Amikor már annyira gazdag valaki, hogy úgy öltözködik, mintha nem lenne az
„A ruha teszi az embert!” – szokták mondani, és ezzel együtt azt is javasolják, öltözzünk úgy, ahogy akarjuk, hogy mások viszonyuljanak hozzánk, vagy amilyen munkát szeretnénk. De ezek a bölcsességek, úgy tűnik, nem a szupergazdagokhoz szólnak: ők úgy öltözködnek, ahogy akarnak, hiszen módjukban áll bárhogy. Viselhetnek akár egész életünkben egyetlen ikonikus fekete garbót farmerral (Steve Jobs). De olyan is előfordulhat, hogy hatszázezer forintos kasmírpulóverben jelennek meg egy olyan síbaleset tárgyalásán, amelyet végül sikeresen megnyernek, így még az a hárommillió dollár is a zsebükben marad, amit kártérítésként ítéltek volna meg velük szemben (Gwyneth Paltrow). De a szupergazdagok ritkán veszítenek, és erről az egyszínű, márkajelzés nélküli kasmír, gyapjú, és egyéb luxusanyagok luxustermékei suttognak halkan, de tényleg csak nagyon halkan. Wilson Luca szatírája.
Cikkünk eredetileg 2024. január 13-án jelent meg.
–
A luxus néha csendes, a gazdagság pedig lopakodik
Steve Jobs egyszerű, letisztult, sőt már már végletekig konformista „egyenruhája”, Bill Gates és a többi techóriás utcai viselete, vagy Gwyneth Paltrow minimalista stílusa évtizedek óta ismeretes, és beégett már a retinánkba. Illettük már ezeket a különböző stílusirányzatokat a „normcore”, „old money” vagy a minimalista jelzővel, és most itt egy újabb: az angol „quiet luxury”, vagy más néven „stealth wealth”, azaz csendes luxus, avagy lopakodó vagyon. A kifejezések arra a jelenségre utalnak, amikor már annyira gazdag valaki, hogy úgy öltözködik, mintha nem lenne az. Eggyel szofisztikáltabb, hivalkodásmentes, drága elegancia, egyszerű színekkel és formákkal.
A csendes luxus már önmagában nagyon bennfentes attitűdről árulkodik („aki tudja, az tudja”), hiszen az illető már nem az alsó és közép társadalmi osztályoknak öltözékével, hanem a vele egy szinten lévő, luxusjachtokon pihenő, magángépekkel és helikopterekkel repkedő, egész szigeteket birtoklóknak. Ők azon nyomban, ahogy az illető belép a teniszklub ajtaján, felismerik a maguk közül valót, csakúgy mint a másfél millió forintba kerülő bézs Loro Piana pulóvert. Igen, még ordító márkajelzés nélkül is.
Az hagyján, hogy valaki már nem akar az alsóbb társadalmi osztályokkal szimbolikus párbeszédbe elegyedni, de nem akar az azonos osztálybeli, ámde hivalkodó, „new money”, azaz újgazdagszagot árasztókkal sem.
Például a nemrégiben befejeződött, és a Golden Globe-on is taroló Utódlásban szereplő Roy família tagjai több mint valószínű, hogy orrukat felhúzva fintorognának, amint meglátnák a Kardashian klán bármelyik tagját, és tetőtől talpig végigmérve őket szemrevételeznék hivalkodó, sokat láttató, erősen márkázott öltözéküket. Nem én mondom, ők gondolják. Egyébként is, ki hallott már arról – veti fel a Telex cikke is –, hogy egy szupergazdagnak óriás Burberry táskát kelljen cipelnie a vállán? Hát nincs külön bejáratú sofőrje, aki megszabadítja őt ettől a közönséges szokástól?
Kinek készülnek valójában a márkázott luxustermékek?
Az ominózus, a sorozat egyik jelenetében is feltűnő Burberry táska körülbelül egymillió forintot kóstál, azonban ez az egymillió forint még mindig nem váltja meg azt a belépőt, ami átvezet valakit a többgenerációs vagyon kapuján: arra születni kell ugyanis. Egyébként is, a márkázott luxustermékek gyakran még csak nem is annak a rétegnek készülnek, amelynek tagjait elsőre megneveznénk a reklámok és hirdetések alapján mint célközönséget.
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.
Megnézem a tagsági csomagokatvagy bejelentkezem
Glow
Glow