A lassú mozgalmak: lassú étel, lassú élet

A bevezetőben úgy hangozhatott, mintha mindezt én találtam volna ki, hogy saját, ismerkedéshez tapadó szorongásaimat enyhítsem, de egyáltalán nem így van, kedves olvasó. Az olasz gasztroblogger, Carlo Petrini már 1986-os tiltakozásával kirobbantotta a slow food mozgalom megalakulását, más néven a lassú étel mozgalmát. Ez akkor történt, amikor is megnyílt Rómában az első McDonald’s, a gyorséttermek alfája és ómegája, és ez ellen Petrini a Spanyol lépcsőn tüntetett hasonló szellemiségű barátaival.

Három évvel később Párizsban megfogalmazták a lassú étel mozgalmának kiáltványát, és Petrinit aktivisták sokasága követte azon az úton, amely a helyi ételeket, ízeket, termelőket részesítette előnyben a globális étteremláncokkal szemben.

A minőségi, tudatos választást és fogyasztást hirdette, a mennyiségi, etikátlan gyártási körülmények közül származó élelemmel szemben, egy olyan kritikus szemléletmódot kialakítva, amely a mai napig jelen van.

Érdekes, hogy az étellel kezdődött minden, és nem az élettel, de nem sokkal ezután a társadalomkritikus emberek elkezdtek a tányérjukon túl is vizsgálódni. Egy rohamosan városiasodó világban, ahol épített környezetben élünk, mi több, rohanunk, és a természet csak a balkonon nevelgetett palánták képében van jelen az életünkben, nehéz lelassulni, lecsendesíteni elménket, ahogy azt a jógaórán hallottuk, és befelé figyelni, tudatosan élni, nem hagyni, hogy az élet elrobogjon mellettünk. Ez volna a slow living mozgalom, avagy a lassú élet. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy percenként egyet lépek a zsúfolt körúton, hagyom, hadd essenek hasra bennem a reggeli csúcsban igyekvők, hűljön csak ki a kávém, mire a harmadik kortynál járok, és soha sehova ne érjek oda időben, hiszen engem aztán ne sürgessenek. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy egy-két fokozattal lejjebb tekerem a tempót, és megpihenek, elmélyülök egy-egy tevékenységben, valamint törekszem a minőségi emberi kapcsolatok kialakítására.

Rapid randizás

Apropó, minőségi emberi kapcsolatok. Hogyan építem be a mindennapjaimba a minőségi kapcsolattartást azokkal, akiket már ismerek és szeretek, nemhogy azokkal, akiket még nem ismerek, és nem is szeretek, de szeretnék megismerni? A családdal, barátokkal való rendszeres kapcsolattartás is néha jókora próbák elé állít, a felgyorsult fogyasztói kultúra meg egyéb patás ördögök miatt, és akkor itt van még a randizás is, amit egyre erőteljesebben leng körül a hookup culture (Nyáry Luca itt írt róla korábban). 

Alkalmi, becsomagolt minden. Tehát fogjuk az egyik randiappot, Tindert, Bumble-t, Hingét, tudom is én, és addig pörgetjük, amíg nem találunk a közelben valakit, aki hajlandó bedobni velünk munka után egy presszókávét. Tehát szigorúan hat kilométeres körzetben keresendő a jelölt, lehetőleg épp online legyen. A gyors kávé után gyors szex, és lehet is tovább pörgetni az appot. Sőt, ki lehet nevezni A hetet és B hetet: A héten, mondjuk, csak eszpresszómustrát tartunk, ez jelenti a rövid, maximum egyórás kávézást, amikor is lecsekkoljuk, a másiknak elviselhető-e az illata, nem piszkos-e a körme, járt-e fogorvosnál az elmúlt öt évben, és el tudjuk-e képzelni, hogy a csupasz kis testünkhöz ér. 

Tetszés szerint egymásra is szervezhetők ezek a rapid randevúk, öt és hat között Bringás Balázs, hat és hét között Hetedikkerületi Henrik, hét és nyolc között pedig Egylépésrevagyokazáttörősikertől Ervin. 

No és akkor a B héten azok a jelöltek, akik jól teljesítettek a kávés teszten, megérinthetik a már említett csupasz kis testünket. Ezek a légyottok természetesen jók instant testi szükségletek kielégítésére, kötetlen, kalandos élmények szerzésére, önmagunkról is kapunk apró visszajelzéseket (optimális esetben pozitívat), és hát, jutalom a nap végén. De hosszú távon az érzelmi kiüresedés veszélye fenyeget minket, a mély intimitás megélése pedig az esetek többségében elmarad.

Lassú randizás

A hét percbe sűrített információáradattal – rendben, legyen egy óra – és a gyors egymásutánban váltakozó emberekkel, illetve kényszeres társkereső appozással szemben a slow dating, vagyis a lassú randizás a tudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet. 

Azt hirdeti, hogy első körben vizsgáljuk meg, mi mit szeretnénk, miért akarunk belekezdeni egy ismerkedési folyamatba bárkivel is, azaz mi a szándék.

Hogyan képzeljük el a jövőnket, és milyen vágyaink vannak azt illetően? Mik azok az alapvető értékek, amik alapján éljük, vagy élni szeretnénk az életünket a későbbiekben is? Ezeknek az értékeknek megfelelően milyen embert képzelünk magunk mellé? Külföldön szeretnénk élni, városban, vidéken? Fontos része a gyerekvállalás a terveinknek? Milyen a pénzügyekhez való viszonyunk? No, és az eddigi kapcsolatainkban milyen közös mintázatot vélünk felfedezni? Milyen démonokkal küszködünk még mindig, és mit teszünk annak érdekében, hogy a szekrényből egyre kevesebb csontváz hulljon ki?

Hogyan kapcsolódunk egyáltalán másokhoz? És nem utolsósorban, hogyan szeretünk szeretve lenni? És csakis az ilyen és ehhez hasonló kérdések őszinte megválaszolása után szabadítsuk rá magunkat a nagyvilágra, és kezdjünk ismerkedni. 

A lassú randizás ismérvei

Ha már szándékról van szó. Ezzel a cikkel nem titkolt célom népszerűsíteni a lassú randizást, hogy ne magányos, szemérmes kis farkasként bolyongjak az ismerkedés sűrű erdejében. 

Ezért először elmondom, hogyan szokták csinálni, majd felsorolok néhány mellette szóló érvet is. 

Hogyan?

  1. A szándékról már beszéltünk, legyen világos magad, és a randipartnered számára is, hogy miért ismerkedsz. Kalandot keresel csupán, szeretőt, vagy elköteleződést is magában foglaló párkapcsolatot, netán teljesen nyitott vagy az égvilágon bármire? Mondd el neki is.

  2. Nem kell telepakolni az A hetedet (sőt nincs is A hét meg B hét) gyors randikkal, elég, ha tényleg azzal beszélsz, azzal találkozol, aki megfogott, és úgy érzed, nem csak egy eszpresszó erejéig tudnád elviselni a társaságát.

  3. Ha meg is tetszett, nem kell rögtön a B héten (mondom, hogy nincs is A meg B hét!) az ágyba ráncigálni egymást, és nem, semmi gond a szexuális őserővel, de az ember nagyon könnyen összekeveri a kémiát meg a hormonokat a valós érzelmi kapcsolódással, ami a későbbiek során sok csalódáshoz vezethet. Egyébként is van időtök.

  4. Ha csodás együttléten vagytok is túl, nem kell instant összebútorozni vele, vagy innentől kezdve mindennap reggeltől estig csetelni, míg ki nem hullik este tizenegykor a telefon a kezetekből, mert ugye három hét alatt akarjátok bepótolni az elmúlt harminc év elmulasztott eseményeit.

  5. Egyszerűen csak megismerni a másikat szép komótosan, megvárni, míg az első álarcok lehullanak, az első konfliktusok sikeresen megoldódnak, az első nagy hormonlöket alábbhagy, és csakis azután belemenni nehezen visszafordítható döntésekbe.

És miért?

Mondtam, hogy nem titkolt célom lelkes slow dating híveket magam köré gyűjteni, tehát azt is megosztom veletek, hogy miért érdemes így ismerkedni. 

  1. Ha egy hosszú kapcsolaton vagy túl, vagy először ismerkedsz komolyabban, akkor nem sürget, nem siettet ez az ismerkedési forma, a lelked könnyebben utoléri magát, és közben nincs az az óriási nyomás, hogy egyik pillanatról a másikra kell egy új embert megszokni az életedben.

  2. Van időd értékelni az egyes romantikus helyzeteket, amikben a másikkal részt vettél, ezért könnyebben ki is szúrod az esetleges intő jeleket. Könnyebb elhúzni a mézes madzagot, és magunkat sokkal jobb színben feltüntetni három hétig, mint három hónapon keresztül. 

  3. Ha vannak káros kapcsolati mintázataid, amelyeken szeretnél változtatni, arra is több idő és tér jut. Eljutsz a terapeutádhoz is párszor, míg a kezdeti ismerkedési folyamat tart, és tudatosan korrigálhatod a rossz beidegződéseidet.

  4. Jobb döntéseket tudsz hozni, és hozzád jobban illő partnert találni a fokozatos megismerés és összecsiszolódás elve alapján. Igaz, hogy itt is lehet magas a kezdeti érzelmi befektetés, de nem dobtál be mindent az ég világon, hogy később azzal kelljen szembesülnöd, hogy valójában nem is illetek össze, más a víziótok az életetekről, és noha már együtt is laktok, hopp, de mégsem közös az út.

  5. A lassú ismerkedés alapjaiban változtathatja meg azt, ahogyan a kapcsolataidhoz állsz. Felszabadító egyszerűen a tudat, hogy nem kell ötszáz emberrel egyszerre flörtölni, barátkozni, találkozni, hanem a szívednek legkedvesebb pár humánnal építkezni, legyen szó barátról, munkatársról, vagy potenciális partnerről.

A lassú randizás cáfolata

Persze ez az irányzat sem találta fel a spanyol viaszt, hiszen régen így ismerkedtek az emberek, udvarlásnak nevezték, és nem kellettek hozzá flancos angol kifejezések, meg oldalakon keresztül ömlengő cikkek, hogy az emberek tudják, mi fán terem!

A másik meg, hogy ki szereti, ha a végtelenségig, szinte már-már természetellenes módon túlnyújtanak egy kvázi organikus ismerkedési folyamatot? Mindenki annyit cseteljen, meg akkor szexeljen a másikkal, amennyi és amikor az kölcsönösen jólesik, nem?

De.

Ám egy kis önreflexió meg tudatosság sosem árt.

Még egy halandó sem volt a szakításom óta, akivel közöltem volna, hogy akkor elég, ha minden harmadik napon ír, és minden második héten találkozunk – nevetséges is lenne. Azt azonban jólesik tudnom, hogy teljesen oké, ha csak idővel engedek közel valakit magamhoz érzelmi, testi és pszichés értelemben is. Amennyiben meg bárki túl türelmetlen kivárni ezt, arra, ahogy nagyanyáink mondani szokták, rá kell adni még a kabátot is.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Kathrin Ziegler

Wilson Luca