–

Jöjjenek a számok!

A Kaliforniai Egyetem kutatócsapata arra volt kíváncsi, hogy a világ 50 legrangosabb, angol nyelvű pszichológiai és idegtudományi folyóiratában hogyan oszlik meg a szerkesztők nemi aránya, illetve lakóhelye. A földrajzi reprezentáció vizsgálata már csak azért is érdekes volt, mert korábbi kutatások azt találták, hogy

összefüggés áll fenn a szerkesztőbizottsági tagok nemzetisége és az országaikból származó publikációk száma között.

Bár az elfogultság pontos mechanizmusait nem sikerült feltárni, úgy tűnt, hogy leginkább akkor kerül be valaki a tudományos munkájával egy adott folyóiratba, ha egy vagy több honfitársa szerepel a szerkesztők között. 

Ilyen előzmények után jelent meg Eleanor Palser és munkatársai tanulmánya idén február végén a Nature Neuroscience című szaklapban. Többek között az alábbi fontos eredmények olvashatók benne:   

  • A pszichológiai folyóiratok 76 százalékában a szerkesztők több mint fele férfi. A folyóiratok közel egynegyedében több mint 70 százalékban vannak jelen, míg a női szerkesztők ilyen mértékű túlsúlya csak elvétve, a folyóiratok mindössze 2 százalékában fordul elő.  

  • A földrajzi reprezentációt tekintve még elkeserítőbb a helyzet. A top 50 pszichológiai folyóirat szerkesztőinek 91 százaléka Észak-Amerikában vagy Európában dolgozik. Mindössze 4 százalékuk működik Ázsiában; további 4 százalékuk Óceániában; Afrikában és Latin-Amerikában pedig 0,5-0,5 százalékuk.

  • Az adatok országokra történő lebontásából még inkább látszik az USA központi szerepe: a szerkesztők 61 százaléka innen származik; 7 százalékuk Nagy-Britanniából; 5 százalékuk Kanadából; további 5 százalékuk pedig Spanyolországból. Torzító tényező lehet, hogy a kutatás kizárólag angol nyelvű folyóiratokat vizsgált. Ugyanakkor a pszichológia nyelve egyértelműen az angol, ma már sok országban ezen a nyelven zajlik a képzés is, így az amerikai-európai országok felülreprezentációját vélhetően elsősorban a gazdasági helyzetük, a tudományos munka finanszírozási lehetőségei okozzák. 

  • Az idegtudományi folyóiratok még kevésbé voltak kiegyenlítettek nemi szempontból, mint a pszichológiai folyóiratok: a lapok 88 százalékában a szerkesztők több mint fele férfi volt. Az 50 legelőkelőbb idegtudományi folyóirat közül 5-ben a férfi szerkesztők aránya a 90 százalékot is meghaladta. A földrajzi megoszlás a fentiekhez nagyon hasonlóan alakult: a szerkesztők 86 százaléka élt az USA-ban vagy Európában; 9 százalékuk Ázsiában; 4 százalékuk Óceániában; 1 százalékuk Latin-Amerikában és kevesebb mint 0,5 százalékuk Afrikában. 

Mihez képest sok vagy kevés? 

Palser és kollégái azt is megbecsülték, milyen összességében a pszichológiával és az idegtudományokkal foglalkozó szakemberek nemi, illetve lakóhely alapján történő eloszlása. Ehhez korábbi felméréseket, valamint konferenciákon való regisztrációs íveket használtak fel. Elemzéseik során két fontos következtetésre jutottak. Az egyik, hogy a pszichológiai folyóiratokban ahhoz képest is sokkal kevesebb nő van jelen a szerkesztőségekben, mint amilyen arányt egyébként a kutatók körében képviselnek. A másik, hogy az idegtudományi lapok szerkesztőinek kiegyenlítetlen nemi aránya összhangban van a területen található nemi arányokkal. Mit jelent az egyik, illetve a másik eredmény? 

Steiner Kristóf: Szép volt, jó volt, kellemes volt, de nem hiányzik az életemből – Szabadulás a káros szenvedélyektől

WMN Life – 2022. március 13. – SK

 

Üvegplafon, egyenlőtlen terhek

A pszichológia esetében inkább arról lehet szó, hogy működésbe lép az úgynevezett üvegplafon-hatás: ahogy megyünk feljebb a ranglétrán, arányaiban egyre kevesebb nőt találunk. 2017-es adatok szerint míg a lélektan területén az USA-ban az adjunktusok 65 százaléka nő volt, addig a docenseknek az 53, a professzoroknak pedig már csak a 45 százaléka tartozott ehhez a nemhez. Ezekhez az arányokhoz képest is kevesebb a női szerkesztő, különösen a főszerkesztő. Ez részben azért van, mert sok folyóiratnál nem főállású alkalmazottak dolgoznak, hanem a tudományos karrierjük mellett, másodállásban vagy projektalapon végzik az emberek ezt a tevékenységet.

Hiába vennének fel több nőt ezek a lapok, a nők arról számolnak be, hogy rengeteg a kötelezettségük: a családjuk, a diákjaik, az egyetemi teendőik mellett nincs kapacitásuk elvállalni a pozíciót. Férfiak sokkal ritkábban fogalmaznak meg hasonló aggodalmakat.

Továbbra is baj van a rendszerrel: a házimunka és a gondozási feladatok egyenlőtlen megoszlása fontos oka annak, hogy a nők nem tudnak olyan mértékben bevonódni a szerkesztői munkákba, mint ahogyan szeretnének vagy ideális volna. 

Úgyis hülye vagyok hozzá

Más típusú nehézség áll fenn az idegtudományi folyóiratok esetén. Ott inkább azt látjuk, hogy összességében alacsony a nők részvétele. Ez a terület a biológiához, a fizikához, a kémiához áll közel – csupa olyan tantárgyhoz, amelyről a lányok már gyerekfejjel megtanulják, hogy „ők bizony nem értenek hozzá”. Persze az üvegplafon itt is érvényesül: 2019-ben az adjunktusok 45; a docensek 37; a professzorok 30 százaléka volt nő az USA-ban. Minél inkább férfiak által dominált egy tudományterület, annál nagyobb szükség van arra, hogy a nők látható szerepekben legyenek jelen. A példaképek még több fiatalt ösztönözhetnek arra, hogy merjen továbbtanulni, és elhiggye, van keresnivalója ezen a pályán. 

Minden változáshoz idő kell, de mennyi?

Szokták mondani, hogy a tudománnyal – különösen a természettudományokkal – való foglalkozás a történelem folyamán férfias tevékenységnek minősült, így idő kell ahhoz, hogy a nemi arányok megváltozzanak. A baj csak az, hogy a fiatal szerkesztők között sem jobb a helyzet!

A pszichológiai folyóiratok esetén a kezdő pozíciókban is aránytalanul több a férfi, holott a junior kutatók között a nők vannak többségben. 

A nők érvényesülését tovább nehezíti, hogy tudósként is nagyobb eséllyel éri őket hátrányos megkülönböztetés: amerikai adatok szerint átlagban kevesebbet keresnek, mint a férfi kollégáik, kevesebbet publikálnak, nem idézik őket annyiszor, alacsonyabb összegű ösztöndíjakat kapnak, vagy kevésbé valószínű, hogy anyagi támogatást nyernek el a munkájukhoz (erről a problémáról hazai tudósok is beszámoltak; a Balázsi Katalinnal készült interjút a témában ITT olvashatjátok). Ezek a különbségek ahhoz vezethetnek, hogy még nehezebben jutnak el a nők a szerkesztői pozíciókig, mert kevésbé tartják őket érdemesnek rá. 

Csepelyi Adrienn: Szabad-e boldognak lenni a vészben? – WMN-naplók

WMN Life – 2022. március 13. – CSA

 

Miért lenne fontos a diverzitás?

Az, hogy a folyóirat-szerkesztők többsége amerikai-európai férfi, hozzájárulhat az úgynevezett WEIRD (magyarul furcsa) problémához a pszichológiában. A betűszó arra utal, hogy a publikált vizsgálatok jelentős része máig az emberiség egy szűk szeletére vonatkozik: noha a világ népességének csupán 12 százalékát teszik ki a nyugati (western), tanult (educated), iparosodott (industrialized), gazdag (rich) és demokratikus (democratic) társadalmakban élő polgárok, 2010-ig a kutatások 96 százaléka mégis kizárólag róluk szólt! Ezzel összhangban szomorú adat, hogy a szerkesztők csupán 0,5 százaléka származik afrikai országokból (holott sok helyen ott is angol nyelvű képzés folyik, tehát ez sem feltétlenül jelentene akadályt).

Ahhoz, hogy mindenki számára releváns és használható tudományt hozzunk létre, lényeges lenne tágítani azoknak a körét, akik akár vizsgált személyként, akár kutatóként, akár döntési pozíciókban részt vesznek benne.  

A szerkesztői státusz elnyerése természetesen az adott személy életében is fontos mérföldkő lehet: továbblendítheti a karrierjét, új szakmai kapcsolatokat hozhat. Kutatásokból azt is tudjuk, minél heterogénebb egy munkahelyi közeg, minél többféle hátterű, tapasztalatú, nézőpontú ember dolgozik együtt, annál nagyobb lehet a produktivitás és az innováció. Arra is vannak tudományos bizonyítékok, hogy a kiegyenlítettebb nemi arányok fokozzák a tanulmányok felülvizsgálati folyamatának minőségét a szerkesztőségekben. 

  

Számos érv szól tehát amellett, hogy ne csak szóban törekedjünk a diverzitásra („bárki jelentkezhetett volna”), hanem teremtsük meg annak a feltételrendszerét, hogy a kevesebb hatalommal bíró csoportok tagjai is érdemi módon kapcsolódhassanak be a munkába. 

Milanovich Domi

A könnyebb olvashatóság érdekében az egyes kutatásokat nem linkeltem be külön, a hivatkozások mindegyike megtalálható a tanulmányban.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/fizkes