Amióta ember az ember, létezik titok is

Már őseink is manipulációval igyekeztek jobb helyzetbe kerülni – akár az élelemszerzés, akár a génjeik átörökítése volt a cél. De ahhoz, hogy felfejtsük, mit jelent a titok a mai párkapcsolatainkban, és hogyan hat rá, előbb arról kérdeztem Kazimir Ágnest, mi is a titok valójában. „Valami, amit nem vállalhatunk mások előtt, nem oszthatjuk meg mással, mert úgy gondoljuk, veszélyes lehet akár ránk nézve, akár a titokban részt vevők számára. Vagy akár olyan dologról is lehet szó, amiről azt akarjuk, hogy csak a miénk legyen, és nem szeretnénk rajta osztozni” – kezdi a szakember, aki rögtön ki is emeli: gyerekkorban a titok nagyon mást jelent, mint felnőttként. Mert míg a gyerekek számára az a játék része, és nincs is különösebb jelentősége, addig felnőttként már nagyon is nagy tétje lehet. A titok tőlünk, miattunk létezik.

De van helyük a titkoknak a párkapcsolatban?

Egy új kapcsolat küszöbén mindent tudni akarunk a másikról, nem akarunk titkokat, hiszen a kezdeti idő az összeolvadás ideje, ilyenkor alakul ki a „te” és „én”-ből a „mi”. De el kell-e mesélnünk feltétlenül mindent? Kazimir Ágnes szerint ez párkapcsolatfüggő, és ahogy sok esetben, itt is a bizalom a kulcs.

„Ahol teljes a bizalom, ott a titok fogalma gyakorlatilag nem is létezik, még csak fel sem merül a titkolózás lehetősége; amit gondolunk és érzünk, azt elmondjuk, mert jólesik megosztani a másikkal. És ha esetleg van is olyan dolog, amit még nem állunk készen megosztani, jelezzük, hogy még nem tudunk róla beszélni, de szándékunkban áll.

Ha azonban ez az egyensúly felborul, ha nem esik jól kölcsönösen, hogy bármiről beszéljünk, akkor alakulhat ki, hogy lesz olyan információ, amit az egyik fél elkezd majd visszatartani” – mondja a szakember. Szerinte az a fajta párkapcsolat azonban, amelyben kimondott egyezséget kötnek a felek annak kapcsán, hogy nem lehet titkuk egymás előtt soha, ott felvetődik a kérdés, miért is kell egyáltalán kiemelten deklarálni ezt, ha a felek szeretik egymást, bíznak egymásban. „Ezen felül azonban a privát szféra az privát szféra maradhat, a felek szuverén módon dönthetnek arról, hogy mit gondolnak, terveznek, és meg akarják-e osztani azt a másikkal. Fontos észben tartani, hogy nem vagyunk a másik ember tulajdona sem fizikailag, sem gondolatilag, sem lelkileg. Mi döntjük el, hogy ilyen szempontból mi a miénk és mi az, amit jó, ha megosztunk a másikkal” – teszi hozzá.

Erre rímel a francia jardin secret kifejezés, amely szerint mindannyiunknak van egy saját „titkos kertje”, ahová csak mi magunk léphetünk be, és ahol az ember azokat a gondolatokat, érzéseket, emlékeket őrzi, amit senkivel sem szeretne megosztani. Ez a fajta szellemi-érzelmi függetlenség a franciák szerint akkor is fontos, ha egyébként őszinte, szeretetteli kapcsolatban élünk. A szakértő véleménye ugyanakkor az, hogy nincs mindenkinek szüksége titkos kertre, hiszen nem is mindenkinek van rá igénye. „Ez tulajdonképpen a fantázia egy része. Az, hogy meg akarom-e tartani magamnak, mert az nekem jó, teljesen tőlem függ – ez a bizonyos titkos kert mindenkinek a saját értéktára, joga.”

„Nyíltnak lenni néha gondoskodó és tiszteletteljes (gesztus), ám a legdurvább tett is lehet, amikor épp csak megfordítjuk a kést a másik hátában”

Az idézet Esther Pereltől származik, a gondolat legtöbbször pedig a megcsalás kapcsán merül fel, ami az egyik leggyakoribb titok a párkapcsolatban.

„Az, hogy mindig őszintének kell-e lennünk ezzel kapcsolatban, még a szakmán belül is vitatéma” – folytatja Kazimir Ágnes.

A saját álláspontja azonban nagyon is tiszta ebben a kérdésben: szerinte azzal a kéretlen őszinteséggel, amellyel egy megcsalást vallanak meg – leginkább azért, hogy a félrelépő fél könnyítsen a lelkiismeretén –, a másikra olyan óriási terhet rak, amivel nem tud mit kezdeni. „Ha viszont ebben a másiknak van aktív lehetősége, mert például azt gondolom, ha a házasságon jobbítanánk, akkor nem lennék kicsábítható más által, akkor természetes, hogy meg kell osztani. De ez esetben is vállalni kell a rizikót, hogy a másik úgy gondolja, részéről a megcsalás nem tolerálható, és véget vet a kapcsolatnak. Azt viszont, ha csak a saját lelkiismeretem enyhítése miatt zúdítok rá valakire valamit – csak azért, hogy én magam előtt is eldicsekedhessem azzal, végtére is milyen őszinte, becsületes ember vagyok –, miközben a másik belerokkan és nem tud mit kezdeni vele, elfogadhatatlannak tartom” – teszi hozzá a szakember. Az őszinteség tehát nemcsak a gyónásról szól, hanem a tudatról is, hogy milyen lesz a másik embernek együtt élnie az információval, amit átadunk neki. 

Az, hogy a titok őrzője mit él meg, attól is függ, mit titkol

Szintén Esther Perel mondta korábban, hogy „soha nem volt még egyszerűbb hűtlenkedni, és soha nem volt még nehezebb titkot tartani (mint ma)”. Ha például rendszeres megcsalásról van szó, ha a titkolózás életvitelszerű, az rengeteg energiát emészt fel, a titkolózó fél folyamatos készültségben él, és állandóan kontrollálja magát. A szakértő szerint ilyen esetekben jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért tesz úgy mindkét fél, mintha nem tudna róla (holott ez nagyon valószínűtlen).

„Arról lehet szó, hogy a megcsalt fél is inkább eltekint a dologtól, bízik benne, hogy majd úgyis vége szakad, mert lényegesebb számára, hogy a kettejük kapcsolata megmaradjon. Az viszont már sokkal súlyosabb elhallgatás, ha valaki a mentális állapotáról titkolózik. Itt ugyanis arról van szó, hogy az információ visszatartása a másik fél életét is befolyásolja.

Ha a súlyos mentális zavarunkról hallgatunk, az nem egy hétköznapi titok, hanem manipulatív információ-visszatartás, ami nemcsak a partnerünk sorsát, hanem a későbbiekben a közös gyerekeink sorsát is befolyásolhatja.

A döntésből, hogy ebből eredetileg mit vállalna, a párunk ki volt hagyva, hiszen ő egy egészséges embert választott, akivel együtt szeretett volna lenni. Lehet, hogy ha már az elejétől kezdve tisztában van a másik súlyos mentális zavarával, akkor is belemegy a vele való kapcsolatba, de az is lehet, hogy nem. Az, hogy valaki nem adja meg a lehetőségét annak, hogy erről a másik döntsön, átverés, súlyos félrevezetés, függetlenül attól, mi állt a hátterében” – mondja a szakember hozzátéve, hogy ebből a példából jól kirajzolódik a titok és az elhallgatás közötti különbség is. Nyilván nincs erős demarkációs vonal a kettő között, az elhallgatásban azonban nagyon erős a manipulatív szándék.

Az igazság eltitkolásával valóban a másikat védjük? Vagy inkább magunkat?

Az egyik leggyakoribb érv a titkolózás mellett, hogy az igazság elhallgatásával csupán a másikat szeretnénk megóvni. De ilyenkor jogosan merül fel a kérdés: tényleg csak az önzetlenség vezérli azt, aki titkolózik? A szakértő szerint ezzel az interpretációval határozottan nem lehet azonosulni, az ugyanis azt takarja, hogy valaki egy felnőtt ember felett akar gyámkodni, bábáskodni, kiporciózni neki az igazságot, feltételezve, mennyit bír és mennyit nem bír el belőle.

„De miért kellene felnőtt emberként bárkit is megvédeni az igazságtól? Mondja el, amit el akar mondani, és felnőttként majd én eldöntöm saját jogon, mit kezdek a velem megosztott információval. Ebbe az is beletartozik, hogy ha esetleg nem bírok el vele, akkor majd kérek segítséget”

– mondja a szakember hangsúlyozva, hogy a gyámkodás helyett inkább bizalommal kellene fordulni a párunkhoz. Ám az is fontos, hogy amikor a másik számára megterhelő, súlyos információt készülünk közölni, akkor legyünk tekintettel annak módjára, ahogyan megosztjuk vele. „Ne csak úgy odavágjuk, hanem készítsük fel arra a másikat, hogy mondani szeretnénk neki valamit – mint ahogy a Facebook is figyelmeztet rá, ha megrázó tartalom következik. Ha szeretet van két ember között, akkor ez a féltés és odafigyelés a kommunikációban is megmutatkozik, ebbe azonban nem tartozik bele, hogy gyámkodni kellene a másik felett, méltóságában megsérteni, megalázni, lenézni” – teszi hozzá.

Az pedig, hogy egy pár szerinte milyen információkat oszt – vagy éppen nem oszt – meg egymással, a tisztességen múlik, azon, hogy mennyire vagyunk a másikhoz lojálisak. „Az, hogy beavatjuk-e a másikat olyan információkba, amelyek az ő életét, döntéseit is befolyásolhatják, egy mélyről jövő lelkiismereti, tisztességbeli kérdés, amiben benne van a családi tradíció is, az, hogy a család, amiből jövünk, mennyire közvetíti ezeket az értékeket.”

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Oliver Rossi