–

Az első randi egy szempillantás alatt létrejön. Cecilie már egy órán belül a drága hotel kávézójában van, és rögtön átfut a fején, hogy egyszerű, szerény lányként ő mennyire nem illik ebbe a miliőbe, de aztán jön Simon, a herceg, és hirtelen megszűnik a külvilág. Minden olyan magától értetődő, a fiatalok annyira egy hullámhosszon vannak, hogy néhány órán belül Cecilie már egy magánrepülőgépen utazik a férfival külföldre.

Nem szaporítom tovább a szót, a dokumentumfilm már az elején elárulja, hogy bár Simon valóban a szörnyeteg (ebből a szempontból a lány ráhibázott), de sajnos soha nem volt kedves herceg, és a történet folyamán sem válik azzá.

Simon Leviev egy profi szélhámos, amilyenből tizenkettő egy tucat: kamusztorikkal csal ki pénzt az áldozataiból. A Tinderen ismerkedik lányokkal – photoshopolt képek és pár meghamisított netes adat segítségével azt állítja magáról, hogy egy gazdag gyémántkereskedő fia, aki aztán a tőle elaléló nőktől nagyobb összegeket csal ki egy olyan sztorival, amit leírni is fáj. Röviden: Simont az ellenségei megpróbálják ellehetetleníteni, különböző országokban ragad, ahol nem használhatja a hitelkártyáit, az élete is veszélybe kerül, a nők pedig

mindent megtesznek érte, hiszen szeretik. Vagy csak azt hiszik, hogy szeretik, és az a fantáziájuk, hogy a szerelemért (vagy egy értékesnek hitt ember barátságáért) mindent, de tényleg mindent meg kell tenni.

Ha szükséges, akkor 250 ezer dollárt utalni, és lemeríteni az összes hitelkártyájukat, aztán a fél világnak körbetartozni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

TheSpoilerPost (@thespoilerpost) által megosztott bejegyzés

Az ötéves lányomnak olvasom este A bátor sólyom című mesét,

amelyben a főszereplő elkoptat három pár vascsizmát, három vaspálcát, és megeszik három vascipót, mire újra egyesülhet az igaz szerelmével. Ezt mind meg kell tennie, mert a boldogságot nem adják ingyen. Az sokszor csak nehézségek, szenvedések után jön el. Azért áldozatot kell hozni, kompromisszumot kötni, mindenekelőtt pedig meg kell hogy előzze egy kemény önismereti munka. Többek között erről szólnak a mesék, amiket sosem szabad direktben értelmezni, azok szimbólumok, a tudattalanunkra hatnak, és nem a konkrét történet a tanulság belőlük, hanem az erények, amelyeket kidomborítanak, és az esszenciájuk, amely a lelkünkben csapódik le.

„Nincs tragikusabb egy szomorú királynőnél” – Tíz éve hunyt el Whitney Houston

Kult – 2022. február 11. – CSA

Ha nem mesékről lenne szó, gyermekbántalmazásnak minősülne, ha olyasmiket olvasnánk egy hatévesnek, hogy a gonosz mostoha a nevelt lánya kivágott szívét követeli, vagy hogy felvágjuk egy farkas hasát és telerakjuk kövekkel, hogy aztán az ordas jól megfulladjon a folyóban. Amennyire ezek a lecsupaszítva horrorisztikus történetek nem a konkrétumok szintjén értelmezendők, és nem traumatizálnak egy kisgyereket, éppen úgy nem arról szólnak az egyébként többnyire ugyancsak Grimm-feldolgozásokból született Disney-mesék sem, hogy minden lányért eljön a herceg, aki elég szépen rebegteti a pilláit. Ha ez így lenne, akkor Belle (A szépség és a szörnyetegből) a jóképű és gazdag Gaston karjába omolna ahelyett, hogy az apját megmentendő beköltözik egy rémisztő kastélyba egy rémisztő szörnyhöz. Akibe aztán egyébként azért lesz szerelmes, mert alaposan megismerik egymás pozitív tulajdonságait.

Visszatérve a filmbeli Simonhoz, neki nemcsak egymásról mit sem tudó barátnői vannak,

hanem barátai is, akiket ugyancsak rá tud venni olcsó krimibe illő történetével arra, hogy pénzt adjanak neki. A svéd Pernilla, Cecilie-hez és Ayleenhoz hasonlóan, arccal vállalta a történetét. Ő az, akit nem fűzött romantikus kapcsolat a férfihoz, de részt vettek együtt egy luxusnyaraláson, ami aztán a nő szemszögéből annyira bebetonozta a barátságukat, hogy ugyancsak több tízezer dollárt utalt át neki.

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy lehet-e valami tanulságot levonni ebből a filmből anélkül, hogy áldozathibáztató lennék. Mert amíg néztem a Tinder-svindlert, nyilvánvalóan felmerült bennem a gondolat: „Jézusom, hogyan lehet valaki ilyen naiv?”

És biztos, hogy nem voltam ezzel egyedül. Ugyanakkor rögtön eszembe jutott, hogy engem is csaptak már be pénzzel, nem is egyszer, még úgy is, hogy abszolút nem naivan álltam a dolgokhoz. Ha valaki ebben profi, akkor általában sikerülni fog neki, az meg azért nagyon szomorú lenne, ha mindenhez úgy állnánk hozzá, hogy azt szimatoljuk, hogyan verhetnek át minket. Akkor hát azt mondani, hogy ezek a nők is hibásak voltak abban, ami velük történt, pont ugyanaz, mintha azt mondanám, minek ült be a kocsijába, minek vett fel miniszoknyát, minek feküdt le vele az első éjszaka?

Steiner Kristóf: Egyikünk sem Carrie, Miranda vagy Charlotte – Az És egyszer csak…-ról spolierekkel

Kult – 2022. február 10. – SK

 

Végül mégiscsak úgy döntöttem, hogy nem, ez nem ugyanaz. Egy nemi erőszakot nem lehet azzal elkerülni, hogy nem veszek fel miniszoknyát. (Ami egyébként eleve nem egy meggondolatlan dolog.) Tudjuk, hogy egy nemierőszak-tevőt pont nem érdekel, ki milyen ruhában van, vagy akár csak az, hány éves, sokszor még csak az sem, hogy tetszik-e neki. Őt az uralkodás, a másik megalázása érdekli. A nemi erőszak nem kerülhető el azzal, hogy bő lepelben járok, sosem megyek egyedül haza, nem csípek be, és nem fekszem le senkivel az első éjszakán, héten, hónapban, évben. Tényleg, mennyi idő kellene ahhoz, hogy biztos lehessek benne, hogy nem fog megerőszakolni?

Egyébként bátornak tartom a film szereplőit, hogy arccal vállalták a megjelenést,

kitéve magukat a negatív megjegyzések özönének. Mindezt pedig részben azért, hogy segítsenek másoknak. Simon Leviev, legalábbis ezzel a névvel – illetve a filmben fölfedett egyéb neveivel – és arccal már remélhetőleg nem fog tudni másokat átverni. Mert élni, mint hal a vízben, tud, ugyanis pár hónap után kiengedték a börtönből, hiszen túl sok mindent nem lehetett rábizonyítani: a nők önként utaltak neki pénzt, annak törlesztőrészleteit a mai napig ők nyögik.

Szóval ez nem egy tündérmese hepienddel. Inkább egy szomorú látlelete annak a valóságnak, amelyben manapság olyan sokan élnek.

Nem akarom bagatellizálni Simon szerepét, aki egy erkölcstelen, lelkiismeret nélkül élő bűnöző. Mindazonáltal, ha mindenfajta kritikát letiltunk a nők viselkedésével kapcsolatban arra hivatkozva, hogy az áldozathibáztató, akkor szerintem nagyon fontos dolgokról nem beszélünk.

Az egyébként feszes és szórakoztató filmből nekem ez a nézőpont nagyon hiányzott. Annak elmesélése, hogy a lányok mit gondolnak arról, ami velük történt. Hogy tennének-e valamit másképp a jövőben, vagy ezentúl sincs semmilyen ráhatásuk arra, hogy ki és hány százezer dollárt csal ki belőlük? Hogy hibáztatnak-e bárkit vagy bármit Simonon kívül?

Egyedül Pernilla mutatja ki, hogy mélyen megrendítette az eset, és sosem lesz már olyan, mint amilyen a történtek előtt volt. Nem gondolom, hogy Cecilie, Pernilla, Ayleen és a hozzájuk hasonló áldozatok hibásak.

De Simonon kívül hibásnak tartom azt a talmi világot, amely elhitette ezekkel a lányokkal, hogy létezik a gazdag herceg, aki a semmiből eljön értük, és egy hónap együttlét után (amelyből két hétig két külön országban vannak) már össze akar velük költözni és gyerekeket vállalni, vagy csak puszta haveri szeretetből Míkonosz legdrágább klubjaiban szórakoztatni őket.

Az a világkép igenis hibás, amely arra tréningezi az embereket, hogy az értéküket az adja, melyik varázslatos sziget tengerpartján, melyik menő város látképe előtt, milyen luxusautóból kiszállva pózolnak tökéletes testtel az Instagramon. Az a világkép hibás, amely elhiteti emberek millióival, hogy a boldogság egyenlő a szépséggel és a gazdagsággal. És hibásak a szülők is, akiknek fogalmuk sincs, pontosan mit is értünk szexuális felvilágosításon, vagy éppen azzal sem törődnek, hogy egyáltalán beszélgessenek a gyerekükkel a szexről és a szerelemről. Mert a szexuális felvilágosítás azt is jelenti, hogy mesélünk a gyerekünknek az érzelmekről, a szerelem mibenlétéről, arról, hogy mi egy párkapcsolat, egy házasság, hogy mi adja egy ember valódi értékét.

  

Hogy három pár vascsizmát elszaggatni, mert meg akarom találni a szerelmemet nem azt jelenti, hogy mindent kérdés nélkül, erőmön felül megteszek annak, aki minden alapot nélkülözően elhiteti velem, hogy köztünk valami nagy és komoly dolog van, miközben rengeteg jel mutat arra, hogy a dolog gyanús. Hanem azt jelenti, hogy nem spórolom meg a mély önismereti munkát, hogy komolyan veszem az életet, és képes vagyok azzá lenni, aki működtetni tud jutalmazó, kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló párkapcsolatot. Ennek demonstrálására egyébként a tündérmesék is abszolút alkalmasak, csak föl kell ismerni, hogy valójában miről szólnak.

Kerekes Anna