–

Krajnyik Cintia/WMN: Nem sok interjút adtál eddig, egy korábbi anyagban kifejezetten kérted, hogy ne jelenjen meg a valódi neved. Most, amikor megkérdeztem, hogy leírhatom-e, igent mondtál. Mi változott azóta?

Ferencz Veronika: Akkor még nem tudtam, hova fog ez az egész kifutni, és nem gondoltam, hogy a karakter mögött feltétlenül kell, hogy egy név is álljon. Mostanra viszont elért egy akkora követőszámot az oldal, hogy már nem játszhatom el, hogy Banksy vagyok (nevet). Vannak olyan Insta-profilok, amelyek tudatosan nem vállalják a nevüket, például az @egycsillag, de az a különbség, hogy én az arcommal jelenek meg, tehát érthető, hogy megvolt arra az igény, hogy megtudják az emberek, hogy hívnak.

@szeretelvesz #xmas ♬ eredeti hang - megykisztoriba

K. C./WMN: De gondolom, nem csak a neved érdekelte a követőket.

F. V.: Nem. Egyre többen kérdezték, hogy hány éves vagyok, mivel foglalkozom, van-e pasim, gyerekem. De ahogy kevés interjúra mondok igent, úgy mindenben keresem még az arányokat. Nem szeretnék a magánéletemről beszélni, és nem szeretnék mindent elvállalni, elhasználni az arcom, vagy állandóan ott lenni mindig mindenhol, és ahhoz a réteghez tartozni, amelynek tagjai minden egyes rendezvényen ott vannak. Nem akarok mindenáron a köztudatban lenni. Sőt. Valaki ezt kifejezetten szereti, nekem nem ilyen a személyiségem.

K. C./WMN: Olyannyira, hogy nem is te akartad elindítani a saját csatornád.

F. V.: A Covid alatt kezdtem el a barátnőimet szórakoztatni ezzel. Mindig megvoltak a napok, amelyeken videócseten keresztül tartottuk a kapcsolatot, hogy ne bolonduljunk meg. És hát mit tudtunk ilyenkor otthon csinálni? Dolgoztunk, és megpróbáltuk valahogy felvidítani egymást. Én ablakpucolás közben az ablaktisztító cikkszámát olvastam be nekik, és nagyon triviális dolgokat úgy adtam elő, mintha influenszer lennék, és mindez akár mehetne egyből sztoriba vagy posztba.

Született így néhány tartalom, és nagyon szerették. Megmutattam a páromnak, aki szintén azt mondta, hogy ez nagyon jó, és ki kellene tenni TikTokra. Én meg úgy voltam vele, hogy jaj, ne már! Már a koromból kifolyólag sem.

Marketingesként követem a platformot, de az, hogy én ott legyek, mint egy tiktoker, azért nagyon távol állt tőlem gondolatiságban. Viszont, amikor le tudtam rakni ennek a terhét, hogy milyen lesz majd a megítélése, fog-e tetszeni, tényleg értik-e, akkor az nagyon felszabadító volt, de ehhez kellett a barátom támogatása. Szóval tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elindítottam.

K. C./WMN: És aztán kikerült a vacsoratippes videód.

F. V.: Igen, az ment először nagyot, pedig akkor még nem is volt meg ez a koncepció, amit most már tudatosan követek. Kitettem, mert viccesnek tűnt, és úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk, mit hoz. Ilyen szempontból pedig a TikTok egy sokkal hálásabb felület, mint az Instagram, mert nagyon rövid időn belül lehet elképesztő méretű eléréseket produkálni. Ugyanez az Instagramon sokkal nehezebb.

@szeretelvesz
♬ original sound - megykisztoriba

K. C./WMN: Ha már a különbségek. TikTokon @szeretelvesz, míg Instán @megykisztoriba néven vagy fent. Miért?

F. V.: Na, ebben semmi tudatosság nem volt, szerintem csak simán bénáztam a profil létrehozásánál (nevet). Nyilván már át lehetne nevezni, de annyira nem érdekel, hogy egységes legyen, bevallom. A @szeretelvesz név amúgy onnan jött, hogy az egyik barátnőm, aki notóriusan tinderezett, és ha már két napig csetelt valakivel, mindig azt írtam neki, hogy Szeret, elvesz, aztán ez egy ilyen geg lett közöttünk.

K. C./WMN: Marketingesként dolgozol egy drogérialáncnál, korábban reklámügynökségnél voltál, az elmúlt néhány hónapban pedig pont a saját szakterületeden lettél az egyik legnépszerűbb tartalomelőállító. Sok márkának potenciális együttműködő partnerként élsz már a fejében, az ügynökségek folyamatosan kiajánlják a neved. Ugyanakkor nálad eddig nem láthattunk szponzorált tartalmakat. Van olyan felkérés, amit nem utasítanál vissza?

F. V.: Jelenleg semmilyen termékposztot nem vállalok, hiába vannak megkeresések. Egyszerűen azért, mert leesne a karakterről. Eddig csak olyan ajánlásokat tettem, ami a legjobb barátnőmhöz vagy a családomhoz volt köthető, vagy csak simán szerettem volna megosztani.

Még ha társadalmi és social media jelenségekről próbálok is beszélni, az elsődleges cél továbbra is a szórakoztatás, és az eddigi megkeresések nem vágtak ebbe a profilba.

Legutóbb egy multicég kért fel, hogy készítsek az online karácsonyukra egy egyperces tartalmat megykisztoriba stílusban. Ezt szívesen vállaltam, mert nincs konkrét termékelhelyezés, jó a téma, tudok vele azonosulni, és abszolút a szórakoztatófaktor az, ami érvényesülhet.

K. C./WMN: És tényleg mindenki érti a viccet? Senki nem vette még komolyan, amiket mondtál? Hiszen végül is kézikönyvet adsz ahhoz, hogy valaki hogyan lehet sikeres influenszer.

F. V.: Komolyan venni senki nem vette, de sok mainstream posztot azzal legalizálnak a felhasználók, hogy tagelnek, vagy rám hivatkoznak. Ne tudd meg, hány adventi koszorúnál jelöltek meg (nevet). Így van ebben egy ilyen cinkos összekacsintás, hogy így már megengedett ezt posztolni. Társadalmi szempontból viszont érdemes lenne megnézni, hogy mely videók és témák verik ki a biztosítékot egy-egy felhasználónál. Sok esetben én azt gondolom, hogy semmi bántó vagy sértő nincs abban, amit mondok, aztán mégis előfordul, hogy valaki sérelmez valamit. Szerintem ez részben annak is tulajdonítható, hogy időnként a PC-kultúrával már kicsit átesünk a ló túloldalára. Van, hogy megkapom kritikaként, hogy miért foglalkozom mások életével, de nem erről van szó, egyszerűen csak jelenségeket próbálok megmutatni. Arról beszélek, amit látok a social mediában, de igyekszem megtartani a kereteket, és törekszem arra is, hogy ne sértsek meg embereket, de ha egy jelenség kapcsán azt érzem, hogy egy bizonyos morális nívót nem üt meg, sőt káros, akkor arról szeretek szót ejteni. Hozzáteszem, nagyon sok kérdésben mindannyian még mindig nagyon álszentek vagyunk.

K. C./WMN: Van privát Insta-profilod? Oda mi kerül ki? Semmi kajafotó vagy szerelmes kép?

F. V.: Van, de nagyon régen posztoltam. Nekem is volt ebben egy evolúcióm persze. Tettem ki a gyerekemről képet, aztán már csak hátulról fotóztam, voltak utazós képeim, de most már nagyon erős az öncenzúrám, és azóta, amióta elkezdtem a @megykisztoriba karakteren keresztül a kommunikációt, a saját Instámra nem is posztoltam semmit. Sajnálom, hogy közben ennek az egésznek a megítélése ennyire megváltozott, mert nyilván vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember nagyon boldog, és azt a szeretetteljes pillanatot szívesen megosztaná a környezetével. Én a túlzott infosharinget nem tudom hova tenni, amikor minden egyes pillanatot meg akar osztani valaki a lájkok reményében.

K. C./WMN: Sok influenszer kezdetben csak kedvtelésből indít csatornát, majd eljön az a pont, amikor dönteniük kell, hogy feladják-e a civil állásukat, hogy teljesen a social media felületeikre fókuszálhassanak. Te ezzel hogy állsz?

F. V.: Én nem szeretném feladni a polgári életem, vagy egyáltalán ennek a lehetőségén gondolkodni. Nekem ez az egész új perspektívákat és lehetőségeket adott, de nem üzleti értelemben, sokkal inkább emberi kapcsolatok terén. Furcsa volt látni és megtapasztalni, hogy egyszer csak mennyien, és kik kezdtek kommentelni, lájkolni vagy megosztani a tartalmaimat, főleg, amikor olyan emberek tették, akikre felnézek a teljesítményük miatt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy minden múlandó, és persze lehet azon gondolkodni, hogy ez az egész majd mivé növi ki magát, de csak nagyon óvatosan. Én inkább kockázatkerülő típus vagyok, és csak élvezem a dolgok jelenlegi folyását. Persze van ebben tudatosság, hogy mire mondok igent, mire nemet, de nem az a cél, hogy ezt olyan módon építsem, hogy majd később egy check-outhoz vezessen a mostani életemből. Én nem is szeretem ezt az egészet sikernek nevezni. A figyelem megnövekedett ugyan, de

a sikert én nem ebben mérem. Sokkal inkább abban, ha valaki egy nehéz helyzetből fel tud állni, fejlődni tud. Az önismereti munka, az, hogy fektetsz magadba energiát. A tudományban elért eredmények. A közösségformáló tevékenységek.

Ezek sikerek szerintem. Most ekkora figyelem irányul rám, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy év múlva is így lesz. Vagy azt, hogy akkor is akarom még ezt csinálni, és nem fáradok el én, vagy maga a karakter nem válik unalmassá. Az a tudat pedig rendkívül felszabadító, hogy ilyen tekintetben autonóm vagyok, nem függök senkitől, senki nem kérheti számon, ha egyszer csak úgy döntök, hogy elég volt. Most élvezem, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Krajnyik Cintia

Képek: Kerepeczki Anna/WMN