– 

Nem elég „szimpla” feministának lenni?

Az interszekcionális feminista figyelembe veszi az olyan, szexizmuson felüli, de azzal sok esetben összekapcsolódó előrejutást gátló tényezőket, mint a bőrszín, a vallás vagy a testi fogyatékosságok. Annak a felismerése ez, hogy nekem mint európai, fehér, városi, heteroszexuális, egészséges egyetemista lánynak könnyebb, mint egy szír, színes bőrű, szegény, tanyán nevelkedett, halláskárosult nőnek. Vagy egy roma származású lánynak. Vagy egy transzszexuális embernek. Vagy annak, aki kerekesszékben él, burkát visel, mentális egészségi problémákkal küszködik, vagy mélyszegénységből származik. 

Nyitott és zárt ajtók

Csak a példa kedvéért, gondoljunk úgy a privilégiumokra, mint ajtókra! A nyitott ajtókat észre sem vesszük, teljesen természetesnek tartjuk például, hogy nőként szavazhatunk, és eszünkbe sem jut az, hogy ezt nem mindenki mondhatja el magáról. A zárt ajtóknál kénytelenek vagyunk megállni, és lehetőségünk van küzdeni azért, hogy azok is kinyíljanak. 

Egyesek például az első zárt ajtóval akkor találkoznak, amikor a munkahelyükön előreléptetést várnak, de azt veszik észre, hogy nőként nem tartják őket erre érdemesnek a kollégák. Mások jóval hamarabb elakadnak. Van, aki nem tud teljes munkaidőben dolgozni, mert egyedül neveli a gyerekét. Van, aki be sem tud menni az állásinterjúra, mert az iroda nem akadálymentesített. Van, akit be sem hívnak állásinterjúra, mert színes bőrű. Van, aki el sem tud menni otthonról, mert egy családtagját gondoznia kell. Van, aki olyan országban született, ahol nem is álmodhat karrierről a szegénység, a családja elvei vagy vallási fanatizmus miatt. 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni azokról az ajtókról, amik minket egyértelműen nyitva várnak, és azokról az emberekről, akik ugyanott zárt ajtókkal találkoznak.

Minden nő találkozik pár zárt ajtóval. De néhányan több ajtót találnak zárva bőrszínük, szexuális identitásuk, testi vagy lelki problémáik, születési helyük miatt, azért, mert nem járhattak iskolába, mert családjuk szegénységben él, vagy nagyon vallásos, mert valakit gondozniuk kell vagy mert külső hatások miatt el kellett hagyniuk hazájukat. És még számtalan más okból.

Te kiváltságos vagy?

Férfinak lenni privilégium, de privilégium fehérnek lenni, európainak lenni, városban lakni, kiváltság az egyetemi végzettség, magyarnak lenni Magyarországon, mentálisan és fizikailag egészségesnek lenni is. 

És ha valakinek bármilyen privilégiumai vannak – az interszekcionális feminizmus elvei alapján legalábbis –, köteles segíteni azoknak is, akik azok nélkül élnek. Kötelességünk körbenézni egy-egy ajtónál, amin mi áthaladunk, és ha lehetőségünk van rá, bevinni magunkkal valakit, aki addig előtte várt tehetetlenül. 

Illetve ha nekünk sikerült beslisszolni egy zárt ajtón, kötelességünk azt másoknak is kinyitni, és nem becsapni az orruk előtt féltékenységből, félelemből, vagy szimplán nemtörődömségből.

Előzékenyen

A behúzásnak, beengedésnek rengeteg formája van: az ember támogathat segítő szervezetet. Vigyázhat egy barátnője gyerekére, miközben ő dolgozik a nyári iskolai szünetben. Jelentkezhet önkéntesnek menekülttáborokba, vagy felemelheti szavát a kegyetlenségek ellen, amiket a bevándorlókkal szemben követnek el. Támogathat ösztöndíjakat, például olyat, ami szegény lányoknak kínál esélyt a tanulásra, az előrelépésre. Ha olyan pozícióban van, felvehet egy színes bőrű alkalmazottat, akinek megvannak a munkához szükséges képességei. Biztathatja LMBTQ+ barátait, nyíltan elítélheti a homofóbiát. Ajándékba vásárolhat olyan tárgyat, amit egy autista művész készített, vagy felsegíthet a buszra egy mozgássérült utast. 

Ha lehetőséged van, így is élj vele

Azok a nők pedig, akiknek magas pozíciójuk miatt lehetőségük lenne arra, hogy segítsenek más hátrányos helyzetű embereknek, de ezt nem teszik meg, igazából a patriarchális társadalom fogaskerekei, és nem feministák, akkor sem, ha Instagramon hetente megosztanak egy női mémet, vagy időnként kollégáikkal a fizetések közötti különbségről beszélgetnek. 

Azok a női politikusok, akik nem törődnek a nemi egyenlőtlenségekkel, azok a női üzletvezetők, akik negatívan kivételeznek a női alkalmazottakkal, azok a meleg közszereplők, akik nem küzdenek az LMBTQ+ jogokért, nem feministák. 

Azok a nők pedig, akik csak a saját előmenetelükre, a saját érdekeikre gondolnak, és megnyugszanak akkor, amikor ők jó állást találnak, semmiképp sem feministák.

Bár a magyar sajtóban viszonylag kevés szó esik az interszekcionális feminizmusról, fontos, hogy mindannyian ismerjük, és tudatosítsuk magunkban az elveit, majd gondoljunk rájuk a mindennapjainkban. A feminizmusba mint mozgalomba pedig be kell építeni új elemeket annak a tudatnak a tükrében, hogy nem minden feminista európai, fehér, városi, heteroszexuális, egészséges egyetemista lány, és sokkal többet kell tenni azért, hogy a privilegizált kategóriákon kívül eső emberek is részt vehessenek benne. 

Mert egy valóban egyenlő társadalomban nemcsak nem alapján, de kinézet, családi és anyagi háttér, vagy szexualitás irányultság alapján sem kivételeznek az emberekkel. Egy ideális társadalomban ezek a tényezők nem számítanak, csak az adott ember teljesítménye, képesítése, rátermettsége és szorgalma. És egy ilyen, tökéletes világ csakis akkor létezhet, ha felismerjük a privilégiumokat, észrevesszük azt, ha valaki ezeket nem birtokolja, segítünk egymásnak, és nyitva tartjuk az ajtókat.

 

Rutai Lili