénzzé tétele is.

A választék végtelen lett minden platformon. És hogy melyik szubkultúrában találjuk meg a művészeti értéket, az már nemcsak esztétikai, hanem befogadói kérdéssé is vált.

A meztelenség, az intimitás kínálata egyre szélesebb. Egészen biztos, hogy ez a sajátos időszak ki fogja termelni a mai kor meztelenszelfi-művészeit is, akik ezen a kényszerű úton haladva felfedezik önmagukat, és képesek lesznek többlettartalommal feltölteni az elszigetelt szexualitás kényszerű, mégis élvezetekkel teli formáját. Persze az is igaz, hogy mostanság magunkat vállalni, a szexualitásunkat jól és felszabadultan megélni már-már egyfajta művészet.

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Ikon Republik

FONTOS! A szextinggel azért nem árt óvatosnak lenni. Tartsd észben, hogy a meztelen képek küldésével akár nagy veszélyeknek is kiteheted magadat! Erről bővebben ITT olvashatsz.