„Dehogy megyek orvoshoz!” – Sok demenciával élő ember ezért utasítja el az orvosi vizsgálatot

–

@wmn.hu A demencia korai felismerése életbevágó, de mi van, ha az érintett elutasítja az orvost? Nem vagy egyedül. Sok család szembesül ezzel. 🧠 Stoiber Vivien @demenciarol_erthe , demenciaszakértő és WMN Creator segít megérteni, mi állhat a háttérben – és tippeket ad, hogyan közelíts hozzá szeretettel és türelemmel. #wmn #wmnmagazin #wmncreator #demencia ♬ eredeti hang – WMN Magazin - WMN Magazin

A demencia korai jeleit nagyon nem könnyű felismerni. A nehézségek azonban ott kezdődnek igazán, amikor az érintett környezetében valaki elkezd gyanakodni. Sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy a család már sejti, hogy valami nincs rendben, de a demenciával élő személy hevesen tiltakozik az orvosi vizsgálat ellen.

A hozzátartozók ilyenkor gyakran nagyon nehéz helyzetbe kerülnek: mikor és hogyan avatkozzanak be? Meddig mehetnek el a győzködéssel, kérleléssel, netán parancsolással? Meddig tart egy ember autonómiája, és joga a saját életét érintő döntésekben? Mikor jön el az a pillanat, amikor már a hozzátartozó felelőssége lépéseket tenni?

Mégis hogyan mondja ki az ember: „én jobban tudom, mi kell neked”?

Ez a dilemma nemcsak gyakorlati, hanem etikai kérdéseket is felvet. De kinek van ideje és kapacitása filozofálni, amikor előtte áll egy akut probléma: el kellene vinnie a szerettét az orvoshoz, és meg kellene tudnia, hogy mi történik vele.

„Úgysem tudnak velem mit csinálni”

Az elutasítás mögött gyakran szégyenérzet vagy félelem áll. Az érintett talán sejti, érzi, hogy valami nincs rendben vele, de fél a diagnózistól. Aggódik, hogy mit fognak szólni mások, mi lesz a családjával. Félelmetes belegondolnia, hogyan fog megváltozni az élete, ha választ kap azokra a kérdésekre, amiket nem is akar feltenni.

Bagatellnek tűnhet, de sok ember azért sem akar orvoshoz menni, mert korábban volt már rossz tapasztalata, vagy elveszítette a hitét a rendszerben és a dolgozókban. A másik nagy visszatartó hiedelem, hogy „úgysem tudnak mit csinálni”.

Az ilyen esetekben sokat segíthet az empatikus, szeretetteljes kommunikáció: amikor hozzátartozóként megpróbáljuk megérteni a háttérben húzódó okokat, majd meggyőzni az érintettet, hogy egyezzen bele a vizsgálatba. Az is jó megközelítés lehet, ha nem róla beszélünk, hanem a saját érzéseinkről. Például ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy „Mostanában elég feledékeny vagy, hidd el, kell az a vizsgálat, ne legyél már ilyen makacs!”, mondhatjuk azt is, hogy:

„Aggódom érted. Szeretném tudni, hogy jól vagy-e, és hogyan segíthetünk, hiszen szükségünk van rád és szeretnénk, ha minél tovább köztünk lennél”.

De segíthet az is, ha elismerjük az elutasítás mögött álló érzéseit például így: „Nagyon félelmetes lehet, hogy azt érzed, valami megváltozott. Bármi történik, mi melletted leszünk!”.

Anozognózia – a kimondhatatlan tünet lehet a válasz a kérdéseinkre

Szervi oka is lehet annak, hogy az érintett nem akar orvoshoz menni. A demencia különböző formáiban gyakori jelenség az anozognózia, vagyis a betegségtudat és a belátás hiánya. Ez nem egyszerű makacsság vagy tagadás, hanem neurológiai probléma – ha úgy tetszik, a betegség egyik tünete.

Ilyenkor jellemzően a jobb prefrontális kéreg és a parietális lebeny károsodik. Mivel ezek a területek felelnek többek között az öntudatért, a belátásért, illetve azért is, hogy hogyan érzékeljük a saját testünket és állapotunkat, így ebben az esetben a demenciával élő ember szó szerint nem tudja, hogy problémái vannak – még akkor sem, ha ez a környezete számára egyértelmű.

Ebben az esetben ez egy agyi elváltozás, és nincs az a mennyiségű magyarázat, kérlelés vagy győzködés, ami jobb belátásra bírhatja az érintettet.

Ilyenkor előfordulhat, hogy valamilyen cselt kell bevetni, hogy a vizsgálat megtörténhessen.

Autonómia kontra gondoskodás – egy belső konfliktus

A hozzátartozó ilyenkor nemcsak a beteggel, hanem önmagával is küzd. Sokan érzik úgy, hogy elárulják azt, akit szeretnek, amikor valamilyen kegyes hazugsággal vagy elhallgatással csalják el vizsgálatra. Ezek a helyzetek sokszor járnak erős bűntudattal, pedig ez nem hátbatámadás!

Egy ilyen lépés – ha tényleg megalapozott – valójában a gondoskodás egyik formája, amely az érintett érdekét szolgálja.

Ilyenkor kiemelten fontos a segítő közeg, a család, a barátok, pszichológus vagy hasonló helyzetben lévő, hasonlókon átesett sorstársak támogatása.

Nem vagy egyedül!

Fontos tudni: az, hogy az érintett nem akar orvoshoz menni, egy nagyon gyakori nehézség, amivel a családok a betegség korai (vagy rosszabb esetben későbbi) szakaszában küzdenek. Amikor benne vagyunk, szinte megugorhatatlan problémának tűnik, de idővel mindenki megtalálhatja a megoldáshoz vezető utat. Nem az a kérdés, hogy mindig, minden szempontból hibátlanul cselekszik-e az ember, hanem hogy szeretetből teszi-e, a legjobb tudása szerint.

A válasz valószínűleg igen.

Ez pedig előbb-utóbb mindig utat mutat.

WMN szerkesztőség