Az OLYAN bámulás

Tegyük tisztába először azt, hogy bámulás és bámulás között óriási különbségek lehetnek. Igenis létezik olyan, hogy egy férfi rácsodálkozik egy nő szépségére, elvarázsolódik, és ez kiül az arcára. Ilyenkor a tekintetből kedvesség, tisztelet és csodálat tükröződik. És van az a felülről-lefelé tekintős, fölényes, egyenesen a farokból érkező „megdugnálak” tekintet, amiben aztán nincs az égvilágon semmi hízelgő, sőt, inkább ijesztő, gyomorgörcsöt előidéző, ami azonnal bekapcsolja a túlélőreflexeket: leszállni a buszról, átmenni az utca túloldalára, felhívni valakit (akár kamuból), elszaladni, vagy élni a modern technika vívmányaival, és rögzíteni a rohadékot, aki így vagy úgy, de erőszakosan behatol az intim szféránkba. (Csepelyi Adrienn is megtette, írt is erről egy remek cikket.)

Az edzőtermek világa ilyen szempontból különösen rizikós lehet. Vannak természetesen kulturált helyek, de nagyon nem mindegy, milyen közeg jár az adott konditerembe. Én speciel nem járok ilyen helyekre, inkább az otthoni jógázás az én világom, de emlékszem, milyen volt, amikor még el-ellátogattam edzeni, és nem véletlenül nem lettem visszatérő vendég. Semmilyen testhez simuló szettel nem rendelkeztem, pont azért, mert tudtam, hogy valamiért a csinos öltözéket sokan felhívásnak érzik keringőre, ezt pedig minden eszközzel el akartam kerülni. Azt hittem, ezen múlik… (Márpedig nyilván NEM!)

Arra eszméltem, hogy a mögöttem súlyzózó faszi a trottyos, kopott mackónadrág alatt bujkáló seggemet bámulta erőlködés közben. Cseppet sem türtőztette magát, elégedetten bólogatott, előttem van az arckifejezése is, a tükörből mindent láttam.

Úgy nézett rám, mintha direkt neki produkáltam volna magam a taposógépen, mintha miatta csináltam volna az egészet, sőt, mintha egyedül miatta lettem volna ott. 

Le is léptem hamar.

Rejtettkamerás felvételek TikTokon

Sok nő osztozik sajnos ilyen élményekben, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legújabb TikTok-„trend”, aminek az a lényege, hogy nők elrejtik a telefonjukat, és titokban felvételt készítenek edzés közben arról, mi történik mögöttük, ki bámulja őket hátulról, mondjuk, amíg guggolásokat végeznek.

Egy 2021-es tanulmány szerint a nők 76 százaléka kényelmetlenül érzi magát nyilvános helyen a zaklatások különböző formáitól.

Egy másik felmérésben a nők 56 százaléka számolt be arról, hogy érte már zaklatás edzés alatt.

Ahogy a TikTokon nézelődtem, vegyes érzéseim voltak.

Egyrészt tényleg

hátborzongató jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Van olyan videó, amin az látszik, hogy egy pasas nemcsak” hátulról bámulja az épp edző nőt, hanem még le is fotózza.

Láttam olyat, hogy egy idősebb fickó még csak nem is edz, utcai ruhában ül, és egyértelműen, leplezetlenül, kéjes arccal stíröli a nőket. Egy másik videóban meg azt rögzítették, hogy egy pasi alibi ugrálókötelezés közben mindenhova követi az edzeni próbáló lányt. Itt egy ponton a lány szembefordult vele, és meg is szólította.

A telefonok gyakorlatilag visszapillantó tükörként, sőt, akár testőrként funkcionálnak, hiszen olyan videó is van, amin látszik, hogy a fickó észreveszi a telefont, és azonnal távozik.

És itt jön a vegyes érzelmek sötétebbik fele.

Ugyanis számtalan olyan videót is láttam, amin semmi, de semmi furcsát nem lehet felfedezni, mégis ott vannak arccal a pasik, bámészkodó, sunyi perverzként ábrázolva, kitéve a világhálóra. 

 

Hol kezdődik a zaklatás?

Egész konkrétan van olyan, hogy a csaj beáll egy az egyben a srác elé, és az arca előtt kezd guggolásokat csinálni. A srác láthatóan zavarba esik, nem tudja, hova nézzen. Ennyi látszik a videón. És rajta ott áll a felirat, hogy „egy nő ma már nem mehet edzeni se nyugodtan”.

Ezt persze meglovagolják a kommentelők is, és kismillió olyan paródiavideó is felkerült, amiken pasik a sapkájukat a nyakukig lehúzva edzenek, vagy kirohannak, ha egy nő belép a terembe, nehogy véletlenül edzőtermi perverznek nézzék őket. Nők is beszálltak a parodisztikus videók gyártásába, például belefutottam egy olyanba, ahol egy lány segítséget kér a súlyzó alatt kínlódva, de a pasik nem mennek hozzá segíteni, mert biztos csak csapda.

Komplex dolog ez. Mert igaz, hogy létezik edzőtermi zaklatás. És most nagyító alá került, ami önmagában oké lenne, csak a túlkapások miatt (amikor tényleg nincs zaklatásnak nyoma a videóban) felerősödtek az áldozathibáztató hangok, ami pont az ellenkezőjét éri el annak, ami ezeknek a videóknak a célja.

Nem mintha rangsorolni kellene bárki negatív élményét, de azt, hogy az illető engedély nélkül fotózgat lányokat, és azt, hogy egy  másodpercre bátortalanul odanéz, nyilván nem lehet egy napon említeni. Nem válik az illető automatikusan áldozattá csak azért, mert ránéztek, és zaklató sem lesz valaki annyitól, hogy súlyzózás közben maga elé mered, és előtte pont guggolásokat végeznek.

És még mindig nem jutottunk el a megoldásig, hiszen én például azonnal gyomorgörcsöt kapok akkor is, ha egy pasi tök normálisan rám néz, vagy kedvesen rám mosolyog. Ez az én áldozati reflexem, a traumatikus élményeim maradványa, nem tudtam még levetkőzni. Szóval talán én is bele tudok esni abba a hibába, hogy ott is látok már zaklatót, ahol nincs. 

 

Közös a gombóc a torkunkban

Csakhogy az az émelyítő szorítás a gyomorban nem jelenik meg általában indokolatlanul. Ez már egy ősi reflex, évtizedek, évszázadok, sőt, évezredek alatt fejlődött ki, és minden női áldozat kihagyott szívdobbanása ott lapul gombócként a torkunkban. Úgyhogy túlkapások ide vagy oda, ezekre a videókra mégiscsak szükség van. Nem pusztán azért, hogy exponálva legyenek ezek a bámészkodó alakok, hanem azért is, hogy beszéljünk a zaklatás ezen formájáról.

A #metoo óta tudjuk, hogy mindig lesznek, akik visszaélnek a helyzetükkel, és molesztálást kiáltanak ott, ahol nyomokban sem volt, de ez nem ok a hallgatásra, és semmit nem von le a valódi kiállások értékéből, jelentőségéből. Ráadásul arányaiban a hamis vád még mindig töredéke az elhallgatott (szexuális) erőszaknak, amelyről az áldozat a szégyen, az önvád, a félelem vagy más okok miatt egyáltalán nem beszél. 

Ezek a videók tanulságosak lehetnek azok számára, akik elképzelni sem tudják, milyen lehet, ha te csak békében számolgatnád a felüléseidet, és közben egy pali gyakorlatilag rád csorgatja a nyálát, vagy ha mész az evezőgéptől a futópadhoz, de észreveszed, hogy a gépek között szlalomozva követ valaki.

Ilyenkor egy nő annak érzi magát, aminek nézik. Tárgynak. Haszonélvezeti cikknek.

És ez bizony nem kamu, nem túlzás.

Ez a nők komoly hányadának a valósága, szerte a világon. Igen, még mindig.

Források: ITTITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Johnce

Szabó Anna Eszter