Nemrégiben a Discover Magazine publikált egy cikket, amely a pszichológiai magyarázatát kereste a catfishingnek, azaz annak a jelenségnek, amikor valaki egy álprofilt hoz létre és egy hamis személyiséget ölt magára, hogy így szedjen rá gyanútlan embereket, többnyire az online térben. Az amerikai kormányhivatal Valentin-napon figyelmeztetést is kiadott, hogy a catfishing gyakorisága soha nem látott mértékben ugrott meg az utóbbi időben.

Az egyik lehetséges indok, ha valaki kamuprofillal kívánja megvezetni partnereit, hogy a csaló a saját problémái, frusztrációja elől menekül az online térbe, vagy pusztán csak önmagát szeretné szórakoztatni mások átverésével. De ahogy a Tinder Swindler és az Inventing Anna antihősei esetében is, gyakran az anyagi haszonszerzés a cél. Felmérések szerint az amerikai áldozatok veszteségének mediánja (a medián egy adatsor középső értéke) 2021-ben

2400 dollár volt, a jelenlegi árfolyamon ez valamivel több mint 852 ezer forint.

De miért dőlnek be az áldozatok?

A Tinder Swindlerben megjelenő női áldozatokat szabályosan ízekre szedte az internet, miután napvilágot látott a sztori, mindenféle ostoba ribancnak elhordták őket, olyanoknak, akik meg is érdemelték, hogy hülyére vették őket. Pedig a szimpla butaságnál jóval összetettebb magyarázatai is lehetnek, hogy valakit mi vezérel, hogy egy megkérdőjelezhető, gyanús, digitális kapcsolatot tartson fenn.

Ezek az elméletek olyan pszichológiai folyamatokat foglalnak magukban, amelyek mélyen a tudattalanban működnek, ami azt is jelenti, hogy az áldozatok észre sem veszik, hogy éppen egy átverés, catfishing kellős közepében vannak.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Később pedig nem is értik, hogyan eshettek áldozatul.

A Kamureg (Catfish: The TV Show) című reality alapját éppen az adja, hogy a műsorvezetők olyan fiataloknak próbálnak segítséget nyújtani, akik olyan online kapcsolatban élnek, amelyről azt gyanítják, hogy hamis. Az áldozatok gyakran bevallják, hogy soha nem videótelefonáltak a partnerükkel, és rendre elfogadják a nyakatekert kifogásokat, hogy például a másiknak elromlott a webkamerája. A szereplők azt is elárulják, hogy még soha nem találkoztak személyesen a feltételezett szerelmükkel, akkor sem, ha egyébként egy városban élnek.

A kötődéselméletet tanulmányozó tudósok úgy vélik, hogy vannak áldozatok, akiknek a való életben óriási küzdelmet jelent, hogy romantikus kapcsolatokat alakítsanak ki, és így tudattalanul igyekeznek távol tartani a lehetséges partnereiket.

A kötődéselméletet először a második világháború után kezdték el kutatni, amikor John Bowlby pszichológus azt vizsgálta, hogy a babák hogyan kötődnek az anyjukhoz. Míg kezdetben azt tanulmányozták, hogy a gyerekek hogyan kötődnek a gondozóikhoz, az 1980-as években a keretrendszert kiterjesztették a felnőttek közötti kötelékekre, például a romantikus kapcsolatokra. 

Egy 2020-ban megjelent tanulmányban a kutatók a kötődéselméletet használták a catfishing-áldozatok motivációinak értelmezésére. A tudósok 1107 felnőttet kérdeztek meg, átlagéletkoruk 24,9 év volt, és csaknem 75 százalékuk vallotta magát catfishing áldozatának. A résztvevők egy értékelést töltöttek ki, amelynek alapján meghatározhatóvá vált a kötődési stílusuk, amely az elkerülő, szorongó-ambivalens vagy biztonságos kategóriába volt sorolható. A kutatók azt találták, hogy a szorongó-ambivalens kötődési stílusúak – amely gyakran túlzott ragaszkodásként jelenik meg a romantikus kapcsolatokban – nagy eséllyel váltak catfishing célpontjaivá. Ezen túlmenően a nagyfokú elkerülés és a szorongás is növelte annak valószínűségét, hogy áldozattá váljanak, csakúgy, ahogy az elkerülő viselkedésminta is jelentősen fokozta a kockázatot.

A tanulmány szerzői szerint az elkerülő és szorongó kötődési stílussal jellemezhető résztvevőket azért vonzották az online kapcsolatok, mert

biztonságos távolságot tarthattak, számukra éppen kényelmes mértékű elköteleződés mellett.

Ezeket a megállapításokat aztán más, későbbi tanulmányok is alátámasztották: az online romantikus csalások áldozataival végzett felmérések megerősítették, hogy ezek az emberek magányosak voltak, zárkózott életet éltek, ami azt is jelenti, hogy keresték ugyan a kapcsolatot másokkal, de nagyon nehezen tudták azt megteremteni. Egy online románc pedig kitöltötte ezt az űrt, még ha nem volt is valódi.

Az információfeldolgozás különböző módjai

Az átverésekkel foglalkozó tudósok arra jutottak, hogy a csalók gyakran olyan meggyőző forgatókönyveket gyártanak, amelyek téves döntéshozatalra késztetik az áldozatokat.

Monica Whitty online-kapcsolat-kutató az Elaboration Likelihood Model (ELM) elnevezésű döntéshozatali elméletet alkalmazta az online térben zajló romantikus csalások kapcsán, hogy tesztelje ezt az elképzelést. Az ELM szerint az emberek különböző módon dolgozzák fel az információkat: központi vagy perifériás módon. A központi útvonalon az ember alaposan mérlegeli a helyzetet, és kidolgozza a stratégiát. Ezzel szemben a perifériás útvonalon a személy inkább asszociációkra támaszkodik. 

A British Journal of Criminology című folyóiratban megjelenő tanulmányban Whitty úgy vélekedett, hogy az ELM jól alkalmazható a catfishing-áldozatok esetében is. Húsz pórul járt alannyal készített interjút – a leghosszabb kamukapcsolat három (!) évig tartott –, és arra jutott, hogy az áldozatok hajlamosak a romantikus hiedelmeket folyamatosan fenntartani és alátámasztani az átverőjükről. Az ELM keretein belül Whitty szerint az átvert személyek a perifériás útvonalat használták a kapott üzenetek feldolgozásakor, tehát

nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a konkrét üzeneteknek, mint a nyugtalanító körülményeknek, amelyek nem voltak összhangban az általuk létrehozott idealizált narratívával.

Az áldozatok közül például többen elhitték, hogy online kapcsolatban vannak egy épp Irakban állomásozó amerikai katonával, akiről azt gondolták, hogy hamarosan leszerel, majd feleségül veszi őket. Tipikusan a szerelmes üzenetekre összpontosítottak, amelyek összhangban voltak a katonanarratívával és a saját romantikus eszméikkel. Figyelmen kívül hagytak olyan vörös jelzéseket, mint hogy a partnerük tőlük kér pénzt repülőjegyre.

Sok áldozat utólag sem hajlandó elismerni, hogy a románc átverés volt, még azután sem, hogy a hatóságok bekapcsolódnak. Más tanulmányok áldozatai a kamukapcsolat elvesztését gyászolják, van, akit jobban felzaklat a „szakítás”, mint az anyagi veszteség, legyen az bármekkora mértékű.

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Oscar Wong